Problémás gyerekek a küzdősportban: megoldás, vagy csak olaj a tűzre?

–

Abba a generációba tartozom, amelyik a Karate kölyök és a Dragon Ball alapján határozta meg a küzdősportokhoz való viszonyát. Máig emlékszem például az emblematikus autómosós jelenetre, ahogy arra is, hogy próbáltunk utána – nyilván sikertelenül – cserepeket széthadzsimézni az öcsémmel a nagyszüleink kertjében. (Mentségemre szóljon, szétkámehámézni is próbáltuk őket, de az is hasonló sikerrátával működött.)

A gyerekeim viszont minden héten kétszer felveszik karate-gi-t, és osu-val köszöntik a shihan-t, amikor megérkeznek a dojo-ba. Nekik az a természetes, hogy egy-egy edzés során megtapasztalják a közösségben létezés erejét, kiadják magukból a mindennapok feszültségét és kitágítják a határaikat. Együtt mozdulnak, a pillanatban vannak – és én irigylem tőlük ezt a semmihez sem hasonló jelenlétet. Igaz, néha még nézni is rossz, ahogy egymásnak feszülnek. Ők viszont a kék-zöld foltok és az anyaszívet fájdító harcok után is rendre azt mondják, megéri.

A harcművészetek (m)értékteremtő szellemisége

Pasqualetti Gergő, a Mushinkai Aikido Egyesület elnöke, az Európai Aikido Szövetség főtitkára, valamint a Nemzetközi Aikido Szövetség elnökségi tagja és a SkillAiPlus zaklatás ellenes projekt vezetője azt állítja,

az aikido nem sport, hanem harcművészet (Budo). Erre a nevében szereplő do szócska is utal, melynek jelentése út, melyen járva az ember a mindennapi gyakorlás során folyamatosan alakíthatja, fejlesztheti magát.

„Japánban az aikido oktatása eltér a nyugati világra jellemző metódustól. Az aikido hazájában ugyanis a mester bemutatja a gyakorlatot, anélkül, hogy magyarázatot fűzne hozzá. A tanítványok megfigyelik, leutánozzák, majd rendszeres gyakorlás által elsajátítják, internalizálják a mozdulatokat. Ezzel a szavak nélküli tanulással válik személyessé a tudás” – mondja Pasqualetti Gergő. „A testen keresztüli megtapasztalások egyenesen a tudatalattira hatnak, ezért sokkal erősebbek az elméleti tudásnál. Talán ha itt, nyugaton nagyobb hangsúlyt fektetnénk a befelé figyelésre és a kitartó gyakorlásra, nagyot léphetnénk egy minőségibb élet felé.“

A mester azt is hangsúlyozza, hogy az aikido egyik legfontosabb vonása, hogy nélkülözi a kompetitív szándékot. Nincsenek versenyek, nincsenek díjak, nincs vesztes és győztes, jobb vagy rosszabb.

„Uesiba Morihei, az aikido alapítója azt tanította, hogy az aikido végső célja az önmagunk feletti győzelem elérése. Az edzéseken nem ellenfelek, hanem partnerek gyakorolnak egymással, a technikák kivitelezése az együttműködésen alapul.

Ehhez az együttműködéshez pedig elengedhetetlen az egymásra figyelés és megértés” – mutat rá Pasqualetti Gergő.

Hasonlóképp vélekedik Gáncs Dominik is, aki senpai-ként hétről hétre gyerekek tucatjait vezeti be a shidokan karate művészetébe. Mint mondja, a shidokan filozófiájának lelke az úgynevezett Dojo Kun, mely öt pontban foglalja össze a sport és az életvitel legfontosabb irányelveit.

„A pontok lényege a tiszteletadás, a becsület és kitartás. A Dojo Kun kimondja azt is, hogy követjük a Szamuráj szellemiséget, tökéletesítjük jellemünket és udvariasságot tanúsítunk mások iránt, valamint fejlesztjük elménket és testünket. Arra is megtanít, hogy egyszerű életet éljünk, szeretettel forduljunk embertársaink felé és tiszteljük az óvatosságot” – mondja Gáncs Dominik. 

 „Elutasítjuk a magamutogatásból vívott harcot és valljuk, hogy »A harci művészetek tiszteletadással kezdődnek, és tiszteletadással érnek véget.«

Amellett is kitartunk, hogy az idő, amit önmagunkra és másokra szánunk, megfizethetetlen, ugyanakkor mindig megtérül. Akárcsak a kitartás és az akaraterő, melyek elvisznek minket a céljainkig.”

