Kórházban hagyott babák: akár hónapokra ott ragadnak, kevés nekik az inger, és nem tudnak kötődni

–

Milyen kisbabákról van szó, és miért ragadnak bent a kórházakban?

Megkerestünk egy szülészeti osztályon dolgozó szakembert, aki nap mint nap figyelemmel kíséri az osztályukon lévő érintett kisbabák mindennapjait és családjaik sorsát. Megtudtuk, hogy az ő kórházukban a kisbabák egy részét megszületés után vagy nem viszi haza a szülő/édesanya, vagy nem adhatják ki, mert a szülők nem tudnak biztonságos körülményeket teremteni a kisbabájuknak. A szülők gyakran ilyen esetben sem szeretnének lemondani a gyermekről, így ezek a babák örökbefogadó szülőkhöz sem kerülhetnek. Marad a várakozás addig, amíg fel nem szabadul egy hely egy nevelőszülőnél vagy egy csecsemőotthonban. 

De nemcsak szülészeti osztályon vannak ilyen csecsemők, hanem kórházi gyermekosztályokon is. Hivatalosan szülészeten csak hathetes korig maradhat a kisbaba. Ha addig nem tudja csecsemőotthon vagy nevelőszülő fogadni, akkor át kell helyezni az anya lakcíme szerinti gyermekkórházba, de hely híján ez sem mindig valósul meg.

Van olyan édesanya, aki a szülés után szinte azonnal elhagyja a kórházat, és nem jelenik meg többé, de olyan is, aki nem viheti haza a babát, mert hajléktalan, ám hetekig bejár a kisbabájához. Az esetek egy részében a szülő ragaszkodna a gyerekhez, de mivel nem tud megfelelő körülményeket biztosítani, nem adhatják neki ki a gyerekét.

Ilyenkor a kórházi védőnő és a gyermekvédelmi szolgálat nagy erőkkel próbál segíteni, helyet találni, például egy anyaotthonban, de ez sokszor nem sikerül, mert az intézményekben többnyire telt ház van, nem tudnak új családokat fogadni. A kisbaba így a csecsemőosztályon marad, és amint lehet, nevelőszülőhöz vagy csecsemőotthonba kerül, a szülő pedig ott folytathatja a gyereke rendszeres látogatását.

Az is előfordul, hogy a szülő megfelelőnek érzi a körülményeit, de a védőnő jelez, hogy gyakorlatilag nincs gyereknevelésre alkalmas lakás a bejegyzett címen. Van, amikor az anya reménykedik, hogy egy rokona befogadja őket, de sokszor kiderül, hogy nincs ilyen szándék, vagy ott sem megfelelőek a feltételek.

És végül olyan is akad, akinek már több gyereke is nevelőszülőknél van, de egyikről sem szeretne lemondani, mert bízik benne, hogy rendezni tudja a sorsát, és idővel magához veheti a gyerekeit.

A megkérdezett szakember szerint ezek az anyák egytől egyig nehéz helyzetben vannak, és szinte biztos, hogy egyedül nem tudják megoldani a problémáikat.

A legnagyobb probléma a kórházakban maradt gyerekek szempontjából az, hogy az ottani körülmények nem alkalmasak az egészséges fejlődésük biztosítására, ugyanis egy rácsos ágyban egy több hetes kisbaba alig kap ingert, és nincs lehetősége arra, hogy egyetlen személyhez kötődjön. Ugyan a kórházi dolgozók közül sokan részt vesznek a gondozásukban, dajkálásukban, hordozásukban, a munkájuk ellátása mellett nyilvánvalóan nem tudnak mindig jelen lenni, amikor a babának szüksége van erre.

Az is egyértelmű, hogy a sok, állandóan változó gondozó nem képes megadni azt az érzelmi biztonságot, amit a családban felnövő gyerekeknek a saját szülei.

A név nélkül nyilatkozó szakember munkahelyén és valószínűleg más intézményekben is törekszenek arra, hogy javítsák az ott tartózkodó babák életkörülményeit, például játékokat és babakocsit is beszereztek.

Egy gyermekvédelemben dolgozó szakember szemével

Egy szintén a neve elhallgatását kérő, gyermekvédelemben dolgozó szakember is megerősítette a beszélgetésünk során azt, hogy a kórházban „ragadó” csecsemők helyzete valóban rendkívül sokféle a gyakorlatban, de az ő rálátása szerint döntő többségében (nagyjából 60 százalékban – nem hivatalos adat) lakhatási problémák állnak a háttérben. Annak ellenére, hogy a gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy anyagi problémák miatt gyermeket nem lehet kiemelni a családjából.

