Ha a szülő kudarcként éli meg a gyerek negatív érzéseit, kevésbé lesz képes megnyugtatni őt

–

Születésünktől kezdve ér bennünket stressz

Geist Klára a fogalmak tisztázásával kezd: „A babák már az anyaméhben is érezhetnek stresszt, az anya vérében keringő stresszhormonok miatt. A stressz egy külső ingerre, stresszorra adott válaszreakció, amely a mindennapi életünk része, az új ingerekhez való alkalmazkodással is együtt járó válaszreakció. 

A környezet kellemetlenséget okozó hatásai, számunkra negatív ingerei, a stresszorok születésünktől kezdve érintenek minket. Kezdetben az újszülöttek, csecsemők ezekre a kellemetlen ingerekre teljes testükkel, differenciálatlanul reagálnak.

Minél ismeretlenebb a világ, annál több az új inger, ami stresszhelyzetet okoz, és az ezekre adott reakció alapvetően segíti a túlélésünket, védekezésünket. Ahogy nő egy kisbaba, a szüleitől tanulja meg, hogy az új ingert, váratlan helyzetet eustresszként vagy distresszként kezelje, hogy a negatív érzésekre hogyan reagáljon.” 

A distressz a stresszre adott negatív, bénító, cselekvést gátló reakció, míg az eustressz a pozitív, cselekvő, alkalmazkodó, akár motiváló válasz. Szülőként sokszor szeretnénk „a széltől is” óvni a gyerekünket, hát még a szükségtelen, és minden jel szerint gyakori stressztől. Csakhogy ez nem jó stratégia – erősíti meg a szakember. „Gyerekkorban, amíg a világ még idegen és sok veszélyt rejt, sok stresszorral találkozunk. De a teljesen ingerszegény környezet sem szerencsés, hisz fordított U alakú az összefüggés, tehát a túl sok és a túl kevés inger is problémát okoz, a cél az idegrendszer optimális serkentettségi szintje. Az agyunk optimális arousal (más néven aktivációs) szintet keres, ez idegrendszeri sajátosságunk. Az alulingereltség vagy túlingereltség diszkomfortot jelent idegrendszerünk számára, ilyenkor szenvedést élünk át és igyekszünk ezt a hiányállapotot csökkenteni. 

Gyerekkorban kellene megtanulni ennek a szabályozását, kezelését. Bár a gyerekek újszülöttkoruktól, veleszületetten reagálnak a stresszokra, hosszú távon azt is megtanulják, ahogyan a szülő reagál ezekre, később hogyan címkézi a gyerek diszkomfortját.

Hiszen az érzések elnevezését, kezelését, minősítését, nevelői környezetünktől tanuljuk meg. A stresszre adott válaszreakció a stresszhelyzet elmúltával lecseng. A tartósan fennálló stresszhelyzetek okozhatnak generalizált szorongást.”

Stressz, félelem, szorongás – mind összefügg, de mind mást jelent

Míg a félelemnek konkrét tárgya van, a szorongás nem egy konkrét dologtól való félelmet jelent, hanem egy „szabadon lebegő” rossz érzést, amikor tehetetlennek érezzük magunkat, elővételezve a veszélyt – mondja a szakértő. Az újszülöttek még nem szorongnak: „Maga a szorongás megélése, bizonyos mértékű kognitív fejlettséget igényel. A 8 hónapos babák szeparációs szorongásának megjelenéséhez kell már a kötődés kialakulása, és a szülő képének tárgyállandósága. Nagyjából a gyerekek 2 éves korára, a képzeleti tevékenység, beszéd, játék fejlődésével, kaphat »nevet«, hogy mi a gyerek »normatív, tehát fejlődéshez kötött« félelmének tárgya, ami viszonylag konkrét. Kisgyermekkorban a környezet ingerei, kisiskolásként képzeletbei lények, a hibázás és kritikától való félelem, emellett a sérülés és a halál képezheti legtöbbször a félelem tárgyát. Serdülőként már gazdasági, politikai élelmek is megjelennek.  Nagyjából 2 éves kortól tudják kifejezni a gyerekek azt, amit tapasztalnak a világból, de még nem értik, ami lehet szorongáskeltő számukra. Ettől függetlenül minden életkorban sok függ attól, ahogyan a szülő a gyerek diszkomfortérzésére és általában a negatív érzésekre reagál, ahogy azokat kezeli.

Ebben segít a kötődő nevelés. Egyrészt validáljuk, hogy ki lehet fejezni negatív érzést, létezik, másrészt narráljuk, hogy mi a kellemetlen, mit érezhet vajon a gyermek. Sok családban, helytelenül, legfeljebb a harag a megengedett érzés. 

Ahhoz ugyanis, hogy a gyerek negatív érzéseire megfelelően tudjunk reagálni szülőként, kezelnünk kell a saját negatív érzéseinket is. 

