Ezek a szempontok segítettek, hogy ovit találjak az SNI-s gyerekemnek

–

Tavaly szeptemberben kezdtem el az óvodakeresést, március elején pedig már sírva ültem a számítógépem mellett: egyszerűen nem találok jó megoldást. A kisfiam közösségbe integrálható és szépen fejlődik, de a korosztályához képest minden területen jóval később érik, és jelenleg még nem beszél. Vagyis egyelőre még sok mindenben igényel támogatást, segítséget és fejlesztést is.

Nem voltak illúzióim afelől, hogy könnyű lesz, hiszen az állami rendszerben sok helyen van hiány óvodapedagógusból és gyógypedagógusból. Így az sem volt számunkra kitétel, hogy valóban minden fejlesztést az óvoda biztosítson. A szűk keresztmetszetet azonban legtöbbször mégsem az jelentette, hogy találunk-e befogadó óvodát, hanem az egészen egyszerű dolgok: az emberi hozzáállás vagy az alapvető feltételek hiánya miatt húztuk ki az listáról az újabb és újabb lehetőségeket.

Minden SNI-s gyerek nevelési igénye másképpen sajátos

Ez pedig két dolgot jelent (legalább). Egyrészt azt, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek óvodai ellátása fokozott egyénre szabottságot igényel, amihez rugalmasságra, szervezettségre és kellő létszámú pedagógusra, valamint őket segítő munkavállalókra van szükség. Másrészt pedig azt, hogy

ha valóban gyerekközpontú az óvoda, akkor szülőközpontú is, hiszen sok esetben a szülő a saját gyereke első számú szakértője, és ő tudja leginkább azt, hogy a gyereke hogyan és miben rendelkezik sajátos igényekkel. Vagyis ha az óvoda nem akarja az átlagosnál jobban bevonni a szülőt ahhoz, hogy a gyerek beilleszkedjen, az számomra eleve kiesett a rostán.

Sok olyan szülővel találkozom, aki tart az SNI-státusztól. Természetesen minden helyzet egyedi, az SNI-státusz pedig valóban szűkíti a választási lehetőségeket az intézmények között (az intézmény alapító okirata határozza meg, hogy pontosan milyen sajátos nevelési igénnyel érkező gyerekeket tud fogadni), és szülői oldalról is többletmunkával jár többek között a felülvizsgálatok és az adminisztráció miatt. Azt mégis fontos tudni, hogy ez a jogi státusz elsősorban védi a gyerekeket, különleges bánásmódra jogosult általa. Ez nemcsak azt jelenti, hogy fejlesztést kaphatnak, hanem azt is, hogy a mindennapok során a szülő jogosan kérheti az egyéni bánásmódot minden olyan dologban, ami a gyereke sajátos, egyéni szükségleteiből adódik.

Ahhoz azonban, hogy egy atipikusan fejlődő gyereket sikeresen illesszünk be bármilyen óvodába, függetlenül attól, hogy van-e SNI-státusza, vagy sem, mindenképpen különös körültekintést és sokkal több figyelmet, előkészületet, együttműködést, valamint a szülők és pedagógusok között rendszeres oda-vissza irányú kommunikációt igényel. Mivel a sajátos nevelési igényű gyerekek mindig másként azok, ezért óhatatlanul több idő kell ahhoz, hogy megtaláljuk az ő profiljához leginkább illeszkedő óvodát.

Azokon a településeken viszont, ahol kevés a választási lehetőség, vagy a szülők nem tudják megoldani, hogy ingázzanak, a szülő egyet tehet: megpróbál minél előbb elkezdeni egyeztetni, megállapodni a részletekben az óvodával, és külső segítséget kér a közvetítésben, ha elsőre nem tapasztal nyitottságot

(például a területi óvodavezetéstől, a szakszolgálattól, a gyerekkel már foglalkozó szakemberektől, sajátos nevelési igényű gyerekek érdekvédelmére specializálódott civil szervezetektől). 

Integráló vagy speciális óvoda?