„Egy idő után viszont az anyagi problémák mindenféle más nehézséget is magukkal hoznak, és könnyen olyan helyzetbe kerülhet a szülő, ami miatt tényleg ki kell emelni a családból a gyereket. Ezen a lejtőn sokkal könnyebb lecsúszni, mint utána visszakapaszkodni” – mondja.

(Boros Ilona, a TASZ jogásza is írt hozzánk a szegénység miatti gyerekkiemelésről vendégcikket.)

A szakember úgy látja, hogy a rendszer egyszerűen nem képes akut helyzetekre reagálni. Például arra, ha beesik egy anya, aki a bántalmazó párja elől menekül. Vagy arra, ha eladják az albérletet valaki feje fölül, és hirtelen nem tud kifizetni egymillió forintot kaucióra és bérleti díjra.

Ugyanis az anyaotthonokban és a családok átmeneti otthonában (ha teljes családot kell elhelyezni együtt) elképesztően hosszú a várólista, három hónaptól kezdve akár másfél évig is eltarthat, amíg felszabadul egy hely.

A szociális bérlakások rendszere sem bír megfelelő kapacitással, ugyanis ott még tovább, legtöbbször évekig tart, míg valaki helyet kaphat.

Hogy mi történik a gyerekkel és a szülővel mindaddig?

Születéskor a kórházi védőnők kérnek egy környezettanulmányt a területileg illetékes védőnőtől arról, hogy a szülő felkészült-e a csecsemő gondozására. Ha itt jelzés történik, akkor a gyámhivatal ideiglenes hatályú elhelyezésről dönt, és ezt nagyjából két hónap múlva vizsgálják felül. Ha a kisbaba továbbra sem hazaadható, akkor megtörténik a nevelésbe vétel, ami egy hosszabb távú elhelyezést jelent a szakellátás keretein belül. A gyermek számára mind a két esetben kijelölnek egy gyermekvédelmi gyámot, valamint a szülő és a gyerek közötti kapcsolattartást is szabályozzák, a szülői felügyeleti jog pedig szünetel.

Nagy kérdés ezen a ponton, hogy milyen támogatást kap a szülő és a gyerek abban az időszakban, amikor a kapcsolattartás lehetősége a közös életük egyetlen szelete. Bár az elhelyezést a törvény szerint a szülő lakhelyéhez közel kell biztosítani, a gyakorlatban ez a nevelőszülőhiány, és a csecsemőotthonok leépítése miatt sokszor nem valósul meg. Ha a gyerek messzebb van, az nehezíti a kapcsolattartást. Sokszor vannak testvérek is, ami megint csak gátat szabhat annak, hogy a szülő minden lehetséges alkalommal meglátogassa a gyerekét. Ha anyagi problémák állnak a háttérben, akkor az érintett szülőnek dolgoznia kell ahhoz, hogy ezt helyrehozza, ami szintén akadály. Bármilyen oknál fogva történik is, a nekünk nyilatkozó szakember azt mondja, nem jó jel, ha ezek a látogatások ritkulni kezdenek.

A szakember a rendszer egy jelentős hiányosságának látja azt, hogy ilyenkor mentális-lelki-pszhichés megsegítést, átfogó támogatást az életvitel kapcsán egyáltalán nem kap a szülő, és szerinte fontos, hogy a kapcsolattartás védelme ne csak a látogatások számának monitorozásában merüljön ki.

Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a rendszerben dolgozó kollégák egytől egyig minden szálat megmozgatnak azért, hogy egy gyereket ne kelljen (főleg tartósan) kiemelni a családjából, és ez legyen az utolsó utáni megoldás. Ilyenkor mindig nagy erőkkel keresik a rokonokat is, és gyakran előfordul, hogy családba fogadás útján tudják elhelyezni a gyereket. Tapasztalatai szerint nagyjából az esetek 70 százalékában sikerül megoldást találni, 30-ban viszont nem.

Ahogy telik az idő, úgy egyre kisebb az esély, ugyanis ha a szülő három hónapig egyáltalán nem jelentkezik, vagy nyolc hónapon át rendszertelenül, akkor a gyermek örökbeadhatóvá válik, és ez a három hónap csökkent most hat hétre az új törvényi szabályozás szerint, ha közvetlenül a születés után hagyják ott a kisbabát a kórházban. De ha a szülő rendszeresen látogatja a gyermeket, és nem mond le róla, akkor a csecsemő ugyanúgy bent ragad a rendszerben.

