Középiskolai felvételi: pszichológusi tanácsok intézményválasztáshoz és a stressz kezelésére

–

Mikor dől el egyáltalán, mennyire leszünk stresszes alkatok?

A stresszkezelést valójában már születésünktől fogva elkezdjük megtapasztalni, hiszen az első perctől kezdve találkozunk frusztrációkkal (éhség, álmosság), amelyekre jó esetben a környezetünk a megfelelő ritmusban és odafordulással válaszol.

A problémákra aztán nekünk is reagálni kell, akár már totyogóként, amikor elesünk, vagy amikor nem sikerül egy új készséget azonnal elsajátítanunk – de ekkor még nagy szerepet játszik az arról való észlelésünk, hogyan reagál a környezet.

„A stresszkezelésnek is van egyfajta fejlődési íve. Az, hogy milyen megküzdési stratégiákat alakítunk ki a nehézségekkel való szembenézésre, fokozatosan alakul ki és több mindentől függ. Magabiztosabb lesz például, akiben az az alapélmény képződik meg, hogy van befolyása a vele történtekre, és jobban fél az újdonságoktól, aki azt gondolja, nincs semmi ráhatása az eseményekre. A képlet viszont nem ennyire egyszerű” 

– kezdi Víg Sára.

A szakember ugyanis hozzáteszi: szülőként az is feladatunk, hogy hagyjuk a gyereket kudarcokkal szembesülni, mert hosszú távon az is segíti a stresszkezelést. „Csak gyakorlással, tapasztalással lehet elsajátítani, miképpen kezelje az ember a nehéz, csalódással járó helyzeteket, ezért hosszú távon hátrányt okoz, ha mindenáron megpróbáljuk a gyerekünket megóvni ezektől a szituációktól, vagy helyette orvosolni a problémákat.” 

A stressz mértéke nő, a fokozatosság eltűnik

A középiskolai felvételi erős stresszfaktor mind a szülők, mind a gyerekek életében, a helyzetet pedig tovább nehezíti az idő hosszúsága: sokszor ugyanis már maga a készülés másfél tanévet ölel fel, ami alatt folyamatosan jelen lehet a szorongás azzal kapcsolatban, hogy mi lesz majd.

De nem csupán maga a vizsgahelyzet okoz nyomást.

„A modernizált társadalomban valójában jóval több stressz éri az egészen kicsi gyerekeket is. Míg régen inkább az okozta a stresszkezelés szükségességét egy gyereknél, hogy szembesüljön vele: akad, amit szabad neki, és akad, amit nem, ma sokkal több az elvárás akár már kisiskolás kortól, ez pedig korosztályosan egyáltalán nem nevezhető normális nyomásnak” – mondja a szakember.

A középiskolai felvételi esetében például a 12 éves kor sokkal képlékenyebb szakasz: a gyerekek nagy része ekkor valójában a szülőktől érkező kéréstől, biztatástól, ötlettől vezérelve indul el megmérettetni magát.

„14 éves korban jön el egy fordulópont, amikor – ha egy hasonlattal élhetek – a lovakból versenylovak válnak, akik már élvezni is tudják, ha pályára kell állni” – mondja Víg Sára. A praxisában is látja, hogy előtte sokkal jobban megviseli a gyerekeket a felvételi helyzet. Illetve ha nem sikerül az adott intézménybe bejutni, azt sokkal inkább tekintik a saját személyiségük kudarcának, mint az aktuális tudásukénak.

Ezzel együtt a szakember látott olyan példát is, amikor valaki tét nélkül ment el negyedik és hatodik osztályban felvételizni, – ezzel pedig szerzett némi gyakorlatot a nyolcadikos felvételi idejére, így pedig könnyebben kezelte a vele járó nyomást is.

Ismerje a szülő a gyerekét!

Amikor a gyerekek versenyhelyzetben való stresszkezeléséről keresgetünk a nemzetközi szakirodalomban, főként a sport vagy pedig a főiskolai-egyetemi felvételi kapcsán találni írásokat.

„Hiába kamaszodnak a gyerekek jóval előbb, ez a típusú érettségük attól még nem változik. 14 és 18 éves kor között nagyon sokat alakul még a stresszkezelés képessége, és nagyban függ attól, hogy megfelelő környezetben és elvárások között élhesse meg a folyamatot a kamasz. Szülőként és tanárként pedig lényeges, hogy amikor jól kezel egy szituációt, azt mindig jelezzük vissza, és erősítsük meg a fejlődésben” – magyarázza a szakember.

