Szerintem minden gyereknek joga van a boldog, biztonságos, felhőtlen, kacagós gyerekkorhoz, és persze saját hibák elkövetéséhez is. Én ugyan igyekszem ezt a családunkra nem jellemző, új felfogást követni, de egyelőre ellenszélben pisilek. A lányom nagynénje ugyanis meg van róla győződve, hogy a 35 kilós, 138 centi magas kislány „eget verően kövér lett, és ez tűrhetetlen”. Persze ezt jó szokása szerint mielőtt velem közölte volna, a rá bízott Boginak mondta el jó sokszor, majd szénhidrátszegény diétát (!) ajánlott neki. A következő alkalommal már nem akarta vacsorázni engedni, mert „még tovább fog hízni”, és a pocakja méretével heccelte.

Szénhidrátszegény étrendet ajánlani egy fejlődésben lévő, tanulnivalókkal agyonterhelt, rendszeresen sportoló, sok gyümölcsöt, teljes kiőrlésű cuccokat evő gyereknek?

Ilyet még a legelvetemültebb fitneszguru sem javasolna, nemhogy egy laikus, de sajnos túl sokan képzelik azt magukról, hogy életmód-tanácsadók lettek, csak mert rettegnek a saját kövérségüktől.

Hogy védd meg a gyereket a saját családjától?

Miért nem vittem el onnan azonnal Bogit, ahol ilyen kritikákkal szembesült? Elvittem. Meg is magyaráztam neki, ahogy ő amúgy is így szokta: egyszer hízik, egyszer nő, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Elmondtam neki sokszor, hogy nem kövér, hogy semmi baj a kerek pocakkal, hogy így csodálatos és tökéletes, ahogy van. Meséltem neki a testalkatokról, megbeszéltük, hogy egyes kislányok miért nem kerekednek ki, mások meg eleve testesebbek, és mindez teljesen normális, hiszen a felnőttek sem egyformák.

De azért nagyon dühös voltam, hogy nekem gyorstalpalót kell tartani testalkattanból, divatirányzatokról és önelfogadásról a még mindig csak nyolcéves gyereknek. Mi lesz itt később?

Mit tehetnék? Rágtam magam hetekig, hogy akkor soha többet ne találkozzunk a testvéremmel, akit a gyerek egyébként imád? Annak ellenére, hogy akkor is folytatta pocakgyalázó tevékenységét, amikor már megkértem rá, hogy akármit gondol is – talán ki se kell találnotok, nemrégiben adott le diétával tíz kilót – ne mondogassa Boginak, hogy kövér, mert ez bántó. Nem is értette, mi a baj ezzel, „hiszen ő csak az igazat mondja”. Legszívesebben letéptem volna a fejét.

Nem. Baj. Ha. Pocakos.

No és persze utánajártam ennek a hízás dolognak. Azért nem tettem meg előtte, mert Bogi egy teljes éven át nem hízott egy dekát sem, viszont nőtt, az volt a nyúlós szakasz. Szépen betartotta tehát, hogy utána keresztben pótolta a hiányosságokat, én meg örültem ennek. Milyen kár, hogy ennek a természetes, szép folyamatnak a különböző stádiumait, amit úgy hívnak, hogy felnövés, az idióta rokonaimnak kell megmagyaráznom!

És igen, mint megtudtam, létezik olyan elsős-másodikos korban, hogy „természetes kitelés”, azaz az addig égimeszelő csemeték vastag derekat, kerek popsit, és diszkrét – vagy nem is olyan diszkrét – úszógumit növesztenek, de ez teljesen normális, ez az a teltség, amit elnőnek majd kiskamasz korukban.

Gyűlölj némán, ha kérhetem!

Addig viszont nekem kell megvédenem Bogit attól, hogy ferde szemmel nézegesse magát a tükörben. Nekem kell ott lennem, amikor kétkedő arccal gyűrögeti a pocakját. Nekem kell elmesélnem, hogy milyen úgy élni, hogy kimarad a kitelés, és 16 éves korodig azzal csúfolnak, hogy elöl deszka, hátul léc vagy, és mindjárt elvisz a szél. És azt is, hogy mennyire tetszenek a telt, vagy kövérnek minősített, nőies nők is, majd kezdhettem sorolni a környezetéből a gyönyörű, csinos példákat. Én vagyok az, aki helyette is gyűlöli a trendeket, a kislányokat megnyomorító tökéletességre törekvést, ami miatt 11-12 évesek nem esznek kenyeret, nehogy elhízzanak.

Tényleg  annyira rettegünk a kövérségtől, hogy még mindig az elhanyagoltsággal és a csúfsággal azonosítjuk?

És ha már itt vagyunk: nem egészségesnek kéne lennie egy gyereknek a kívánatos helyett?

Kedves nagynénik, kritikusok, divatszakértők. Méregessétek a saját testeteket a gyerekemé helyett, vagy talán azt sem, és próbáljatok megtalálni a boldogsághoz és az elégedettséghez vezető utat anélkül, hogy másokat taposnátok a sárba.

Szeressetek úgy, hogy közben nincs arra kényszeretek, hogy a másik embert alacsonyabb rendűnek és csúnyábbnak minősítsétek, mert ha nem teszitek, veszélyben érzitek magatokat.

Tanuljatok meg féltékenység nélkül élni. Tudom, hogy másokat azért nem vagytok képesek elfogadni, mert magatokat sem. De maradjatok egyedül ezzel az érzéssel, viseljétek némán, hogy az ostor vége ne a gyerekemen csattanjon.

 

Polgár Lili