Filozófia és durva szexbotrányok: miként tekintünk ma Simone de Beauvoirra?

–

Feminizmusról, női jogokról, társadalmi igazságosságról nem lehet úgy beszélgetni, hogy ne bukkanjon elő (a ma 111 éve született) Simone de Beauvoir valamelyik vesszőparipája. A nyomában járunk akkor is, ha egyetlen könyvét sem olvastuk, és voltaképpen nem is tudjuk, hogy az ő gondolatait szajkózzuk, amikor a férfiak és a nők egyenjogúsága mellett érvelünk.

Döbbenetes belegondolni, hogy bár a XX. században élt, mégis forradalminak számított az alapvetése, miszerint a nő társadalmilag alárendelt szerepe sem biológiai-, sem pszichológiai-, sem pedig történelmi alapon nem indokolt.

Apácajelöltből amazon

Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir: így hívták. Ahogy neve is mutatja, igen előkelő francia családból származott. Híres regényében, az Egy jó házból való úrilány emlékeiben maga mesélt őszintén és kendőzetlenül gyerekkoráról, amelynek egészen korán kedves helyszíne lett a szellem szentélye, az  apa bársonyfüggönyös dolgozószobája, a feketére pácolt körtefa bútorok, ahol „a szőnyeg vöröse (…) sikoltott”. A könyv arról beszél, miként vetkőzi le egy okos, érdeklődő, környezetében kakukktojásnak számító kislány a konzervatív, bigottan katolikus nevelés hatását, felszabadítva saját magát a számára terhes kötöttségek alól.

Nagy utat tett meg. Kislányként még apácának készült, ájtatos életet élt, ám a család elszegényedése után egy kolostorba került, és az ott tapasztaltak miatt kiábrándult az egyházból, majd attól kezdve – nem törődve családja rosszallásával – ateistának vallotta magát egész életében.

Aztán egyetemre ment, ő volt a kilencedik nő, aki a Sorbonne-on diplomázott.

Mégpedig kitűnő eredménnyel, eszéért, szorgalmáért, tehetségéért csodálták a tanárai. Matematikát, irodalmat és filozófiát tanult, utóbbi szakon ismerte meg Sartre-t, az egzisztencialista filoszt, ők ketten voltak az évfolyam eminensei.

Életre szóló szövetséget kötöttek

De sosem házasodtak össze, bár Sartre még az egyetemi évek alatt megkérte Beauvoir kezét, de a lány nemet mondott. Ma azt mondanánk, nyitott kapcsolatban éltek, ők „szabad összetartozásról” beszéltek. Levelezésükből egy Veszedelmes viszonyok-szerű, bonyolult, intrikával terhelt kapcsolat képe bontakozik ki az utókor számára.

Sztárok voltak mind a ketten, nemcsak azért, mert írásaik révén már életükben klasszikusnak számítottak, hanem azért is, mert más téren is jó alapot szolgáltattak a rajongáshoz: izgalmas személyiségek voltak, nagyvilági, mondhatni, botrányos életet éltek, politizáltak, járták a világot, harcoltak a női jogokért, például az abortuszjogért, és háborúellenes aktivistaként is nyüzsögtek.

Beauvoir 41 éves volt, amikor megjelent „A második nem” című műve, ami világhírt hozott számára, és a mai napig a feminizmus bibliájaként szokás emlegetni.

Felismerte például, hogy – a biológiai nemünkön túl – van egy társadalmi nemünk is: szerepek, amelyeket a társadalom a nevelés során ránk forraszt. Az emberiség korszakainak vizsgálatán át mutatta be, hogy a nőkről mindig a férfiakhoz képest volt szokás beszélni, és nem jelentettek kivételt gondolkodásmódjukban ez alól a történelem nagy gondolkodói, művészei sem. Arra ösztönözte ezért nőtársait, hogy fogjanak össze, döntsék le közös erővel a korlátokat, és vívják ki a valóban szabad karrier- és párválasztás – a szabad élet jogát, azt, hogy nőként ne csak történjenek velük a dolgok, ne csak sodródjanak, hanem irányíthassák is a sorsukat.

A nyilvánosság előtt Sartre volt a filozófus, Beauvoir pedig az író. Holott ma inkább fordított a címkézés.

Ennél is érdekesebb talán, hogy – miként azt Sartre is elismerte – mindig Beauvoir olvasta el először a műveit, és véleményezte is őket, ám valószínűsíthető, hogy nemcsak szerkesztőként segítette Sartre-t Beauvoir, hanem időnként az írásban is.

És még nőket is hajtott fel neki.

