1.

Régen az volt a cél, hogy megmutassuk a másiknak, milyen érdeklődők és elkötelezettek vagyunk, meg hogy mennyi mindent pakolunk bele a kapcsolatba. Mára viszont már senki nem akarja „kiszolgáltatni magát” – úgyhogy az kerül jobb helyzetbe, aki kevésbé érdeklődő vagy elkötelezett (vagy legalábbis annak mutatja magát).

2.

Piszkos kis játszmák folynak abban is, hogy mennyire legyünk udvariasak, vagy éppen mennyire mutassuk magunkat unottnak, érdektelennek. Ugyan ki ne ismerné a várj pár órát vagy napot az üzenet megválaszolására című pszichológiai játékot... ami tökre nem vicces.

3.

Az az ember, aki tökéletesen leszarja, hogy mi van veled, mert egyáltalán nem érdekled, pont úgy viselkedik, mint az, aki azt gondolja, hogy őrült jó vagy. Utóbbi ugyanis hatalmas energiákat tol abba, hogy az érdeklődés ellenére hidegnek és kimértnek mutassa magát (lásd. 1. pont). Sok szerencsét, hogy kitaláld, vajon melyikkel van épp dolgod...

4.

A telefonálás mára egy kihalófélben lévő, ritka állatfajjá vált. A kapcsolatban a kommunikáció jó eséllyel főleg sms-ben, cseten és e-mailekben történik, ami meglehetősen személytelen és távolságtartó módja a „beszélgetésnek.” Arról nem is beszélve, hogy meg kell tanulnod az összes rövidítés, hangulatjel meg mifene jelentését. LOL.

5.

Felejtsd el, hogy előre megtervezed majd a randitokat! Az emberek ma már az utolsó pillanatban találnak ki, módosítanak vagy mondanak le minden eseményt, köszönhetően a folyton nálunk lévő mobiltelefonnak, és a mindig elérhető közösségi oldalaknak. Hacsak nem te vagy valakinek a leges-leges-legelső, akkor bizony fel kell készülnöd rá, hogy „talán” találkoztok, vagy hogy „majd szólok, ha alkalmas” – aztán, amikor épp nincs jobb, szórakoztatóbb, érdekesebb program, akár még össze is futhattok valahol...

6.

Manapság az emberek sokkal lazábban veszik, ha megbántanak valakit, régen ez nem így volt. Becsaptak, cserbenhagytak vagy megcsaltak? Jó eséllyel vidáman továbbsétál, aki tette, és fel sem merül benne, hogy a sorstól majd jól visszakapja a gaztettet.

7.

Az egyetlen különbség aközött, hogy amit teszel, végtelenül romantikusnak vagy végtelenül szánalmasnak hat-e, az az aprócska tény, hogy a másik mennyire tart téged vonzónak. Ennyi.

8.

A „Van kedved velem lógni?” és a „Nem futunk össze valahol ma este?” nem azt jelenti, hogy bulizzunk vagy hogy járjunk, hanem hogy „Szívesen megdugnálak.”

9.

Néhányan csak szexelni akarnak (oké, ez nem újdonság), az viszont igen, hogy ha te magad többet akarsz egy futó kufircnál (és ezt meg is mondod), akkor ne gondold, hogy a másik jelezni fogja, ha nem ő a te embered. Az őszinteség nem kötelező kellék.

10.

Jegyezd meg: az sms, amit elküldtél, az már elment. Ha a másik nem válaszol, az nem azért van, mert valami baj történt a telefonjával, ne adj' isten baleset érte...

11.

Elég sokan vannak manapság, akik irtóznak az elköteleződéstől, és attól, hogy hivatalossá tegyék a kapcsolatukat a másikkal. Mondván: próbálják elkerülni, hogy „felcímkézzék” a viszonyt. Ugyanakkor addig, amíg csak randizgattok, nem is biztos, hogy „hivatalosan" együtt jártok. Szóval a randizgatás fázisában a félredugás technikailag nem is számít megcsalásnak. Jó, mi?

12.

A közösségi média a kísértések és csábítások kifogyhatatlan tárházát hozta el az életünkbe. Privát üzenetek, finom célozgatások, kétértelmű lájkok, huncut képmegosztások... mindez persze nem azt jelenti, hogy valaki mindenképp elcsábul, de tagadhatatlanul megnöveli az esélyét annak, hogy megtörténjen. Mert mindennek ellent lehet állni... csak a csábításnak nem.

13.

Megannyi alkalmazás, program és weboldal van a Facebooktól a Tinderen át a Viberig, ahol másokkal ismerkedhetünk és kapcsolatokat építhetünk. Ez pedig azt az illúziót kelti, hogy mindig van a jelenleginél jobb és tökéletesebb kapcsolat. Így aztán tényleg nehéz elköteleződni.

14.

Nagy valószínűséggel csak akkor szembesülsz a másik valódi (retus, és szűrőmentes) önmagával, amikor személyesen is találkoztok. Ezért aztán, ha tényleg belekezdtek egy kapcsolatba, akkor általában jön a szorongás: hogy vajon elég vicces, elég csinos, elég vonzó vagy-e, esetleg nem túl fura, túl ideges, túl kedves, túl unalmas, túl kiszámítható, túl kiszámíthatatlan... és a többi, és a többi.

15.

Mára tökéletesen egyenlő arányban rémülsz halálra attól, hogy valakivel örökre együtt maradsz, és attól, hogy egyszer csak véget fog érni a kapcsolatotok.

16.

Ma ha randiztok, akkor ahelyett, hogy elmondanátok egymásnak, mit éreztek, sokkal valószínűbb, hogy randi után posztoltok egy képet, idézetet, dalrészletet, gondolatot valaki mástól a Facebookra, Instagramra, Tumblr-re. És miközben a másik meg sem említi a nevedet a posztban, te pontosan tudod, hogy az egészet neked szánták.

17.

Egy rakás olyan ember van, akiket cseppet sem hoz zavarba az, ha jársz valakivel. Egy pillanat alatt túlteszik magukat ezen, és minden követ megmozgatnak azért, hogy megszerezzék maguknak azt, akivel épp együtt vagy. Vagy megpróbálnak téged levadászni.

18.

Felejtsd el, hogy a másik majd tapintatosan fog veled szakítani! Valószínűbb, hogy küld egy sms-t, vagy egyszerűen kinyomja a telefont ha hívod, és soha többet nem jelentkezik. Jó eséllyel személyesen nem is mondja meg, hogy vége. A könnyebb utat választja, és az várhatóan nem fogja megkönnyíteni számodra a szakítást.

 

Christopher Hudspeth blogját ITT találjátok.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Eugenio Marongiu