Filozófia és durva szexbotrányok: miként tekintünk ma Simone de Beauvoirra?

–

Feminizmusról, női jogokról, társadalmi igazságosságról nem lehet úgy beszélgetni, hogy ne bukkanjon fel a ma 115 éve született Simone de Beauvoir valamelyik vesszőparipája. A nyomában járunk akkor is, ha egyetlen könyvét sem olvastuk, és voltaképpen nem is tudjuk, hogy az ő gondolatait szajkózzuk, amikor a férfiak és a nők egyenjogúsága mellett érvelünk.

Döbbenetes belegondolni, hogy bár a XX. században élt, mégis forradalminak számított az alapvetése, miszerint a nő társadalmilag alárendelt szerepe sem biológiai, sem pszichológiai, sem pedig történelmi alapon nem indokolt.

Apácajelöltből amazon

Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir: így hívták. Ahogy neve is mutatja, igen előkelő francia családból származott. Híres regényében, az Egy jó házból való úrilány emlékeiben maga mesélt őszintén és kendőzetlenül a gyerekkoráról, amelynek egészen korán kedves helyszíne lett a szellem szentélye, az apa bársonyfüggönyös dolgozószobája, a feketére pácolt körtefa bútorok, ahol „a szőnyeg vöröse […] sikoltott”. A könyv arról beszél, miként vetkőzi le egy okos, érdeklődő, környezetében kakukktojásnak számító kislány a konzervatív, bigottan katolikus nevelés hatását, felszabadítva saját magát a számára terhes kötöttségek alól.

Nagy utat tett meg. Kislányként még apácának készült, ájtatos életet élt, ám a család elszegényedése után egy kolostorba került, és az ott tapasztaltak miatt kiábrándult az egyházból, majd attól kezdve – nem törődve családja rosszallásával – ateistának vallotta magát egész életében.

Aztán egyetemre ment, ő volt a kilencedik nő, aki a Sorbonne-on diplomázott.

Mégpedig kitűnő eredménnyel, eszéért, szorgalmáért, tehetségéért csodálták a tanárai. Matematikát, irodalmat és filozófiát tanult, utóbbi szakon ismerte meg Sartre-ot, az egzisztencialista filoszt, ők ketten voltak az évfolyam eminensei.

Életre szóló szövetséget kötöttek,

de sosem házasodtak össze, bár Sartre még az egyetemi évek alatt megkérte Beauvoir kezét, de a lány nemet mondott. Ma azt mondanánk, nyitott kapcsolatban éltek, ők „szabad összetartozásról” beszéltek. Levelezésükből egy Veszedelmes viszonyok-szerű, bonyolult, intrikával terhelt kapcsolat képe bontakozik ki az utókor számára.

Sztárok voltak mind a ketten, nemcsak azért, mert írásaik révén már életükben klasszikusnak számítottak, hanem azért is, mert más téren is jó alapot szolgáltattak a rajongáshoz: izgalmas személyiségek voltak, nagyvilági, mondhatni, botrányos életet éltek, politizáltak, járták a világot, harcoltak a női jogokért, például az abortusz jogáért, és háborúellenes aktivistaként is nyüzsögtek.

Beauvoir 41 éves volt, amikor megjelent A második nem című műve, ami világhírt hozott számára, és a mai napig a feminizmus bibliájaként szokás emlegetni.

Felismerte például, hogy – a biológiai nemünkön túl – van egy társadalmi nemünk is: szerepek, amelyeket a társadalom a nevelés során ránk forraszt. Az emberiség korszakainak vizsgálatán át mutatta be, hogy a nőkről mindig a férfiakhoz képest volt szokás beszélni, és nem jelentettek kivételt gondolkodásmódjukban ez alól a történelem nagy gondolkodói, művészei sem. Arra ösztönözte ezért nőtársait, hogy fogjanak össze, döntsék le közös erővel a korlátokat, és vívják ki a valóban szabad karrier- és párválasztás – a szabad élet jogát, azt, hogy nőként ne csak történjenek velük a dolgok, ne csak sodródjanak, hanem irányíthassák is a sorsukat.

A nyilvánosság előtt Sartre volt a filozófus, Beauvoir pedig az író. Holott ma inkább fordított a címkézés.

Ennél is érdekesebb talán, hogy – miként azt Sartre is elismerte – mindig Beauvoir olvasta el először a műveit, és véleményezte is őket, ám valószínűsíthető, hogy nemcsak szerkesztőként segítette Sartre-ot Beauvoir, hanem időnként az írásban is.

És még nőket is hajtott fel neki.

