1. Egy igazi skót

„Volt egy alkalom, ami amúgy nem lett volna különösebben emlékezetes, de amikor reggel felkeltünk, felvette a skót szoknyáját, és közölte, hogy megy golfozni, de én »maradhatok, ameddig akarok, csak majd zárjam be az ajtót«.”

2. Báránybőrös látomás a folyosón

„Valami buliban összeszedtem egy srácot, majd huszonöt percet sétáltunk hozzá egy koleszba, ahol órákig nem tudott elmenni, már fájt, én meg tiszta horzsolás voltam. Egy idő után pisilnem is kellett, úgyhogy rám adott egy báránybőr poncsót (ilyen hippi fesztiválarc volt), ami csak a köldökömig takart, alul tök meztelen voltam, és kimentem a kolesz mosdójába hajnali három tájt.

Kifelé jövet egy kócos tizenhét éves gyerek meglátott, és sikítva elrohant, majd miután visszamentem a szobába, a srác még próbálkozott egy kicsit.

Végül felálltam, és közöltem vele, hogy ez annyira unalmas… inkább hazamennék aludni. Kikísért az ajtóig, ránéztem az álló farkára, és mondtam, hogy »ahhoz meg sok szerencsét«, majd leléptem.”

via GIPHY

3. Művészfotókkal megspékelt ócska romantika

„Volt egy egyéjszakás kalandom egy francia sráccal, aki konkrétan annyira el volt ájulva magától, hogy többször is elmondta, milyen romantikus estét szervezett nekem. Ez abban merült ki, hogy meggyújtott két gyertyát, rakott be zenét, amire táncoltunk, mert ez szerinte filmbe illő jelent.

Majd kettő perc alatt elélvezett, mielőtt egyáltalán levette volna a farmerját.

Ezek után még végig kellett néznem a művészfotóit…”

4. Basszus, megjött apám!

„Anno a HotDog közösségi platformon lehetett észt osztani, illetve különböző témákban beszélgetni. Ott jött szembe ez a lány, akivel sok mindenben volt hasonló a gondolkodásunk, és akkor miért is ne találkozzunk. Klasszikus hely, a Nyugatinál az óra alatt. Gyakorlatilag köszönés helyett estünk egymásnak. 

 

Felmentünk hozzájuk, ahol folytatódtak azok a dolgok, amiknek kellett, amikor egyszer csak a lány megmerevedett, fülelt, majd annyit mondott, hogy »basszus, megjött apám!«.

Lázasan öltözni kezdtünk, természetesen a szívem ezerrel vert, be voltam szarva. Már a nadrágnál tartottam, de sajnos csak addig jutottam, hogy felrántottam magamra, se gomb, se cipzár, se öv. És ebben a pillanatban valaki feltépte az ajtót. A félhomályban csak annyit lehetett látni, hogy a nálam valamivel magasabb apuka félig bejön, konstatálja, hogy a szeme fénye zilált hajjal a szétdobált ágy szélén ül, én meg ott állok belefagyva a nadrágfelvevős mozdulatba. Szerencsére az ing ebben a helyzetben is ápol és takar… valamennyire.

Felém lép, nyújtja a kezét, bemutatkozik, kezet nyújtok, bemutatkozom, kicsit kifordulva, hogy ne lássa, ahogy bal kézzel a nadrágomba kapaszkodom, ami közben csúszik le, jobb kezem az övében, amit épp próbált »elpusztítani«. Közben igyekezett a tekintetével megsemmisíteni, majd kiment, de az ajtót már nem csukta be, ezzel is jelezve, hogy akár végeztem, akár nem, ez ennyi volt.

A lány kicsempészett, hogy ne kelljen még egyszer apuka szeme elé kerülnöm. Szerintem még soha nem élveztem annyira, hogy kint lehetek a sötétben és a hidegben, mint akkor.”

