„Kivétel nélkül mindenki két centivel magasabban jött ki a rendelőből”

–

Ha neked sem könnyű, milyen lehet másnak?

Tegye fel a kezét az az olvasó, aki rendszeresen jár nőgyógyászati vizsgálatra, éves szűrésre az állami ellátás keretein belül (tehát nem fizetős magánpraxisokba), és ott eddig kizárólag jó élményei voltak. Úgy hiszem, nem sokan vannak, akik kijelenthetik: nem kellett heteket, hónapokat várniuk egy időpontra, rájuk szánták az időt, tisztelettel beszéltek hozzájuk, mindent pontosan, érthetően elmagyaráztak nekik, nem pedig egy kiszolgáltatott húsdarabnak érezték magukat a vizsgálat közben, azaz mindent összevetve, olyan bánásmódban részesültek, hogy szívesen mennek majd legközelebb is.

Ha mi, a társadalom viszonylagos jólétben élő tagjai is sokszor traumatikus élményként éljük meg a nőgyógyászati vizsgálatot, vajon mi a helyzet azokkal a nőkkel, akiket szerencsétlen helyzetükből adódóan még ellátni is alig akarnak? 

Nemkívánatos személyek

Elméletben és hivatalosan a hajléktalanságban élő nők ugyanúgy mehetnének bármelyik szakrendelőbe, ahogy te vagy én, hiszen élethelyzetükre való tekintettel, járulékfizetés nélkül is megállapítható számukra az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, így tulajdonképpen nem is lenne szükségük párhuzamosan működő rendelőre. A valóságban azonban egészen más a helyzet.

„Az önkormányzati szakrendelők nőgyógyászati vizsgálatáról a középosztályba tartozó nőknek sincsenek jó tapasztalataik. A hajléktalanságban élő nőket azonban az, ahogy velük ott bánnak, oly mértékben visszavetheti, hogy inkább sehová nem mennek el” – magyarázza Fehér Boróka a BMSZKI munkatársa, női referens, hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban.

Egy felmérés során 300 érintett nőt (olyanokat, akik vagy a BMSZKI intézeteiben laknak, vagy hozzájuk járnak nappali melegedőbe, de egyébként közterületen élnek) kérdeztek meg arról, mikor voltak utoljára szűrésen. Ebből kiderült, hogy kétharmadukat a megelőző két évben egyáltalán nem látta nőgyógyász, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a baj ennél sokkal nagyobb:

akik a most a frissen átadott rendelőben megjelentek, legalább tíz, de inkább 15 éve nem jártak nőorvosnál, a legtöbbjüknél az utolsó időpont az volt, amikor gyerekük született.

Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőtlenebbek

Hogy a hajléktalanságban élő nők nem jutnak el az állami nőgyógyászati vizsgálatra, annak hátterében számos ok húzódik. Ez egyrészt lehet lakcímprobléma: ha ugyanis vidéki lakcímük van, akkor hiába élnek Budapesten, vidéki szakrendelőkhöz tartoznak, így ha nem igényelnek sürgősségi ellátást, akkor a fővárosban nem fogják őket fogadni. 

„Ha valakinek hajléktalanellátó intézmény címe szerepel a lakcímkártyáján, akkor őt elvileg kötelesek lennének fogadni. Ám az egészségügyi dolgozók általában felismerik, mit is takar pontosan a lakcím, és ilyenkor bizony nem ritka, hogy rendkívül elutasítóan bánnak az illetővel, egyáltalán nem fogadják, lehetetlenül távoli időpontot adnak neki, vagy olyan stílusban beszélnek vele, hogy ha kap is időpontot, nem lesz még egyszer kedve visszamenni oda” – sorolja Boróka a nehezítő tényezőket, majd hozzáteszi: olyan is előfordul, hogy valaki ugyan eljut a rendelőig, ám ott olyat tapasztal, ami miatt végül dolgavégezetlenül továbbáll.

Legyen, de miből?

Ezt a problémát ismerte fel a Budapest Bike Maffia egyik aktivistája, Bicskei Levente, aki adományozói tevékenysége során került kapcsolatba a Családok Átmeneti Otthonával is. Itt hallott róla, milyen óriási problémát okoz nőknek az, hogy csak rendkívüli nehézségek árán jutnak el nőgyógyászhoz. Az igény felismerése után a szándék is hamar megszületett: a Dózsa György úti hajléktalanszállón legyen egy olyan nőgyógyászati vizsgáló, amit kifejezetten a hajléktalanságban élő nők számára hoznak létre. Igen ám, de a dolog természetesen távolról sem ilyen egyszerű. Az említett hajléktalanszálló ugyanis önkormányzati intézmény, amely a BMSZKI üzemeltetésében működő 18 épület egyikében található. Ezekre tavaly összesen 10 millió forintot kaptak, amit karbantartásra és felújításra lehet fordítani. Még egyszer ízlelgessük az adatokat: 18 épületre 10 millió forint.

