A gyerektelenség ezerféle verziója: miért nem hallani többet a bizonytalanokról?

–

Ahogy készültem a cikk megírására, azonnal szembeötlött, hogy szinte alig találok érvényes tudásanyagot róla, leszámítva a 7 tipp, hogyan döntsd el, hogy anya akarsz-e lenni? – jellegű cikkeket, inkább nem is kommentálnám most ezeket. Nem véletlen ez az űr: az anyasággal kapcsolatban bizonytalan nőkre még a kutatások sem fordítottak nagy figyelmet, ezért nagyon kevés betekintést kapunk a dilemma természetébe. A közbeszédben az anyává váló nők gyakran magától értetődőnek tekintett normatív modellként jelennek meg; mellettük pedig egyre gyakrabban képviselik magukat azok a nők, akik határozottan tudják, hogy nem akarnak gyereket – bár ez utóbbi csoport még mindig kuriózumnak számít, a róluk szóló cikkek alatti kommentszekcióból pedig általában süt az előítélet.

Eközben az anyasággal kapcsolatban bizonytalan nők hangja alig képviselteti magát.

A gyerektelenségről is jobb lenne skálaként gondolkodni

Úgy tűnik, a társadalom két csoportra osztotta a nőket – a gyerekvállalókra és a gyerektelenekre. De mi van a bizonyos szürkezónával, a bizonytalanokkal? Ők azok a nők (és gyakran férfiak), akik egyfajta patthelyzetben rekedtek. Vajon azért nem foglalkozunk velük, mert kevesen vannak? Nem hinném. Amikor kiposztoltam, hogy kíváncsi lennék a gyerekvállalás terén bizonytalan nők történetére, rengetegen jelentkeztek a felhívásra.

„Folyamatosan kitűzök egy dátumot a fejemben, hogy meghozzam a döntést, aztán eljön az időpont, és én mégsem jutok dűlőre” – írta egyikük. Mások arról számoltak be, sokáig nem is gondolták volna, hogy az útjuk ne a gyerekvállalás lenne. Így volt ezzel Dóri, aki a párkeresés nehézségeivel küzdve fogalmazta meg először, hogy nem szeretne mindenáron gyereket, vagy Saci, aki vetélései során jött rá, hogy talán számára nem is annyira fontos az anyaság.

De ha ilyen sokan vannak, miért érzik mégis ennyire magányosnak, elszigeteltnek magukat ezen a téren a nők?

Tanács Eszter pszichológus, meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó, a Nők gyermek nélkül és a Férfiak gyermek nélkül könyvek írója szerint azért, mert a társadalomnak meglehetősen fekete-fehér véleménye van a szülői létről, a gyerekvállalásról, és ezek identitásformáló szerepéről.

„Ahogy az élet dolgaival, úgy a gyerekvállalással és az anyasággal kapcsolatban is elég dichotóm gondolkodás jellemez minket. Még a szakirodalomban is két nagy csoportot szoktak elkülöníteni – az akaratlagosan és a nem akaratlagosan gyerekteleneket, de már ez a nézet sem állja meg a helyét, hiszen sokkal árnyaltabb a kép annál, hogy a gyerektelenség döntés vagy nem döntés kérdése. A kutatók most már egyre inkább azt mondják, hogy

a gyerektelenségről jobb lenne kontinuumként gondolkodni, egy skálán elképzelni, melynek az egyik végén helyezkednek el azok, akik nagyon vágynak gyerekre, de biológiai okok miatt ez nem valósult meg, a másik végén pedig azok, akik sosem akartak, de a kettő között ezerféle verzió van”

– magyarázza Tanács Eszter. Hozzáteszi: emiatt az érintettek is úgy gondolják, hogy mindenképpen döntésre kellene jutniuk ezen a téren, pedig ez a kérdés sokkal árnyaltabb, számos egymásra ható tényező játszik szerepet abban, hogy valaki végül vállal-e gyereket. „Ha a gyerek-nemvállalásról döntésként beszélünk, azt látjuk, gyakran inkább passzív döntéshozatalról van szó: például sokáig csak sodródik az illető, és mire szeretne gyereket, már kicsúszik az időből.”

A pszichológus azt tapasztalja, a bizonytalan nők számára különösen frusztráló, hogy bár életük legtöbb területén tudják, mit akarnak, itt nem működnek a döntéshozó mechanizmusaik. A bizonytalansághoz ráadásul olyan dolgokat kapcsolunk, amiket nem igazán szeretünk magunkra venni.

Olyan társadalomban élünk, amely a biztonságot dicséri, a kételyt viszont gyakran gyengeségnek tekinti. Ha időt szánunk arra, hogy kitaláljuk, mi a helyes számunkra, az sosem olyan hangzatos, mint amikor valaki szilárdan kitart a véleménye mellett. Talán ezért imádjuk a rocksztárokat, politikusokat, szektavezéreket, a szűkszavú, de frappáns posztokat író hírességeket, véleményvezéreket.

