-

Három gyerekkel az utcán menni is kaland. Az egyik előrerohan, ő cipeli a nehéz szatyrot is, és közben arról érdeklődik, a tűzoltók tűzoltóágyban alszanak-e. A másik lemarad tíz métert, amőbaszerű mozgással vonszolja magát, lengedező karjaival mintha egyszerre három dimenzióban haladna előre. A harmadik lelkesen mutogatja a tereptárgyakat: autó! autó! autó!, majd tíz lépés után elunja, és cipel! kiáltással felveteti magát a karomba.

Megérkezünk a fodrászhoz. A tömegpszichózisra építek, mire a két nagy haját levágják, a kicsi is rá fog jönni, hogy ez menő dolog. Életkor szerint haladunk, csökkenő sorrendben. A hatéves lány kezd. Kitől örökölte ezeket a göndör fürtöket? – dicsérgeti a fodrásznő. Nem kell sokat gondolkodni a válaszon, a férjem klónja. Míg vágják, a két fiú megszeppenten ácsorog, ilyenkor egészen hasonlítanak két nyugodt gyerekre, de én már tudom, hogy ez az áldott állapot csak percekig fog tartani.

A középső a fekete hajával inkább rám hasonlít, ám ez inkább a szerencsének és újabban a hajfesték zseniális kiválasztásának köszönhető, nem a genetikának. Grimaszokat vág, a tükörben nézi magát, ültében is csupa vibrálás. A kicsi leginkább önmagára hasonlít, puha, világos babahaja a nyakába lóg. Mire sorra kerül, valóban nem sír, meg van tisztelve. Első hajvágás? – kérdezi a fodrász.

Egy örökbefogadó szülő gyakran szembesül olyan kérdésekkel, amelyekre nem feltétlenül tud válaszolni.

Az ő életében valószínűleg nem az első, de velem az első. Miután hozzánk került, tíz hónapot vártunk a hajvágással, nem akartuk ezzel megijeszteni rögtön, aztán meg halogattuk.

A kegyelemi állapot elszállt, a három gyerek magához tért, körbeugrálják, fogdossák, kiabálják a picike üzletet. Kekszet kunyerálnak, letépik a szezonális dekorációt. A zajra benéz a fodrásznő férje is, és megdöbben: de sok gyerek! Mind a magáé? Erre rávágom: néhány otthon maradt.

Az örökbefogadó szülők gyakran félnek attól, hogy a környezet majd szóvá teszi, miért nem hasonlít rájuk a gyerek. Míg csak két gyerekem volt, hébe-hóba megkérdezték, miért nem hasonlítanak egymásra. Mióta hárman vannak, azt szokták kérdezni: Hogy bírsz velük? És a legutolsó hetekben ezt egy új kérdés váltotta fel: Igénylitek a CSOK-ot?

Hárman vannak, három apától és három anyától. Hat-, négy- és kétévesek, lány, fiú, fiú. Világosbarna, fekete, világosbarna. Vér szerinti, örökbefogadott, örökbefogadott. Bátor, bátor, bátor. Ugrál, kekszet majszol, feldobta a sapkáját a lámpára.

Mind az enyém. Én is bátor?

Elkészültünk. Már csak az összes sapkát, sálat, pulóvert, kabátot, táskát, úszócuccot, kisautót, rajzot kell összeszedni, ne piszkáld a testvéredet!, nem, az újságot itt hagyjuk, most ne rajzolj monszterhájt, gyere le a forgószékből, indulás. Megint a téli utcán vonszolódunk.

Hogy miért fogadtunk örökbe? Legközelebb elmesélem.

A szerző, Mártonffy Zsuzsa

A fönti fotó illusztráció, nem a cikkben szereplő gyerekek láthatók rajta. Forrás: Flickr