Évekig rákosnak hazudta magát, és dollármilliókat keresett vele – Az Almaecet című sorozatról

–

Tenyérbe mászó, manipulatív és elképesztően irritáló – ilyennek látjuk a kezdetektől Belle Gibsont (Kaitlyn Dever egyébként igazán hiteles alakításában) a Netflix sorozatában. Na, de hasonlónak éreznénk akkor is, ha nem sejtenénk, mit tett tíz évvel ezelőtt (alig több mint húszévesen), és hogyan verte át betegek tízezreit a forradalmi alkalmazásával? Nem tudhatjuk.

Mindenesetre az alkotók nagyon igyekeznek bemutatni, hogy az elsőre általában túl soknak ható Gibson, hogyan tudta mégis az ujja köré csavarni az embereket (akik az utólagos beszámolók alapján maguk sem értik, miért hittek neki). Pontosan érzi, ki mit akar hallani, mi a gyenge pontja, és melyik pillanatban kell előhúznia a (hamis) betegség kártyát, hogy a lábai előtt heverjenek a kételkedők is.

A sorozat nem követi a klasszikus történetmesélést: ide-oda ugrál az időben, és szép lassan igyekszik felfedni, hogyan jut el egy ember idáig. Emellett nem Belle nézőpontjából meséli az eseményeket: több történetszál előkerül, köztük sértettekhez, korábbi barátokhoz vagy épp oknyomozó újságírókhoz kötődő események, amelyekkel egyrészt azt próbálják megmutatni, milyen károkat okoznak a hazugságok, másrészt igyekeznek megértetni az irreálisnak ható hiszékenység pszichológiáját.

Az időrendiség elhagyása mellett nemcsak az szól, hogy a csapongással megteremtett káosz remekül mutatja meg a csaló fejében zajló őrületet, hanem az is, hogy a múlt tükrében így nem tudjuk megsajnálni Belle-t, hiszen azonnal látjuk a tettei végkimenetelét.

Az egyik legfontosabb konklúzió ugyanis az lehet, hogy a traumákkal teli múlt egy darabig válhat csak magyarázattá egyes tettekre.

Bizonyos határon túl azonban egy felnőttnek már igenis szembe kell néznie önmagával – vagy olyan mezsgyén lép át, ami képes felülírni akár az emberi mivoltát is.

A kétségbeesés önmagában nem sodorhat idáig

A Belle által végig vitt sokéves hazugsággal szépen párhuzamba vonható, hogy nem teljesen világos, mi az, ami valójában megtörtént és mi jelent fikciót az események sorában. Belle valódi fájdalma kapcsán (egy tragédiával végződő terhesség) például már azonnal felmerül az emberben, hogy ez most tényleg igaz, vagy ez is csak egy olyan fordulat, amit ő maga így mesélt el anno? Miközben az elhanyagolt környezetben és elhanyagoló családban felnőtt lány kamaszkorától kezdve küzd a szeretetért a hazugságaival, nem jut eszébe körbenézni és hálával tekinteni arra a hús-vér emberre, aki valóban szereti: ha ezt megtenné, megelőzhetné, hogy csalóvá váljon.

Lehet idáig sodródni csak kétségbeesésből? Valószínűleg nem. A sorozatban nem kapunk szájba rágós választ, de a sorok között egyértelművé válik, hogy egy mentális betegség árnyékában veszthető el hasonló mértékben a morális mérce.

Az egyik legerősebb jelenet, amikor a már lelepleződés szélén álló Belle-nek a cége válságát kezelő férfi felteszi a kérdést: ismeri -e a Münchausen-szindrómát, amikor valaki betegnek hazudja magát, hogy foglalkozzanak vele? Az állítólag agydaganattal és öt másik ráktípussal kezelt nő erre heves tiltakozásba kezd, miközben szó szerint felmondja az említett betegség definícióját.

Talán akadt néhány józan pillanata a múltban, amikor diagnosztizálni próbálta önmagát.

A tudományt nem írhatja felül egyetlen app sem

Több érintett történetét is végigkísérhetjük a filmben: olyanokét, akik jóhiszeműen támogatták Belle-t a vállalkozásában, olyanokét, akik a rákos gyerekük gyógyulását remélték tőle (például a műtétre gyűjtött adományok miatt, amelyek valójában sosem jutottak jótékony célra), vagy akik utolsó kétségbeesésükben fordultak a „módszeréhez”.

