„Az óvodát minden gyerek megszokja valahogyan, de nagyon nem mindegy, hogyan”

–

Teljesen vegyes a kép

Nem tudom, bennetek szülőként mekkora bizonytalanságot okozott óvodakereséskor az, hogy milyen hatalmasak a különbségek a beszoktatásban. Bennem mindenesetre nagyot. Függetlenül attól, hogy magán- vagy állami óvodákról beszélünk-e, sokszor ég és föld a különbség.

Van, ahol az óvoda rendszeresen játszóházat szervez, így a leendő óvodások már akár egy évvel korábban elkezdhetnek megismerkedni a helyszínnel, az ottani játékokkal és néhány óvodapedagógussal. Ennek létjogosultságát egyébként (amellett, hogy akár plusz bevételi forrást is jelenthet az intézményeknek) mi sem jelzi jobban, mint az, hogy amikor egy kistesó évekig bejárhat az óvoda épületébe a nagyobb testvére okán, az sok esetben mennyire megkönnyíti a beszokást a számára.

Van, ahol a szülő az első napokban bent van a gyerekkel (a gyakorlatban az erre általánosan megadott időkeret az egyszeri egy-két órától a több napon át tartó több óráig terjed), máshol pedig csak az öltözőig kíséri, viszont ott marad, látható, és elérhető a gyerek számára. Olyan intézmény is van, ahol, ha a szülő vállalja, a beszoktatás időtartama lehet egészen hosszú, és történhet egészen apró lépésekben is.

És bőven előfordul olyan, hogy egyáltalán nem mehet be a szülő, a gyerek pedig minden átmenet nélkül kezdi az óvodát. Ilyenkor már csak az jelenti a különbséget az egyes intézmények között, hogy rögtön hosszabban maradnak-e ott a gyerekek, vagy eleinte csak egészen kicsi időre mennek be (például 15 perc vagy fél óra), és azt növelik fokozatosan.

Gyakori különbség lehet még, hogy a gyerekek beszoktatása egyszerre történik-e, vagy csak egy-két gyerek csatlakozik például minden második nap.

Úgy tűnik, az intézmények beszoktatással kapcsolatos gyakorlatai nem feltétlenül függenek össze azzal, hogy más szempontok szerint az adott család számára egyébként jó ovinak számítanak-e, vagy sem. Ami azt is jelenti, hogy

a szülő nem ritkán „áldozza be” az általa preferált beszoktatási formát és módszert azért, hogy a gyerek egy más szempontból neki megfelelő intézményben lehessen.

Kicsit utánakérdeztem annak, hogy egyrészt pszichológiai oldalról mi az, amire a leginkább szüksége van egy gyereknek a beszoktatás folyamán. Annak is utánajártam, hogy egy óvodásnak milyen „jogai” vannak ebben az időszakban. Tényleg minden esetben meghatározhatja egy intézmény azt, hogy a beszoktatás meddig tarthat és hogyan kell történnie? Megteheti azt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe a gyerekek egyéni, személyiségbeli szükségleteit vagy a szülő kéréseit?

Mit mond a pszichológus? 

„A fokozatos beszoktatás az, ami a leginkább szolgálja a gyerekek lelki biztonságát és alkalmazkodását. Bár a pedagógusok között ebben megoszlanak a vélemények, pszichológiai szemszögből a gyerek számára az a legbiztonságosabb, ha ott van a szülő az első pár napban, és elérhető a gyerek számára. Ha a szülő jelenlétét elutasítja az intézmény, akkor a fokozatosságot a bent töltött időintervallum fokozatossága jelentheti” – mondja Török Csenge kognitív pszichológus, integrált szülő-csecsemő- és kisgyermekkonzulens. 

A szakember szerint a beszoktatás idején egyébként is lényeges, hogy a pedagógus és a szülő között szoros együttműködés és rendszeres kommunikáció legyen arról, hogyan érzi magát bent a gyerek, elvan-e, játszik-e, felveszi-e a kapcsolatot másokkal, de ha a szülő nincs ott, ennek még inkább megnő a jelentősége. Ezáltal biztosítható ugyanis az, hogy a fokozatosság mértéke kövesse a gyerek egyéni ritmusát a beszokás folyamatában, alkalmazzuk annak bármelyik formáját.

A pszichológus ugyanakkor kiemeli azt is, hogy a szülő szenzitivitása a gyerek számára jelentősen megkönnyíti a beszoktatás folyamatát. De mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha az óvodára és ezen belül a beszoktatás folyamatára gondolunk, akkor a szülő szenzitivitása az, hogy felkészíti a gyereket arra, mi fog vele történni, milyen lesz az óvoda (ebben nagyon sokat segítenek az óvodás, óvodáról szóló mesék), hogyan fognak egymástól elköszönni, és pontosan mikor megy majd érte.

