TARTALOM-ELŐÁLLÍTÓ VAGY? GYERE, DOLGOZZUNK EGYÜTT!

Címke: nagymama

Az életem így kerek: gömbpalacsintával és nagymamám tarkedlisütőjével

WMN KNYHA – 2024. szeptember 5. – FB

A serpenyőt, amiben nagymamám főzőcskézett évtizedekig, most én használom, hidat alkotva múlt és jelen között, így diskurálunk mi ketten a fejemben, miközben a miskulanciából kisülnek a poffertjék, azaz a gömb alakú holland palacsinták.

Amióta mama elment, nem imádkozom

WMN Life – 2024. július 27. – WMN

Habár ha belegondolok, mégsem illant el teljesen. Mindig velem van, amikor rá gondolok, és ritkán fordul elő, hogy ne gondolnék rá. A pajzán mondókákra, amiket ovis koromban tanított, majd később a kötelező memoriterekre, amiket úgy próbált meg a fejembe verni, hogy elmutogatta a verssorok eseményeit. A jó kis kártyapartikra, a malmozásra, a mesékre, amiket félig-meddig átköltött, de ettől csak még jobbá váltak.

Mama beköszön – Emlékezés egy feledhetetlen nagymamára

VIM – 2024. július 16. – WMN

Mama nem tűnt el teljesen, a halál nem tudta kitörölni az emlékét. Mama csupán egy kicsit átalakult, a csuklásával és a hatlapos receptjével együtt pedig beleköltözött az unokájába.

Napjaink nagyszülője nem őszhajú és szenilis, hanem épp karriert épít és kamaszt nevel

WMN Life – 2024. április 13. – ZKB

A szülő és a nagyszülő között könnyen alakul ki konfliktus. Van, aki hetekig nyaraltatja a kicsiket a mamánál, majd panaszkodik, hogy a nagyi állandóan fáradt, másnál csak mutatóba’ jelennek meg a nagyszülők, a Facebook mégis tele van a csemeték fotóival. Akad, akit a kevés együtt töltött idő bosszant, és van, akinek a nagyi még sok is a jóból. De vajon hol az aranyközépút?

A Facebook arról szól, milyen nagyszerűek vagyunk, a társkereső appok meg arról, milyen magányosak

WMN Life – 2024. április 8. – WL

Hogy lehet, hogy a közösségi médiában fiatalok tucatjai bújnak elő a névtelenség homályából, hogy arról valljanak, nincsenek barátaik? Terjed valami lassú, és alattomos vírus, amit a lehető legpontosabban magánynak lehetne nevezni? Wilson Luca írása.

A nemnagymama (Olvasói írás)

VIM – 2023. október 25. – WMN

Vajon nagymama-e az a nagymama, akinek az unokája már nem érti a közös anyanyelvet?

„Szüntelenül itt vagy bennem: a mozdulataimban, a hangomban, a szívem dobbanásában”

VIM – 2023. szeptember 11. – WMN

Levél egy nagymamának, aki bármit csinált, az a szíve mélyéről jött, és aki életre szóló tanításokkal ajándékozta meg az unokáját.

„Az éhségen kívül másunk nem volt” – Egy 89 éves nagymama és unokája beszélgetései pénzről és életről

WMN Life – 2023. július 22. – SzAE

Szerencsés ember, aki még beszélgethet a nagyszüleivel. A 80+-os generációval, aki túlélt háborút, forradalmat, nélkülözést és bizonytalanságot. Talán sosem volt olyan fontos, mint most, hogy meghallgassuk őket, és túlélést tanuljunk tőlük. Új videósorozatunkban ti is megismerhetitek Szabó Anna Eszter derűs és bölcs nagymamáját, a 89 éves Vilmát.

„Sose tanultál meg szeretni. Téged sem szeretett senki. Csak anya”

WMN Life – 2023. június 18. – WMN

A megbocsátás nem mindig jár katarzissal. Van, hogy csak lerakunk egy terhet, csendben, szelíden.

Jakab Zsolt: Ott lenne a helyed

WMN Life – 2023. február 2. – WMN

Ilyen az, ha nem lehetsz ott a szeretted mellett, amikor elbúcsúzik az élettől.

< 1 2 3 4 5 >