Csinszka a saját ruháiba öltöztette és kifestette a cselédjét - Olvass bele Az igazi Édes Annák című kötetbe!

–

Trádler Henrietta: Az igazi Édes Annák

Jaffa, 2026, 260 oldal

A kötet olyan lányok és nők alakját idézi meg, akik nem írtak naplót, nem hagytak maguk után emlékiratokat, életükről mások beszéltek helyettük – e fennmaradt töredékek révén szólalnak meg a rég elnémult vagy tán mindig is néma hangok. Megismerhetjük az „igazi Édes Annákat”, a Kosztolányi-regény ihletőit: két cselédlányt, akik gazdájuk ellen fordultak; feltárul egy fiatal lány útja a szolgálattól a prostitúcióig; sőt betekintést nyerünk Ady Endre és Csinszka háztartásának mindennapjaiba is.

Ezek a portrék nem egészek, de éppen töredékességük teszi őket hitelessé, emberivé. A szerző pedig nem pusztán rekonstruálja és bemutatja a cselédlányok történeteit, de egy fontos kérdést is megfogalmaz: hogyan lehet megírni azok életét, akik alig hagytak nyomot maguk után? A válasz egy izgalmas, mozaikokból építkező történelmi nyomozás, amely új fényt vet a múlt elfeledett szereplőire.

Trádler Henrietta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalom- és Gazdaságtörténet Doktori Programján szerezte PhD-fokozatát, disszertációját a budapesti házi cselédek témájában írta. Kutatási területe a 19–20. századi társadalomtörténet.

–

Trádler Henrietta: Az igazi Édes Annák (részlet)

III. Cseléd a családban: Vonyica

„Páncélom bohóc sapka” – írja magáról Csinszka Oh hol a vége – hol a vége? című versében. Ady Endrével kötött házassága idején kezdte erőteljesen sminkelni magát, mert úgy érezte, nem elég szép, a csúnyaságát próbálta ellensúlyozni púderezéssel. Ady tiltakozott, zavarta a sok festék. „Lédának szabad volt – én nem tehetem” – emlékszik vissza Csinszka az egyik vörös rúzs feletti vitájára a férjével. Márffy mellett efféle korlátozásban nem volt része, a képeken a múzsa, ahogy Rockenbauer Zoltán találóan megjegyzi, szinte Pierrot-ként jelenik meg. Úgy tűnik, a sminkelés élete fontos kérdése volt, kevéssel a halála előtt egyik barátnőjének, Zsizsinek (Ferenczy Erzsébet) részletesen elmondta, milyen festékkel díszítsék majd az arcát a koporsóban. „Az igazi arcom egyedül reám tartozik, senki másra” – mondta. Csinszka kedvelt szórakozása volt, hogy hűséges cselédjét, Vonyicát saját ruháiba öltöztette, és kifestette.

Saját képére próbálta formálni a lányt, aki szóhasználatban, viselkedésben is erőteljesen utánozta asszonyát.

Festményeken ritkán láthatóak cselédlányok, s ha mégis, a saját szerepüket alakítják. Házimunkát végeznek, mosnak, főznek, takarítanak. Vonyica különleges, hiszen az asszonya bőrébe bújva az ő ruhájában jelenik meg, s mindezt nem titokban, a háta mögött, hanem éppen ellenkezőleg, Csinszka biztatására, jóváhagyásával teszi.

A cselédeket, amint ezt már korábban is jeleztem, általában nagyon nehéz megszólaltatni, mert kevés nyomot hagytak maguk után. Vonyica esetében nem erről van szó, ő beszél gazdáiról, Adyról, Csinszkáról és Márffyról. Valós alakja azonban jórészt a homályba vész, mások életének elbeszélése során ő maga mellékszereplő marad.

III.1. Párhuzamos életutak: Csinszka és Vonyica

Márk Anna története 1902. május 26-án kezdődött Csucsán. A kislányt magyar néven anyakönyvezték, de az anyanyelve a román volt. Magyarul csak később, tizenévesen tanult meg. Apja, a görögkatolikus vallású Márk György. Az édesanya, Tóth Mária szintén görögkatolikus vallású; a szülők a gyermeket is görögkatolikusnak keresztelték. Vonyica bátyja, Marcu Simion későbbi, a sajtóban megjelent beszámolója szerint a Márk házaspárnak tizenhárom gyermeke született, nyolcan érték meg a felnőtt kort. Marcu szerint édesapja kőművesként részt vett a csucsai Boncza-kastély építésében. Vonyica születési anyakönyvében az apa foglalkozásánál földműves, fuvaros szerepel, később, a Csinszka halála után Az Est riporterének adott interjúban Vonyica azt mondta, az édesapja a kastély kertésze volt. Feltehetően mindez igaz, a férfi többféle munkát végezhetett Bonczánál.

Az édesanya ugyancsak a Boncza család szolgálatában állt, szakácsnéként alkalmazták.

