Véres női sorsokból inspirálódott a Dior luxusruha-kollekciója – a párizsi Dior Múzeumban jártunk
Hogy mi a közös a Diorban, a művészetben, a nőgyilkosságokban és az előítéletekben? Elvileg nem sok minden, gyakorlatilag mégis alakulhat úgy, hogy akad közös nevező. Kis Zsuzsa vendége kérésének eleget téve látogatott el a párizsi Dior Múzeumba, ahol meglepő felfedezéseket tett.
–
Egy diákcsereprogramnak hála, a közelmúltban egy hetet töltött a családunkkal egy spanyol kamasz lány. Ez több szempontból is nagy öröm volt számunkra: egyrészt, mert egy intelligens, több nyelven is jól beszélő, kedvesen határozott lányt ismerhettünk meg, akivel remek beszélgetéseket folytattunk változatos témákról; másrészt, mert neki köszönhetően igazán különleges élményekben volt részünk. Cserediáklányunk nagyon szeretett volna ellátogatni a párizsi Dior Múzeumba, és miközben teljesítettük a kívánságát, engem is ért néhány meglepetés.
452 ruha, 1422 kiegészítő
Mindig érdekelt a divat, a minőség, az egyes márkák köré épített imázs és történet. Tudom értékelni a szépet, és átlapozom a női magazinok divatoldalait is, noha ezeknél időzöm a legkevesebbet. Időről időre megnézek divattal kapcsolatos kiállításokat is. Ugyanakkor inkább értékelem és nézem, mintsem művelem a divatot. Ezt csak azért pontosítom, mert némileg megmagyarázza, hogyan is indultam neki a cég egykori székházában két éve megnyílt Galerie Diornak, Párizs legelegánsabb negyedében: magamtól nem ide vezetett volna az első utam, de nyitott voltam rá. Profi szcenográfiára, Instagram-kompatibilis kiállításrendezésre, előnyös világításra, kifinomult részletekre, mesés ruhákra, luxuskörnyezetre számítottam, amit áthat a márka által elmesélni kívánt történet, amely egyszerre magyarázat és rafinált marketing.
És mindezt valóban megkaptam – de még sokkal többet is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Természetesen már a belépés után szembesültünk a látvánnyal, amely bejárta a közösségi médiát: a hófehér csigalépcsőt egy szivárvány öleli körbe, amely 3D-ben nyomtatott, miniatűr ikonikus Dior tárgyból – 452 ruhából és 1422 kiegészítőből – áll. Bármilyen színű is a ruhád, itt garantáltan megtalálhatod a vele harmonizáló hátteret. A 13 termet felülről kezdve jártuk végig: az 1956-ban elhunyt Christian Dior életét bemutató helyiséget vagy éppen a rekonstruált dolgozószobáját olyan meseszerű intermezzók tagolják, mint az Elvarázsolt kert. Kiemelném még a Niki de Saint Phalle és a Dior kapcsolatát bemutató részt is, de
a „Dior bál” látványa mellett sem akad olyan romantikus lélek, aki ne vágyna rá, hogy egyszer az életében viselhessen egy ilyen ruhakölteményt.
Nem célom most magát a kiállítást leírni – akinek van lehetősége megnézni május 13-ig, mindenképpen éljen vele. Inkább elmesélem azt, ami számomra a legnagyobb élményt jelentette.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Üzenet a ruhákon
A kiállítás közepe táján egyszer csak egy fehér terembe léptünk, amelynek falait trükkös tükrök tették izgalmasabbá. Az itt kiállított darabok nagyban eltértek az eddig látottaktól, de nem minőségben vagy kifinomultságban. Hófehér ruhák, mintha fércelt, félkész darabok lennének, rajtuk piros, egyszerű vonalvezetésű hímzések: biológiailag hű szív a mellkason, összegömbölyödő magzat a deréktájon, pillangók, az ötvenes évek amerikai háziasszony-esztétikáját idéző tárgyak (székek, villák, vasalók és egyéb háztartási eszközök), tűsarkú cipellők, valamint angol és spanyol nyelvű feliratok – biztató, életigenlő és feminista jelmondatokkal.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Úgy éreztem, ez a fehér, egyszerű(nek tűnő) kollekció egy másik dimenzióba emelte a divat és az haute couture jelentését számomra: itt a ruhák gondolkodni hívnak, társadalmi felelősséget és szerepet vállalnak, szeretetteljesek, kommunikálnak, közben pedig gyönyörűek, letisztultak, játékosak és persze végtelenül profik és művésziek.
