„Az örökbefogadás nem azt jelenti, hogy csodálatos emberek gyerekeket mentenek meg” – Interjú Rényi Ádámmal

–

Kaiser Orsolya/WMN: Egy 2018-ban készült WMN-interjúban megosztottátok a lányaitok örökbefogadásának történetét. A cikk megjelenése után más örökbe fogadó szülők felkerestek titeket, kértek tőletek tanácsot?

Rényi Ádám: Néhány üzenetet kaptunk Facebookon, és próbáltunk minden kérdésre a legjobb tudásunk szerint válaszolni. Sok butasággal találkozom a témával kapcsolatban, még tanult és felvilágosult emberek szájából is elhangzanak néha hajmeresztő mondatok. Ezért is örülök, ha van lehetőség az örökbefogadásról beszélni, hisz csak így lehet eloszlatni a tévképzeteket.

K. O./WMN: Milyen butaságokra gondolsz?

R. Á.: Például amikor megkérdezik, hogyan szólítanak minket a gyerekeink.

Egyesek azt gondolhatják, hogy a vér szerinti és az örökbe fogadó szülők nem tölthetik be ugyanazt a szerepet a gyerekek életében, így a megszólítás is különböző. De miért lenne más? Ugyanaz a szerep, ugyanaz a név. 

A lányaink természetesen anyának és apának hívnak minket, hiszen az anyjuk és az apjuk vagyunk.

K. O./WMN: A hét évvel ezelőtti cikkben úgy fogalmaztál, hogy az „örökbefogadás nem egy titok, amiről egyszer teátrálisan le kell rántani a leplet. Ahogy érdemben beszélgetni lehet velük, körülbelül az óvoda kezdetén, általában ott jön elő a téma, hogy ki kinek a hasában volt.” A lányaitokkal beszéltetek már arról, hogyan lettetek egy család?

R. Á.: Időnként szóba kerül a téma, de nem része a mindennapjainknak. Úgy kezdődött, hogy amikor láttak egy terhes nőt, megkérdezték a feleségemet, hogy ők is a hasában voltak-e. Ilyenkor elmondjuk, hogy nem, ti egy másik néni hasában voltatok.

Nyíltan beszélünk velük az örökbefogadásukról, de csak arra válaszolunk, amit kérdeznek – ahogy azt az örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is elmondták. Nem terheljük őket feleslegesen olyan részletekkel, amit még nem értenének, amit még nem tudnának megemészteni.

Néha azért nem megy ilyen könnyen a válaszadás, például akkor, amikor az életet adó felől érdeklődnek. A feleségemmel mi úgy gondoljuk, hogy a szülő az, aki gondoskodik a gyerekéről. Aki ott ül mellette éjszaka, ha nem tud aludni, aki ápolja, ha beteg, aki megvigasztalja, ha sír, aki eteti, öltözteti és szereti a nap 24 órájában. Ugyanakkor az életet adónak is fontos szerepe van a történetükben – ráadásul nem is kicsi –, és nem szabad úgy beállítani, mint valami negatív szereplőt.

Sokan ezt sem értik, és könnyen ítélkeznek azok felett, akik örökbe adják a gyereküket, mert nem tudják felnevelni. Felelőtleneknek tartják őket, miközben ez nem ilyen egyszerű. A felelőtlenség nem az, amikor valaki életet ad a gyerekének és örökbe adja, mert jobb életet szeretne neki, hanem az, amikor megszüli, de nem foglalkozik vele, nem tudja felnevelni.

K. O./WMN: Mit kérdeztek a gyerekek a vér szerinti szüleikről?

R. Á.: Eddig csak az életet adóról beszéltek velünk, de róla is ritkán. A lányok arról kérdeztek, hogyan nézett ki, és mi a neve. A családunkban egyébként nem a vér szerinti, hanem az életet adó kifejezést használjuk. A Gólyahír Egyesületnél – akiken keresztül történt az örökbefogadás – tanultuk ezt a szót. Először furcsa volt, azonban az utóbbi időben én is megbarátkoztam vele. Van valami magasztos ebben, miközben nincs benne a szülő szó.

Eleinte volt bennem félelem, amikor az „életet adó” szóba került. Valahogy azt éreztem, hogy ennek még nincs itt az ideje. Az a típusú szülő vagyok, aki szeretné burokban tartani a gyerekeit, ezért is féltem konkrétumokat elárulni az életet adóról. Ugyanakkor tudom, és ebben a feleségemnek is igaza van, hogy mindenre kell válaszolni, és egyáltalán nem baj, ha előbb-utóbb lesz egy képük róla. Egyébként fotónk is van a szülőanyjukról, szóval azt is meg tudjuk nekik mutatni, ha szeretnék látni.

K. O./WMN: A történetük feldolgozásában voltak a lányaitoknak nehézségeik, elakadásaik?

R.Á.: Nem voltak, nem tudok egyetlen nehezebb pillanatot sem felidézni. Időről időre feltesznek kérdéseket, de nem foglalkoztatja őket állandóan. Van barátjuk, akit szintén örökbe fogadtak. Egyébként

puszta véletlen, hogy pont azzal a kislánnyal lettek jóban, nem keressük szándékosan más örökbe fogadó családok társaságát. Nem igazán érdekelte őket, amikor elmondtuk nekik, hogy a barátjuk is örökbefogadott. Nem úgy fogták fel, hogy akkor most sorstársra találtak. 