A harcművészetek szerepe a nevelésben

Egy 162 tanulmány áttekintő vizsgálatával zajlott kutatás eredményei szerint a harcművészetek – különösen a karate, a judo, az aikido és a taekwondo – jelentősen hozzájárulnak az óvodás és iskolás gyerekek fittségének javításához épp úgy, mint a gyorsaság, a mozgékonyság, az erőkifejtés, a hajlékonyság, a koordinációs készség és az egyensúly fejlesztéséhez.

Egy másik kutatásból az is kiderül, hogy

ezek a mozgásformák csökkentik az agresszív megnyilvánulások számát, hiszen lehetővé teszik, hogy ezeket az energiákat a gyerekek produktív és önfejlesztő tevékenységeken keresztül szabadítsák fel.

A hatás a figyelemzavaros gyerekek esetében még jelentősebb, melyhez az is hozzájárul, hogy az érintett mozgásformák megkövetelik a résztvevőktől, hogy mind saját, mind társaik viselkedését és szükségleteit monitorozzák, illetve a biztonság fenntartásához szükséges tényezőkre is figyeljenek, az igényekre és szükségletekre pedig reszponzívan és gyorsan reagáljanak. Ennek hosszútávú hatásai pedig a személyiségfejlődésben és a közösségi működésben is megfigyelhetők. 

Szeghyné Gurin Eszter mediátor, iskolai konfliktuskezeléssel foglalkozó szakember maga is úgy véli, a harcművészetek segítségével megtanult lojalitás alapja lehet egy olyan közösségnek, amelyben a gyerekek egymást támogatják és konfliktusaikat együttműködésben oldják fel.

„Ezek a sportok olyan szellemiséget képviselnek, melyben a fegyelem, a tisztelet, az együttműködés és a kitartás központi szerepet játszanak. A gyerekek megtanulják, hogyan mutassanak tiszteletet a tanáraik, társaik és önmaguk iránt. Ez a tisztelet pedig nemcsak a hierarchikus viszonyokban – például tanár-diák kapcsolatban – nyilvánul meg, hanem egymás véleményének és érzéseinek elfogadásában is” – mondja a mediátor. 

„A sport fegyelmezetté teszi a gyerekeket, akik így megtanulják, hogyan szabályozzák saját viselkedésüket, és hogyan tartsák tiszteletben a közösség szabályait.

A rendszeres gyakorlás során kialakul a kitartásuk, amely nemcsak a sportban, hanem az iskolai tanulmányokban és a mindennapi életükben is sikerhez vezethet.”

A szakember, aki egy nemzetközi projekt keretében az Aikido és az erőszakmentes kommunikáció eszköztárával felvértezve a pedagógusképzésben is részt vesz, azt mondja, gyakori, hogy az osztályközösségben felüti fejét a verbális vagy fizikai agresszió és abúzus.

„Noha a gyerekek között a közösségépítés, a beszélgetések, az érzéseket kifejező szavak megtanulása és használata, illetve a közösen alkotott osztályszabályok fenntartása lenne az első lépés ahhoz, hogy bizalmi légkör alakulhasson ki, ez sokszor elmarad” – mondja Szeghyné Gurin Eszter, aki hangsúlyozza, minden esetben a megelőzésnek kellene elsődleges célnak lennie, hiszen a bullying bármikor felütheti fejét a közösségben. Ilyenkor pedig az áldozat, a szemlélők és maga a bántalmazó is sérül – akkor is, ha ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.

„A bántalmazó gyerekek gyakran olyan mintákat hoznak otthonról vagy környezetükből, amelyeket az iskolai közösségben reprodukálnak. Hatalomra szeretnének jutni, melynek megszerzéséért és megtartásáért sok mindenre képesek.

Jellemzően kevésbé képesek felismerni mások érzéseit – vagy nem tartják azokat fontosnak –, saját érzelmeiket ugyanakkor nehezen kontrollálják és impulzív, agresszív módon reagálnak” – mutat rá a szakember.

 „A bántalmazók önbizalma általában alacsony, amit túlkompenzált magabiztossággal fednek el. Előfordul az is, hogy diszfunkcionális családi környezetből jönnek. Mi állhat a viselkedésük mögött? Így szeretnék a figyelmet felhívni magukra, népszerűvé válni; de az is lehet, hogy nem ismernek más módszert saját feszültségük, dühük levezetésére, esetleg így dolgozzák fel a saját bántalmazási élményeiket.”

