Ebben az időszakban a gyerekek amúgy is fáradtabbak

A tél, a napsütés hiánya és a félévi hajtás miatt nehéz motiválttá tenni őket (erről szóló cikkünket ITT olvashatod). Ehhez jön még erős stresszfaktorként a központi felvételi is. Jelen állás és a mostani tudásunk szerint normál rendben lesz az írásbeli felvételi, természetesen a járványügyi előírások (maszk, kézfertőtlenítés, távolságtartás) maximális betartásával.

Hiszem azt, hogy a pedagógusoknak, a szülőknek most már az a legfontosabb feladatuk, hogy segítsék, támogassák és megnyugtassák a diákokat. Nincs már szükség felesleges nyüstölésre, idegeskedésre, mert az ronthatja a teljesítményt is.

Összegyűjtöttem néhány kérdést, ezeket mindig felteszik nekem ebben az időszakban.

1. Készüljünk még?

Mindenképpen érdemes készülni, hiszen van még pár nap. Inkább a „hogyan?” a kérdés, mert az egyáltalán nem mindegy. A leghatékonyabb módszer szerintem az, ha az eddigi feladatsorokat nézegetjük, megoldjuk – akár közösen a diákkal –, és megnézzük, mik lehetnek azok a típushibák, amiket rendszerint elkövet a felvételiző. Az Oktatási Hivatal honlapján minden eddigi feladatsor elérhető ITT, ráadásul a megoldókulcsokkal együtt. Érdemes figyelni arra is, hogy mikor fárad el a diák, mikor jön nála az a pont, amikor elege van. Ilyenkor a gyakorlást abba kell hagyni, semmi értelme, ezzel inkább elvesszük a kedvét, így ronthatjuk a felvételi esélyeit.

2. Hogyan nyugtassuk meg a gyereket?

Elsősorban biztosítanunk kell arról, hogy bármi történik a felvételin, bármilyen eredményt ér el, mi mindig mellette vagyunk, és szeretjük őt.

Sokszor épp a szülők reakciójától való félelem nehezíti meg a felkészülést, és felesleges feszültséget kelt a gyerekekben. Másodsorban pedig meg kell győznünk arról, hogy nem ezen múlik az élete, még akkor sem, ha ő így érzi, vagy mások ezt sugallják. Tudom, ezt olykor nagyon nehéz belátni, de attól még igaz. Ez „csak” egy vizsga, amelyen az a cél, hogy azt nyújtsa, ami benne van. Nem több, és nem kevesebb. 

 

3. Elkísérjük a vizsgára vagy ne?

Ennek eldöntését mindenképpen bízzuk a gyerekünkre, mert ő tudja, érzi, hogyan hatna ez rá. Van olyan diák, aki igényli, és van, akit feszélyez a jelenlétünk. Beszéljük meg vele előre, hogy legyen-e ott a szülő, menjen-e érte. Bárhogyan dönt a gyerek, fogadjuk el, amit kér, alkalmazkodjunk hozzá. Ha azt szeretné, hogy ne legyenek vele ott a szülők, akkor se tervezzenek aznapra más programot, hiszen akár még az utolsó pillanatban is jöhet olyan kérés, hogy „mégis jó volna, ha anya vagy apa ott lenne mellettem”.

4. Előző este még engedjük tanulni a vizsgára?

Ez olyan vizsga, ami képességeket, készségeket mér, így erre nem lehet kifejezetten tanulni. Készülni és gyakorolni viszont igen. Itt is diákja válogatja, hogy mik az igényei. Ha azt látjuk rajta előző nap, hogy kifejezetten megnyugtatja, ha átnéz még egy-két feladatsort, akkor engedjük neki, de mi semmiképpen ne erőltessük már a gyakorlást, a készülést, ez is csak felesleges feszültségeket szül.

Arra viszont mindenképp érdemes odafigyelni, hogy a vizsga előtt a diák idejében feküdjön le, ilyenkor elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Ahogy az étkezésre, folyadékbevitelre is fektessünk súlyt a sikeres összpontosítás érdekében.

Készítsük el a kedvenc ételét reggelire, és semmiképp ne maradjon otthon a kulacsa.

5. Mi történik, ha nem sikerül?

Itt szerencsére nem lehet megbukni. „Csak” nagyon jól, jól, vagy kevésbé jól sikerülhet, de mindenképpen sikerülni fog, hiszen, ha mást nem is, tapasztalatot mindenképp szerez a gyerek arról, hogy egy ilyen helyzetben miképp tud helytállni. Ezt érdemes a szülőknek a maguk és a gyerekük számára is tisztázni. Ez „csak” az egyik eleme a felvételinek, ezen kívül ott vannak még a szerzett jegyek és a szóbeli felvételi is. (Nincs még hivatalos információnk arról, hogy utóbbi milyen módon lesz lehetséges.) Ha pedig nagyon úgy érzi utána, hogy nem sikerült a teszt – ami természetes, ilyenkor kevés diák jön ki úgy, hogy „szuper jó lett” –, akkor sincs semmi baj. Ilyenkor megkezdődhet az újratervezés, a B terv kidolgozása…

A lényeg úgyis az, hogy legyetek felkészültek, de ne görcsöljetek!

Mindenkinek eredményes, nyugodt felvételit kívánok!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Carol Yepes