Mary Berry nemcsak a sütés-főzés titkaira tanít, hanem arra is, hogyan lehet felállni a tragédiák után
Van valami megingathatatlan életöröm azokban az emberekben, akik ételekkel foglalkoznak. Vagy másképp is fogalmazhatnék: akik olyan szerencsések, hogy azt művelhetik nap mint nap, ami a szenvedélyük. Ilyen a brit gasztronómia egyik ikonja is, akinek a könnyedsége és jókedélye azonban nem magától értetődő. Mary Berry gasztronómiai író, tévés személyiség súlyos traumákat cipel, igazi túlélő, aki a járványos gyermekbénuláson – amelynek nyomait máig magán viseli – és veszteségein túl sem adta fel azt az elhatározását, hogy mindig a jóra koncentráljon. Mindeközben pedig világkarriert épített és generációk kezét fogta a konyhában, megtanítva őket a sütés-főzés szeretetére, és az egyszerűség ünneplésére. Filákovity Radojka írása.
–
Pikáns humor, őszinteség, természetes viselkedés, életszeretet – Mary Berry vibráló személyiség még 89 évesen is. Nincs különösebb apropója annak, hogy most róla írok, már ha egyáltalán kell apropó ahhoz, hogy egy lenyűgöző életutat bemutasson az ember.
Mary Berrynek a sikerei is lenyűgözők, de ennél is sokkal fontosabb az a lelkierő, kitartás és hozzáállás, amivel az életét éli annyi tragédia árnyékában, ami mást esetleg már rég térdre kényszerített volna.
Az ő története ezek fényében tehát nemcsak és kizárólag egy fényes pályafutás története, hanem valami sokkal több.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nagyon korán meg kellett tapasztalnia az élet múlandóságát
Mary-Rosa Alleyne Berry saját megfogalmazása szerint háborús gyerek volt. 1935-ben látta meg a napvilágot az angliai Bathban, amelynek édesapja egy ideig polgármestere is volt.
Hatéves korában aztán a háború szele miatt a családjával a város széli South Lawn viktoriánus birtokra költöztek. Idilli időszak volt nagy térrel, lovakkal és jószágokkal – sok szabadsággal. És persze a háború folyamatos árnyékával, ami 1942 áprilisában végül Bathot is utolérte. A „Bath Blitz” néven elhíresült támadás két napja során viszont nem katonai, hanem kulturális és történelmi jelentőségű épületeket vettek célba. A kis Mary az édesanyjával és a testvéreivel ez idő alatt a pincében rejtőzködött, és bár nem emlékszik arra, hogy félt volna, az édesanyja aggodalmát érezte. „Amikor kijöttünk a pincéből, emlékszem, hogy széttört üvegszilánkokat láttam a padlón, a robbanások ereje ugyanis kirepítette az ablakainkat, az úton pedig kráterek és lyukak voltak. Ez volt az első pillanat, amikor megsejtettem a háború igazi borzalmait” – mondta a Timesnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bombázást a család sértetlenül átvészelte.
Miközben a világ lassan kezdett magához térni a világháború megrázkódtatásaiból, Mary igazi csatája csak akkor kezdődött.
Tizenhárom éves volt ugyanis, amikor járványos gyermekbénulással diagnosztizálták. A kezelés miatt három hónapot kellett külön töltenie a családjától, ez idő alatt pedig nem csak a súlyos kór kilátástalanságával, az ágyhoz kötöttséggel, és a szerettei hiányával kellett megküzdenie – a betegség testközelbe hozta a halált is. Mary a BBC róla készült dokumentumfilmjében mesélt arról, hogyan volt tanúja, hogy a 12 éves, korábban mindig mosolygós betegtársa meghal a szomszédos ágyon.
Mary, egyfajta ösztönös bölcsességtől átitatva tudta, hogy két választása van: vagy megadja magát a helyzetnek, vagy minden erőforrását mozgósítva igyekszik meglátni onnantól kezdve minden napban a pozitívumot. Az utóbbi mellett döntött.
„Könnyű lett volna depresszióba esni, de valahogy az egész inkább megerősített, és arra a felismerésre vezetett, hogy muszáj a legtöbbet kihoznom az életből – bármilyenek legyenek is az esélyek” – mondta korábban a Great British Life-nak adott interjúban. A fogadalmához pedig a mai napig hű.
Kacskaringós út egy álom beteljesüléséig
Mary felgyógyult, bár a kór nyomait azóta is magán viseli: a bal keze, illetve karja és a gerince is deformálódott. Nem volt jó az iskolában, egy inspiráló tanárának köszönhetően azonban felkeltette a figyelmét a háztartástan, a főzés. Mivel nem volt más, ami igazán érdekelte és örömmel töltötte volna el, a középiskola elvégzése után élelmezéssel és háztartással kapcsolatos tanulmányokat folytatott a bathi főiskolán. Az álmáig azonban nem vezetett egyenes út.
