–

Otthon. Ahol már nincs nővérhívó. Nincs 24 órás felügyelet. Nincs, aki megkérdezze, fáj-e még. Esetleg egy családtag van, aki hirtelen ápolóvá válik. Egy konyha, ami gyógyszerkiosztóvá lesz. Egy nappali, ami csendben kórteremmé alakul. 

Papíron az otthonápolás Magyarországon elérhető. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozza: orvosi javaslatra maximum 56 alkalommal, különféle beavatkozásokra: sebkötözésre, gyógytornára, katétercserére, vérvételre. A betegnek ez nem kerül semmibe. Csak egy kérdés van: lesz-e, aki elmegy hozzá. Sok helyen ugyanis nincs ember. Vidéken kevés az ellátó szolgálat, az ápolók leterheltek, a háziorvosok pedig gyakran már eleve úgy kérik a vizitet, hogy tudják: nincs rá valós kapacitás.

A beteg így, hiába jogosult, gyakorlatilag ellátatlan marad. Az otthonápolás rendszere működik, de csak papíron. A valóságban a magyar családok viszik a hátukon az ápolást napi 24 órában, munka mellett, sokszor szakmai segítség nélkül.

A rendszer rései közt kihullik a beteg

Az egészségügy és a szociális ellátás határai között tátongó szakadékban élnek azok, akik gondozásra szorulnak, és azok, akik gondoznak. Az otthonápolás ugyanis nem ugyanaz, mint a házi szakápolás. A házi szakápolás egészségügyi szolgáltatás, szakképzett nővér megy ki a beteghez. Az otthonápolás viszont többnyire a családtagokra hárul: mosdatás, etetés, gyógyszerelés, lelki támasz, fizikai jelenlét. A legtöbbjüknek nincs ebben tapasztalata. Csak a szeretet és a félelem mozgatja őket. A támogatás pedig igen csekély. Az otthongondozási díj – még a legmagasabb kategóriában is – alig több mint a minimálbér harmada. És bár ez a munka a nap minden órájában tart, társadalmilag láthatatlan.

Mint ahogy sok más gondoskodói munka is. 

Amikor az otthon kórházzá válik

A kórházban a beteg körül mindig van valaki. Otthon a beteg és a család marad. Nincs, aki megmondja, mikor kell hívni az orvost, mit jelent egy új tünet, vagy mit tegyenek, ha a beteg fél, fájdalmai vannak, nem akar enni.

Sokszor nem azért romlik otthon a beteg állapota, mert a hozzátartozó nem törődik vele, hanem mert nincs elegendő tudása, támasza, és nem kap iránymutatást.

A legtöbben azt mondják: „Ezt nem nekünk kéne egyedül csinálni.”

És igazuk van.

Az ápolók nélkül nem megy.

A házi szakápolásban dolgozó nővérek száma évről évre csökken. A finanszírozás alacsony, a terhelés magas. Sokan külföldre mennek, mások pályaelhagyók lesznek. Akik maradnak, hivatástudatból maradnak. De hivatástudatból nem lehet számlát fizetni, és nem lehet három műszak után még egy faluszéli házhoz is elindulni.

A gondoskodás emberi munka és az ember nélkül nem működik. Az otthonápolás rendszere ezért ma sokszor nem a betegeken, hanem a családokon áll vagy bukik. 

A méltóság otthon kezdődik

Az otthonápolás nem luxus. Nem különszolgáltatás, nem szívesség, nem „extra lehetőség”. Ez a méltóság utolsó formája.

Amikor a kórház után már nincs hova menni, csak haza, akkor a rendszernek nem szabad hátralépnie. Mert az otthon nem csak falakból és bútorokból áll...

Olvass tovább, és megtudhatod: 

• a szerző szerint mi az az 5 dolog, amit tenni kéne a helyzet javításáért;
• a HŐS program mint jó gyakorlat, hogyan segíti az otthonápolókat Pécsett.