Arcon és szíven ütött ez a tisztaság, légiesség, amelyhez mégis a hús és a vér vöröse kapcsolódott – szinte a naiv művészek falvédőit idézve nagyanyáink konyhájából. Csak épp „Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza” vagy „A jó Istent arra kérem, hogy jó férjet adjon nékem” retró rigmusok helyett olyanokat olvashattunk, hogy „Empátia, tisztelet, szeretet, biztonság”, „Feminizmus és ellenállás”, „Élem az életem”, „Fuss a jövődért, az önállóságodért, a boldogságodért” vagy éppen „Remény”. Elvarázsolódva, lelkendezve meséltem a tapasztaltakról és utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen mennyi előítélettel indultam a divatmúzeumba.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nőgyilkosságok
Nem engedett el ez az élmény, és annyira foglalkoztatott, hogy újabb részleteket szerettem volna megtudni a divatház hátteréről. Ez a fehér-piros éteri sorozat a 2024-es Croisière kollekció része, amelyre Maria Grazia Chiurit (aki 2016 óta a Dior divattervezője) a mexikói nők, és azok leghíresebbje, Frida Kahlo inspirálta. Ezt 2023. május 20-án Mexikóban mutatták be – és elsősorban nem a színkavalkádban, hanem a vonalvezetésben, szabásban, motívumaiban idézte meg a festőnő viseleteit, meglepően visszafogott, fekete-fehér-piros alapokkal. Ennek keretében a Dior első női divattervezője együttműködésre kérte fel Elina Chauvetet, azt a mexikói művészt, aki elsősorban a szülőföldjén eltűnt nők, és a nőgyilkosságok ellen szólal fel alkotásaiban, performance-aiban világszerte. Erre személyes indíttatása is van: Chauvet nővére is gyilkosság áldozata lett.
Egyik leghíresebb akciója a 2009-es Zapatos Rojos: számos országban nagy mennyiségű piros cipőt állítottak ki, a (megölt) viselők hiányával tüntetve a kegyetlen jelenség ellen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Dior párizsi műhelyében készült fehér ruhákra 16 mexikói asszony hímezte rá a szöveges és rajzos motívumokat, maga a divatbemutató pedig a Nyílt szívvel címet viselő művészi összefogással és egyben feminista és társadalmi felkiáltással zárult a világ legbefolyásosabb divat véleményvezéreinek, trendi sztároknak és a luxusipar fogyasztóinak jelenlétében. Ebben a kontextusban a fehér kollekció még megrendítőbbé, intelligensebbé vált a szememben.
A művész, aki belehalt az üzenetbe, amit át akart adni
Chauvet egy interjújában azt is elmesélte, hogy Chiuri azután kérte fel őt, hogy megnézte a Bizalom című performance-át, amelyet egy olasz női művész, Pippa Bacca ihletett. Az ő története még tragikusabbá teszi ezt a többszörös inspirációláncot. Giuseppina Pasqualino di Marineo (1974–2008), művésznevén Pippa Bacca, konceptuális és performance-művész volt, és kijelenhetjük, hogy ebbe is halt bele. 2008-as performance-a a világbékéért arról szólt, hogy egy társával, Silvia Moróval fehér menyasszonyi ruhában, stoppal utaznak Olaszországból 11 – részben fegyveres konfliktusokkal terhelt – országon át Jeruzsálembe.
Március 8-án, nőnapon indultak, és az utazás fő szabályaként a feltétel nélküli bizalmat szabták meg: minden autóba be kellett ülniük, amelyik megállt nekik, még akkor is, ha nem találták éppen bizalomgerjesztőnek a vezetőt.
Az út során készített fotókból, dokumentumokból és elhasználódott, összepiszkolódott menyasszonyi ruhákból Veronában szerettek volna kiállítást szervezni. A menyasszonyi ruha egyszerre volt számukra a „népek közötti házasság”, a béke szimbóluma, valamint az érintetlen tisztaságé, ami aztán bekoszolódik a többszörös használat során. Isztambul közelében a két nő elbúcsúzott egymástól, Bejrútban kellett volna újra találkozniuk. Március 31-én Pippa Baccát egy török kétgyerekes családapa vette fel, majd megerőszakolta és meggyilkolta. Holttestét napokkal később találták meg, esete nagy visszhangot keltett mind a török és az olasz, mind a nemzetközi médiában. Azóta több dokumentumfilmet és könyv is feldolgozta történetét.
A divat is hordozhat mély üzeneteket
Nagyon messzire, a nőgyilkosságokhoz, a művészi elvhűséghez, drámai fordulatokhoz és ma is húsba vágón aktuális társadalmi kérdésekhez jutottam el egy megejtő szépségű, és némileg formabontó luxusruha-kollekció kapcsán. És noha magamban megkövettem a Diort és általában a divatot eleinte, be kellett ismernem, hogy téves előfeltevésekkel indultam neki a múzeumlátogatásnak. Felismertem, hogy milyen sok minden másról is szó van a kiállításon. Megrázott, felrázott a történet, és azóta még inkább tisztelem Maria Grazia Chiurit. Megértettem, hogy legendás, 2017-es We should all be Feminists feliratú – azóta ikonikussá vált – fehér pólóján nem a kor divatos szlogenjét akarta ismételni, hanem egy átgondolt, fontos üzenetet akart divatossá tenni. Most már tudom: nem szabad bedőlni a látszatnak, néha a könnyedebb és felszínesebb(nek tűnő) dolgok is súlyos témákat rejtenek.
A párizsi Galerie Dior május 14. és 28. között átmenetileg bezár, utána pedig új kiállítással várja látogatóit. Ha valakinek van rá lehetősége, hogy megnézze, szerintem ne hagyja ki.
Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk a szerző tulajdonában van
