Még mindig igaz, hogy a tanító személye a döntő? – kérdések, amiket fel kell tenni iskolaválasztáskor

–

Tanítót kell választani! Még mindig így van?

Kisgyerekes szülőként már tavaly is sokat érdeklődtem, jártam iskolát bemutató szülői értekezletekre, ugyanis akkor még bizonytalan volt, hogy marad-e a kislányunk még egy évet az óvodában, vagy sem. Végül halasztottunk, így a tájékozódást idén folytatjuk. Az viszont már az előző tanévben is feltűnt, hogy a „szülői kérdések” résznél sokan elakadnak, vagy ha kérdeznek is, inkább csak az alapvető, praktikus, tényszerű információk kerülnek elő. Hogyan puhatolhatjuk ki azt, hogy valójában milyen az iskola szemléletmódja, egyezik-e a mi szülői elképzelésünkkel, és várhatóan hogyan fogja majd érezni magát ott a gyerekünk, ez a kérdés nem mindig egyszerű. Sokszor az iskolán belül, a tanárok között sem egységes a szemléletmód, és az osztály, illetve a szülői közösség összetételét sem ismerjük előre. Függetlenül attól, hogy állami vagy más fenntartású iskolát választunk, teljes mértékig biztos választás nem létezik, már csak azért sem, mert nem vagyunk egyformák. Éppen ezért nem szabad félni a későbbi változtatástól sem, ha úgy érezzük, nem jó helyen van a gyerekünk. 

A klasszikus nézet szerint tanítót kell választani, azonban ez a jelenlegi oktatási helyzetben már nem egyértelmű.

Egyrészt azért, mert vannak iskolák, ahol a fluktuáció jelentős a tanárok között, másrészről a pedagógustársadalomban nagyon sok a nyugdíj felé közeledő munkavállaló, akik a következő években valószínűleg kikerülnek a rendszerből. Harmadrészről pedig sok tanár számol be arról, hogy egyre nagyobb rajtuk a terhelés, ami által a kiégés veszélye jelentősen növekszik, ez pedig idővel a legteljesebb gyerekszeretetük és a legjobb szándékuk ellenére is feszült tanórákat eredményezhet. Így 

sokkal nagyobb jelentősége van most annak, hogy milyenek a körülmények, milyen a tantestület, milyen az igazgató, milyen a tanterv, az órarend, a szemléletmód és az iskola közössége. 

Szülőkkel és tanítókkal is beszélgettem, és az általuk felvetett szempontokat a sajátjaimmal ötvöztem, majd rendszereztem nektek.

Alapinformációk

Könnyen elérhető információ, hogy az egyes évfolyamokon hány osztály van, és mekkorák az osztálylétszámok. Érdemes megnézni, ez hogyan változik ötödiktől és hetediktől, vagyis mennyien döntenek úgy, hogy inkább középiskolában folytatják a tanulmányaikat, illetve ilyenkor történnek-e összevonások az osztályok között. Mindenfajta összetételnek lehet előnye és hátránya, ezért érdemes alaposan végiggondolni ezeket.

Mindenképpen tegyük fel azt a kérdést is, hogy elsőben és másodikban összesen hány tanárral találkoznak a gyerekek az órákon egy átlagos héten. Ebben az életkorban a kisgyerekek többsége (és van, aki még később is) még sokkal jobban kötődik az adott személyhez, így lesz, akinek nehézséget okoz, ha túl sok tanár tanítja. Szintén érdemes megnézni egy elsős-másodikos órarendet, hogy lássuk: mennyire van sok órájuk, azokat hogyan osztják be. Például egy elsős gyerektől elég nehezen elvárható, hogy az ötödik vagy hatodik órában matekozzon, és sokat elárul, hogy erre az órarend összeállításánál tekintettel van-e az iskola, vagy sem.

Van olyan gyerek és szülő, akinek sokkal jobban számít, hogy milyen a környezet, míg a másiknak kevésbé

Mennyire sok az inger, mennyire tiszta a vécé, van-e szappan, vécékefe, vécépapír. Milyenek az öltözők? Barátságos a környezet? Van olyan szülő, akinek fontos, hogy informatikailag mennyire felszerelt az iskola, más szülőnek kevésbé.

Nézzük meg, mi van a falakon és a hirdetőtáblán! Vannak kialakítva olyan terek, akár kényelmes kuckók, amik segítik azt, hogy a gyerekek könnyebben kapcsolódjanak egymással? Milyen egy osztályterem? 

Mennyire mozgatható könnyen a berendezés? Ösztönzi-e az intézmény a nem frontális módszerek alkalmazását is? Mit árulnak, milyen áron és milyen minőségben a büfében? Milyen az iskolaudvar? Ezek a kérdések szintén segíthetik a döntés meghozatalát.

