„Itt a halottak az élőket tanítják” – Miért pótolhatatlan a holttestfelajánlás?

–

„A régi bonctermek ajtaja felett olvashattuk, hogy »Hic mortui vivos docent«, azaz, »itt a halottak az élőket tanítják«. Talán sokan csodálkoznak, amikor először hallanak a holttestfelajánlásról, pedig ez a nagylelkű és különleges tett – amivel valaki a halála után az orvosképzést és mások gyógyulását kívánja szolgálni –, elfogadott, sőt nagyra tartott, nemes cselekedet. Intézetünk oktatói és hallgatói a legnagyobb elismeréssel, kegyelettel és megilletődve fogadják azt a döntést, amikor valaki felajánlja a saját, illetve hozzátartozója holttestét” – mondja Dr. Alpár Alán, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatója, nemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes, egyetemi tanár.

Nem elég a képzésben az atlasz, a monitor, a 3D-nyomtatott szervek

Az igazgató leszögezi, hogy a holttestfelajánlás nélkülözhetetlen mozzanata annak a gyakorlati oktatásnak, amivel az orvosok olyan tudással vértezik fel magukat, amivel elősegítik embertársaik gyógyulását.

Nincs az a vaskos, végtelen precizitással illusztrált anatómiai atlasz, digitális vagy 3D-nyomtatott eszköz, ami pótolná azokat a kurzusokat, ahol a hallgatók vagy a már végzett orvosok a valóságot tanulmányozva fejlődnek. Gondoljunk csak a légútkurzusra, ahol a preparált, teljes tüdő légutaiban szimulálnak aktív vérzést, majd intubálják az elhunytat! Ilyenkor látni, hogy ténylegesen jól sikerült-e a művelet, megtelik a tüdő levegővel, majd elernyed.

„Legfőbb célunk, hogy segítsünk a betegeknek, és ezért mindent be kell áldozni, ami létezik. Legyen az munkaidő, munkán túli idő, ébren töltött éjszakák, amikor azon gondolkodunk, hogy mi történt vagy mi fog történni. A holttestfelajánlás pontosan ebbe a gondolati sorba illeszkedik: pótolhatatlan szolgálat az embertársak felé” – teszi hozzá Dr. Alpár Alán, aki bár hasznos kiegészítőként tekint a digitális és 3D-nyomtatott lehetőségekre, a valóság megismerését az emberi test különböző képleteinek, szerveinek megtapasztalásához, megtapintásához, preparálásához köti.

A bonctermi gyakorlatokon éppen ezért páratlan és rendkívül intenzív munka folyik.

Hogyan zajlik a holttestfelajánlás?

A magyar egészségügyi törvény két lehetőséget ad arra, hogy orvosi oktatási és kutatási célra holttestet lehessen felajánlani. Egyrészt meghozhatjuk ezt a döntést életünkben, egy egyszerű, két tanú által hitelesített magánokiratban (ez egy formanyomtatvány, amihez nem szükséges közjegyző vagy ügyvéd). Másrészt halálunk után, a temetésre kötelezett hozzátartozó is dönthet úgy – ha korábban nem tettünk tiltakozó nyilatkozatot –, hogy a temetési folyamat helyett átadja a holttestünket az Anatómiai Intézetnek.

„Még sokan nem tudnak erről a lehetőségről, így mérlegelni vagy megvitatni sem tudják. Pedig, amikor már hall róla valaki, megindító gondolkodási folyamat veheti kezdetét a végső kérdésekről. Hozzánk is fordulhatnak, hogy megkérdezzék, mi történik, amikor valaki ezt az utat választja” – mondja Frantalné Gadanecz Beatrix oktatási szakértő, biológus, aki a holttestfelajánlás folyamatát és a kurzusokat szervezi.

Jelenleg 5000 aktív felajánlás van az intézetnél (fiatalabbak és idősebbek egyaránt), és évente 100-110 elhunyt érkezik hozzájuk.

Ki lehet felajánló?

Dr. Ruttkay Tamás, az Anatómiai Intézet holttestfelajánlásért felelős adjunktusa úgy látja, sokféle érv húzódhat annak hátterében, hogy valaki megteszi ezt a felajánlást. Sokan az orvosképzést szeretnék támogatni, és vannak családok, akiknek a temetéssel kapcsolatos költségek átvállalása is fontos segítséget jelent, hiszen az egyetem apró viszonzó gesztusként minden kiadást fedez (például szállítási, hűtési, adminisztrációs díjak).

Számos példa van a halálos betegség diagnózisát kapó betegek felajánlására is, akik az adjunktus tapasztalatai szerint a visszafordíthatatlan kór árnyékában reményt adó lehetőségként is tekintenek erre a döntésükre. Mint mondja, ez a pótolhatatlan gesztus segíthet szembenézni az ismeretlen és félelmetes elmúlással.