Az első munkahelye a helyi elektronikai boltban volt, az volt a feladata, hogy megmutassa a konyhai eszközök helyes használatát a vásárlóknak – gyakran házhoz is ment, hogy a sütő trükkjeit megtanítsa a háziasszonyoknak, ez a tapasztalat pedig a későbbiekben nagy hasznára vált. 21 évesen aztán Londonban helyezkedett el egy tejtermékeket, sajtokat forgalmazó cégnél, ahol recepteket dolgozott ki, és ahol sikerült meggyőznie a főnökét arról, hogy fizesse őt be a híres párizsi Le Cordon Bleu szakácsiskolába, ahol új dimenziók nyíltak számára a sütés-főzés terén. A kurzusról visszatérve receptteszteléssel kezdett foglalkozni, és elkezdte írni az első szakácskönyvét is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A kemény munka meghozta gyümölcsét
Mary mindig is keményen dolgozott, sosem félt a munkától. Minden szembe jövő lehetőséggel élt, annak reményében, hogy közelebb kerül a céljához. „Dolgoztam hentesüzletben, halkereskedésben, dolgoztam a szabadnapjaim alatt is éjjelente egy pékségben, ahol csodálatos kenyereket készítettek” – mondta az Independentnek.
1966 volt az áttörés éve számára: ekkor kérték fel a Housewife magazin konyharovatának szerkesztésére, és – három lánykérés után – ebben az évben ment hozzá férjéhez, Paulhoz, akivel ma már közel hatvan éve házasok.
Mary egyre több magazinnak dolgozott, 1970-ben megjelent az első szakácskönyve, rá három évre pedig bevette a tévéképernyőket. A The Good Afternoon Show felvételei azonban nehezen indultak be. Ahogy azt a Nők Lapja remek cikkében Mary nagy rajongójaként Jónap Rita írja: Mary olyan ideges volt, hogy azt a hangján és a viselkedésén is érezni lehetett, így a rendező arra kérte, magyarázzon úgy, mint amikor annak idején az új sütőjük használatára tanította a vásárlókat. És láss csodát, Mary felszabadult! Sőt, olyannyira belejött, hogy később már egymást követték a saját műsorok és a szakácskönyvek – előbbiekből számosat a saját otthonában rögzített a BBC – de ne szaladjunk ennyire előre!
A világhírt a több országban (köztük hazánkban is) is sugárzott és nagy népszerűségnek örvendő Sütimester (The Great British Bake Off) című műsor hozta el neki, amiben többek közt Paul Hollywood mellett zsűrizett.
A nézők világszerte beleszerettek Mary humorába, természetes stílusába, így 75 évesen világszerte ismertté vált.
Hét évet töltött ebben a műsorban, miközben folyamatosan jelentette meg szakácskönyveit – több mint nyolcvannál tart már. A Sütimester sikerére tekintettel pedig a BBC saját műsorokat adott Marynek, így nemcsak a gyerekkora ízeit ismerhettük meg, hanem a családja, illetve személyes kedvenceit is – és az élettörténetébe is betekinthettünk a The Mary Berry Story című BBC-s dokumentumfilm által.
Saját missziójává vált, hogy a sütés-főzés szeretetét becsempéssze a britek otthonába – majd világszerte rengeteg háztartásba. De azt is bebizonyította, hogy ez a tevékenység milyen hatékony lelki terápia – őt konkrétan a túlélésben segítette.
Ars poeticája, az egyszerűségre való törekvés, ráadásul sokakra felszabadítón hatott: hiába tudja például maga is elkészíteni a leveles tésztát, nem vesződik vele, ha azt meg is lehet venni a boltban – és erre biztat másokat is.
Az idő ugyanis érték, ezt ő nagyon jól tudja, épp ezért nem is akarja túlbonyolítani a saját dolgát, ha nem muszáj – ugye, milyen felszabadító gondolat ez a „kézműves” kultúra és a foodie-k olykor sznob világában?
Az anyaság, amit veszteségek szőnek át
Mary Berry igazi self-made woman, akit joggal nevezhetünk úttörőnek – és nemcsak a karrierútját tekintve, hanem a munka–magánélet egyensúlyának megteremtésében is, ami abban az időben is kemény feladatnak számított, amikor a karrierjét építeni kezdte. Mary előtt nem volt példa arra vonatkozóan, hogyan teljesítsen mindkét fronton, így magára kellett hagyatkoznia.