Az iskola szakmai profilja

Az állami iskolák között is akadnak olyanok, ahol az oktatásba Montessori, Waldorf vagy más alternatív módszerek elemeit is beépítik és éppen fordítva, a nem állami fenntartású iskola sem feltétlenül kötődik egy kimondott metodikához. Vannak iskolaotthonos rendszerű iskolák, ahol a gyerekek napja nem délelőtti tanórákra és délutáni napközire oszlik, hanem nagyobb szünetekkel blokkosítják a tanulást és rugalmasabban kezelik az egyes foglalkozások (tanórák) idejét. Ennek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, fontos, hogy a gyerek szempontjából döntsünk erről.

Sok iskola konkrét profillal is rendelkezik: van, ahol vannak művészeti osztályok, mások a nyelvtanítást helyezik előtérbe, van, ahol a testnevelés vagy éppen a környezeti nevelés kap kiemelt szerepet. Én az a fajta szülő vagyok, aki azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyerek az első négy évben érezze magát jól és biztonságban, ne szorongjon, szeresse meg a tanulást, és tanuljon meg stabilan írni, olvasni, számolni, szöveget értelmezni, hogy aztán majd később erős alapokra építkezhessen. De vannak olyan szülők is, akik szeretnék, ha közben a gyerekük élsportolhatna, mások a nyelveket tartják fontosabbnak, és olyan gyerek is akad, aki jól érzi magát attól, ha teljesítenie kell. (Korábban írtunk arról, hogy a későbbi élet szempontjából mennyire jelentős választás a megfelelő iskola megtalálása.) Éppen ezért nagyon fontos, hogy elsősorban a gyerekünk személyisége alapján vizsgáljuk az iskola szakmai profilját.

Ismerd meg az iskola igazgatóját, vezetését és szakmai nézeteit!

Sem mi, szülők, sem a gyerekek nem egyformák, ezért nem mindenkinek lesz jó ugyanaz a hely. Van, akit a nagyobb terhelés ösztönöz, van, akit a sok szabály segít, más pedig inkább családias légkörben lesz produktív. 

Az igazgató döntései, hozzáállása azonban mindenki számára keretet teremt. 

Tudjuk, hogy iskolát jól vezetni nem könnyű, főleg azokban az időszakokban, amikor sok a kihívás (például most). Könnyű beszorulni a tantestület és tankerület közé. Ezért érdemes elsőként megfigyelni, hogy egy hullámhosszon érezzük-e magunkat az igazgatóval, milyen a kisugárzása, milyen az előérzetünk vele kapcsolatban. Konfliktuskerülő vagy diplomata típus, esetleg határozottabban vállalja a saját egyéni, szakmai véleményét? Hogyan ápolja a szakmai kapcsolatokat a helyi önkormányzattal, a tankerülettel és a többi iskolaigazgatóval? Inkább résztvevő vagy inkább távolságtartó? Könnyen elérhető? Valóban érdeklődik a szülői visszajelzések iránt, ezekre van-e már bejáratott felülete? Ezekről érdemes már tapasztalt szülőtől információkat gyűjteni.

Tudj meg többet az iskola légköréről!

Sokat elárul az az alapvető attitűd – ami az elmúlt években (a Coviddal megspékelve még inkább) megváltozott – hogy ki vannak-e tiltva a szülők az iskolából, vagy ők is bemehetnek. Ezen alapjogi szempontból is elmélázhatnánk, de inkább nézzük a gyakorlati részét. 

Az az iskola, amelyik a szülőre nem mint zavaró tényezőre és az iskola nyugalmát megbolygató veszélyforrásra, hanem mint partnerre tekint, sokkal mélyebb együttműködést és elköteleződést alakíthat ki a szülői közösséggel a gyerekek közös és harmonikus nevelése érdekében.

Szülőként nehéz benyomásokat szerezni a folyosói hangulatról, a fegyelmezés módjáról, a telefonokkal kapcsolatos attitűdről, de mind fontos tapasztalat.

Az sem mindegy, hogy milyen a tanári munkaközösség, ami az iskola légkörét alapjaiban határozza meg – ezekhez az információkhoz persze sokkal inkább informális módon juthatunk hozzá. 

Azért a tanító személye természetesen továbbra is sokat számít

Tudjuk, hogy van egy tanterv, hogy kevés az idő, sok a gyerek, sok a probléma, és a tankönyvek között sincs választási lehetőség. Azonban azt egyetlen munkafüzet sem tudja leírni, hogy az adott osztályba kerülő gyerekek hol tartanak a fejlődésben, mennyire iskolaérettek – vagy nem, mennyire támogató családból érkeznek, mennyire óvják vagy éppen ingerlik őket túl a XXI. századi környezetben. Ahogyan azt sem, hogy egyik vagy másik leckénél ki lesz az, aki majd kicsit lassabban, esetleg a többieket lehagyva sajátítja el a tananyagot. Ennek következtében pedig nagyon nagy felelősség hárul a tanító személyére abban, hogy milyen módszerekkel, milyen tempóban halad, és azt mennyire tudja rugalmasan változtatni. 

Kérdezzük meg, hogy hol fognak tartani az elsősök januárban az ábécével! A nagyon menetrendszerű tempóval könnyen lehet, hogy a gyerekek tudása a felszínen megvan, azonban még nem tudják elég jól kontextusba helyezni a betűket.  