„Rohadnak szét az épületeink. Ha leesik az ajtó, akkor három hónapot kell várnunk, amíg kijön valaki és megcsinálja, mert külsőst persze nem hívhatunk, új ajtóra pedig nincsen pénzünk”

– vázolja a siralmas helyzetet Boróka. Úgyhogy hiába tudták, hogy szükség lenne egy rendelőre, az messze-messze túllépte az anyagi lehetőségeiket.

Sok jó ember

„Nagyon komoly társadalmi összefogás és sok ember munkája kellett ahhoz, hogy végül főleg civil összefogásból, de létre tudjon mindez jönni” – magyarázza Gerencsér Tamás, a projekt BMSZKI-s vezetője. A hajléktalanszálló munkatársai a Józan Babák Egyesület tagjaival kezdtek el közösen gondolkodni a megvalósításról, emellett részt vett a folyamatokban a Családok Átmeneti Otthonának szociális munkása, Nagy Zsuzsanna is. A traumatudatos szemlélet gyakorlatba való átültetésében Győrfy Judit jogász és mentálhigiénés szakember segített, aki szakértője a témának, a Budapest Bike Maffia pedig adományokat gyűjtött szorgalmasan, így fél évvel ezelőtt megnyithatta a kapuit, igaz, akkor még csak havi két alkalomra a rendelő.

Az első akadály leküzdve, de hogyan tovább?

Nemcsak a rendelő felújításának költségét fedezték a Budapest Bike Maffia által gyűjtött támogatásokból, de a szükséges berendezések és eszközök jelentős része is adományként került birtokukba. Mindeközben folyamatos kihívást jelent a fenntarthatóság, a működtetés során felmerülő költségek hosszú távú fedezetének megteremtése is, bár ebben nagy segítség, hogy az orvosok önkéntesként működnek közre.

Jelenleg két szülész-nőgyógyász dolgozik itt, ami már viszonylag jó hír, mert az első négy hónapban még csak egyetlen doktornő biztosította a rendelést. Ebben az amúgy is szakemberhiányos ágazatban nem volt könnyű szabad kapacitással rendelkező szakorvost találni.

Azért, hogy biztosítani tudják a folyamatos működést, és továbbra is találjanak fedezetet a szükséges vizsgálati eszközök pótlására, vagy a labordiagnosztikát igénylő vizsgálatokra, a BMSZKI munkatársai további adományokban reménykednek, pályázatokat írnak, illetve NEAK finanszírozást is szeretnének bevonni. Azért is kell több lábon állniuk, mert ebben a szolgáltatásban jövedelmi szegénységben élő embereket fogadnak, így a sikeres kezelések biztosításához olyan típusú támogatások megléte is elengedhetetlen, mint a szükséges gyógyszerek vagy a helyben nem elvégezhető vizsgálatok költségeinek fedezete.

A másik oldalt is meg kell győzni

Mivel a hajléktalanságban élő nők maguk is sok nehézséget, traumát éltek át, arra is külön energiát kell fordítani, hogy őket meggyőzzék a vizsgálatok fontosságáról. „Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy a sérülékenyebb csoportok rendre kizáródnak a normál társadalmi intézmények használatából. Ha pedig valaki bekerül egy segítő intézménybe (például egy hajléktalanszállóra), onnan sokkal nehezebb igénybe venni a többségi társadalom számára elérhető szolgáltatásokat” – mondja Tamás. „Az angol sorstárskutatással foglalkozó partnerszervezetek tapasztalataikból tudjuk, hogy ha az ember nagyon bizonytalan élethelyzetben, egyik napról a másikra  él, akkor a mindennapok küzdelmei között már nincs feltétlenül energiája foglalkozni olyan problémákkal, mint például egy nőgyógyászati vizsgálat.”  

Merjünk beszélni róla

Clease Piroska egészségügyi asszisztens tavaly augusztus és december között végigjárt számos hajléktalanszállót, ahol csoportos foglalkozások keretében beszélgetett a nőket érintő egészségügyi témákról, mint például a menstruációs ciklusról, a fogantatásról, a várandósságról, a változókorról, illetve az önvizsgálatok, szűrővizsgálatok fontosságáról és lehetőségeiről. Ezeknek a beszélgetéseknek nem csupán edukációs célja volt, de a rendelőben folyó szolgáltatást is igyekezett ezáltal közelebb vinni az érintettekhez. Így már volt számukra legalább egy ismerős arc, akihez kapcsolhatták a lehetőséget, ez pedig bátorságot adott nekik, hogy el merjenek jönni. 

Mindemellett az EMMA Egyesülettel történő együttműködés keretében szociális munkásoknak is tartottak egy háromnapos workshopot, ahol megtanulhatták, hogyan lehet érzékenyen beszélni ezekről az intim témákról az ügyfelekkel, és hogyan lehet egyáltalán közös szavakat találni a női tapasztalatok leírására.

