-

1.

Amikor mentünk az esküvőnkre, az anyósom odafordult hozzám és megkérdezte: „Biztosan jól meggondoltad? Tényleg ezt akarod?” Akkor kellett volna elkezdenem gyanakodni...

2.

Lakásfelújítás közben megjelent az anyósom, hogy főzzön nekünk valamit, annyival is kevesebb lesz a gondunk. Miközben a nappaliban vakoltunk, ő feltette a gázrezsóra a kaját, aztán bejött hozzánk dumcsizni. Egyszerre csak égett szagra lettünk figyelmesek. Az anyósom a gáztűzhely mellé húzta a függönyt, miközben szellőztetett... és ezzel sikeresen felgyújtotta az egész konyhát. Eloltottuk, de utána már nem volt kérdés, hogy a konyhát is tatarozni kell.

3.

Nagyon bosszant, hogy örökké csak a gyerekek felől érdeklődik:  „Hogy van az unokám?" meg „Hogy van a kisbaba? " – Mi vagyok én, béranya??!

4.

Az én anyósom tök jó fej volt, nagyon jól kijöttünk egymással. Amikor szakítottunk a párommal, és felhívtam, hogy elbúcsúzzak tőle, csak annyit mondott: „Csodálom, hogy ilyen sokáig kibírtad mellette, én már sokkal hamarabb elhagytam volna.”

5.

Egy forgalmas út mellett laktunk, ahol nem lehetett kinyitni az ablakot, mert azonnal tüdőrákot kaptál, ezért a ruhákat mindig a szobában szárítottam. De az anyósom volt olyan drága, hogy kivigye az erkélyre a száradó fehérneműket. Mikor este hazaértem, hozhattam be a száraz SZÜRKEneműimet, és moshattam újra.

6.

Az esik a legrosszabban, hogy az anyósom kivételezni szokott a másik fiától született unokáival akkor is, amikor mindannyian együtt vagyunk. Többször előfordult, hogy séta közben beugrott a boltba, és csak az egyik gyereknek vett csokoládét. Ebéd után is mindig csak a másik kap desszertet. Nem értem, ez mire jó.

7.

Minden este pontban fél tízkor felhívta a fiacskáját, majd fél órán át zokogott és panaszkodott a telefonba. Mondhatom, állati vágykeltő volt. Nem csoda, hogy hazavágta a házaséletünket.

8.

Anyósom más nemzetiségű mint én. Amikor legelőször találkoztunk, odavetette a páromnak – abban a hiszemben, hogy úgysem értem – „micsoda egy szuka!” Értettem. De mégsem értettem...

9.

Nagyon emlékszem az első együtt töltött éjszakára a későbbi volt férjemmel. Mint éjszaka nem volt különösebben emlékezetes, na, de a másnap reggel! Még éppen kávéztunk, amikor megérkezett a későbbi volt anyósom, bemutatkoztunk egymásnak, ő elvonult zuhanyozni, majd köntösben visszatért a köreinkbe. A leendőbeli exem a fotelban üldögélt, édesanyja kedvesen rám mosolygott, majd ugyanezzel a mosollyal az arcán beleült a fia ölébe, keblei kikandikáltak a selyemköntös mély kivágásából, átkarolta egy szem fiúgyermeke nyakát, és búgó hangon megkérdezte tőle, hogy jól telt-e az éjszaka. Ha nem húszéves lettem volna, talán itt nagy bölcsen felállok, és udvariasan elköszönök. Sajnos nem így tettem, úgyhogy aztán volt még pár közös szép évünk így együtt, hármasban...

10.

Mivel a gyerekeim apjának elég feszült volt a viszonya az édesanyjával, nagyon keveset találkoztunk. Még azt sem engedte, hogy vigyázzon az unokákra, így viszont egy komoly segítségtől fosztott meg sajnos. Velem mindig nagyon kedves volt, évente egyszer felhív azon a napon, amikor az exem bemutatott, és megköszöni, hogy unokákat szültem neki.

11.

Amikor a gyerekek kicsik voltak, és találkoztunk a nagymamával, mindig háromszor annyi ruhát adtam rájuk, mint egyébként. Ettől függetlenül az első kérdése rendre így szólt: „Nem fáznak meg?" A végén már az volt a standard válaszom, hogy: „De, épp most fáznak meg!" Ekkor annyira hűvös lett a hangulat a szobában, hogy attól tutira megfáztak.

12.

Van az a klasszikus mondás, hogy: Ne költözzetek olyan közel a férjed szüleihez, hogy az anyósod papucsban át tudjon menni hozzátok! Micsoda baromság – gondoltam én. Egészen odáig, amíg olyan közel nem költöztünk, hogy az anyósom papucsban át tudott jönni hozzánk. Onnantól kezdve nem volt megállás, a férjemet hívta mindenért, természetesen a legjobb pillanatokban. A csöpögő csap, a beragadt fiók, és az éjszaka kísértetiesen leeresztett autógumi csak a kezdet volt...

13.

Az esküvő után, amikor elköszöntünk az anyóstól, és indultunk volna a nászútra, azt a jó tanácsot adta, hogy azért néha rá is gondoljunk. Visszakérdeztem, hogy előtte, közben, vagy utána szeretné-e?

14.

A mi életünkben a férjem a tökéletesség szobra, én pedig az, ami ezen folyamatos csorbát ejt – legalábbis az anyósom olvasata szerint. Legutóbb például azzal keresett meg, hogy az én hibám, amiért az ő kicsi fia ritkán telefonál neki, ugyanis az én dolgom lenne rákérdezni: „Édesanyád hogy van?” – mire ő gyorsan észbe kap és tárcsázza is rögvest a mamát. (Ami azt illeti, az idézett mondat a viták hevében valóban el szokott hangzani...)