5. A HPV nem árt a férfiaknak

„Már kerülgettük egymást egy ideje, de nekem valahogy sosem tetszett igazán. Aztán mégis találkoztunk, mert annyiszor írt, hogy egyszer már meg kell történnie. Adtam neki egy esélyt, találkozzunk, nem rossz csaj, végül is… miért ne. Gyorsan rátért, hogy az exével éppen összevesztek, mert valószínűleg tőle van a HPV-je, ami már nem fertőző, legalábbis szerinte. Végül érthető módon nem lett a dologból semmi, de másnap reggel még rám írt, hogy most akkor mi van. Gondoltam, őszinte leszek, ez egy elég hülye szitu, de nem hagyta magát. Próbált győzködni, hogy a HPV férfiakra ártalmatlan, mert ha át is adja, én biztosan legyőzöm. A beszélgetés vége pedig az lett, hogy ő soha többet nem beszél erről senkinek, mert én csak ellene fordítom a betegségét, és magyarázkodnia kell emiatt…”

via GIPHY

6. Szép álmokat!

„Volt egy srác, aki elkérte a számom, és elmentünk egy randira. Nem a legbeszédesebb ember, az tuti, de csók meg ölelkezés volt, jól éreztem magam vele. Utána írogattunk még egy ideig, aztán jött a nyár, ő is elutazott, én is, kevesebbet beszéltünk. Aztán áthívtam magamhoz, mondta, hogy jön, de sosem jött. Aztán egyik este írtam neki, hogy van-e valami problémája, mert nekem ez nem oké, hogy hol ír, hol nem. Az este vége az lett, hogy átjött hozzám, elkezdtünk szexelni, de tizenöt perc se telt el, leállított, és azt mondta: »feküdj le, még van időnk«. Kínomban mellé feküdtem, eltelt kábé három perc, felállt, felvette a gatyáját, visszabújt, és elaludt.”

Természetesen a barátaim történeteinek gyűjtögetésében itt nem álltam meg, hanem felnyitottam az internet legrosszabb egyéjszakás kalandjait sorakoztató szelencéjét is. És mit ne mondjak, nem csalódtam.

7. Telefoncsekkolós feleség

„Egy bárban találkoztunk, de nem sokat beszélgettünk, mielőtt javasolta, hogy menjünk fel hozzám. A szex jó volt, úgyhogy öltözködés közben mondtam neki, ezt meg kellene ismételnünk. Mire ő azt válaszolta, hogy »Abszolút. Hadd adjam meg az e-mail címemet. Nem írok sms-t, mert a feleségem ellenőrzi a telefonomat«.”

via GIPHY

8. Műszaki érdeklődésű hölgy

„Az OkCupid nevű társkeresőn összejöttem egy lánnyal, aki azt mondta, hogy az apja autószerelő műhelyében dolgozik. Minden rendben ment, végül nálam töltötte az éjszakát, de mire felébredtem, már nem volt sehol. Nem sokkal később kaptam egy sms-t, amiben számonkért, hogy miért vannak más lányok képei a telefonomon. Természetesen ezek közös képek voltak rólam és a barátaimról, akik közül néhányan valóban lányok.

Azt gondoltam magamban, hála istennek, hogy lelépett, biztosan nem akarnék olyan csajjal lógni, aki az első randin, vagy egyáltalán valaha is átnézi a telefonomat, miközben alszom.

Majd mennem kellett valahova, de az autóm nem indult. A szerelőm azt mondta, valaki elvágta a gyújtáshoz szükséges vezetékeket.” 

 

9. Álmában pisil egy kicsit…

„Felmentem egy lányhoz, hülyéskedtünk egy kicsit, aztán elaludtunk. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy a lány azt kiabálja: »MIÉRT CSINÁLOD EZT?!«. Úgy tűnt, vagy elájultam, vagy alva jártam, de akárhogy is, úgy pisiltem a hálószobája padlójára, mint egy versenyló. Azonnal kirohantam a fürdőszobába, és befejeztem a dolgomat, mielőtt visszamentem, hogy segítsek neki feltakarítani a rendetlenséget. Másnap reggel megszólalt az ébresztője, majd elment zuhanyozni. Én felvettem a ruháimat, és elmentem, mielőtt ő kiszállt volna a zuhany alól. Azóta nem beszéltem vele.”

