Négy éve járok ugyanahhoz a kozmetikushoz, akiről szentül hiszem, hogy a világon mindent tud az emberi bőrről, és nincs olyan hatóanyag, amiről, ha kérdezem, ne lenne az az érzésem, hogy felcsaptam a szépségápolás mindentudó nagylexikonát. Amikor egyszer Jennifer Lopezről diskuráltunk, és azt akartam tőle megtudni (nyilván ő se tudja pontosan, de valamivel közelebb van hozzá, mint én), vajon hogyan nézhet ki így 52 évesen, akkor azt mondta: ez a déli típus így öregszik, na meg persze látszik rajta a rengeteg prémium kezelés, a gondosan óvott bőr, a helyes táplálkozás, a rengeteg meló, amit beletesz. 

Szóval az a rossz hírem van, hogy sajnos sosem fogunk úgy kinézni, mint Jennifer, és nemcsak azért, mert nem születtünk déli típusnak, hanem mert annyi pénzt és annyi melót se fogunk soha belerakni a bőrünkbe. Hiszen se dollármilliárdosok nem vagyunk, de talán még a kitartását is csak alulról szagolgatjuk.

A ma 52 éves világsztár viszont nem csak ezért csodálatos. Sorolom is, hogy nekem személy szerint miért:

1. Akkor kedveltem meg igazán, amikor láttam szerepelni a Most már elég című filmben. Nem azért, mert olyan különlegesen jó filmet láttam, hanem mert lazán elhittem neki, hogy ő is küzd a karakterével együtt a bántalmazó férje ellen. És ahogyan a sztori végén elintézi a férjét, az parádés. J. Lo. különórákat vett a film kedvéért egy harcművésztől, aki megtanította az önvédelmi sportra. Jár a csillagos ötös.

2. Ő még mindig ugyanaz a Jenni a kerületből, még akkor is, ha mára már dollármilliárdos világsztár, mégsem szállt el, nincsenek allűrjei, nincsenek igazi botrányai, egyszóval nem felejtette el, honnan jött.

3. Képes beismerni az esendőségét…

4. És ő is retteg attól, hogy kudarcot vall valamiben. A Marc Anthonyval való válásakor ezt írta önéletrajzi könyvében: 

Az egyetlen dolog, amitől a legjobban féltem az egész világon, és amivel olyan hosszú ideig igyekeztem, hogy ne kelljen szembenéznem. […] Tudtam, mit jelent, ha mindezt hangosan kimondom: a házasságom végét. A családunk végét. Annak az álomnak a végét, melynek összetartásán olyan keményen dolgoztam. És még ennél is többet jelentett. Ismét ítélkezni fognak felettem. Kinevetnek, büntetnek, kigúnyolnak majd. Már láttam is magam előtt a szalagcímeket: »Jennifer Lopez válik… újra!« Vagy: »A nő, akinek megvan mindene, csak a szerelmi életét nem tudja rendbe tenni!« Borzasztóan rettegtem egy újabb kudarctól, hogy az egész világ fürkészve engem vizslat majd, és hogy mindenkinek csalódást okozok majd… újra.”

 5. Karrierjének úgy tűnik, semmi sem árt: ugyanabban az évben szerepelt az Anakonda című nevetségesen gagyi horrorban és a Dalok szárnyán című filmben, amiben a tragikusan fiatalon meggyilkolt énekesnőt, Selena Quintanilla Pérezt alakítja olyan hitelesen, hogy többször kellett megvizsgálnom, tényleg két különböző emberről van-e szó.

6. Az arca ennyi idős korára olyan, amilyet egy nő, akit ennyit dolgozott egész életében, megérdemel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jennifer Lopez (@jlo) által megosztott bejegyzés

7. És a teste is pontosan ugyanilyen. Komoly edzésprogramja van, nem piál, nem drogozik, kidolgozott formáit nem rest megosztani követőivel, és minden porcikáját büszkén és bevallottan irigylem.

8. Sőt, nemcsak a porcikáit irigylem, hanem a kitartását is, és ezért legalább ugyanennyire tisztelem és szeretem, ha nem jobban.

9. J.Lo-t ráadásul nem csupán a külsőségek motiválják ebben, hanem: „Úgy gondolom, hogy életem legjobb formájában vagyok. A 20-as, 30-as éves éveimben is edzettem, de nem olyan módon, mint most. Nem arról van szó, hogy többet edzenék, csak keményebben és tudatosabban csinálom. És ezáltal nem is vesz olyan sok időt igénybe, mint régebben. Sokkal inkább az egészségemért teszem, mint azért, hogy jól nézzek ki, ami vicces. Azt gondolom, amikor bizonyos dolgokat, a megfelelő cél érdekében teszünk, akkor az jobb hatással van a külsőnkre!” – nyilatkozta 2018-ban az amerikai InStylenak, és azóta még jobban fest.

