–

Múlt hét szombat este egy régi barátom csupasz lakásában ültem. A személyes tárgyak, dekorációk már mind eltűntek, lényegében csak egy asztal, kanapé, pár szék és polc maradt a szobában. A garzont, amelyben a barátom egyetemistaként élt, és amiből évekkel ezelőtt kiköltözött, most végleg eladta. Így hát szervezett egy kis összejövetelt, hogy emlékezzünk, nosztalgiázzunk, és búcsút vegyünk a kecótól.

Bár azt az életszakaszt, amikor még spontán bulik, másnapos punnyadások helyszíne volt ez a tér, már mindannyian elengedtük (khm, pár kósza alkalomtól eltekintve), valahogy mégis arra terelődött a szó, mi minden változott azóta: hogy is vagyunk a felnőtt életünkben, a barátságainkkal. Mert mindannyian egyetértettünk abban, hogy piszok nehéz a munka, a párkapcsolat, a családi élet mellett még a baráti viszonyainkat is aktívan ápolni.

Mai témánk: Az időtálló barátságok

Amiről szó lesz 

  • Akadályok: amik a barátságaink útjában állhatnak

  • Figyelem: mert társasági szempontból is el lehet lustulni

  • Ötlet: ha van párterápia, lehetne barátságterápia is

  • Védőfaktor: amit egy jól működő barátság adhat

Két statisztika, ami nem megy ki a fejemből

A 30 feletti válaszadók 40 százaléka ritkábban, mint havonta egyszer találkozik a legközelebbi barátaival – derült ki idén egy piackutató cég, az Opinio Institute reprezentatív magyarországi felméréséből. 

A résztvevők 90 százaléka mondta azt, hogy elvesztette a kapcsolatot legalább egy olyan barátjával, akit még mindig szeret – számolt be róla egy közel 450 kanadai személy bevonásával készült 2024-es vizsgálat. 

Akadályok: amik a barátságaink útjában állnak

Annak, hogy egy barátság véget ér, számos oka lehet. Egy 2022-es görög kutatás 133 résztvevője például 55 különböző tényezőt említett az irigységtől kezdve az elhidegülésen át az időhiányig. Ha viszont megfordítjuk a kérdést, azon is elgondolkodhatunk, milyen az ideális (vagy legyünk reálisabbak: az „elég jó”) barát.

Egy friss tanulmány amerikai résztvevői például meghatározott számú barátságzsetont kaptak, és ezt kellett elosztaniuk olyan tulajdonságok között, amik szerintük egy barátban meg kell hogy legyenek. Ők a hűséget, a megbízhatóságot, a szavahihetőséget és az őszinteséget tartották a legtöbbre, és – amennyiben több zsetonjuk volt – pluszban választottak még olyan jellemzőket, mint a megbocsátás, az információmegosztás, az érzelmi intelligencia vagy a kisebb-nagyobb kölcsönök visszafizetésével kapcsolatos lelkiismeretesség.

Egy kutatócsoportot inkább az érdekelt, miért vonakodunk olyan gyakran attól, hogy felkeressük a régi barátainkat. Kísérletsorozatukban azt találták, hogy a halogatásban szerepet játszik az elutasítástól, kínos helyzettől való félelem, valamint a bűntudat is, hogy olyan sokáig nem válaszoltunk vagy írtunk nekik.

Valójában az emberek nagy része úgy gondolja, egy régi barátjával kapcsolatba lépni legalább annyira szorongató, mint egy idegennel. Annak viszont sokan örülnének, ha a másik kezdeményezne, csak ők nem akarják megtenni az első lépést. Hányan várhatunk vajon így egymásra?

Figyelem: mert társasági szempontból is el lehet lustulni

A fenti vizsgálatokban a kutatók több olyan beavatkozást is kipróbáltak, ami elvileg fokozhatja a régi barátokkal való kapcsolatfelvételi hajlandóságot. Mindössze egy módszer bizonyult eddig hatékonynak: amikor az embereket arra kérték, hogy a jelenlegi barátaikkal chateljenek, utána nagyobb eséllyel írtak rá a régi barátaikra is.