De idetartozik az is, hogy ismerjük meg a gyerek érzelmeit és reagáljunk rá. Például, ha azt látjuk rajta, hogy izgatott vagy fél, akkor elmondhatjuk neki, hogy mi is szoktunk izgulni, amikor új helyre megyünk. Nagyon fontos az is, hogy hogyan dolgozzuk fel az óvodában történteket, és ehhez ismételten nagy szükség van arra, hogy az óvodapedagógusok elegendő, részletes információt adjanak a szülőknek arról, hogy mi történt a gyerekkel a bent töltött időben a beszokáskor.

„Ezzel szemben rizikótényezőnek számít a beszokás sikerességét tekintve, ha alacsony minőségű a gondozás az intézmény részéről. Ha egy intézmény nem kér előzetesen információt a gyerekekről (például arról, hogyan lehet megnyugtatni, mi az, amivel örömet lehet szerezni neki, mivel lehet motiválni, mivel szeret játszani), vagy ha nem alkalmazkodik a gyerekek személyiségéhez, nem várja meg, hogy ők hogyan bontakoznak ki (vannak gyerekek, akik eleinte megfigyelő pozíciót vesznek fel, míg másoknak szükségük van rá, hogy ölbe vegyék őket), és rögtön túl sok az inger, az utasítás, az megnehezítheti a gyerekek alkalmazkodását” – mutat rá a szakember. 

Török Csenge azt tapasztalja, hogy ha egy kisgyerek valamiért nehezebben, lassabban szokik be, azt okozhatják ugyan otthoni változások is, de egészen apró dolgok is előidézhetik. Lehet, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit, nem tud úgy segítséget kérni, ahogy arra neki szüksége lenne.

Előfordulhat, hogy nem szereti az ételt, vagy nem tudja, hogyan szóljon, ha pisilnie kell. Van olyan gyerek, akinek eleinte túl sok az inger, ezért segítség, ha nem kell egész nap bent lennie, amennyiben a szülőknek van lehetősége ezt megoldani.

A pszichológus azt javasolja, elhúzódó nehézségek esetén a szülők kérjenek fogadóórát és több információt a bent tartózkodásról. Hosszabb távon pedig a legnagyobb segítség a gyerekeknek az, ha támogatjuk őket abban, hogyan fogalmazhatják meg az érzéseiket, és hogyan értelmezhetik a velük aznap történteket.

Mit tehet meg az óvoda, és mit a szülő?

Az óvodai nevelésben érvényes jogokat és kötelezettségeket a köznevelési törvényen felül az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Kormányrendelet szabályozza. Ez tartalmazza, hogy a „a gyermeket – mint fejlődő személyiséget – szeretetteljes gondoskodás és különleges védelem illeti meg”, és azt is, hogy „az óvodai nevelésben alkalmazott pedagógiai hatásoknak a gyermek személyiségéhez kell igazodniuk”. Továbbá: mivel „az óvodáskorú gyermek egyik jellemző sajátossága a magatartásának érzelmi vezéreltsége”, ezért „szükséges, hogy a gyermeket már az óvodába lépéskor kedvező érzelmi hatások érjék”. 

Ez tehát azt jelenti, hogy a szülő szükség esetén (például egy nehéz beszokásnál) jogosan várhatja el az egyénre szabottságot a beszoktatás folyamatában is. Stáhly Katalin pszichológus és gyerekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának szakmai vezetője szerint azonban mindezek értelmezése és gyakorlati megvalósítása már óvodánként eltérő lehet. Az ő tapasztalata szerint,

ha azt szeretnénk kiszűrni, hogy az óvoda várhatóan mennyire lesz a gyakorlatban rugalmas, mennyire kezeli majd partnerként a szülőket, amikor szükség van rá, akkor sokatmondó az, az intézmény hogyan, milyen részletességgel, milyen rendszerességgel és platformokon tájékoztatja a szülőket. 

„Például jó jel, ha egy első szülői értekezleten az óvoda azzal indít, hogy részletesen elmondja a szülőknek, milyen lehetőségeik vannak a különböző helyzetekben, mi az, ami szülői és mi az, ami pedagógiai/nevelési kérdés, kihez fordulhatnak, ha kérdésük vagy problémájuk van, és jelzi azt is, hogy együttműködésre törekszik a szülőkkel. Egy jó óvoda egy csomó mindenről tájékoztatja a szülőt úgy, hogy még nincs probléma, és nem akkor kezdi el, amikor már van” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Stáhly Katalin elmondja, hogy az óvoda a saját pedagógiai programjában és házirendjében sok mindent szabályozhat, és a beszoktatás kereteit is megadhatja a szülőknek.