Hozzáteszi: a modern társadalom sajátja az is, hogy a stresszt teljes mértékben a teljesítménnyel hozza összefüggésbe. A sikert, az értéket a birtokolt dolgokban, a leírt teljesítményben mérjük, ez pedig egyáltalán nem segít abban, hogy egy gyerek helyén kezelje a dolgokat.

„Mindennek az alapja: ismerje a szülő a gyerekét. Lehet valaki nagyon jó képességű, jó tanuló, szorgalmas, de ha pánikszerűen kezeli a stresszt, nehezen tűri a nagy nyomást, akkor nem kell versenyistálló-szerű intézménybe íratni, mert borzasztó lesz számára az elkövetkező négy év. Be kell látni: nem ettől lesz sikeres felnőtt” – hívja fel a figyelmet Víg Sára.

Az önazonosság a kiegyensúlyozottság alapja

Az önazonosság az élet minden területén fontos alapja a kiegyensúlyozottságnak, a szülőnek pedig abban kell látnia a legfőbb szerepét, hogy segítsen a gyereknek önmagát reálisan látni.

„Sokszor tapasztalom azt is, hogy egy közepes tanulónál hetedikben beindulnak a szülők, keresik a különórákat, hogy majd a felvételi jó legyen, és a rangsorban legelöl álló intézményeket jelölik. Ez nem segít a gyereknek megtalálni a saját érdeklődéséhez és kvalitásaihoz passzoló iskolát. Természetesen lehet készülni, előre gondolkodni, vagy önmagunkból a maximumot kihozni, de másik ember senkiből sem lesz, akkor sem, ha a felnőttek úgy akarják” – mondja a szakember.

Az önazonosság a stresszkezelés szempontjából valóban kulcsfontosságú: hiszen ha magamhoz képest reális elvárások között létezem, akkor van esélyem jól kezelni a stresszt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érhetnek olykor igazán nagynak tűnő kihívások.

„A másik rendkívül lényeges dolog: a felvételire való készülés hosszú ideje alatt nem kell hogy csak ez létezzen a család és főleg a gyerek számára. Ha emiatt új különórák lesznek, ne kelljen minden mást leadni, amit szeret. Talán túl soknak tűnik, de sokkal jobban jár, mintha abba kellene hagynia például a zenét, a táncot, a sportot, amit szívből csinál, és ami kikapcsolja őt. Fontos, hogy maradjon idő felszabadultnak lenni, legyen közös családi program, amikor nem kerül elő a felvételi kérdése. Legyen világos, hogy az életnek megannyi szelete van még, amiben örömet lehet találni, és nem ezen áll vagy bukik minden” – figyelmeztet Víg Sára. 

A szülő hozzáállása kulcsfontosságú

A gyerek stresszkezelése természetesen nagyban összecseng azzal, mit tapasztal, lát a szülőtől.

Ha az anya vagy az apa halálra izgulja magát a felvételi miatt, de akár a saját hétköznapi munkahelyi dolgain is, akkor a gyerek sem fog másként tenni, mert ez van a szeme előtt az alapvető megküzdési stratégiaként.

„A középiskolai felvételi kapcsán az a legnehezebb, hogy hatalmas ugrást hoz a nyomás tekintetében, sokszor nem fokozatos a terhelés a stressz kapcsán, pedig ez lenne a cél. Persze nagy kérdés, hogy ez a rendszer elengedhetetlen része-e: vajon rosszabb lenne, ha körzetes középiskolák lennének ugyanúgy, mint általánosban, és többéle gyerek járna egy osztályba, egy intézménybe?” – teszi fel a kérdést a szakember.

Érdekes és elgondolkodtató felvetés ez egy olyan világban, ahol míg egyszerre ural mindent a teljesítmény, és válik egyre hangosabbá az elfogadásról szóló retorika, egészen kiskortól – akár már első osztályos gyerekeknél – a válogatás, az elkülönülés uralja az iskolaválasztást is. 

Végső soron a lényeg: ha a család a saját gyereke képességeit, érzelmi érettségét, stresszkezelési képességeit mérlegelve meghozta a döntést, akkor a szülő a saját hozzáállásával tud a legtöbbet segíteni.

„Ha a szülők a gyakorlati dolgokban igazán tájékozottak – tehát abban, milyen feladattípusokra kell készülni, illetve a választott iskola kapcsán mik az elvárások –, az a gyereknek is magabiztosságot ad. Az viszont, hogy kinek könnyebb igazán önállóan és kinek több támogatással kísérve végigjárni a készülés folyamatát, már teljesen egyénfüggő. Ezért nem győzöm hangsúlyozni újra: ismerjük a saját gyerekünket!”

Széles-Horváth Anna