K. O./WMN: Hogy látod, az, hogy a lányaitok testvérek, közrejátszik abban, hogy ilyen jól és könnyen tudják kezelni ezt a helyzetet?

R. Á.: Én bízom abban, hogy igen. Biztos vagyok abban, hogy a köztük lévő testvéri kapcsolat jól jöhet majd akkor is, ha esetleg mélyebben akarnak majd ezzel foglalkozni.

K. O./WMN: Vannak benned aggályok azzal kapcsolatban, hogy a lányaitok a későbbiekben hátrányos helyzetbe kerülhetnek azért, mert nem a vér szerinti szüleik nevelik őket?

R. Á.: Ha az embernek gyereke van, akkor mindenféle-fajta félelem megfogalmazódik benne. Ez lehet, hogy közhelyes megfogalmazás, de nyilván a szülőnek a legfontosabb a gyereke, és minden arról szól, hogy neki jó legyen. Próbálunk olyan világot teremteni számukra, ahol minimális az esélye annak, hogy hátrány érje őket emiatt. Ugyanakkor próbáljuk őket megerősíteni is, hogy a helyén tudják kezelni, ha netán mégis kellemetlenség érné őket. Szerintem az, hogy a családunk ilyen természetességgel tud az örökbefogadásról kommunikálni, már ad nekik egyfajta muníciót.

K.O./WMN: Érte a családotokat bármiféle diszkrimináció?

R. Á.: Az ellenkezője szokott inkább történni. Ugyanis néhányan hajlamosak úgy tekinteni ránk, mint földre szállt angyalokra, ami szintén a tudatlanságból fakad.

Az örökbefogadás sokak fejében egyenlő azzal, hogy csodálatos emberek megmentenek gyerekeket, de nem ezt jelenti. Az örökbefogadás egy út ahhoz, hogy családok szülessenek, és kölcsönösségre épül. Nemcsak mi adunk a gyerekeinknek, hanem ők is nekünk.

K. O./WMN: Az elmúlt években több pontban is módosult az örökbefogadási rendszer. 2020-ban a kormány zöld utat adott annak a törvényjavaslatnak, miszerint a jövőben nem kötelező elvégezni az örökbefogadók felkészítő tanfolyamát, ami egy elengedhetetlen lépésnek tűnik. Neked mit adott az a tanfolyam?

R. Á.: A tanfolyam nekünk – túlzás nélkül – az életünk egyik legfontosabb pillanata volt. Engem szíven ütött, amikor eltörölték a kötelező tanfolyamot. Lehet, hogy valamelyest gyorsítja az örökbefogadás folyamatát, de ez a döntés nem lett végiggondolva. A tanfolyam olyan önismeretet ad, ami nélkül nem lehet belevágni ebbe. Ha egy pár ezt az utat nem teszi meg, akkor sajnos van esély arra, hogy akkor fognak rájönni, hogy ők mégsem ezt akarják, amikor már ott lesz velük egy gyerek, aki nem egy tárgy, amit csak úgy vissza lehet vinni garanciával a boltba. 

A tanfolyamon olyan kérdéseket kell feltenned magadnak, amikről nem is gondoltad volna, hogy valaha fel kell. Például azt, hogy milyen gyereket fogadsz el.

Papíron mindenki lehet nyitott és elfogadó, de amikor azon kapod magad, hogy ítélkezel, mert a gyerek ilyen vagy olyan, akkor rájössz, hogy nem minden olyan egyértelmű.

Szintén fontos megtanulni azt is, hogyan beszélünk az életet adóról. Az ösztönös reakció az lenne, hogy úgy mesélünk róla, mint a gonoszról, aki lemondott a gyerekről, te pedig a történet hőse vagy, aki vállalta, hogy magához veszi és felneveli a gyereket. Miközben neki köszönheted, hogy szülő lettél, valójában hálás lehetsz neki. Mindemellett a gyereked identitásának az életet adó is a része. Tehát ha rosszakat mondasz róla a gyerek előtt, az olyan, mintha a saját gyerekedre is rosszat mondanál.

K. O./WMN: A másik változtatásról a gyermekvédelemre hivatkozva 2021-ben döntöttek. Azóta az egyedülállók örökbefogadása csak kivételes esetben lehetséges, és a módosítás értelmében örökbefogadás esetén a házaspárokat kell előnyben részesíteni. Az új szabály miatt sok azonos nemű pár is elesik a családalapítás lehetőségétől. Neked mi a véleményed a módosításról?

R. Á.: Azt gondolom, hogy nem a szülőknek kell gyereket szerezni, hanem a gyerekeknek családot. Ez jelenthet egy szerető szülőt vagy egy szerető párt, akik azonos neműek. Mindig a gyerekek érdekeit kell nézni, és szerintem nem is kérdés, hogy a gyerekeknek hol lenne jobb helye: egy szerető szülőnél, egy szerető párnál, akik azonos neműek, vagy egy intézetben.

Ez a módosítás a nem hagyományosnak nevezett családok diszkriminációja, amivel a felnőtteket akarják büntetni, de valójában a gyerekeknek ártanak.

Az örökbefogadás menetéről és feltételeiről ezen az oldalon lehet részletesen tájékozódni.

Kaiser Orsolya