A szülő ugyanakkor tehet fel kérdéseket a pedagógusoknak, és vannak jogai is. 

Joga van például előzetesen tájékoztatást kapni az óvoda nevelési elveiről, házirendjéről, pedagógiai programjáról, már az óvoda kiválasztása előtt is. Az óvodai nevelés során joga van a rendszeres és részletes tájékoztatáshoz a gyerekéről (például arról, hogy hogyan viselkedett, mennyit sírt, hogyan nyugtatták meg, mit játszott az elválás után). Ezen kívül ahhoz is van joga, hogy a gyerek óvodai nevelése során a nyílt napokon és szülőkkel közös alkalmakon kívül előzetes egyeztetés után megnézhessen az óvodában egy foglalkozást/időszakot a nap során, amikor a gyereke ott van.

A gyerekjogi szakértő kiemeli, nagyon fontos, hogy legyen bizalom a szülő és a pedagógus között, és a szülő bízhasson abban is, hogy információt kap arról, hogyan reagál a gyereke az elválás utáni időszakban, hogyan tölti a napot.

„Az óvodát minden gyerek megszokja valahogyan, de nagyon nem mindegy, hogyan. A gyerek egész szocializációját jelentősen befolyásolja az, hogy már az oviba hogyan lép be, ami arra is hat, hogy aztán majd hogyan lép be az iskolába. Máshogy érzi magát az a szülő, akivel azt éreztetik, hogy lehetőleg ne szóljon bele semmibe, mert a pedagógusok intéznek mindent, és máshogyan az, akinek elmondják, miért sírt a gyereke, és aztán mit csináltak vele, majd mi történt vele később” – részletezi a szakember.

Ha egy szülő már a beszoktatás folyamatában bizonytalanul érzi magát abban, hogy jól haladnak-e dolgok, érdemes fogadóórát kérnie, ahol nyugodtabb keretek között tud kérdezni, és meg tudja beszélni, ha úgy érzi, hogy valamiben egyéni bánásmódra van szüksége a gyerekének. 

Nagyon fontos lehet az is, hogy azon felül, hogy szóban megbeszéljék a történteket, ezt írásban is rögzítsék. Ha a szülők pedig többen látják azt, hogy valamiben változtatásra van szükség, akkor sok jó példa van arra is, ha közösen, írásban és az együttműködés szellemében fordulnak az óvodához.

„Az óvodai életben fontos az óvoda szempontja, a szülő szempontja és a gyerek szempontja is, de az első helyen a gyerek szempontja kell hogy legyen” – foglalja össze Stáhly Katalin.

Nem minden megoldhatatlan, amire elsőre azt mondják

Szülőként sok óvodával ismerkedtem meg, és az egyik legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy míg egy-egy dologról az egyik helyen azt mondják, lehetetlen megoldani, egy másikban minden további nélkül áthidalják. Sok óvodában hajlamosak például egy-egy egyedi kérésre azzal reagálni, hogy „nem lehet, mert akkor a többiek is…”. Pedig magam is megtapasztaltam már, hogy a gyerekek azon túl, hogy maguk is mennyire különbözőek, megfelelő támogatás mellett elfogadók tudnak lenni bármiféle különbözőséggel.

Azokon a helyeken, ahol a szülőt nem vagy csak nagyon kevés időre engedik be az óvodába a gyerekkel együtt a beszokáskor, gyakori indok, hogy utána még nehezebb lesz elválni. Pedig a gyerekek ebben sem egyformák.

Van olyan gyerek, akinek az lesz jó, ha puszi-pacsi után megy is be, és van, akinek éppen attól lesz nehezebb, ha a szülő megnyugtató közelsége nélkül kell számára ismeretlen helyzetekkel megküzdenie. Nem mindegyik gyerek ugyanolyan nyitott, nem mindegyik egyformán érzékeli a szagokat, ízeket, a hangerőt, az új helyzeteket, a többi gyerek temperamentumát, és a pedagógus személyiségét.

Ami viszont a fentieken felül még fontos lehet, hogy a gyerek mellett a szülő is biztonságban érezhesse magát, hiszen a szülő attitűdje erősen hatni fog a gyerekére is.

Szerintem sokkal megnyugtatóbb, ha a pedagógus könnyen megközelíthető mind a gyerek, mind a szülő számára. A szülők egy részének pedig az is segít, ha láthatja, hogyan támogatja a pedagógus a gyereket a kezdeti szeparációs szorongás oldásában. Ha pedig nehézségek esetén nem zárják ki automatikusan a szülő fokozottabb bevonásának lehetőségét a beszoktatási folyamat során, mindenki sokkal jobban érezheti magát. Még akkor is, ha előbb-utóbb úgyis minden gyerek beszokik valahogy. 

Kőrizs Kata