10. Imádom azért is, mert neki voltak a legszebb vörös szőnyeges bevonulásai.

11. Sőt, olyan divattörténeti pillanat az övé, amikor 2000-ben a felejthetetlen, köldökig kivágott Versace-ruhában vonult be a Grammy-gálára akkor még Puff Daddy oldalán. Húsz évvel később ennek a történelmi pillanatnak adózott Donatella Versace, bravúros sikerrel. (Mellékesen megjegyzem, hogy erre a ruhára kerestek rá a valaha legtöbben.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jennifer Lopez (@jlo) által megosztott bejegyzés

Tovább is van, mondom még:

12. J.Lo nemcsak színész, énekes, táncos, hanem vérprofi üzletasszony is. Saját szépségápolási márkája, ruha- és parfümbrandje is van.

13. Nem mintha az anyaságért külön kitüntetés járna, de két gyereket nevel, lányával pedig már közös fellépéseik is voltak. Természetesen azt nem tudjuk, hogy J.Lo milyen anya, de korábban így nyilatkozott erről egy interjúban: 

„Minden dolgozó anyának nehéz. Bűntudatot érzel, amikor dolgoznod kell, és nem tudsz elég időt fordítani a gyermekeidre. Meg kell találni az egyensúlyt, és ezt próbálom a lehető legjobban csinálni. Nem számít, hogy éppen otthon vagy valahol máshol vagyok – beszélgetünk, nevetünk és időt töltünk együtt. És néha azért nekem is nyaggatnom kell őket, hogy mossanak fogat és időben kerüljenek ágyba, mert másnap iskola van. Nem is tudom, hogy hol kezdjem azt, hogy mennyi mindent tanítottak nekem a gyerekeim magamról. Egy külön könyvet írhatnék róla.”  

14. Mindezek után pedig még az is kiderül róla, hogy ő is csak egy ember, akinek ugyanúgy fáj a szerelem: évekig úgy tűnt, végre rátalált az igazira Alex Rodriguez személyében, ám amikor a férfiről felreppentek a pletykák, hogy félrelépett menyasszonya mellől, kapcsolatuk is zátonyra futott. Bár volt egy gyenge kísérlet arra, hogy helyrehozzák, ez mégsem jött össze nekik, és a szakításukkor a színész/táncos/énekes/üzletasszonnyal együtt voltam én is szomorú. 

 

15. Aztán elég gyorsan visszaadta a hitet az igazi szerelemben, és abban, hogy nem kizárólag a töltött káposzta jó felmelegítve (kíváncsi lennék amúgy, hogy kóstolta-e a világsztár). 

J.Lo szakítása után újra összejött Ben Affleckel akivel a kétezres évek elején Hollywood első számú álompárja voltak. Még közös nevük is volt: Bennifer. A világot megrázó szakítás után mindketten családot alapítottak, Afflecknek Jennifer Garner lett a felesége, akitől három gyereke is született, J.Lonak pedig Marc Anthony, és tényleg úgy tűnt, hogy mindketten révbe értek. Aztán válásaik után mindketten többször megtalálták ismét az igazit. Majd idén tavasszal robbant a hír, hogy Bennifer újra egyesült, azóta pedig az is kiderült, hogy valóban így történt. Szóval J.Lo miatt hiszek egy kicsit újra az igaz szerelemben és idén ez a legtöbb, amit adhat, mert most épp erre van a legnagyobb szükség.

Jennifer Lopez egy isten, de komolyan, legalábbis az én szememben. És – higgyétek el – istenek nem születnek kitartó, kőkemény munka nélkül. Ez a nő a világ egy legkitartóbb, legjózanabb, legnagyszerűbb embere. Még akkor is, ha nem ő a legjobb énekesnő, a legjobb táncos, a legjobb színésznő. Valahogyan annyira kompakt, hogy az eszem megáll tőle. Egy brutális melós. És az a titka, hogy nincs titka: ehhez meló kell. És Jennifer Lopez nem spórolja el ezt a munkát.

Szentesi Éva

Kiemelt kép: J.Lo egyik legutolsó fellépésén, 2021 májusában, Kaliforniában. (Forrás: Getty Images/Kevin Winter/Getty Images for Global Citizen VAX LIVE)