A bizonytalanság így a szégyen egy újabb rétegét adhatja a problémakörhöz, hisz azt a látszatot keltheti, mintha mindenki más könnyedén jutott volna el a döntésig.

Egy ezzel kapcsolatos kutatás azt állítja, hogy a reprodukcióval kapcsolatos határozatlanság, ambivalencia és tétlenség megkérdőjelezi azt – a nálunk igencsak sokszor hangoztatott – közmeggyőződést, amely a családalakulást, a családi stabilitást, a termékenység növekedését tartja kedvezőnek, és amely szerint a gyereknevelés kimondottan női feladat. Mindeközben a hezitálók a liberálisabb gondolkodásba sem szuszakolhatók be, amely az egyén választási szabadságát, a saját szükségleteik szerinti cselekvést hangsúlyozza.

A gyerekvállalásban bizonytalan nők emiatt hideget-meleget is kapnak, nagyjából ugyanazokat az ítéleteket, melyekkel a gyerektelenek nap mint nap találkoznak. „Jellemző, hogy mindenki tanácsot ad: »vágj bele, és amikor készen állsz, majd magától jön«, »természetes, hogy idegen gyerekkel nem tudsz mit kezdeni, de majd a sajátoddal megérkezik az anyai ösztön«. De a másik oldalról is gyakran érkeznek vélemények, például anyák próbálják lebeszélni őket, mondván: »több lesz az időd, pénzed, ha nem vágsz bele«. Mindezekkel az a probléma, hogy nem segítik a döntéshozatalt, viszont frusztráló, amikor a másik nem tud ráhangolódni arra, amiben vagy, nem képes egyszerűen csak meghallgatni – mondja a szakember.

Hangsúlyozza: a társadalom és a környezet mellett sokszor az idő nyomása is plusz terhet rak ezekre a nőkre, hiszen nemcsak biológiai határai vannak a gyerekvállalásnak, de társadalmi norma is „szabályozza”, meddig kéne vállalni az első gyereket.

A „most már döntést kell hoznom, mert két hónap, és negyven leszek” nyomás viszont egészen biztos nem segíti elő az ügyet,

világítja meg a pszichológus.

Melyik az én hangom?

Vajon milyen okok állhatnak a bizonytalanság hátterében? Tanács Eszter nyugati kutatások alapján azt mondja, a gyerekteleneken belül a nők nagyjából 10 százaléka a gyerekmentes élet vágyából nem szül, 10 százalékuk valamilyen egészségi probléma miatt mond le az anyaságról, a fennmaradó 80 százalék viszont más szociológiai vagy pszichológiai faktor miatt dönt így – ez lehet párkapcsolati, egzisztenciális nehézség, bizonytalan munkaerőpiaci helyzet, vagy bármilyen pszichológiai szempontból befolyásoló tényező. Ezért sem lehet igazán döntésről beszélni, hiszen egyrészt számos dolog felett nincs kontrollunk, másrészt olyan makro- és mikroszintű tényezők befolyásolnak minket felnövésünktől kezdve, melyek között nehéz megtalálnunk a saját hangunkat.

„Sokan azzal keresnek meg, hogy megfogalmazzák, talán inkább most arra hajlanak, hogy nem szeretnének gyereket, de nem tudják, hogy az a bizonytalanság, ami belülről piszkálja őket, a család vagy a társadalom elvárása-e, vagy pedig van még valami a mélyben, amin dolgozniuk kellene.

Ezért is nagyon fontos támogatni a bizonytalanokat abban, hogy megtanuljanak odafigyelni saját szükségleteikre, jobban kezeljék a külső elvárások nyomását. Nagyon nehéz szétszálazni azt a sok mindent, ami ehhez a témához kapcsolódik”

– mondja a pszichológus.

Így volt ezzel Aliz is, aki a harmincas évei elején még úgy érezte, nagyon szeretne gyereket, majd a sorozatos kudarcok után kezdte megfogalmazni magának: valójában az anyukáját szeretné csak „kárpótolni”, aki nagyon vágyott már egy unokára. A szakember szerint gyakori, hogy a pár tagjai eltérően viszonyulnak a gyerekvállalás kérdéséhez, de gyakran megjelenik a túl sok lemondástól való félelem is.

Ám az ambivalenciában sok gyerekkori negatív tapasztalat, traumák, a nem megfelelő szülői gondolkodás lenyomatai is szerepet játszhatnak. „Sokan parentifikáltak az érintettek közül. Náluk eleve hosszabb folyamat lehet, mire felismerik a saját igényeiket, valamint elgyászolják mindazt, amit nem kaptak meg gyerekkorukban. Számukra felszabadulást okozhat, hogy végre a saját életüket élhetik, és nem akarnak lemondani erről egy gyerekért.”