Ha ő maga is elkezd szorongani a gyereke nyugtalanságától, és személyes kudarcként éli meg a negatív érzések létezését egyáltalán, az megnehezíti a megnyugtatást. Így kialakulhat egy ördögi kör, amibe a stresszelő szülő és a szorongó gyerek kerül. A gyerek ilyenkor azt szűri le a szülő viselkedéséből, hogy itt »valami kezelhetetlen, nagy baj van«. Ideális esetben van idő a negatív érzések kezelésére, vigasztalásra is, amit nem tekint felesleges macerának a szülő. Így tanulja meg a gyerek, a különböző negatív érzéseket elkülöníteni és kezelni. Kezdetben a szülő az, aki megszelídíti ezeket a negatív érzéseket a gyerek számára. A biztonság minden ember számára megnyugtató.”

Alapvetően a gyerekek, főleg az igazán pici, boszorkányórában is érintett babák esetében nem az a lényeg, hogy mi okozza a nyugtalanságot, minek címkézi a szülő, hanem sokkal inkább a megnyugtatás módjait és lehetőségeit kell keresni.

Ahogy egyre nagyobbak a gyerekek, úgy lesznek egyre komplexebbek a szorongás okai. Geist Klára azt tanácsolja, hogy ehhez szabjuk a szülői reakciót is: „A szorongásnak sokszor tartós, gondolati, érzelmi, testi, viselkedéses komponensei vannak. Ezek értelmezését, értékelését, »felcímkézését« tanuljuk meg a szüleinktől. Teljesítményszorongás esetén például szülőként érdemes a tehetetlenséget aktivitássá, kontrollá változtatni. A szorongás tűnhet felnőtt szemmel irracionálisnak, de akkor is segítséget kell nyújtani a negatív érzés kezelésében, hitelesítéssel és megnyugtatással.”

A stressz nem egyértelműen rossz dolog

Bár a felnőtt életben a stresszt általában negatívan címkézzük, valójában ez nem csak negatív dolog. Ahogy az eustressz kapcsán is kiderült, ez lehet egy cselekvő, pozitív reakciót kiváltó tényező, ami szükséges is ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű inger érje az idegrendszerünket. Az ingerszegény környezetben felnövő gyerekek apatikusak, depressziósak lesznek. Igazából hosszú távon az a jó, ha egy gyerek hozzászokik az új ingerekhez, foglalja össze a családterapeuta: „Minél kevésbé szokott hozzá az idegrendszerünk a fejlődés során a stresszhez, annál negatívabbnak, distressznek éljük meg az új ingereket. Az új helyzetek, amik alkalmazkodásra késztetnek, akkor válnak stresszorrá, ha azt tanultuk meg róluk. 

A stresszre adott válasz mindenképpen megjelenik a testünkben, de az, hogy lelkileg és viselkedés tekintetében hogyan reagálunk rá, már tanult dolog.”

Stresszes szülő = stresszes gyerek? 

A szülő világképe, stresszmegközelítése szorongásra és megoldásra is taníthatja a gyereket. Geist Klára egy fontos kifejezést említ: „A tolerancia ablak nagyon szépen kifejezi, hogy a külvilági hatásokból és szervezetünk jelzéseiből mennyit vagyunk képesek biztonsággal, jól elviselni. Az elviselhetőség tartománya tágul, ha a csecsemő és a kisgyermek a gondozóitól megfelelő odafordulást, elérhetőséget és negatív érzéseinek megfelelő kezelését tapasztalja. Megtanul megküzdeni az őt érő hatásokkal. Szűkül a toleranciaablak akkor, ha a szülő nem megfelelően, bizonytalanul elérhető vagy elhanyagoló. Ilyenkor nem alakul ki a biztonságérzet, minden új helyzet potenciális veszélyt jelent, amelyeket éppen ezért gyerek túlreagál. Ezért fontos személyes példával megmutatni, hogy a stressz kezelhető.”

Ahogy korábban kiderült, a gyerekek kétéves koruktól kezdik el tudatosan elkülöníteni saját magukat a környezetüktől, a stresszkezelés elsajátítása viszont hamarabb kezdődik. Az, hogy hogyan reagálunk a stresszre, részben örökletes, részben tanult, mondja a szakértő.

„A szorongási hajlam, az, hogy hogyan reagálunk váratlan, új ingerekre, velünk született. Az adott helyzet kezelését és a viszonyulásunkat hozzá, az állapotra, adott helyzetre vonatkozó szorongást viszont a fentiek alapján tanuljuk.

Nehézség akkor lesz, ha a szülő és a gyerek temperamentuma eltér ebben. Gyakran látom, hogy a szülő a gyerek félénkségét, óvatosságát nem tudja elfogadni. Esetleg azt gondolja, azzal segít, ha szidással megpróbálja tréningezni, hogy másmilyen legyen. Holott épp ellenkezőleg, megnyugtatni kellene, és tanítani az ilyen helyzetek kezelésére. A gyerek érzelmi támogatása, megnyugtatása nem helikopterszülőség. Az a felnőtt, aki nem tud önnyugtatni, sokszor a gyermekét sem képes megvigasztalni.” 

Azért is érdemes már kisgyerekkorban foglalkozni ezzel a kérdéssel szülőként, mert a legtöbb gyerek szorongásai 11 éves kor körül érik el a csúcsot, és ebben az állapotban lépnek be a serdülőkorba. Szerencsés, ha ekkorra már van stresszkezelési muníciójuk. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / milorad kravic

Tóth Flóra