„Küldetésünk és erkölcsi kötelességünk, hogy a lehető legsokrétűbb oktatási tevékenységet folytassuk a felajánlók segítségével. Mindenki számít. Óriási szükségünk van a felajánlásokra – ahhoz, hogy a hivatásunkat megfelelően tudjuk végezni, 2-2,5-szer ennyi beérkező elhunytra lenne szükségünk” – hangsúlyozza az adjunktus, aki a visszatartó tényezőkről is beszél.

„Mindenki szabadon nyilatkozhat a saját, illetve hozzátartozója testéről. A kis csapatunk tagjai, akikkel fogadjuk és tartósítjuk a holttesteket, szintén eltérően vélekednek: közülünk is van, aki tett felajánlást, és van, aki kifejezetten elzárkózik ettől. Ezt mindenki magában rendezi le és ez így van jól. Nem mindenki tudja meghozni ezt a döntést – függetlenül attól, hogy az egészségügyben dolgozik-e vagy sem –, akár hitbeli vagy egyéb meggyőződésből is lehetnek eltérések” – mondja Dr. Ruttkay Tamás, majd hozzáteszi: életében tett nyilatkozatától bárki bármikor visszakozhat, de a hozzátartozói nyilatkozat nem visszavonható.

Milyen kizáró okok vannak?

Bár történelmi időkben kiskorúak holttestén is tanultak a boncteremben, a mai szabályozás szerint kizárólag felnőtteket vesz át az intézet. Kizáró oknak számít továbbá, ha valaki bűncselekmény áldozata lett vagy saját kezével vetett véget az életének.

Az egészségügyi kizáró okok körébe pedig azok a fertőző betegségek tartoznak, amik veszélyesek lehetnek a hallgatókra vagy a kollégákra: Hepatitis B, Hepatitis C, TBC, HIV.

Semmi más kizáró ok nincs (például súlyos daganatos betegség vagy végtagvesztés), fontos azonban, hogy ha szakmai indoka nincs a patológiai osztályok által végzett, halál okának megállapításáért felelős kórboncolásnak, akkor azt a családtag által kérelmezve mellőzzék. Az Anatómiai Intézet kizárólag oktatási-kutatási feladatokat lát el és a bekerülő holttest akkor tudja a legteljesebb szerepét betölteni, ha kórboncolás nem történik rajta.

Jelentős szerepe van még a gyors ügyintézésnek: az intézet a halált követő 12 napig tudja átvenni a testet, mert a szövetek csak ebben az időszakban alkalmasak az oktatási-kutatási szempontból végzett tartósításra.

Közös megemlékezés az Új köztemetőben

Amikor az oktatási folyamat befejeződött (ez akár éveket-évtizedeket is jelenthet), a holttestet kegyeletteljesen elhamvasztják, de a hamvakat az intézet nem tudja kiszolgáltatni, valamint nevesített sírhelyre sem kerülnek. Az egyetem ennek ellenére igyekszik kellő érzékenységgel és tisztelettel fordulni az elhunytak és szeretteik felé: minden év tavaszán díszmegemlékezést tartanak jelképes szórásos temetéssel.

„Budapesten, az Új köztemetőben, a szóróparcella mellett rendelkezünk emlékhellyel, ahol egy díszes obeliszk mellett bárki bármikor megemlékezhet az oktatási és kutatási célra felajánlott elhunytakról. A halálesetkor előre megkérdezzük a családtagokat, hogy később küldjünk-e értesítőt az éves közös megemlékezésről, amin a hozzátartozók, az egyetem kollégái és hallgatói szoktak részt venni” – osztja meg velünk Dr. Ruttkay Tamás.

Frantalné Gadanecz Beatrix személyesen is sok felajánlóval és hozzátartozóval kerül kapcsolatba és azt mondja, a leggyakoribb ellenérv, amivel a családtagok oldaláról találkozik, az az, hogy nem tudják elképzelni, hogy ne legyen kihez kimenni a temetőbe.

„A halál előtt talán végig reménykedünk, hogy a betegség meg fog állni, visszafordítható. Az emberek általában nem tudják jól kezelni, illetve elfogadni az elmúlás fogalmát. Sokszor épp a temetéssel tudatosul, hogy már nincs az illető, vége az életének. Miután valakit eltemetnek, azt érezhetjük, hogy valamilyen formában mégis itt van velünk.”