Arra, hogy a gyakorlás mennyit számít, a Brigham Young Egyetem pszichológusprofesszora, Julianne Holt-Lunstad is felhívja a figyelmet. Szerinte „ugyanúgy, ahogy a testi fittséget sem lehet fenntartani azzal, ha csak egyszer-egyszer edzünk, a társas kapcsolatok működtetéséhez is rendszeres aktivitásra van szükség, és ez bizony időt, energiát igényel”.

Védőfaktor: amit egy jól működő barátság adhat

Az elmúlt években egyre-másra jelentek meg kutatások, amelyek feltárták, hogy a jól működő barátságok kevesebb depresszióval, szorongással, mentális nehézséggel járnak együtt, sőt, a korai halálozás veszélyét is csökkentik.

A kedvenc vizsgálatom az volt, amelynek során egy emelkedő meredekségét kellett megbecsülniük a résztvevőknek.

Azok, akikkel ott volt a barátjuk, vagy csak felidézték magukban a képét, sokkal kevésbé gondolták vészesnek a kaptatót. Milyen szép, szimbolikus ez: a barátainkkal egyszerűen könnyebb megmászni az elénk tornyosuló hegyeket.

Ötlet: ha van párterápia, lehetne barátságterápia is

Szinte valamennyi barátságot próbára tesz, amikor a felek nagyon eltérő élethelyzetben találják magukat. Az egyiküknek komoly párkapcsolata lesz, gyereke születik, a másik válik, vagy több elfoglaltsággal járó, új állást szerez, netán másik városba, országba költözik. Ilyen esetekben is hasznos lehet külső szakértőhöz fordulni, aki segít a barátoknak átbeszélni a megváltozott igényeket, feltárni ezek összehangolhatóságát.

Az is előfordul, hogy a barátok a közös gyászukkal nem tudnak mit kezdeni, súlyos politikai nézeteltérések alakulnak ki kettejük között, vagy kötődési, kommunikációs nehézségek választják el őket egymástól. Bárhogy legyen, a kapcsolódás helyreállításán lehetne első körben dolgozni: idehaza is, nem csak a tengerentúlon, ahol már működnek barátságterápiák. 

Nálunk ez még kevésbé elképzelhető, részben a dolog költséges volta miatt, részben azért, mert a kultúránkban továbbra is a párkapcsolatot tesszük az első helyre a barátságokhoz képest.

Az is ritkaságszámba megy például, hogy egy barátság lezárását, átalakulását a felek végigbeszélnék, a mérföldköveit vagy a végét megünnepelnék.

Sok esetben csak úgy elsikkadnak ezek az egykor olyan fontosnak megélt emberi kapcsolatok, ami egyrészt méltatlannak érződhet a közös múlt fényében, másrészt a lelki egészségünk szempontjából is jelentős veszteséget okozhat.

De mégis, hogy kéne csinálni ezt a barátság nevű dolgot? 

Őszinte leszek: a munkám, a teendőim közepette én is küzdök azzal, hogy ne hanyagoljam el a barátaimat (és a többi szerettemet, de az egy másik hírlevél lenne). Igazából pár szempontot tudok mondani, ami nálam bevált. Egészen apróságok, tényleg, de hátha segítenek valamit:

  • a tömegközlekedéssel töltött időt igyekszem dedikáltan arra használni, hogy kizárólag baráti üzenetekre válaszoljak, vagy én írjak a barátaimnak;

  • nem ítélkezem, mindig örülök a nagy visszatérőknek;

  • van pár tevékenység (például a barátokkal közös havi könyvklubunk), amiről próbálok akkor sem lemondani, ha az életem más területein ég a ház;

  • minden évben szervezek szülinapi bulit – a maga kihívásaival, furcsaságával együtt –, hogy legalább akkor elhívjam a régi barátokat, és jól meglapogassak mindenkit, aki eljön (és akinek ez jólesik).  

Ez az esemény történetesen ma lesz (a hírlevelet eredetileg október 6-án küldtük ki – a szerk.), amikor te olvasod ezt a szöveget. Úgyhogy most – átmenetileg – búcsúzom is, készülök az estére.

Ha tetszett ez az írás, és szívesen olvasnál még hasonlókat Domitól, Krisztától és Raditól, akkor iratkozz fel a Lelki társad hírlevelünkre, amelyet kéthetente szombatonként küldünk ki. Kattints ide a feliratkozáshoz!

Milanovich Domi