Nagy dilemma volt a számunkra: integrálás vagy szegregálás. A kisfiam tavaly már járt egy kis létszámú, de többségi játszócsoportba (ami egyébként remek teszt és plusz információ arra, hogy hogyan működik a gyerek közösségben, ráadásul fejlesztő hatású is), ami várakozáson felül jól alakult. Az integrálásnak sok előnye van: a társadalom is profitál belőle, ha a gyerekek már kiskorban megismerik azt, hogy nem vagyunk egyformák, valamint az utánzás révén a hasonló korú gyerekek közössége sokat fejleszthet a másképpen fejlődő gyerekeken.

Az viszont nem mindegy, hogy az integrálásban résztvevő óvodapegagógus rendelkezik-e gyógypedagógiai affinitással, ő maga hogyan tudja kezelni a közösségben a különbözőségeket, és az annak kapcsán esetlegesen felmerülő helyzeteket a mindennapok során. Az pedig még inkább meghatározza az integrálás sikerességét, hogy milyen háló van az óvodapedagógus körül, és mennyi segítő szakembert kap maga mellé. Ezért ha integrálunk, a gyerek fejlesztési igényei alapján célszerű felmérni, hogy milyen létszámúak a csoportok, van-e az óvodában állandó logopédus, pszichológus, gyógypedagógus a bejáró utazó gyógypedagógusokon kívül. Ha esetleg nincsenek ilyen szakemberek, fontos szem előtt tartani azt, hogy

az integrálás akkor lehet sikeres, ha minden szereplő biztonságban érzi magát: a gyerek, a szülő és a pedagógus is. Ha egy óvódapedagógus egész nap szorong, hogy hogyan fogja biztosítani a különleges bánásmódot, annak mindenki megihatja a levét.

A másik oldalról a speciális óvodának nagy előnye az, hogy míg az integrálásban Magyarországon sok helyen nem elérhető az alacsony csoportlétszám, addig a szegregálásban igen, és a gyógypedagógiai háttér is sokkal intenzívebb, a környezet pedig sokkal inkább speciális igényekre szabott. Azonban az egyes helyi EGYMI és speciális óvodák csoportjainak profilja nagyon eltérő, és változó, hogy mennyire vannak tele. A mi esetünkben például az a típusú csoport, ahol közösségbe jól integrálható, nagyon nagy eltéréseket nem mutató, mégis nagy fejlesztési igénnyel rendelkező gyerekek vannak alacsony létszámban, nagyon kevés helyen volt elérhető.

Kevesen tudják, hogy több speciális intézményben léteznek úgynevezett belső integráló csoportok is, ahova tipikus fejlődésmenetű (például az intézményben tanító pedagógusok gyerekei) és sajátos nevelési igényekkel rendelkező gyerekek együtt járnak, méghozzá kis létszámban, így ezeket is érdemes felkutatni.

A döntés minden esetben egyedi mérlegelés tárgya kell hogy legyen, és előfordulhat az is, hogy az integrálással indulunk, de végül arra jutunk, mégis a speciális intézmény lesz a jó megoldás. A döntés nehéz, de ha a választásunk valamiért nem sikerül jól, még mindig lehet változtatni.

A hozzáállás, a felszereltség, az erőforrások is igen változatosak

Tavaly szeptemberben először a budapesti magánintézmények „piacán” néztem körül, mivel ezek sokszor már az előző tanév őszén betelnek a következő évre. Több helyen nyitottan fogadtak, de találkoztam olyannal is, ahol az intézmény honlapján bár nagybetűkkel szerepelt, hogy az óvoda inkluzív, egyetlen telefonbeszélgetés alatt kiderült, hogy számukra az inklúzió nagy valószínűséggel valami mást jelenthet, sajátos nevelési igényű gyerekeket például nem vesznek fel. Ha magánintézményt keresünk, érdemes különösen nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy az óvoda profilját, a csoportlétszámot, és a fejlesztést végző szakemberek számát felmérjük, mert ha valami nem stimmel, szűkebb az intézmény mögött az a rendszer, ahova segítségért, megoldásért fordulhatunk.

Bár mindenhol létezik körzetes EGYMI (speciális) óvoda is, ahogy fentebb írtam, nagyon eltérő lehet az egyes csoportok összetétele, és sokszor nem is tudják előre, milyen lesz a következő évben – így előfordulhat, hogy lesz olyan gyerek, akinek nem jelent majd megoldást.