„Így legalább van értelme az elmúlásnak”

Az oktatási szakértő-szervező egy karácsony környéki példát is megoszt velünk, amikor is egy tüdőrákbeteg, idős férfi hunyt el. „A felesége beszélt arról, hogy annak idején ők is az egészségügyben dolgoztak. Gyakran szembesültek a halállal, hallottak erről a lehetőségről, és úgy gondolták, bármit hoz az élet, így legalább van értelme az elmúlásnak, ezzel is adnak valamit a hátramaradóknak. Látták, hogy mit élnek át a betegek, és hogy mennyit küzdenek az orvosok, így ők is felajánlották a holttestüket, hogy minél több sikeres műtét legyen.”

Frantalné Gadanecz Beatrix korábbi munkahelyéről is ismer, sőt baráti kapcsolatban áll egy felajánlóval, Molnár Krisztinával, akinek először édesanyja megbetegedése miatt került ez a téma a látókörébe.

„Laborban dolgozom. Már akkor hasznosnak találtam az ötletet, amikor Beatrix 3-4 évvel ezelőtt először mesélt róla. A férjemmel együtt úgy gondoljuk, hogy mindketten megtesszük ezt a felajánlást, nemcsak azért, hogy a tudomány okuljon belőle, hanem földhöz ragadtabb okok miatt is. Nincsenek közös gyerekeink, ezért döntöttünk a felajánlás mellett. Ki fog minket eltemetni, ha meghalunk? Szerintem ezt a megközelítést is figyelembe lehet venni” – mutat rá Molnár Krisztina, aki ‘93 óta dolgozik az egészségügyben – korábban ágy mellett –, így sokszor találkozott az elmúlással.

Eltávolodtunk a ténytől, hogy az életnek vége lesz

A felajánló szerint napjainkban tabutéma a halál – nem beszélgetünk róla, távol tartjuk magunktól a téma minden rétegét.

„Míg régen együtt éltek a családok, látták a felettük lévő nemzedék elmúlását, és az ehhez kapcsolódó rituálék is megvoltak, addig ma már külön élünk és elfeledkezünk ezekről a hagyományokról. Nincs rá megoldókulcsunk, eltávolodtunk attól a természetes dologtól, hogy az életnek vége lesz. Mindig csak az örömöt, a pillanatnyi jót kergetjük, a halálra és a gyászra nem gondolunk a mindennapokban.”

Molnár Krisztina 2012 óta foglalkozik aktívabban ezzel a kérdéskörrel, édesanyja ugyanis ebben az évben betegedett meg, és 2024 májusában hunyt el. „Mivel mindannyian kapcsolatban vagyunk a háziorvosunkkal, ezért a holttestfelajánlás lehetőségének megemlítése a háziorvosi rendelés keretén belül lenne célszerű. A háziorvos ismeri a betegeket, hozzátartozókat, élethelyzeteket. Tudja, mikor, kinek, és hogyan adja át azt az információt, ami segít a döntés meghozatalában” – mondja.

Abban, hogy a közvélemény járatosabb legyen a holttestfelajánlással kapcsolatos információkban, Dr. Alpár Alán szerint a médiának is óriási ereje van. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt, amikor még tanársegéd volt, készült egy televíziós interjú a témában az egyik legnagyobb kereskedelmi csatorna műsorában.

„Réthelyi Miklós professzor úr – intézetünk akkori igazgatója – elmondta, milyen nemes és mennyire fontos cselekedet ez. Egy héten belül rengeteg felajánlásunk érkezett. Ez annak is köszönhető, mert egy hiteles és nagyszerű ember beszélt róla, aki nemcsak szakmai, de emberi kiválóságával is vezetett minket, fordult az emberekhez.”

Mély tisztelettel

A bonctermi órákról és a holttestfelajánlás gyakorlati jelentőségéről Dr. Péch Klaudia tanársegéd mesél.

„Korábban, még hallgatóként, a mi csoportunk elég hamar komfortosan érezte magát az anatómiai kurzusokon, ám sokféle történetet hallottunk (például vannak, akik rosszul viselik a formalin szagát, vagy megszédülnek a holttesttel való első foglalkozáskor). Tanársegédként először izgultam, hogy hasonlóan fognak-e reagálni a hallgatók, de szerencsére sokat számít, hogy hogyan tálaljuk ezt az egészet, még mielőtt megmutatjuk nekik a holttestet. Fontos, hogy mindig nagy tisztelettel elmondjuk: ők azért tettek felajánlást, hogy segítsék a jövő nemzedékét. Ezzel nem is szokott gond lenni, látszik a hallgatókon a megrendültség. A csoportomban mindenki tisztelettudóan és méltósággal fogadta a helyzetet.”

Ráéreznek a mozdulatokra

Dr. Péch Klaudia csodálatosnak tartja azt a folyamatot, ahogy fejlődnek a hallgatók. Még azok is nagyon jól rá tudnak érezni a mozdulatokra, akik előtte szabadkoznak, hogy nem jó a kézügyességük.