Tanács Eszter szerint ezeknek a nőknek a dilemmáját szépen szemlélteti Rachel Cusk A vendégház című könyvének néhány sora: 

„Sosem tudtam megbékélni a ténnyel, hogy amint az ember felépült a saját gyerekkorából, végre kimászott a gödréből, és életében először megérzi a napsugarakat az arcán, át kell adnia ezt a fényes helyet egy csecsemőnek, aki ‒ az ember feltett szándéka szerint ‒

nem szenvedhet úgy, ahogy neki kellett, úgyhogy visszamászik az önfeláldozás másik gödrébe, hogy a csecsemő biztosan ne tegye.”

A folyamat nem üdítőautomata, nem jön ki belőle az igen vagy a nem

Aliz a feldolgozási folyamatában eljutott oda, hogy az élete most róla szól, és nem szeretné ezt tönkretenni a „mi lesz, ha…?” kérdésekkel.  

„Azon dolgozom éppen, hogy elfogadóvá váljak azzal is, ha nem lesz gyerekem, és azzal is, ha mégis megérkezik bennem a valódi vágy egy gyerek iránt. Benne van a pakliban, hogy kicsúszom az időből, és sosem születik majd bennem aktív döntés, a természet, úgymond, elintézi a dolgot. Azt gondolom, akkor majd el tudom gyászolni, hogy nem lett gyerekem,

azt viszont sokkal inkább bánnám, ha nem engedném meg magamnak azt az életet, amit olyan sok munkával végre elértem, ahol végre én lehetek a főszereplő”

– mondja. Számára nagy megkönnyebbülést adott, amikor érvényesítette saját ambivalenciáját, határozatlanságát a témában, és ezáltal megkérdőjelezte a „csak tudod, hogy akarsz-e gyereket?” társadalmi nyomását.

Persze nehéz idáig eljutni. Dóri arról írt, mostanra ugyan megfogalmazta, hogy szereti a jelenlegi életét, szabadságát, ugyanakkor megijeszti a gondolat, hogy ezzel örökre kizárja magát a hagyományos értelemben vett saját család lehetőségéből. Az ő fő kérdése az volt, hajlandó-e az anyaság érdekében feláldozni azt a ritka dolgot, amit a párkapcsolatában megtalált, miután a párja két gyerek apja, aki már nem akar több gyereket vállalni.

Vajon segíthet-e a kérdésben, ha levezetjük magunknak, mi van az egyik és a másik serpenyőben, vagy ez sokkal mélyebb dolog ennél?

Tanács Eszter szerint a pró és kontra-lista nem igazán szokta közelebb hozni az embereket a válaszaikhoz, célszerűbb inkább az érzelmi, intuitív részükhöz közeledniük.

Természetesen meg lehet nézni, mik azok az érvek, melyek az anyaság felé visznek, akár időt is tölteni a rokonok, barátok gyerekeivel, majd átvenni azt is, milyen érvek szólnak a gyerektelenség mellett.

Azt is érdemes tudatosítani, hogy mindkét választás magával hozhat nehéz érzéseket, hiszen ha valami mellé teszek egy igent, más dolgokra nemet kell mondanom. A pszichológus Nem tudom, hogy szeretnék-e anyává válni csoportjának fókuszában épp ez a dilemma áll. 

„De mindjárt az elején tisztázzuk, hogy sajnos ezek a dolgok nem úgy működnek, mint az üdítőautomata, amibe ha pénzt dobunk, a tíz alkalom végén kijön az igen vagy a nem. Ám azok, akik a folyamat elején még sokat rágódtak, végül gyakran közelebb jutnak saját magukhoz, jobban értik a dilemmáikat, a gyerekvállalással kapcsolatos hiedelmeiket, tisztábban látják a társadalom, a szűkebb környezet hatásait is, így árnyaltabban szemlélik a gyerekvállalás és a gyerektelenség témáját” – avat be.

Az a döntésképtelenség, hogy anyává váljunk-e, vagy sem, jelentős hatással lehet a jóllétünkre, önbecsülésünkre, valamint a családban, a közösségben és az egész társadalomban betöltött státuszunkra.

Ezért bár feltételezhető, hogy sok, az anyaságot fontolgató nő igyekszik minél hamarabb megszabadulni a bizonytalanságtól, fontos látni: ebben az állapotban is megtalálhatjuk azt, amiből előnyünk származhat. Például lehetővé válik számunkra, hogy minden utat nyitva tartsunk magunk előtt, ezáltal kitágítsuk autonómiánk határait. Vagy feltegyünk magunknak egy sor fontos kérdést az anyaságról, a párkapcsolatunkról, a világról. Nem utolsósorban pedig, hogy megtapasztaljuk, milyen élmény, amikor végre képessé válunk időt szánni önmagunkra anélkül, hogy siettetnénk magunkat a jövőre vonatkozó elvárások teljesítésével.

Bánosi Eszter