–

Mi történik a testünkben és a fejünkben, amikor haragszunk?

„Az egyik leggyakoribb és legerőteljesebb indulat a harag. Ilyenkor érzékelhetjük, ahogy a pulzusunk gyorsul, a szívünk erősebben dobog, felforrósodik a homlokunk, izzadni kezdünk. Izmaink feszültek lesznek, van, akinek megfeszül az állkapcsa, nyaka, van, aki karjaiban, lábaiban érzi a feszültséget, megint más csak azt észleli, hogy muszáj elmennie futni/úszni/edzeni. 

A harag nehéz érzése nemcsak a testünkre hat, hanem gondolatainkra is, melyek ilyenkor csak úgy cikáznak, kavarognak a fejünkben. A düh sokszor hatalmas energiával tölt el minket, 

és előfordulhat, hogy nem vagyunk képesek kordában tartani” – mondja Pollák Éva a düh fizikai megjelenéséről. Ez nem csak a gyerekeknél fordul elő, a felnőttek ugyanúgy rendszeresen megélik.

Amikor túlcsordul az indulat

„Mindenkinél életkortól, nemtől és minden egyébtől függetlenül előfordul, hogy túlságosan megtelik dühvel, vagy akár egyszerre több érzelemmel, és túlcsordul. Ezt az állapotot írja le tökéletesen az angol »overwhelmed« szó. Magyarban talán az »eláraszt«, »elborít« szavak passzolnak ehhez leginkább. És igen, ez normális, még ha időnként nagyon nehéz is, hiszen néha még mi, felnőttek sem tudjuk megfogalmazni ilyenkor mi is történik ott legbelül. Ugyanis amíg az angolban az »overwhelmed« szónál nem is feltétlenül kell megfogalmaznom, hogy mi árasztott el, magyarul csak úgy tudom ezt kifejezni, hogy túlságosan »így vagy úgy« érzem magam. Ez pedig félrevezető, hiszen azt feltételezi, hogy képes vagyok szavakba önteni egy nagyon összetett, zavaros és alapvetően megterhelő érzelmi állapotot. A gyerekeket néha úgy elönti egy-egy nehéz érzés, hogy egészen egyszerűen nem képesek azt magukban tartani, és kiárad belőlük, akár csak a medréből kilépő folyó.” 

A túlcsorduló érzelmi állapotban az agyban az amygdalánk aktiválódik, még mielőtt az agykérgünk, azaz a racionális gondolkodásért felelős részünk tudna róla. Amikor az agyunk veszélyt érzékel (akár vélt, akár valós fenyegetettségről van szó), a vér gyorsabban kezd keringeni azokban a szervekben, amelyek segítenek cselekedni, például a szívünkben. Ezután 

az agyunk azon része, amely a logikus és reflexív gondolkodásért felelős, lelassul, hogy képesek legyünk gyors cselekvési üzemmódba kapcsolni. 

Amikor érzelmi túlterheltséget élünk át, gyakran nehezen vagy egyáltalán nem tudunk logikusan és higgadtan gondolkodni felnőttként sem. Ez igaz a gyerekekre is, és egyben magyarázza azt is, miért „nem megy be” az információ, bármilyen nyugodtan is mondjuk. Ez a túlcsorduló érzelmi állapot és az ezzel járó árvízszerű pusztítás a felnőtteknél ugyanúgy jellemző időnként, de a gyerekek esetében még nem várható el, hogy mindezt úgy tartsák kordában, ahogy mi felnőttként tesszük (amit valószínűleg szintén nem kellene). Pollák Éva összefoglalja, hogy milyen agyi folyamatok kellenek az indulatkezeléshez:

„Az érzelemszabályozás számos agyi terület bevonásával történik, az egyik legfontosabb ezek közül 

az agykéregben található prefrontális kéreg, ami óriási szerepet játszik az érzelmek feldolgozásában, 

az érzelmi válaszok gátlásában és szabályozásában, valamint a döntéshozatalban. 

A prefrontális kéreg fejlődése lassú és hosszú folyamat, mely egészen a húszas éveink közepéig tart! 

A prefrontális kéreg éretlensége miatt a gyerekek és serdülők gyakran nehezebben szabályozzák az érzelmeiket, a viselkedésüket és döntéseiket. Az érzelmek és az impulzusok erőteljesebb hatással lehetnek rájuk, mivel az agyi gátlás és a szabályozó folyamatok még nem teljesen fejlettek.”

A szakember azt is hozzáteszi, hogy ha úgy érezzük, túl gyakran jut a gyerekünk ebbe a bizonyos túlcsordult állapotba, akkor érdemes foglalkozni a kérdéssel. Ennek az állapotnak a jele ráadásul nem mindig a hangos ellenszegülés, agresszív megnyilvánulások, vagy az, amit hisztinek is szokás nevezni – lehet akár a csendes magába zárkózás is egy kifejeződési formája. Ezek mind azt jelzik, hogy a gyerekünk nincs jól a bőrében, valami nehéz neki, és segítségre van szüksége.