„Mindenki örömmel várja, hogy továbbfejleszthesse a manuális készségeit, miközben szinte észrevétlenül építenek pótolhatatlan tudásforrást az elméleti részből. Látom, ahogy lelkesen hozzák az alapkészletüket, szikével, eldobható pengékkel, csipesszel” – hangsúlyozza a tanársegéd, aki Dr. Ruttkay Tamástól (a PhD témavezetőjétől) sajátította el azt a mentalitást, hogy az ember minden szikevonásból tanul valamit, nincs olyan, hogy elrontott vagy kárba veszett mozdulat.

Dr. Péch Klaudia az első csoportja kapcsán nemcsak a kiemelkedő eredményekből, jegyekből, hanem a hallgatókra átragasztott szenvedélyből is azt látja, hogy beérik a gyakorlati órák gyümölcse. Az oktatás mellett a (főként mellkassebészeti) preparálás és a PhD kutatás is nagy szeletet tesz ki a munkaidejéből, valamint továbbképző kurzusokon is aktívan részt vesz.

Helyükre kerülnek a perspektívák

„Azt is nagyon élvezem, amikor klinikusoknak tarthatok tudásfrissítő anatómiai összefoglalót, amiért nagyon hálásak szoktak lenni. Jó érzés, amikor értelmet nyer, hogy hosszú-hosszú órákig dolgozunk a preparátumokkal” – teszi hozzá a kutató, aki azt tapasztalja, hogy nagy aha-élményt jelent, amikor az anatómiai atlasz alapján esetleg rosszul értelmezett perspektívák a helyükre kerülnek.

„A méh és a petefészkek általában pont ilyen területek – először észre sem veszik a hallgatók, hogy a könyv szerint rosszul képzelik el a szervek elhelyezkedését. Amikor azonban látnak egy megfelelően megnyitott medencét, sok minden a helyére kerül a tananyagból. A szemszög, a térlátás és a mozdulatok új értelmet nyernek.”

Frantalné Gadanecz Beatrix szintén a medencei régiót hozza fel példaként, amikor a kurzusok jelentőségéről kérdezem.

„A felmenőim körében előforduló betegségek miatt nagyon érzékenyen érintenek a nőgyógyászati műtétek, azon belül is a méheltávolító beavatkozások, ahol gyakori szövődmény például a húgyhólyag sérülése. Kifejezetten erre irányuló kurzus is elérhető nálunk a rezidensek számára, hogy minél kisebb kockázattal történjenek a jövőbeni műtétek. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha már ilyen testi-lelki fájdalom éri a nőket, akkor ne legyen mellé szövődmény, amivel szintén meg kell küzdeniük. Ha már a megelőzés nem működik, és el kell jutni a műtétig, akkor az a lehető legjobban sikerüljön!”

Kockázat nélkül gyakorolni a műtéteket

Az intézetben lehetőség van arra, hogy ezeket a folyamatokat úgy tudják gyakorolni a hallgatók, hogy nincs rizikófaktor. A szakorvosok oldaláról is hatalmas igény van a műtétek begyakorlására, természetesen nemcsak nőgyógyászati, hanem minden szakterületen (a koszorúér-műtétek kurzusai például kifejezetten nagy népszerűségnek örvendenek).

Elképesztő súlya van annak, ha egy orvos nem elsőre vagy másodszorra – hiába nagy odafigyeléssel és tapasztalt kolléga mellett –, hanem többedszerre végzi az adott műtétet. Vélhetően minden páciens legszívesebben a lehető leggyakorlottabb és legfelkészültebb kezek alá feküdne.

Láthatjuk tehát, hogy az orvostanhallgatók és a már végzett orvosok szempontjából is felbecsülhetetlen értéke van a holttestfelajánlásnak. Míg a hallgatók az első évben anatómiát, szövet- és fejlődéstant tanulnak, addig a rezidensek, szakorvosok a test azon régiójára fókuszálnak, ami őket hivatásukból fakadóan érdekli.

Mindemellett a tudományos kutatásokat végző orvosok munkáját is fontos hangsúlyozni, hiszen a felajánlott holttestekről eltávolított mintákon végzett vizsgálatok a test és a különböző betegségek olyan tulajdonságait segítenek megérteni, amit csak humán mintákon lehet valóban megismerni.

Vannak állatkísérletek is, de az ott nyert eredményekből nem mindig következtethetünk az emberre (betegségek esetén főleg nem).

„A nyugat-európai egyetemeken zajló oktatási-kutatási tevékenységben egyre korlátozottabb mértékben építenek a holttestfelajánlásra, de mi küzdünk azért, hogy nálunk legyen jövője. A magyar anatómusok egyöntetűen úgy vélik, hogy a minőségi orvosképzés emberi holttesteken való tanulás nélkül nem lehetséges” – mondja Dr. Ruttkay Tamás.

Ihász Nóra