15.

Az én anyósom egy igazi tündér. Még mindig tisztán él bennem az a nap, amikor a hatnapos gyerekkel küzdöttünk otthon, én a hasi sebbel és hiányos ujjzattal, a férjem tartotta a gyereket, miközben anyósom a háttérben mosott, főzött, vasalt, takarított. Olyan nagy volt a kavarodás, el is feledkeztünk róla, hogy épp szilveszter éjszaka van, amíg ő be nem lépett három pohár pezsgővel. Ott ültünk a frissen felavatott gyerekszoba kellős közepén, hulla fáradtan, elcsigázva, elgyötörve egy éppen anyatejet szlopáló kisded felett, és koccintottunk. Komolyan mondom, életem legjobb szilveszteri bulija volt.

16.

Hármasban hazafelé tartottunk, a férjem jobbján ballagtam, vele kézen fogva. Egyszer csak oldalra tévedt a tekintetem, és azt láttam, hogy anyósom velem párhuzamosan szintén kézen fogta azt a drága embert. Inkább elengedtem én a jobbját, minthogy csatárláncban csináljunk hülyét magunkból. Egy évvel később sátáni kacajjal nyugtáztam, hogy az esküvői képünkön is kézen fogva áll középen a vőlegénnyel.

17.

Az anyósom hitt a tematikus könyvajándékokban. Házasságunk hajnalán egyik karácsonyra megkaptam tőle a Szakácskönyv kétbalkezeseknek című kötetet. Néhány évvel később, amikor már tartott a válóperünk, a születésnapomra Márai Sándor: Válás Budán című regényét ajándékozta. Én mondjuk nagyon bírom a humorát, azóta is jóban vagyunk.

18.

Panaszos arckifejezéssel jött haza a leendő anyósom, mert a szabászatban nem volt már olyan anyag, mint amiből a vőlegény esküvői öltönyét készítették. Megemlítettem neki, hogy általában az ifjú pár szokott egymáshoz öltözni, de nagyon keserűen vette tudomásul, hogy le kell mondania a lehetőségről, hogy örömanyaként egyenszerkóban feszíthessen a vőlegénnyel. Végül talpig feketében jött el, és ez talán jobban is passzolt a hangulatához.

19.

Néha úgy érzem az anyósommal kapcsolatban, mindez csak egy rossz álom, de sajnos megvan az összes pocskondiázó email, amit nekem küldött. Mindenbe belekötött, szerinte mindent szarul csináltam. Azért is lehordott, hogy együtt aludtam a csecsemőmmel, bezzeg ő a kutyáját engedi az ágyába, de az persze teljesen rendben van. Sohasem fogom neki megbocsátani, hogy elmarta mellőlünk a fiát, és ezért az én gyerekemnek apa nélkül kell felnőnie.

20.

A meddőségi kezelés kellős közepén szülinapomra kismamatorna DVD-vel lepett meg. „Össze fog az jönni, édes kislányom, – susogta – te is tudod, hogy a fiam spermaszáma akár egy komplett leánykollégium megtermékenyítésére is elegendő lenne. Már csak téged kell, hogy rendbe hozzanak.” Igazán fel voltam dobva...

21.

Nekem nem volt anyósom, viszont... amikor a férjem eljegyzett egy közös nyaralásunkkor, és én hazamentem, az anyukám ránézett a csillogó-villogó, borsónyi gyémánttal díszített Tiffany gyűrűmre, és egy olyan tekintet kíséretében, ahogy a nyári naplementében a teraszon kortyolgatott tökéletes pohár borodba beleesett muslicára nézel, azt mondta: „Hm... lehetne nagyobb is.” És ebben benne volt minden. Katasztrofális anyós lett volna belőle, ha megéljük.

22.

Anyósom hétvégente rendszeresen bejelentkezik hozzánk „unokázni.” Ez rendszerint úgy néz ki, hogy miközben én foglalkozom a két gyerekkel, és főzöm a háromfogásos ebédet, ő a konyhában üldögél a bárszéken, és osztja nekem az észt, piszkálódik, beszólogat, meg kiolvassa a fél internetet. A múlt hétvégén is ez ment, mindenkit körbeugrálok, küzdök a gyerekekkel, gyakorlatilag egy falatot nem tudtam enni, de nem is maradt, mire odajutottam. Erre az anyósom, miután már háromszor szedett, nagy kényelmesen üldögélt az üres tányér és a romok felett, majd odavágta: „Na tessék, Zsuzsikám, mennyit dolgoztál egész délelőtt, és nézd meg, mi lett belőle. Hát megérte?!” És harsányan felkacagott... Nekem elég lett volna egy köszönöm is, de ezt a háromévnyi vendégeskedés alatt még egyszer sem hallottam tőle.

23.

Az én anyósom egy tündér. Már az első találkozásunkkor, amikor átölelt, tudtam, hogy vele biztonságban vagyok. Minden évben elviszi nyaralni egy hétre az összes gyerekünket, így a férjemmel kettesben tudunk lenni egy kicsit. Ha meg hétköznap adódik programunk este, átjön munka után, vigyáz a gyerekekre, nem csörög ránk, hogy hol vagyunk már, és amikor picit spiccesen hazaérünk, kapunk két nagy puszit, majd hazamegy. Kompromisszum, tisztelet, szeretet, tapasztalat egy nagy adag diplomáciával párosítva. Boldog anyós napot!

 

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/affendi shahidan