Vonyica később úgy emlékezett, először 12 évesen került a kastélyba, az édesanyja szobalánynak vitte a családhoz a háború kitörésének évében, 1914-ben. Itt tanult meg magyarul, hiszen addig csak a románt használta.

Csucsán a földesúr, a tisztviselők és a kereskedők is beszéltek magyarul. „Tizenkét éves kislyány volt ő egy hegyifaluban. Erdélyben élt, románul beszélt, de azért magyarul is.” Ezt írja róla Dénes Zsófia írónő, Ady egykori menyasszonya, 1974-ben az Élet és Irodalomban Vojnyica címmel publikált esszéjében. Dénes 1917-től kezdve ismerte Vonyicát. Nem tudjuk, hogy a költő halálát követő évtizedekben volt-e a két nő között kapcsolat, de az 1970-80-as években leveleztek egymással.

A fiatal lány külsejét 12–13 éves korában kiváltott cselédkönyve alapján rekonstruálhatjuk, eszerint alacsony, barna hajú, fekete szemű gyermek volt. A falusi gyereklányok házi cselédnek szegődése a korszakban gyakori jelenségnek számított.

Amikor Anna a Boncza családhoz került, elfogadta sorsát, amit a szülei szántak neki. „Ha fölkerül a kastélyba, ott jobb sora lesz, mint otthon, nem él majd puliszkán meg kukoricakenyéren. Azután meg is tanul valami mesterséget, amivel felnőtt korára pénzt kereshet.” A Boncza családban nemcsak nyelvet, de nevet is váltott. Korábban Onyicának nevezték (a Johanna kicsinyítőképzős alakja), a kastélyban – tréfából, vagy a kiejtés miatt –, Vonyicaként kezdték szólítani a fiatal szolgálót.

A csucsai kastélyban Boncza Miklós erdélyi földbirtokos, ügyvéd, országgyűlési képviselő fiatal feleségének akart méltó és különleges otthont teremteni.

A tragikus sorsú Boncza családot mindenki jól ismerte a környéken.

Boncza Berta 1894. június 7-én született Csucsán. Édesapja Boncza Miklós, édesanyja Török Berta. Miklós a nővérének a lányát vette nőül. Csinszka visszaemlékezésében így ír a szülei házasságáról: „[…] törökfalvi Török Berta és Désfalvi Boncza Miklós országgyűlési képviselő házastársak lettek. Esküvőjük tanúi: Heltai Ferenc, budapesti főpolgármester és Wekerle Sándor miniszterelnök. […]. Ennek a formaságokban úri esküvőnek érdekessége és egyéni tragédiája az volt, hogy a 48 éves, férfiasságában és tehetségében figyelemreméltó Boncza Miklós, az alig 20 éves kis Török Bertában tulajdon édesnővérének, Boncza Bertának, Török Károly bánffyhunyadi főszolgabíró özvegyének leányát vette el.”

Csinszka apja tehát a felesége nagybátyja is egyben, ami jogilag lehetséges volt, hiszen Budapest főpolgármestere és a miniszterelnök tanúkként erősítették meg a frigyet, de a közeli rokonság mégsem számított kívánatosnak. A menyasszony édesanyja, a vőlegény nővére, Török Károlyné Boncza Berta mindent elkövetett, hogy megakadályozza a botrányos esküvőt, s amikor kudarcot vallott, annyira megharagudott az öccsére, hogy soha többé nem volt hajlandó szólni hozzá.

Csinszka maga is „vérházasságnak” titulálja a szülei kapcsolatát, ami arra utal, hogy a környezet, de legalábbis a család egy része megütközéssel vette tudomásul a viszonyt.

A férfi szenvedélyesen beleszeretett az unokahúgába, s valószínű, hogy a fiatal lány sem kényszerből, hanem szerelemből ment hozzá 28 évvel idősebb nagybátyjához.

A kezdeti boldogságot hamarosan tragédia árnyékolta be, a fiatal feleség az esküvőt követően tizenegy hónappal életet adott lányának, Boncza Bertának, azonban a szülés után gyermekágyi lázat kapott, és néhány nappal később meghalt. Az apa a veszteségért a kislányt hibáztatta. Csinszka egész gyermekkorát meghatározta a haláleset, nemcsak azért, mert anya nélkül kellett felnőnie, hanem azért, mert az apja meggyűlölte őt. „Helyette [az édesanya helyett – T. H. megjegyzése] megmaradtam én, aki hosszú évek múlva tudtam csak emberformájúra alakulni. Senki sem örülhetett akkor nekem. Miattam halt meg az anyám, megokolt volt minden undor és bánat, amivel az Apám végignézhetett rajtam.”