Vajon a pedagógus megvárja azt, aki lemarad? Mit csinál azzal, aki unatkozik? Ha az óra keretébe nem fér bele a felzárkóztatás, milyen tanórán kívüli támogatást kapnak az ebben érintett gyerekek?

Szintén nem mindegy, mennyi házi feladatot kell írniuk, és hogy az alsós évek alatt hogyan nő az ennek megoldásához szükséges időráfordítás. Milyen támogatást várnak el a tanulásban a szülőktől, és ez mennyi időt jelent? Milyen módon és mennyi számonkérés van, különösen az első időszakban? Hogyan zajlik ezeknek az értékelése? Mennyi mozgáslehetőséget kapnak a kicsik? Csak frontális módszerek vannak, és egész nap a padban ülnek, vagy szabadabban használják a tereket, és akár még az udvar is lehet potenciális tanulási helyszín, ha a tematika engedi? Mi van, ha egy gyerek szomjas vagy éhes, pisilnie, kakilnia kell óra közben? Hogyan segítik a gyerekeket abban, hogy az óvodai létből könnyen alkalmazkodjanak az iskolai keretekhez?

Nem mindegy, hogy a gyereknek van-e lehetősége hibázni, ahogy az sem szerencsés, ha mindig csak a legjobbak kapnak dicséretet (a lemaradók pedig esetleg csak dorgálást).

Szintén érdemes feltérképezni, hogy milyen szabályokat kell betartani az óvodából most érkező elsősöknek, és ezeket hogyan tanítják meg nekik.

Emellett nagyon fontos része már első osztálytól a tanítói munkának a különböző gyerekek közötti konfliktusok, esetleges bántalmazás (bullying) kezelése, erről is érdemes szót ejteni előzetesen.

Mi van, ha nincs idő a kérdésekre?

Ha nincs elég idő a kérdésekre, akkor többet megtudunk egy tanárról azáltal is, ha egy olyan összetettebb kérdést teszünk fel neki, amire hosszabb választ fog adni, és megfigyelhetjük, hogy kinek a szemszögéből válaszol a kérdésre. A későbbiek folyamán is fontos kérdés, hogy a szülők és a tanárok között mennyire van lehetőség az oda-vissza irányuló kommunikációra. Kíváncsi-e arra a tanár, hogy a gyerekek mit mesélnek otthon az iskoláról? Azt se felejtsük el, hogy nemcsak a tanító személye fontos, hanem azé is, aki délután, a napközi idején van a diákokkal.

Tanításon kívüli lehetőségek

Nagyon fontos kérdés, hogy a pedagógusok munkáját milyen szakemberek egészítik ki, ők mennyire elérhetők, és milyen a szemléletmódjuk – gondolok itt gyógypedagógusra, iskolapszichológusra, iskolaorvosra, védőnőre, logopédusra, pedagógiai asszisztensekre vagy fejlesztőpedagógusra.

Vannak-e szakkörök, ki tartja azokat? Ha külsős egyesületek, szakemberek is tartanak foglalkozásokat, nekik milyen a szemléletmódjuk? Figyelik-e őket, működik-e jelzőrendszer velük kapcsolatban, ha valami nem stimmel? Az iskola segíti-e a tehetséges diákokat a képességeik kibontakoztatásában? 

Megeshet-e például az, hogy valakit kizárnak versenyből, vagy mindenki megkapja a bizalmat az osztályban? Tudja-e a pedagógus, hogy ez is a tanulásról, tapasztalatszerzésről és nem a tanár sikerélményéről szól? 

Járjunk utána, hogy van-e korrepetálás – és ha igen, mekkora létszámban –, emellett segítenek-e, amikor bármelyik gyereknek valamilyen elakadása van. 

Milyen az iskolai közösségi élet? Mennyi tábor van, vannak-e közös kirándulások (és oda magukkal visznek-e segítségképp egy-egy szülőt, ha szükséges) és családi programok, amiken a szülők a gyerekekkel együtt vesznek részt? 

A gyerekeinknek joga van a megfelelő oktatáshoz

Összességében nagyon sok szempont merül fel. A legfontosabb az, hogy szülőként is tudatosan válasszunk, a gyerekünket és magunkat ismerve súlyozzuk az érveket. 

Szülőként jogunk van ahhoz, hogy minden tájékoztatást transzparensen és teljeskörűen megkapjunk az iskolaválasztást megelőzően és az iskolában töltött évek alatt egyaránt, ahogyan a gyerekünknek is joga van olyan oktatásban részesülni, ami építi és segíti őt testi, érzelmi, értelmi fejlődésében egyaránt. Ezt persze nem szülői kötelesség megvalósítani, de fontos, hogy tisztában legyünk vele, és tudjuk jelezni, ha ez nem valósul meg. Ennek a megoldása a mindenkori kormányzat kötelessége, de a szülői közösség szintén tehet azért, hogy felügyelje, és adott esetben megkérdőjelezze azt, ami az intézményben folyik.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ master1305

Kőrizs Kata