A képzéssel kapcsolatos egyik legfontosabb visszajelzés az volt, hogy milyen nagy hozadéka volt annak, hogy tanulhattak a menopauza jelenségéről, és arról, hogy az milyen krízissel jár egy nő életében, egyrészt, mert ezzel sokan nem is voltak tisztában, másrészt pedig az ügyfelek többsége ötven felettiként érintett.

Traumatudatos szemlélet

Ha valaki a Dózsa György úti nőgyógyászatra érkezik, annak először az éjjeli menedékhely kapujánál kell becsöngetnie, innen egy szociális munkás kíséri be a rendelőhöz. Útközben már el tud kezdeni vele beszélgetni, kapcsolatot teremthet vele, ami segíthet oldani a páciens szorongását. Az út a fali freskó mellett vezet el, amit látogatásunkkor mi is megcsodálhattunk. A képet Molnár Dorina készítette, egy külföldön dolgozó dekorációs festő, aki – amikor évente egyszer hazalátogat – mindig részt vesz valamilyen önkéntes munkában. A nőgyógyászati rendelőt díszítő művébe (mely Szőllősi Kálmán Körtánc című művének parafrázisa) belefoglalta az épület dísztermének jellemző elemeit is. Koncepciójában fontos szerepet kapott a nők egymást támogatása, a természethez való kapcsolódás, de az is, hogy különböző életkorú és bőrszínű személyek jelenjenek meg.

Emellett szempont volt, hogy ne szerepeljenek se férfiak, se gyerekek a képen, hogy ezzel senkinek ne okozzanak esetleges traumákat – sokan elveszítették ugyanis a gyereküket, magzatukat a rendelőbe érkezők közül.

A váróteremben aztán meleg teával várják az ügyfeleket, és mivel az egész vizsgálat közel fél órán át tart, az előtérben többen is összegyűlnek, beszélgetnek, így gyakran fonóhoz hasonlatos hangulat alakul ki, és mire sor kerül magára a vizsgálatra, már sok pozitív, szorongásoldó élmény érheti őket.

Van egy egyszemélyes zuhanyzó is, ahol a vizsgálat előtt tisztálkodhat az ügyfél – szemben a többi hasonló jellegű intézménnyel, ahol sokkal ridegebbek a mosakodásra szolgáló körülmények is.  

A vizsgálóban aztán valóban rászánják az időt az emberre, így az anamnézis felvételén és a vizsgálaton kívül jut lehetőség beszélgetésre is, ahol a nők megoszthatják az esetleges traumáikat, problémáikat. A nőgyógyász és az asszisztens a pácienssel együtt körben ül, azaz senkinek nem kell az asztal mögött trónoló, a számítógép mögött félig elbújó fehérköpenyes szakembernek elhadarnia egy percben, miért is jött ide.

Arra is odafigyelnek, hogy egyszerű szavakat használjanak, és az érintettek teljes körű, érthető tájékoztatást kapjanak, illetve mindenről ők dönthetnek: ha bármikor kényelmetlenül érzik magukat, akkor „lehet stopot mondani”. „Kivétel nélkül mindenki két centivel magasabban jött ki a rendelőből, mint ahogy bejött” – meséli büszkén Piroska, azt illusztrálva, milyen sokat hozzáad az emberhez a humánus, érzékeny bánásmód.

Azt gondolnád, az emberi bánásmód alanyi jogon jár

Az adományok között érkeztek szép papucsok is, amiket a vizsgálat után megkaphatnak az ügyfelek ajándékba.

„Ennek persze hamar híre ment, úgyhogy sokakat az is motivál, hogy a vizsgálat végére csinos lábbelikkel távozhatnak” – meséli Piroska. Azonban nem csak a hajléktalanságban élő nők érdeklődnek a rendelő iránt.

„Egyre több BMSzKI dolgozó jelezte, ha alkalom van rá, ők is szeretnének élni a lehetőséggel, hogy traumatudatos szemléletű, érzékeny, páciensközpontú ellátásban részesülhessenek, de

a Másállapotot a Szülészetben! mozgalomtól is érkezett sok e-mail, melyben az iránt érdeklődtek, hogy a traumát átélt nőknek is lenne-e módja arra, hogy inkább ide jöjjenek. Pedig az, hogy traumaérzékenyek vagyunk, nagyjából azt jelenti, hogy odafigyelünk a másikra, és rászánjuk az időt

– magyarázza Piroska.

„Akadnak, akik a körzeti rendelőkbe járnak évek óta, de annyira el vannak borzadva attól, amit ott rendszeresen át kell élniük, hogy inkább ide szeretnének bejutni.”

Szóval jelenleg itt tartunk: sokan még fizetnének is azért, hogy a hajláktalanságban élő nők számára, adományból létrejött nőgyógyászatán részesülhessenek kezelésben. Csak azért, mert ott legalább emberként bánnak velük.

Képek: Kerepeczki Anna/WMN

Fiala Borcsa