Nagyon úgy tűnik, hogy a filozófiájában és fellépésében forradalmár Beauvoir a magánéletben sokszor behódolt a szeretett férfinak. Azóta publikált levelekből is kiderül, hogy megtárgyalták afférjaikat, szeretőiken pedig osztoztak. „Aki elvárja, hogy a házasfelek egy életen át kölcsönösen gyönyörrel halmozzák el egymást, noha elsősorban gyakorlati, társadalmi, erkölcsi érdekek fűzik össze őket, lehetetlent kíván” – írta Beauvoir A második nemben.

Minden létező konvenciót és sokféle tabut felrúgtak közös életük során. Beauvoir teljes szabadságra biztatta nőtársait, ő maga nem házasodott és nem szült, vannak kifejezetten család- és férfiellenesként értelmezhető mondatai is, mégis egész életében egyetlen férfi, Sartre maradt számára a viszonyítási pont, az alfa és az ómega: gyakorlatilag utána halt. A maga módján még hűséges is volt hozzá, kitartott mellette a betegsége alatt, ápolta, és hiába hangoztatta az ellenkezőjét: féltékeny volt rá akkor is, amikor mással élt.

Mindkettőjüknek voltak komoly kapcsolatai a közös évtizedek alatt

Sartre többször is akkora szerelembe esett, hogy kis híján megnősült, Beauvoir pedig 1947-ben megismerkedett a Pulitzer-díjas Nelson Algren íróval, és majdnem két évtizedig tartó szenvedélyes viszony alakult ki köztük – az őket elválasztó jelentős földrajzi távolság ellenére. Beauvoir fogadott lánya kiadta „anyja” szenvedélyes leveleit – a válaszleveleket az író családja nem –, de két regényében is szó van szenvedélyes románcukról, emiatt Algren nagyon haragudott. Ő amúgy szerette volna törvényesíteni a kapcsolatukat, de Beauvoir Satre miatt nemet mondott.

A csalódott író minden kapcsolatot megszakított szerelmével, sőt, a Playboyban írt egy cikket a francia filozófusházaspárról, amelyben megállapította, hogy a „filozófusoknál a stricik is becsületesebbek”. 

És nem ez volt Beauvoir legbotrányosabb kapcsolata

És még csak nem is a Lanzmann-sztori. (Egy ideig a későbbi filmes, akkoriban Sartre-titkár Claude Lanzmann is a szeretője volt, ennek a kapcsolatnak a levelezését kiadták. Amúgy Lanzmann volt az egyetlen férfi, akivel egy ideig Beauvoir együtt élt, hiszen Sartre-ral mindig két külön háztartást tartottak fenn, és amikor írtak, szállodába költöztek, hogy ne vonja el semmi a figyelmüket az alkotástól.) Ő is jóval fiatalabb volt Beauvoirnál, de amit a mai napig nem igazán bocsát meg a közvélemény Beauvoirnak – és sokak szerint a feminizmus ügyének is sokat ártott –, az az írónő fiatal lányok iránti meglehetősen rámenős és gátlástalan vonzalma volt.

Afférjai voltak tinédzserkorú lányokkal, nem egy szeretője a tanítványai közül került ki – és nem egyet átpasszolt Sartre-nak is.

A kortársak-érintettek különféle vallomásaiból, például Bianca Bienenfeld, egykori mentorált emlékirataiból, egy – ma így neveznénk –, szexuális ragadozóként élő pár képe rajzolódik ki. Ezt hitelesíti, hogy Beauvoir petíciót írt alá, melyben követelték, hogy töröljék el a beleegyezés korhatárát, azaz szexuális kapcsolatot kezdeményezhessen egy felnőtt akár egy gyermekkel is. Zűrzavarosak az örökbe fogadásaik is: mind Sartre, mind Beauvoir talált magának egy-egy patronáltat, de egyik sem volt tisztán szülő-lány kapcsolat.

Ezek a botrányos ügyek a mai napig hatnak a Beauvoir-életmű megítélésére, van, akik szerint hiteltelenítik is. De véleményem szerint Beauvoir mindenképpen úttörő volt, egy női szabadságharcos, aki lényeges fogalmakat tisztázott, akinek sokat köszönhetünk, akkor is, ha a léleknyomorító tradíciók és tabuk elleni harc során – nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan patriarchális korban született, amikor nemcsak a nők választójoga, szabad karrierválasztása volt kérdés, hanem még az is, hogy szellemi téren egyenlők-e a férfiakkal – olyan határokat is átlépett, amelyeket mai szemmel tiszteletben kellett volna tartania.

Kurucz Adrienn
 

Forrás:

ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images