Csak dalolt a szerelemről a nemzet pacsirtája, pedig háromszor is férjhez ment – Blaha Lujza története

–

Blaha Lujza tér. Az egyik legforgalmasabb pontja Budapestnek, nap mint nap keresztezi metróval, villamossal, 7-es busszal a fővárosiak jelentős része, de csak kevesen tudják, kiről is kapta a nevét.

Pedig nemcsak a színháztörténetnek volt fontos alakja Blaha Lujza, hanem a város történelmének is. Hogy mást ne mondjak, abban is szerepe volt a nótáinak, hogy a XIX. század végén magyarul tudni divat lett a nem magyar ajkúak körében is. Márpedig az 1873-ban Budapestté egyesült Pest, Buda és Óbuda iparos és munkás lakosságának addigi nyelve főleg a német volt, és a tömegesen érkező új lakók között is sok volt a sváb, a zsidó és a cipszer (vagyis szepességi szász).

Ám a századforduló előtt a német ajkú lakók zöme gyakorlatilag egy nemzedék alatt nyelvet váltott!

És ebben a nyelvváltásban lényeges motivációt jelentett a színház, a magyar nyelvű színjátszás felvirágzása, és az 1837-től létező Nemzeti Színház (ami a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán állt először), majd az 1860-ban dalszínháznak létrehozott Népszínház (a mai Blaha Lujza téren) sztárjai iránti rajongás.

Blaha Lujza mind a két színháznak (előbb a Nemzetinek, aztán a Népszínháznak) ünnepelt primadonnája volt az 1870-es évek kezdetétől visszavonulásáig, amely nagyjából a századfordulóra esett. Ekkorra a népszínmű kiment a divatból, a kerületek nevei és az utcanevek magyarrá váltak, és Budapest egy 700 ezres lakosú világvárossá fejlődött, amely Európa-szerte híres volt a kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről és éjszakai életéről.

Szokták mondani, hogy ami a magyar költészetben Petőfi, az a magyar színháznak Blaháné. 

De előreszaladtunk kissé, lássuk, honnan jött, ki volt ez a lány, aki fontos szereplője, sőt egyik motorja volt e születő metropolisz pezsgésének, aki húszévesen, immár özvegyasszonyként megérkezett Debrecenből, és egy pillanat alatt meghódította a közönséget, valamint a kritikusokat egyaránt!

Nos, ő tényleg a színpadra született

Pontosabban Rimaszombat egyik városszéli házában jött világra. Apja, Reindl Sándor, a szabadságharc huszára, Várai néven vándorszínésznek állt. Az anya, Ponti Aloiza, szintén színésznő volt, társulatukkal járták az országot. Mivel a szülés épp Rimaszombatnál indult meg, így keveredtek a csizmadia házába.

Az 1850. szeptember 8-án született kislányt Reindl Ludovikának keresztelték, de anyja után Lujzának szólította mindenki. 

Kicsi korától szerepelt a társulat darabjaiban, és vándorlásaik közben a falusi gyerekektől tanult énekelni. Szépen csengő hangját hamar kamatoztatta a család: ötévesen már nótáztatták a felvonások között a bogárszemű, kedves, szelíd kislányt. Eleinte apja után Várai Lujza volt a művészneve, aztán (mert a papa korán meghalt) gyámapja után Kölesi Lujzaként lépett színpadra. Blaha Lujza pedig majd 15 évesen lesz, a férje nevét átvéve. 

Iskolába csak keveset járt, olvasni is egy színésztársa tanította meg. 

Romantikus vándorélet lehetett az övék, gondolhatnánk, ám a valóság nem túl fényes: nyomor, hideg, éhség, végtelen szekéren zötykölődés volt leginkább a vándorszínészek jussa. Blaháné is azért lett Kölesi Lujzából 1865 környékén, mert az anyja azt remélte, így könnyebb lesz az életük. Lujza pedig megtette, amire kérték. Hozzáment a nála 22 évvel idősebb férfihoz, akivel egy közös nyelvet sem beszéltek, így eleinte kézzel-lábbal mutogatva kommunikáltak, majd egymást tanítgatták németre-magyarra.

Blaha János érdeme, hogy felismerte, mekkora tehetség a felesége

Ő, ellentétben a második férjjel, támogatta is a karrierjét. Megtanította a zenei alapokra, mai szóval azt mondanánk: menedzselte. Blahéné 16 évesen Debrecenbe szerződött, aztán a férje beprotezsálta egy bécsi színházba, ahol vendégjátékával nagy sikert aratott, ám maradni, hiába tartóztatták, nem akart. Vágyott vissza a hazájába… Azt írta a naplójába: magyarul akart játszani (mert németül még mindig elég gyatrán beszélt, bár így is adtak volna neki örömest szerződést).