A szakember azt mondja, óriási lett a fluktuáció a gyermekvédelemi munkakörökben, ami azt jelenti, hogy jóval több a kevés tapasztalattal rendelkező kolléga, illetve mindig máshoz kerül az adott család ügye, és így még kevésbé van lehetőségük átfogó támogatást adni a számukra. Régebben az anyaotthonok sem voltak ilyen telítettek, és ha családok átmeneti otthonában sem áll rendelkezésre hely, akkor a születendő gyermek is hamarabb a rendszerbe kerül. 

Mit mond a gyermekjogi szakértő?

Dr. Katonáné dr. Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja, címzetes egyetemi docens álláspontja szerint az új gyermekvédelmi törvénycsomagnak vannak fontos, előremutató elemei. Ilyen az anyagi juttatások, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmények jövedelmi küszöbének, a nevelőszülőknél lévő gyerekek nevelési ellátmányának némi emelése és a gyerektartás díj inflációkövető szabályozásának bevezetése is. 

Vannak azonban aggályos pontok is, mert alapvetően hiányzik a törvénycsomagból a gyermekvédelemben irányadó megelőző, a családokat támogató szemlélet. A szakember szerint megkérdőjelezhető az a rendelkezés, amelyik a kórházban maradó, a szülei által nem látogatott, vagyis „otthagyott” kisbabák helyzetét összemossa az inkubátorban elhelyezett csecsemőkével, bár nyilvánvaló az is, hogy az új jogi lehetőséggel valamelyest a kórházakat is tehermentesíteni akarja a jogalkotó.

Amikor egy kisbabát az inkubátorban hagynak, akkor az ismeretlen szülő jogi értelemben ráutaló magatartásával fejezi ki, hogy „lemond a szülői jogokról”, és így titkos örökbeadással örökbeadhatóvá válik a hathetes gyermeke.

Ugyanilyen jogi státuszba kerülnek most azok a gyerekek is, akiket születése után közvetlenül a kórházban hagynak, és ha hat héten belül nem jelentkeznek érte az ismert szülei vagy más hozzátartozói, a „kórházban hagyással” mint ráutaló magatartással, ezen anyák is hozzájárulnak a gyermekük titkos örökbefogadásához. Mind a két esetben a gyerek születését követően, a szülőnek további hat hét áll rendelkezésére, hogy megváltoztassa ezt a ráutaló magatartásából eredő hozzájárulását.

A kórházban hagyott csecsemők esetében azonban az édesanya személye ismert, ezért a fennálló helyzetet más eszközökkel indokolt kezelni, bevonva a kórházi szociális munkásokat, a család- és gyermekjóléti szolgálatokat is, mert sok esetben a gyermek, a szülők, a család életkörülményei, szegénysége miatt nem „hazaadható”.

A szakember szerint az sem világos, hogy a törvényi változásokról ki fogja tájékoztatni a törvény hatályba lépése előtt már kórházban hagyott csecsemők vér szerinti anyját és más családtagjait. 

A csecsemők érdeke nyilván azt kívánja, hogy minél előbb a saját családot pótló környezetben, lehetőség szerint leendő örökbefogadó szüleinél helyezzék el, és minél kevesebb időt töltsenek az egészségügyi intézményben. Ezért a kórházban hagyott csecsemők számára a gyámhatóságnak gyermekvédelmi gyámot kell rendelnie, és ha találnak számukra megfelelő örökbe fogadni szándékozó szülőt, akkor már a kórházból is kihelyezhetők ideiglenesen ezen alkalmas személyekhez. Hat hét elteltével a szülők szülői felügyeleti joga megszűnik, és elindulhat a csecsemők végleges örökbefogadási eljárása.

Itt az érintett gyerekek egy kis százalékának a sorsa bizonyos szempontból az örökbeadás által megoldódhat, bár valószínűleg azokban az esetekben például már nem, amikor fejlődési rendellenességgel születő gyerekről, vagy prostituált, drogos szülőtől származó kisbabáról van szó, tehát ők továbbra is benne ragadhatnak a rendszerben, s nevelőszülői vagy különleges gyermekotthoni helyhiány miatt akár az egészségügyi intézményekben.