A nő ugyanis azt állította, hogy miután az egészségügy tönkretette és cserben hagyta őt, egyedül gyógyult fel végstádiumú agydaganatából, minden kezelést visszautasítva, kizárólag a helyes étkezéssel.

Megrázó, felkavaró, gyomorforgató látni, hogy egyetlen orvosi lelet nélkül, egyetlen intézmény, doktor megnevezése híján, hogyan hisz mindenki (és itt természetesen most nem a kétségbeesett betegekről beszélek!) egy nőnek, aki makulátlan külsővel és kicsattanó egészséggel posztolgat, miközben állítása szerint folyamatosan küzd a rákkal.

Hogyan áll egy hamis történet mögé az Apple vagy a Penguin Books, amelyek támogatásával még tovább nő a kétmillió feletti követőszám?

Miképpen történhet meg a világban, ahol az információ elérhetőbb és gyorsabban áramló, mint valaha, hogy valaki egy hasonlóan súlyos kérdésben becsap egy fél világot? Vajon azért volt erre lehetősége, mert abban az időben még kevésbé került előtérbe a hitelesség kérdése a közösségi médiában? Vagy most tíz évvel később is megvalósulhatna ugyanez a folyamat?

Legyen a kérdés költői, adja meg a választ mindenki saját maga. A tény viszont megcáfolhatatlan: lehet örülni a közösségi média előnyeinek, de a tudományt nem írhatja felül sem a Facebook, sem az Instagram, sem bármiféle app. Igazán jó volna ezt nagybetűkkel felírni a felhőbe.

Igazság van, csak a bűnhődés maradt el

Érdekes a párhuzam, amire a készítők felfűzték a sorozatot: Belle mellett megismerjük egy olyan influenszerlány esetét, aki valóban rákkal küzdött és elutasította a kezeléseket, hogy kizárólag természetes gyógymódot találjon (ő inspirálja Belle-t az ötletében). Az ő történetének végét nem fogom leírni: megrázó és tanulságos az út, ami még inkább kidomborítja Belle önző és beteges viselkedését.

Mégis mit érez közben ő? Vajon már maga is elhiszi, amit mond? Tudja, hogy hazudik? Hogyan néz a társa és a gyereke szemébe? Miért nem leplezi le senki, amikor valahol mindenki sejti az igazat? Számos, húsba vágó felvetés, és valójában mindenre kapunk – ki nem mondott – válaszokat. Mégis, amikor véget ér a hat rész, és kilépek a streamingfelületről, egyetlen kérdés dübörög bennem: vajon mi történt azóta Belle fiával?

Sokakban kavaroghat ugyanez, mert a Google-kereső az első pár szóra kidobja a kérdést, amit Amerikától Európáig hosszában-széltében tárgyalnak a kommentelők.

Mi lesz egy gyerekkel, aki az anyjából egy elfoglalt üzletasszonyt lát szélhámos helyett, aki betegnek hiszi őt, aki izgul a gyógyulásáért? Aki pár év múlva majd szembesül vele, hány embert csapott be az általa imádott felnőtt (köztük őt magát is)? A rendező úgy nyilatkozott, néhány jelenettel igazán meg akarta mutatni: Belle nagyon szerette a fiát, jó anya akart lenni.

Bevallom, kevésbé tudok elnéző lenni vele: ha így lett volna, legalább a lebukása után szembenéz magával. Belle Gibson azonban sosem állt ki a nyilvánosság elé, hogy bocsánatot kérjen. A neki ítélt pénzbüntetést máig nem fizette ki. Börtönbüntetést nem kapott: állítólag egy afrikai törzsi közösségébe menekült, ahol más néven él és elbújt a világ elől. A fiáról pedig semmit nem tudunk: az biztos, felelősséget vállalni sosem láthatta az anyját.

(Az Almaecet című sorozat a Netflix műsorán látható: az alkotók nem keresték meg Belle Gibsont az előkészületek kapcsán. Nem akarták, hogy anyagilag jól járjon azzal, ha sorozat készül a történetéből.)

Széles-Horváth Anna