A férje négy év múlva meghalt tüdőbajban, és Blaha Lujza Pestre költözött – a Nemzeti Színház szerződtette. Ekkor, 21 évesen, már híres színésznő volt, a fővárosi közönség nagyon várta a bemutatkozását.

Habár a lelke mélyén mindig drámai színésznő szeretett volna lenni (naplójában többször említi, hogy neki a sírás milyen jól menne), népszínművekben, operettekben és operákban kapott szerepeket. Kedves, jószívű, közvetlen karaktere, töltöttgalamb-termete, pirospozsgás arca, úgy tűnik, a zenés, könnyed darabokra predesztinálta, míg kortársa, az életben is drámakirálynő Jászai Mari vitte a „sztártragika” vonalat Antigonéjával, Évájával, Gertrudisával. (Jászairól ITT írtam korábban, az ő története is nagyon érdekes.)

A népszínművek, amelyek olyan jól álltak Blahánénak a kortársak szerint, a parasztság egyfajta idealizált ábrázolását adták, ám ekkoriban már nemcsak társadalmi ügyekről beszéltek, hanem magánéleti bonyodalmakról is, hiszen egy világváros közönségét szórakoztatták a Népszínházban. A népszínmű zenei alapja a műdal, azaz a ma is népszerű magyar nóta volt, tehát a színészektől biztos ének- és tánctudást követelt meg.

Blahánénak az első perctől kezdve óriási sikere volt 

Még az sem törte ketté a karrierjét, hogy újra férjhez ment, ezúttal egy basáskodó természetű földbirtokoshoz, Soldos Sándorhoz.

Mintha azért választotta volna a férfit, hogy egyfajta tanulmányútra mehessen a birtokára. (Én legalábbis ezt olvastam ki visszafogott visszaemlékezéseiből.) Ám nem csinált túl jó vásárt, mert a férje erőszakos ember volt, úgyhogy öt év múlva el is vált tőle. 

Addigra már volt egy közös gyerekük, a később színésznővé lett Blaha Sári. Akiről viszont szemérmesen hallgat a napló: kicsivel a házasságkötés előtt született „Sanyika”, de nem Soldostól. Ő Blaháné törvénytelen gyereke volt, és Blaha Sándor néven államtitkár lett belőle felnőtt korában. Hogy ki az apja, ki volt Blaháné igazi, nagy szerelme, aki után állítólag élete végéig sóhajtozott, azt nem tudni, de hogy nem a három férje közül az egyik, az biztos. (Harmadszorra egyébként egy bárót választott maga mellé, egy Splényi Ödön nevű rendőrtanácsost, aki rajongott érte – de ez a frigy sem a nagy érzelmekről szólt Blaha részéről, habár 28 éven át tartott.)

Sokan találgatták, kiért volt oda a nemzet csalogányaként emlegetett istennő, aki gyakorlatilag elhódította a pesti német színháztól a közönséget, és lenyűgözte még a walesi herceget is, amikor megnézte egy előadását, és akibe fénykorában minden férfi (és nő) szerelmes volt egy kicsit.

Biztosat nem tudni, de a legvalószínűbbnek azt látszik talán, hogy színpadi partneréért, mondhatni, párjáért, Tamássy Józsefért epekedett szinte egész életében, és talán a gyerek is az övé.

A szerelemben nem volt boldog, de a színpadon igen – a hivatásáról szólt elsősorban az élete

Egyik leghíresebb (és legutolsó) szerepében ma is látható, Csiky Gergely A nagymama című drámájának címszerepét ugyanis némafilmen is eljátszotta 1916-ban. (Annak ellenére, hogy nem kedvelte a mozit, zavarta a hang hiánya, az elmaszkírozás, a némafilmekre jellemző teátrális mozdulatok.)

1926. január 11-én halt meg, a Kerepesi temetőben nyugszik imádott Jókaija szomszédságában. (Érdemes megnézni a gyönyörű síremlékét, keresni sem kell olyan nagyon.) A nemzeti gyász kísérte szertartáson kétszáz fős cigányzenekar húzta a nótát. (ITT egy felvétel a temetésről, nézd meg, nagyon érdekes!)

Talán ma már csak kevesen ismerik Blaháné történetét, ám a Cserebogár, sárga cserebogár vagy a Mi mozog a zöld leveles bokorban című slágerét mindenki ismeri ma is (nekem az egyik nagymamám énekelgette folyton ezeket a nótákat), legfeljebb nem tudja, hogy kit imádott érte Budapest száz évvel ezelőtt. 

Ha hallgatnád Blahánét, ITT megteheted

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipedia / Lajos Elischer; Lipot Strelisky

Kurucz Adrienn