Szeghyné Gurin Eszter azt mondja, hogy ilyen esetekben jó, ha a pedagógus a kommunikációjával, visszajelzéseivel, valamint a konfliktushelyzetek kezelésének helyes módjaival akár tantermi környezetben is tud a gyerekeknek pozitív példát mutatni, ahogy az is kedvező hatású lehet, ha az érintett gyerekek maguk is harcművészeti edzéseken vesznek részt. 

Problémás gyerekek a dojo-ban

A problémás, tanulási nehézségekkel vagy viselkedési zavarokkal küzdő gyerekek kapcsán gyakran merül fel a harcművészet, mint feszültséglevezető módszer lehetősége. Ezzel párhuzamosan pedig az a kimondott vagy kimondatlan félelem is, hogy ha a gyerek a dühe mellé eszközt is kap a kezébe, még veszélyesebb lesz önmagára vagy a környezetére nézve. A szakemberek szerint azonban erről szó sincs.

„A szülőknek általában fogalmuk sincs arról, hogy az aikido miben különbözik a többi harcművészettől. Az esetleges kétségeik, félelmeik is ebből az ismerethiányból eredeztethetőek. Sokszor azonban már az is bőven elég, ha a szülő és a sensei beszélnek egymással, hiszen

az aikido a harmonikus kapcsolódást tanítja úgy önmagunkhoz, mint a többi emberhez és a világhoz. Emiatt alkalmas a békés együttélés készségének fejlesztésére, biztonságos közösségek kialakítására, a társadalmi harmónia megteremtésére is”

– mondja Pasqualetti Gergő, 6. danos mester.  „Az aikido emellett tanít az egymás iránti tiszteletre és a mester iránti lojalitásra is. Ezek azonban bizalom nélkül nem müködnek, nem is működhetnek. Bizalom pedig csak olyan közösségben tud kialakulni, ahol annak tagjai számíthatnak egymásra akkor is, ha felfedik egymás előtt a sérülékenységüket. Így válik a közösség védőburokká, megtartó erővé.”

Gáncs Dominik senpai ugyanakkor azt mondja, a shidokan karate világa nem való mindenkinek. 

„Ez egy full-kontakt stílus, vagyis a küzdelmeink során a test teljes felülete támadható, amit nem mindenki visel jól. Erre ráerősít a szülők félelme is. Ők ugyanis gyakran attól tartanak, hogy a mesterek az edzések során szándékosan párba állítják a kicsiket és a nagyokat, vagy hogy a karate kifejezetten sérülésveszélyes mozgásforma” – mondja a senpai. 

„Ezzel szemben a dojo-ban nemcsak azt tanítjuk meg, hogyan kell küzdeni, hanem azt is, hogy az edzéseken elsajátított mozdulatokat a karatékák nem alkalmazhatják erőszakra és önvédelmi célokból is kizárólag végső esetben vethetik be őket.”

Gáncs Dominik azt mondja, a harcművészet a szelíd, áldozati szerepbe ragadt gyerekeknek önbizalmat és bátorságot, a problémásnak tartott gyerekeknek pedig lehetőséget és megnyugvást ad, hiszen egyaránt képes formálni a szemléletmódot és a személyiséget. 

„Sokan úgy vélik, egy verekedős, agresszív gyereknek a karate olaj a tűzre. Mi azonban azt tapasztaljuk, hogy az edzések hatására idővel bármelyik erőszakos gyerek lenyugszik, megtanulja a tiszteletet és alázatot” – osztja meg a tapasztalatait a senpai.

 „Minden karatéka megtanul tisztelettudóan bánni harcostársaival, hiszen nemcsak saját határait tapasztalja meg, hanem azt is, hogy társai nem ellenfelek, hanem partnerek, akikben megbízhat.”

Pasqualetti Gergő hasonlóképpen vélekedik az aikido erejéről:

„Az aikido bármilyen életkorban elkezdhető és gyakorolható, de nem biztos, hogy mindenkinek való. Aki verekedni vagy harcolni akar, az ne menjen aikidózni, mert csalódni fog. Vagy esetleg átalakul a szemlélete, ha kitartóan gyakorol – ez is megeshet, velem ez történt.”

Z. Kocsis Blanka