10. Ez nem Paul?

„Egy átmulatott éjszaka után meztelenül ébredtem egy barátom lakásán egy ismeretlen, szintén meztelen srác mellett. Felkeltem, felöltöztem, és kibotorkáltam a folyosóra, hogy kimehessek a fürdőszobába. Belefutottam a barátomba, aki azt mondta: »tegnap este lefeküdtél a barátommal, Paullal«. Mondtam, hogy »oké, hát, még mindig ott van bent«. A barátom csak annyit mondott, hogy »ja, az nem Paul«.”

via GIPHY

11. Leszel a barátnőm?

„Csevegtem egy sráccal a neten, találkoztunk, mindkettőnknek volt kedve egy kis szórakozáshoz, úgyhogy elmentünk hozzá. Nagyon jól éreztük magunkat. Ahogy öltözködtem, elkezdett arról beszélni, hogy a következő hétvégén meg kellene néznünk egy filmet, én pedig kedvesen, de visszautasítottam. Nagyon elérzékenyült, és megkérdezte: »szóval nem leszel a barátnőm?«. Emlékeztettem, hogy azt mondtam neki, csak kötetlen szórakozást keresek. Azt mondta, azt hitte, hogy meggondolom magam a szex alatt, és elkezdte mesélni, milyen nagyszerű barát lenne, és milyen boldoggá tudna tenni. Csak annyit tudtam mondani, hogy »mennem kell«, és kisétáltam. Néhány hónapig küldözgetett nekem üzeneteket, amíg azt hiszem, végül megértette, hogy ez ennyi volt.”

12. Just married!

„Egy bárban találkoztam egy művelt, barátságos és nagyon érdekes sráccal. Nem feltétlenül volt benne több mint barátság, de végül nálam lógtunk, és kétszer szexeltünk. Soha semmi nem utalt arra, hogy kapcsolatban lenne. A szex fenomenális volt, így izgatottan írtam neki pár nappal később. Aztán az egyik barátom megtalálta őt a Facebookon, ahol évekre visszamenőleg ugyanazzal a lánnyal szerepelt a fotókon.

Kész voltam veszteségként leírni a dolgot és továbblépni, de találtunk a profilján egy esküvőszervezésről árulkodó képet. Két kattintás múlva kiderült, hogy a következő hétvégén házasodnak.”

13. Ne aggódj, én is kövér vagyok!

„Az első arra utaló jel, hogy a dolgok rossz irányt vesznek, az volt, amikor a kanapén feküdt rajtam, és le akarta venni a pólómat. Azt hiszem, csináltam valamit, amit ő vonakodásként értelmezett, mert a fülemhez hajolt, és csábítóan azt suttogta: »ne aggódj, én is kövér vagyok«. Előtte nem is tudtam, hogy bármelyikünk is kövér lenne."

14. Roham!

„Hazamentünk egy random lánnyal, szexeltünk, majd elaludtunk. Reggel hétkor felébredtem, és megpróbáltam felkelteni. Elkezdett mozogni, aztán rohamot kapott az ágyamon. Egy jó darabig nem volt magánál, de szerencsére a munkatársamnak is vannak rohamai, így tudtam, mit kell tennem. Sajnos, mivel semmit sem tudtam a kórtörténetéről, fel kellett hívnom az anyját, hogy megtudjam, volt-e már valaha rohama. Kiderült, hogy nem volt, így be kellett vinnem a helyi kórházba, ahol a szülei és a nővére előtt el kellett magyaráznom, hogy nem, nem vagyok a barátja, és nem, nem, nem tudott magától felöltözni…”

  

15. Horror az ágyban

„Szex közben véletlenül ledöntöttük az ágy fölött lógó képet. A keret eltört, amikor a fejéhez ért, és a nyakába lógott. Egy olcsó műanyag keret volt, és úgy tűnt, senki sem sérült meg, így csak nevettünk rajta, és visszatérünk ahhoz, amit csináltunk… De állandóan elvonta a figyelmemet valami furcsa érzés – mintha lekvárt izzadna. Megkérdezem, megengedi-e, hogy megnézzem, mi a fene ez a ragacsos dolog, így hát leszálltunk egymásról, és felkapcsoltam a lámpát. Az egész ágyat vér borította. A hajam csupa vér. A felsőteste élénkpiros. Egy szilánk vághatott át egy eret a nyakán, amihez az arcom dörzsölődött. Rám nézett, sikítva a vécéhez szaladt, és elkezdett hányni. Minden olyan volt, mint egy horrorshow, beleértve engem is.”

 Mózes Zsófi

Meséld el nekünk kommentben, hogyan zajlott a legrosszabb egyéjszakás kalandod!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Estradaanton