„Nagyon kevés barátom dolgozott akkor, a dolgok eleve mások voltak, nem mehettél például tartósan szülési szabadságra sem, mint most, de én nagyon szerettem azt, amit csináltam. A családom volt mindig az első, de a munkám is nagyon fontos nekem” – mondta a már említett Great British Life-interjúban.
Mary azonban sosem tagadta el azokat a nehézségeket, amik az útja során érték, így őszintén beszélt minden dolgozó anya mumusáról, a lelkiismeret-furdalásról is, ami annak ellenére is kínozta, hogy szabadúszóként lehetősége volt olyan időbeosztást kialakítani magának, amelynek köszönhetően minden iskolai ünnepségen ott volt, mindennap főtt ételt tett az asztalra, és arról is gondoskodott, hogy olyan anyuka legyen, „akivel a gyerekek mindig beszélgethetnek, és aki sosem túl elfoglalt számukra”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ez utóbbi különösen fontos volt számára, annak fényében pláne, hogy az anyaság a kezdetektől nehezített terep volt az életében.
Két év sikertelen próbálkozás után esett teherbe, ám az első vetélését még kettő követte.
Mint kiderült, Marynek kétszarvú méhe van, és miután felkeresett egy specialistát – aki később Diana hercegné nőgyógyásza is volt –, a segítségével hamarosan a kezében tarthatta Thomast, aki után később Annabell, majd William is megérkezett.
A tragédia, ami örökre elkísér
A családjuk kiteljesedett a három gyerekkel. Mary karrierje szépen ívelt felfelé, férje, Paul, pedig sikeres volt az antik könyvekkel való kereskedésben.
Az idillt legfiatalabb gyerekük, William hirtelen halála törte meg, aki nővérével szenvedett autóbalesetet. A gyerekek a Bristoli Egyetemről tartottak hazafelé, amikor az otthonuktól nem messze a kocsijuk egy kanyarban kisodródott az útról, és amíg Annabell szinte horzsolások nélkül megúszta, a 19 éves William azonnal életét vesztette a balesetben.
„Egy ragyogó januári nap volt, egy óra körül járt az idő, de ők még mindig nem értek haza. Megszólalt a csengő, és ahogy kinyitottam az ajtót, egy rendőr állt ott, és én azonnal tudtam, hogy miért” – mesélte a BBC dokumentumfilmjében.
A gyász még jobban összekovácsolta a családot, egymás támaszai voltak a nehéz időkben. Mary azt mondja, ők, a barátai és a mély hite segített túlélni a legsötétebb órákat.
„Emlékszem, amikor elmondtuk Thomasnak, hogy a testvére meghalt. Azt mondta: »De anya, annyi dolgunk lett volna még együtt!« […] Minden alkalmat, amikor csak lehet, megragadunk, hogy koccintsunk Will emlékére. Kíváncsi vagyok, milyen ember vált volna belőle. Még mindig 19 évesnek tartom, pedig most lenne 53. Vajon ki lett volna?”
– tette fel a kérdést Mary a Daily Mail tavaly készült interjújában, ahol azt is elárulta: hisz benne, hogy találkoznak még a fiával.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A tragédia óta Mary másképp tekint dolgokra. Azt mondja, átértékelte, mi a fontos az életben, így nem bosszankodik apróságok miatt, arra azonban tudatosan odafigyel, hogy észre vegye az őt körülvevő jó dolgokat.
Az örökmozgó (lassan kilencvenéves)
Elképesztő ereje és élni akarása lenyűgöző – a tehetsége és kitartása mellett ez az, ami mindannyiunk számára példa lehet. Mert bár sosem mulasztja el, hogy teret adjon az emlékezésnek, kétségkívül a jelenre koncentrál, megélve annak minden pillanatát – és még a nyolcvanas évei vége felé közeledve is meglehetősen aktívan. 2021-ben több mint fél évszázados tevékenységéért, amit a főzés népszerűsítése terén végzett, illetve a gyászoló családokért végzett karitatív munkájáért a brit királyi családtól a Dame címet kapta (a Sir női megfelelője – a szerk.).
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szinte minden évben jelenik meg szakácskönyve, asszisztense és társszerzője, Lucy Young, a napokban jelentette be a közös Instagramjukon a friss hírt: Marynek ősszel nemcsak új műsora indul a BBC2-n, de új szakácskönyve is várható az ott elkészített ételekből válogatva.
„Szeretek mozgásban lenni, máskülönben könnyen elunnám magam. Alig várom, hogy elérjem a kitűzött célt, és aztán tovább léphessek a következő feladatra. Amikor ugyanis elfoglalt vagyok, akkor érzem igazán, hogy élek” – mondta. Nyugdíjba menni tehát esze ágában sincs, még 89 évesen sem, mi pedig hálásak lehetünk a vitalitásáért.
Kiemelt kép: Getty Images / John Walton – PA Images / Contributor
