-

Majd ha 152 éves leszek, akkor a szokásos körök után, hogy miért olyan ráncos a szám, és miért olyan ritkás a hajam, odafordul hozzám az ük-ük-ükunokám, hogy megkérdezze „Nyanya, mondd csak, te miért vagy ilyen irtózatosan öreg?” És akkor én azt felelem: „Mert még nem volt időm meghalni, kisunokám.”

Legalábbis most nagyon úgy néz ki, hogy ha elég feszesre veszem a napi beosztásomat, és kicsit tempósabban végzem a dolgokat, akkor kábé 2129-re tudok mindent befejezni annyira, hogy végre jusson időm megvarrni a maci leszakadt fülét, amit hat éve tologatok magam előtt, kidobáljam a polcon egymás hegyén-hátán heverő papírhalomból a feleslegeset, és talán a kamra rendbetételére is sort keríthetek.

Apropó, kamra. Nem tudom, a te gyerekeid hogy vannak vele, de az enyémek finoman szólva sem szoktak összeverekedni az utolsó szem almán, amit a hűtő melletti kosárban tárolunk. És az utolsó nyolc darab gyümölcsért sem kifejezetten ölik magukat (vagy egymást). Elmajszolgatják, ha nagyon muszáj, de távolról sem akkora lelkesedéssel, mint a színes-szagos reklámok díszgyerekei. A desszert persze más kategória, ha csak tehetnék, desszertet ennének reggelire, ebédre levesnek, és főételnek, és persze vacsorára is simán jöhet bármikor egy kis édesség. Az alma meg a többi gyümölcs pedig hiába édes, akkor sem desszert. Ha a fejem tetejére állok, és úgy énekelem el a La dolce vita főcímdalát, akkor sem.

Roppant gyanús, hogy egészséges...  – gondolják a gyerekek

És ennél a pontnál fonódik össze a krónikus időhiány, a gyümölcsök hatékony feldolgozása, és a finnyás utódok vesződséges táplálása egy olyan gyönyörűséges konstellációvá, ahol a gyerek is megmarad és a dietetikus védőnő is jóllakik örülhet. Örülhet, naná, mégpedig a szegény, elgyötört anyukával együtt, aki laza tíz perc leforgása alatt feldolgozta a puhulófélben lévő almákat, eltüntette a piacon hirtelen felindulásból vásárolt rebarbarát (mert olyan cuki neve van), és ínycsiklandozó desszertet készített a hálától párás szemű kölkeinek.

Ki tudna ellenállni a karcsú barbarának?

Ehhez a világhírű mutaványhoz pedig nem kell mást tenned, mint felaprítani öt-hat kimagozott almát és egy fél kiló meghámozott rebarbarát. (A hámozással óvatosan, inkább egy késsel húzd le a bőrét, nehogy a krumplihámozóval ugorj neki, mint elsőre én... Akkor ugyanis a tíz perces főzésidő ki fog egészülni bő félórányi takarítással, amíg eltünteted a vérzivataros mészárlás nyomait a konyhafal csempéjéről. Csak szólok.)

Pikk-pakk

A gyümölcsdarabkákat egy kanál vajjal tedd fel a tűzre, szórd meg három evőkanál barnacukorral, fahéjjal, majd párold öt percig. A végén keverj hozzá egy evőkanál kukoricakeményítőt. A gyümölcsös cumót terítsd le egy jénaiba.

Nem a legszebb, elismerem. De az egyik legfinomabb.

Most jön homokozós része a dolognak: kézzel morzsolj el egy fél csomag puha vajat egy bögre liszttel, egy evőkanál sütőporral és három evőkanál cukorral, majd az így kapott morzsát szórd a gyümölcs tetejére. Nem baj, ha nem egyenletes, sőt. Ez az étel nem a pedantéria csimborasszója.

Képzelj mellé egy gombóc olvadó vaníliafagyit...

Süsd 180 fokon 35 percig. Aztán állj ellen a kísértésnek, hogy az egészet azon melegében befald a konyhaasztalnak dőlve. (Vagy ha mégis emellett döntesz, cuppants mellé egy gombóc vaníliafagyit. Jó anya voltál, gyümölccsel próbáltad etetni a gyerekeid, ergo: megérdemled!)

 Fiala Borcsa

A képek a szerző tulajdonában vannak. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Pixabay/ Hans