Beüthet a fenti lelki ménkű, mondjuk, a hormonjaink miatt kamasz korban. Emlékeztek még arra a következetes eleganciával megvalósított elviselhetetlenségre, állandó, savanyú fejű nézésre és egyszavas undokságokkal való kommunikálásra, amit annak idején mi is produkáltunk?

Persze az elfúriásodás bekövetkezhet a terhesség során is. Az állapotos nők hirtelen UFO-vá válása és idegen bolygók űrlogikája szerinti gondolkodása nyilvánvaló tény, én is átmentem rajta. Nem győzök utólag hálás lenni érte a férjemnek, hogy elviselt óriásira nőtt pocakkal és összezsugorodott látókörrel.

Megnő az esély a fúriásodásra menstruáció előtt egy héttel is, annak ellenére, hogy egy férfi-nő dialógusban simán letagadnám ezt az állítást. Nem, a nők hisztijeinek nem mindig AZ az oka.

De előhozhatja belőlünk a fúriát egy hormonmentes élethelyzet is.

Ott vannak a menyasszonyfúriák. Ismerős? Én is átmentem ezen a folyamaton, csak nálam ütősebb kombót kevert kis a sors: terhes+menyasszonyfúria üzemmódban nyomtam, ami hát, igencsak feladta a leckét az én jövendőbelimnek. Szerencsénkre igen kevés idő volt az esküvő szervezésére, így az igazán elvetemült menyasszonyi hisztériákat nem volt lehetőségem prezentálni. Pedig feltételezem, jó lettem volna bennük.

Aztán később kicsalhatja az mederből a fúriát egy élethelyzet is; például egy bölcsőde- vagy óvodaválasztás. Ekkor még a szelíd anyukák épphogy csak kieresztik karmukat, viselkedésük igazából nem riasztó. Akár jogosnak vélhetnénk aggodalmukat, miszerint csak alpesi magaslaton lehet a bölcsőde/óvoda, hogy ne fulladjon meg a szmogtól a gyermek (ez utóbbi a mai szmoghelyzetben amúgy teljesen érthető kérés lenne). Elhatározzák, hogy öt diplomával rendelkező (ebből két nyelvtanári, egy jógaoktatói, egy fejlesztő tornász és egy mary poppinsi legyen), polihisztor gondozók kezeibe adják csemetéjüket, akik legalább olyan kedvesek, mint az anyukájuk, nagymamájuk, plusz a dédijük együtt, és pont annyira hasonlítanak is rájuk. Leszögezik, hogy olyan intézmény kell nekik, melyben van egy komplett sóbarlangos játszóház, napi tíz kiló gyümölcs és zöldség az uzsi, Kodály-módszerrel énekelnek, Latinovitsként szavalnak, az udvar focipályányi méretű, és tele van olyan játékokkal, melyeken intelligensre tornázhatja magát a gyermek. És persze legyen angol.

A bölcsőde- és óvodaválasztás során azonban a nők visszafogják magukat.

Na, de az iskola kiválasztásakor! Akkor, kérem, elszabadul a lelki bestia, (bevallom, nálam is így volt), jöhet az irányíthatatlan őrület, a tökéletes armageddon, mely elsöpör férjet, barátokat, és mindenki csak pislog, mikor lesz már ennek vége?

Nem tudom, miből fakad a magyar nőknél ez a becsípődés az iskolaválasztással kapcsolatban, de én is rendelkezem vele: most dől el a gyerek jövője, nem ronthatom el, mert akkor egy életre elkaszálom az utódom karrierjét, boldogságát.

Sokan (a mázlisták) egyszerűen bevállalják a körzetes iskolát, hiszen a mi anyáink sem görcsölték túl azt, hová írassanak be minket, mentünk oda, ami közel volt, aztán csókolom. Így is megtanultunk írni-olvasni-számolni-meg-a mohácsi-vész-dátumát.

De, ha az anyuka netán meghall egy pletykaszintű, orbitális baromságot a körzetes iskoláról, (egyszer valaki azt hallotta, akinek a nagynénje mesélte, akinek az unokatesója látta, akinek férje megálmodta, hogy csúnyán nézett egy tanár) akkor már beindul a gépezet. Lehet, hogy rossz a körzetes iskola?

Az anyuka fülébe tett bogár ekkor gonosz módon zsizsegni kezd addig, amíg ő utána nem jár a dolognak, és meg nem találja a tökéletes oktatási intézményt szeretett utódjának.

Jöhet a nyílt napokra járás, ahol legszívesebben felvételt készítenénk a tanítónőkről, majd lelki rátermettségüket kielemeztetnénk egy mentalistával, és esetleg betennénk a táskánkba egy hazugságvizsgálót is, amit rákötnénk a pedagógusra, hogy a nyílt óra végén biztosan az igazat mondja.

Jöhet az igazgatóknál való kilincselés, amikor is megígérünk fűt-fát-bokrot, sőt egy egész kiserdőt, hogyha felveszik a gyerekünket, mekkora mintaszülők leszünk: SZMK-tagok, alapítványi támogatók, és részt veszünk az iskola átfestésében, újraburkolásában, ha kell, téglát is rakunk.

Jöhet az ismerősök felkutatása, akikhez átjelentkezhetünk, hogy lakcím szerint is odatartozzunk az álomiskolához. Az önkormányzatban dolgozóknak ilyenkor a szemük se rebben. Nem vonnak le szociális következtetéseket, hogy március-áprilisban egyszer csak sok anya költözik el gyerekével a férjétől, majd szeptemberben hirtelen kibékülés után, vissza.

Az iskolaválasztási mizéria közben észre sem vesszük, hogy a munkahelyünkön kerülnek minket, a barátaink lemondják a találkozókat és a férjünk is szótlan apátiába süllyed, mert semmi más beszédtémánk nincsen, mint a Meixner-féle olvasási módszer, százalékos továbbtanulási arány, idegen nyelvek heti óraszáma, osztálylétszám és iskolai különórák.

Elképzelhető, hogy az ősz szálak hirtelen gyarapodni kezdenek a hajunkban. Valószínűleg az iskolaválasztó anyafúria pár kilót is lead nagy aggodalmában, vagy pont felszed, ki milyen evésreakcióval követi le a stresszt.

A lakás pedig annyira szalad, hogy kisétál az ajtón a kupleráj, és a család hetek óta fagyasztott pizzán meg virslin él.

De minden rossznak vége szakad egyszer. Jó hír, hogy a mi gyerekünket is felveszik valahová. És az anyuka visszaváltozhat azzá, aki volt. Normális nővé, akivel végre lehet másról is beszélgetni, mint az iskola.

Igaz, egy darabig szívesen mesél arról, melyik csodálatos intézmény fogadta be a gyermekét, de már nem fog megsértődni az ilyen kérdéseken:

– És ezen kellett ennyit görcsölnöd???

Vagy csupán leheletnyit. Épp csak annyira, hogy fúriaszemei egy pillanatra felvillanjanak.

 Finy Petra

 

 Kép: iStock by Getty Images