Az újszülött majdnem árvaházba került – tudhatjuk meg Csinszka önéletírásából –, az apja el akarta taszítani magától. A nagymama, Török Károlyné Boncza Berta azonban megakadályozta ezt, magához vette és ő nevelte fel a kislányt. A Boncza testvérek hárman voltak, két nővér és egy fiú. A családi béke nem állt helyre, sőt a legidősebb Boncza lány, Malvin néni csatlakozott a húgához, nem állt szóba az öccsével. Csinszka állítása szerint úgy nevelkedett, mintha elvált szülők gyereke lett volna. Boncza Miklós Budapesten élt. Amikor Csucsára érkezett látogatóba, őt szépen felöltöztették, az apja új játékot hozott neki, kicsit játszott vele, pénzt adott a gondozására, a nagymama átadta neki a szükséges holmik listáját, majd elutazott. Boncza Miklós új családot alapított, s ugyan nem házasodott meg, de a titkárnőjétől született egy lánya, Emília.

Az első házasságból származó Csinszka és az új család annyira elkülönítve éltek, hogy Csinszka a féltestvére létezéséről csak az édesapja halálos ágyán szerzett tudomást, ekkor találkozott vele először és utoljára.

Miért fontos mindez Vonyicával kapcsolatban? Amikor a 12 éves kislány a kastélyba került, a környezet nyilván lenyűgözte. Boncza Miklós pénzt és fáradtságot nem kímélve próbálta elkápráztatni fiatal feleségét. „Pesti mérnökök, gépészek igyekeztek minden kényelmet megteremteni, amit a nagy esemény kívánt [Csinszka a saját születéséről beszél – T. H. megjegyzése]. Összevissza fúrták, ásták a kertet, hogy a legújabb gépeken, földbe rakott csöveken keresztül jól működjön a hegyre fölszivattyúzott új vízvezeték, a vidék első, nagy luxussal berendezett fürdőszobájában”. A kastély modernnek számított, kirítt a falusias, paraszti környezetből. A pompás épület lakóit azonban nyomasztotta a múlt. Csinszkát tízéves korában az apja egy budapesti iskolába íratta, majd egy svájci, Lutry-i nevelőintézetbe került. Ezután csak a vakációkat töltötte Csucsán, az egyik ilyen alkalommal ismerte meg későbbi cselédjét 1914-ben, amikor Vonyica a kastélyba került. Csinszka húsz, Vonyica mindössze tizenkét éves volt ekkor.

A kastélyt, ahogy Csinszka is írja, biztosan mesevárnak látta, de az élete szempontjából az igazán fontos, a haláláig meghatározó esemény a gazdája és Ady találkozása és későbbi házassága lett. Berta 16 éves korában, 1910-ben vette fel a kapcsolatot az akkor már országosan elismert költővel.

Épp szobafogságát töltötte a nevelőintézetben, büntetésből, amiért magyarul beszélt.

Ekkor került a kezébe Ady arcképe és az éppen megjelent Szeretném, ha szeretnének című kötete. Később kissé érzelgősen úgy emlékezett, hogy az első versnél nem jutott tovább, olyan nagy hatással volt rá a költemény. Azonnal írt a költőnek. A válasz néhány hónappal később, 1911 januárjában érkezett meg. Csinszka más férfiakkal is levelezett, például Tabéri Gézával, aki Genfben tanult és később erdélyi íróként vált ismertté, illetve Lám Béla gépészmérnökkel, akivel titokban el is jegyezték egymást. Adyval is élénk levelezésbe kezdett, elküldte neki a verseit, a költő reflektált a próbálkozásokra.  

Személyes találkozásra csak évekkel később, 1914. április 13-án, a csucsai kastélyban került sor. Vonyica ebben az évben állt szolgálatba, de a cselédkönyvből nem derül ki, hogy melyik hónapban. Így nem tudhatjuk, vajon ott volt-e a sorsdöntő látogatás idején. Az viszont biztos, hogy 1915-ben,

amikor a fiatal házasok Csucsán nyaralnak, már a kastélyban dolgozott mindenesként.

Ahogyan Csinszka anyjának házasságkötését, úgy az övét is családi viták előzték meg. Boncza Miklós ellenezte a kapcsolatot, féltette a lányát az akkor már köztudottan nagybeteg, szifiliszes és alkoholproblémákkal küzdő költőtől. Ady barátja, Hatvany Lajos, közelről látta a pár hétköznapjait, és a kapcsolatot nem házasságnak, hanem inkább betegápolásnak tartotta. A fiatal házasok Budapestre költöztek, az Astoria szállóban laktak, de gyakran jártak Csucsára is. A költő állapota tovább romlott, a háború mentálisan és fizikailag is erősen megviselte Adyt.

Csucsa a nyugalom szigetének számított. Csinszka azt írja a férjéről: „berugva nincsen. Nehezen dolgozik. A háború izgatja. Fél a katonaságtól de kacérkodik vele.” 1915-ben a friss házasok szép nyarat töltöttek a kastélyban. Késői kelések, bőséges reggelik, napfürdők és sok fürdés tette emlékezetessé a kellemes vakációt.

WMN szerkesztőség