Nem is egy olyan EGYMI-óvoda volt, amit azért húztam ki a listáról, mert közölték, hogy nincs beszoktatás, vagy éppen, ha van is, az kizárólag szülő nélkül történhet. Akadt olyan, ahol nem volt udvar, ezért nem biztosították a gyerekek mindennapos levegőzését (és jó tudni, hogy a magánintézmények között is van ilyen).

És olyan is volt, ahol bár a honlapon szerepelt, hogy körzeten kívüli gyerekeket is felvesznek, amennyiben marad szabad hely, már az első telefonbeszélgetésnél, jóval a jelentkezési időszak előtt azonnal a lakcímkártya másolatát követelték tőlem.

Az egyházi óvodákról érdemes tudni, hogy a nagyobb egyházak saját EGYMI-hálózatot működtetnek, ezért a gyerekek fejlesztési igénye egyik-másik helyen lehet, hogy gördülékenyebben szolgálható ki, mint az állami rendszerben, amennyiben több gyógypedagógusuk van. Az intézmények közül sok nagyon igényes, szépen felújított, bőséges eszköztárral rendelkezik, és gyakran nem felekezeti tagot is felvesznek, amennyiben marad szabad hely. Ezek között volt olyan, ahol bár fogadnak gyerekeket SNI-vel, nálunk azért esett ki, mert alapfeltétel volt a szobatisztaság (ami egyébként jogsértő), és olyan is volt, ahonnan azért küldtek el, mert bár az alapintézmény a kerületünkben van, az óvodai rész már nem, és lakhely szerint nem oda tartozunk (ami gyanús, hogy csak kifogás volt).

Találtunk kifejezetten speciális nevelési igényekre szakosodott magánintézményt is, ami egyébként egy csoda volt (bár sokat kellett volna miatta utaznunk, ami egy kisgyereknél egyértelműen hátrány), de az óvoda programjába a mi gyerekünk egyszerűen még nem lett volna beilleszthető. 

Nem lehetetlen államiban is jó ovit találni  

Több érintett szülőtől több kerületből/településről érkezett hozzám olyan visszajelzés, hogy lelkes és lelkiismeretes óvodapedagógusokkal, támogató óvodavezetéssel sikeresen tudták integrálni a sajátos nevelési igényű gyereküket a lakóhelyük közelében. Amikor először telefonon kerestem meg az egyik lakóhelyünk kerületében található állami integráló óvodát, annyi visszajelzést kaptam, hogy a nyílt napon lesz lehetőségem részletesen tájékozódni. De mivel tudtam azt, hogy addigra több más lehetőségről lecsúszhatunk, ezért nem nyugodtam ebbe bele, és fogadóórát kértem a kerületi szintű óvodavezetésnél. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mekkora nyitottságra és segítőkészségre találok, azóta is rengeteg támogatást kapunk, kifejezetten gyerekközpontú, és közben szülőbarát hozzáállást tapasztalunk.

Számomra az egész óvodakeresés konklúziója sajátos nevelési igényű gyerek esetében egyrészt az, hogy

bár mind óraszámban, mind jelenlétben, mind lelkierőben szülői részről is óriási ráfordítást igényel, érdemes addig menni, keresgélni, e-maileket, anamnéziseket írni, fogadóórákra menni, amíg nem találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb helyet.

Integrálás esetén számolni kell azzal, hogy van olyan gyerek, akinek egyszerűen túl sok ingert jelent, ha egész nap bent kell lennie, így az ő érdeke, hogy szülőként addig sakkozunk a segítséggel / munkavállalással, hogy az idegrendszeri fejlődésének megfelelő környezetet optimalizálni tudjuk (mi például beáldozzuk a hétvégéket és sokszor az estéket, vagy éppen a hajnalokat, hogy valaki mindig legyen a gyerekekkel, amikor szükséges). Mindez sok lemondást jelenthet, de hosszú távon megtérül. 

Bármit is választasz végül, érdemes időt hagyni rá, hogy megismerd a saját igényeiteket és a lehetőségeiteket, hogy kialakulhasson egy fontossági sorrend, mert valószínűleg minden létező elvárásotok nem tud majd teljesülni… de ez a tipikus fejlődésmenetű gyerekek esetén is így van.

Kőrizs Kata