A jogász hiányosnak látja azt az intézkedést, mely szerint a kormány ugyan kétmilliárd forintot szán többek között a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók folyamatos ellenőrzésére, alkalmasságának vizsgálatára, de arra nem, hogy a szakmában dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsültségét, képzését és továbbképzését javítsa, az igen nagy fluktuációt mérsékelje, és a hiányzó kapcsolódó szakemberek számát (például gyógypedagógusok, gyerekjogi képviselők, fejlesztőpedagógusok) növelje.

A hozzá érkező információk szerint nagyon rosszul élik meg a kollégák, hogy egyfajta rendvédelmi szemlélet kezd eluralkodni a gyermekvédelemben is, utalva a jelzőrendszeri tagok büntetőjogi fenyegetettségére is. A gyermekvédelmi reform elsősorban az ellátórendszer minden elemének megújítását, hatékonyabbá tételét jelenti, ami most ismételten elmaradt.

Mire lenne szükség?

A széles közvélemény, a társadalom számára is meg kellene erősíteni a bizalomvesztetté vált gyermekvédelmi szakma hitelességét, s azt vonzóvá kell tenni. Ezzel szemben azonban a kontrollt erősítő intézkedések, a szankcióközpontú szemlélet a gyermekvédelmi szakemberek tömeges pályaelhagyását és a gyerekvédelmi szektorban uralkodó képzett szakemberhiányt erősítik.

A gyerekeknek alapvető joga az, hogy családban nevelkedhessenek, mindenekelőtt a sajátjukban, és ez az, amit minden lehetséges eszközzel segítenie kellene a kormánynak.

Pehr Erika szerint nagyon nagy hangsúlyt kellene fektetni a prevencióra. Vagyis már a nehéz helyzetben lévő várandós nőket kellene úgy elérni és támogatni, hogy mire megszületik a gyerekük, már legyenek megoldási útvonalak előttük. A gyerekjóléti szolgálatok nagyon fontos feladata lenne az az edukáció, amelynek keretében a válsághelyzetben lévő anyákhoz eljutnak a megfelelő információk.

Plakátokon, köztévén, a védőnőkön keresztül: telefonszámokkal, a család- és gyerekjóléti szolgálatok címével, a segítő civilszervezetek elérhetőségével, az elérhető juttatásokról, munkaerőpiaci lehetőségekről, vagy éppen a nyílt vagy titkos örökbefogadásról, hogy a megszületéskor már sokkal-sokkal átláthatóbb és tisztább legyen a jogi helyzet mind az anya, mind a gyerek és mind az intézkedő gyámhatóságok szempontjából.

Ha egy gyerek már bekerült a gyerekvédelmi rendszerbe, akkor nagyon fontos lenne a szülő „önhibáját” a kapcsolattartás elmaradásakor vagy rendszertelensége esetén úgy is vizsgálni, hogy a válsághelyzetben lévő, frissen szülővé vált állampolgár esetén az állam valóban mindent megtesz-e az ő megsegítésére ahhoz, hogy a gyermekét vissza tudja kapni. Katonáné Pehr Erika elmondja, hogy

nagyjából egy-két évig van esély arra, hogy a gyereket sikerül a családjába visszahelyezni, ezzel szemben viszont átlagban öt-hat évet tölt ma el egy gyerek a gyerekvédelmi rendszerben.

A gyerekjogi szakértő kimondja:

„Az állam számára mindenképpen megúszhatatlan az, hogy az anyaotthonok, a családok átmeneti otthonának számát növelje, valamint a nevelőszülői hálózatot bővítse (beleértve azokat a nevelőszülőket, akik ilyen korú csecsemőket is vállalnak), és erre jelentős erőforrást szánjon. Ugyanis vagy így, vagy úgy, ezek a szülők, családok és gyerekek mindenképpen megsegítésre szorulnak, és minél tovább húzódik a helyzetük, a felnövő gyerekek is annál rosszabb társadalmi és szociális helyzetbe kerülnek, aminek hosszú távon szintén további, folyamatosan gördülő költségei lesznek az államra nézve.”  

Végül fontos tudni azt is, hogy amennyiben az állam elmulasztja ezeket a kötelezettségeit, ő maga is perelhetővé válik, a konkrét ügyekben pedig kártérítési felelőssége van, hiszen alkotmányos kötelezettsége, hogy a gyerekek védelmét biztosítsa, és az annak működéséhez szükséges rendszert teljes körűen és hiánytalanul működtesse, a több száz csecsemőt pedig ne az egészségügyi rendszer gondozza.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ RyanJLane

Kőrizs Kata