Először érdemes megpróbálni szülőként segíteni

A szakértő tanácsait pontokba szedve egy – remélhetőleg – jól hasznosítható azonnali cselekvési tervet kapunk:

  • Segítsük a gyerekünket megérteni és szavakkal kifejezni az érzéseit. (Ha már itt elakadunk, próbáljunk meg fókuszt váltani, és onnan indulni, hogy a testében hol érzi, amit érez, vagy mutasson egy mozdulatot, ami kifejezi, és ezt másoljuk le mi magunk is, majd próbáljuk utána szavakba önteni.)
  • Ismerjük el, hogy amit érez, az érvényes.
  • Kérdezzük meg, hogyan lehet szerinte segíteni, hogy elmúljon a nehéz érzés.
  • Ha nincs saját ötlete, akkor kezdjük a mély légzéssel, amivel csillapíthatjuk az idegrendszer túlzott aktivitását, és segíthetjük a testet visszatérni az egyensúlyba. Ilyenkor a kilégzésnek hosszabbnak kell lennie, mint a belégzésnek. Ha nehéz egy nagy mély levegőt venni, akkor lehet sok pici apró levegővétellel próbálkozni, benntartani három-négy másodpercig, aztán hét-nyolc másodpercig kilélegezni, először nyitott szájjal (sóhajtva), majd orron keresztül.
  • Utána meg lehet próbálkozni a pozitív belső beszéddel: „minden rendben van, minden rendben lesz, ez most nehéz, félelmetes, de ügyes vagy, erős vagy, csodás vagy, okos vagy, szerethető vagy és sokan szeretnek is” – ezek segítségével tudunk magunkhoz újra kapcsolódni.
  • Segíthet még az ingerek kikapcsolása, „ingermentes”, sötét, csendes zug megteremtése. Ez lehet akár szemmaszk és zajszűrő füles segítségével, de javasolhatjuk a gyerekünknek, hogy visszavonulhat a saját kis zugába, és ha mégis igénye van ránk, akkor szóljon. Így nem hagyjuk magára a feladattal, de mégis lehetőséget adunk neki az önmegnyugtatása.

Pollák Éva egy szuper kifejezést használ arra, hogy mit teszünk akkor, amikor megnyugtatjuk az indulataival küzdő gyerekünket: 

„A szülő átmenetileg átvállalja »az érzelmi konténerezést«, vagyis képes a gyerek érzéseinek tartalmazására, elfogadására és kezelésére azok túlcsordulása esetén, és ezzel óriási segítséget nyújt abban, hogy idővel a gyerek maga is megtanulja megérteni és kezelni azokat.

Ilyenkor ugyanis a gyerekünket visszakísérjük egy olyan, valamelyest nyugodtabb érzelmi állapotba, ahol elég nagy biztonságban érzi magát ahhoz, hogy kikapcsolja a stresszválaszt.” 

Persze az indulatkezelést nemcsak akkor kell csinálni, amikor éppen tart a vihar, hanem két nehéz helyzet között jön a megbeszélés, a határok kialakítása, és azoknak a kereteknek a meghatározása, amikhez a következő nehéz helyzetben is lehet nyúlni.

„Szervezzünk családi kupaktanácsokat, ahol közösen megvitathatjuk a szabályokat, feladatokat és privilégiumokat. Ez segít a gyerekünknek abban, hogy megérthesse, mi elfogadható és mi nem, és hogy a határokat átlássa, amitől nagyobb biztonságban is érzi majd magát. Ha a határokat átlépi, akkor pedig fontos, hogy legyenek következmények, amelyekkel szembesül” – mondja Pollák Éva.

„Jól lenni, nem azt jelenti, hogy állandóan biztonságos és nyugodt állapotban élünk, hanem hogy könnyedén tudunk mozogni az ellentmondásokkal, a kockázattal, a kalanddal vagy izgalommal teli helyzetekből VISSZA a biztonságos és nyugodt állapotba, 

majd ismét kiléphetünk onnan. Tehát nem a stressz káros, hanem a megrekedés” – idézi a szakember Emily Nagoski és Amelia Nagoski stresszkezelésről szóló könyvének (Burnout: The Secret to Unlocking the Stress Cycle) fontos mondatait. 

Ha van rólad kép a neten, veszélyben vagy – egyre több embert érint az MI-vel történő szexuális bántalmazás

WMN Life – 2023. november 11. – NyL

De mi van, ha épp magunkat sem tudjuk megtartani, mert mi is mérgesek vagyunk?

„Először is, fontos felismernünk és elfogadnunk saját nehéz érzéseinket, köztük dühünket is. Ne próbáljuk elfojtani vagy elnyomni azt, mert ez csak fokozhatja a belső feszültséget. Inkább próbáljunk meg időt szánni arra, hogy megértően és türelmesen együtt legyünk vele. Mert 

igenis utálatos és ragadós, tehetetlen dühöt is tudunk érezni szülőként

egy-egy ilyen helyzetben. Ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a másikat, először magunkkal kell tudnunk együttérezni, figyelni a saját érzéseinkre, nem csak a viselkedésünk szabályozására. A gyerekek ugyanis elsősorban tőlünk, felnőttektől (szülőktől) lesik el az érzelemszabályozás hogyanját és mikéntjét” – zárja Pollák Éva.

Én pedig teljesen értem, hogy mit mond, többször belefutottam szülőként, hogy amikor úgy tettem, mintha én nem lennék épp rohadt dühös, és megpróbáltam csak a viselkedés szintjén megmutatni, hogyan kell nyugodtnak maradni (miközben remegett a hangom a visszafojtott dühtől), akkor egyszerűen semmi sem működött. Szóval igenis ér először magunkat megnyugtatni, és utána ráfordulni a gyerekünkre. Mint a repülőn a maszkokkal: ha te nem kapsz levegőt, segíteni sem tudsz majd.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ StefaNikolic

Tóth Flóra