Nagyon úgy tűnik, hogy a filozófiájában és fellépésében forradalmár Beauvoir a magánéletben sokszor behódolt a szeretett férfinak. Azóta publikált levelekből is kiderül, hogy megtárgyalták afférjaikat, szeretőiken pedig osztoztak. „Aki elvárja, hogy a házasfelek egy életen át kölcsönösen gyönyörrel halmozzák el egymást, noha elsősorban gyakorlati, társadalmi, erkölcsi érdekek fűzik össze őket, lehetetlent kíván” – írta Beauvoir A második nemben.

Minden létező konvenciót és sokféle tabut felrúgtak közös életük során. Beauvoir teljes szabadságra biztatta nőtársait, ő maga nem házasodott és nem szült, vannak kifejezetten család- és férfiellenesként értelmezhető mondatai is, mégis egész életében egyetlen férfi, Sartre maradt számára a viszonyítási pont, az alfa és az ómega: gyakorlatilag utánahalt. A maga módján még hűséges is volt hozzá, kitartott mellette a betegsége alatt, ápolta, és hiába hangoztatta az ellenkezőjét: féltékeny volt rá akkor is, amikor mással élt.

Mindkettőjüknek voltak komoly kapcsolatai a közös évtizedek alatt

Sartre többször is akkora szerelembe esett, hogy kis híján megnősült, Beauvoir pedig 1947-ben megismerkedett a Pulitzer-díjas Nelson Algren íróval, és majdnem két évtizedig tartó szenvedélyes viszony alakult ki köztük – az őket elválasztó jelentős földrajzi távolság ellenére. Beauvoir fogadott lánya kiadta „anyja” szenvedélyes leveleit, a válaszleveleket az író családja nem, de két regényében is szó van szenvedélyes románcukról, emiatt Algren nagyon haragudott. Ő amúgy szerette volna törvényesíteni a kapcsolatukat, de Beauvoir Sartre miatt nemet mondott.

A csalódott író minden kapcsolatot megszakított szerelmével, sőt, a Playboyban írt egy cikket a francia filozófusházaspárról, ebben megállapította, hogy a „filozófusoknál a stricik is becsületesebbek”. 

És nem ez volt Beauvoir legbotrányosabb kapcsolata,

de még csak nem is a Lanzmann-sztori. (Egy ideig a későbbi filmes, akkoriban Sartre-titkár Claude Lanzmann is a szeretője volt, ennek a kapcsolatnak a levelezését kiadták. Amúgy Lanzmann volt az egyetlen férfi, akivel egy ideig Beauvoir együtt élt, hiszen Sartre-ral mindig két külön háztartást tartottak fenn, és amikor írtak, szállodába költöztek, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket az alkotástól.) Ő is jóval fiatalabb volt Beauvoirnál, de amit a mai napig nem igazán bocsát meg a közvélemény Beauvoirnak – és sokak szerint a feminizmus ügyének is sokat ártott –, az az írónő fiatal lányok iránti meglehetősen rámenős és gátlástalan vonzalma volt.

Afférjai voltak tinédzserkorú lányokkal, nem egy szeretője a tanítványai közül került ki – és nem egyet átpasszolt Sartre-nak is.

A kortársak-érintettek különféle vallomásaiból, például Bianca Bienenfeld, egykori mentorált emlékirataiból, egy – ma így neveznénk – szexuális ragadozóként élő pár képe rajzolódik ki. Ezt hitelesíti, hogy Beauvoir petíciót írt alá, amelyben követelték, hogy töröljék el a beleegyezés korhatárát, azaz egy felnőtt akár egy gyermekkel is kezdeményezhessen szexuális kapcsolatot. Zűrzavarosak az örökbefogadásaik is: mind Sartre, mind Beauvoir talált magának egy-egy patronáltat, de egyik sem volt tisztán szülő-lány kapcsolat. 

Ezek a botrányos ügyek a mai napig hatnak a Beauvoir-életmű megítélésére, vannak, akik szerint hiteltelenítik is. De véleményem szerint Beauvoir mindenképpen úttörő volt, egy női szabadságharcos, aki lényeges fogalmakat tisztázott, akinek sokat köszönhetünk, akkor is, ha a léleknyomorító tradíciók és tabuk elleni harc során – nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan patriarchális korban született, amikor nemcsak a nők választójoga, szabad karrierválasztása volt kérdés, hanem még az is, hogy szellemi téren egyenlők-e a férfiakkal – olyan határokat is átlépett, amelyeket mai szemmel tiszteletben kellett volna tartania.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images

Kurucz Adrienn