„Megbeszéltük, hogy ünnepek után szül, nem?” – karácsonyi szüléstörténetek

Új ügyeletes team érkezett, és ez maga volt a megváltás!

Dóri tavaly december 22-én szülésindítással adott életet kislányának egy budapesti kórházban. A magánorvos, akihez várandósgondozásra járt, végül másik intézményben volt elérhető, mint ahol ő szülni szeretett volna, ezért az utolsó időszakra keresett magának egy olyan orvost, aki az általa preferált intézményhez tartozott. Ő pedig szülésindítást javasolt, amit azzal indokolt, hogy a kisbaba lombikprogramban fogant. Dóri akkor kezdte gyanítani, hogy a két dolog valószínűleg nem függ össze, amikor az orvos által javasolt időpontban jelentkezett a kórházban, és az ott dolgozó ügyeletes csapat azt mondta neki, hogy ettől még nyugodtan indulhat magától, nincs hova sietni, hiszen a kiírt dátum december 26. Amikor azonban kiderült, hogy a szóban forgó orvos a felettesük, utasításként értelmezték a javaslatot, így megindították a szülést, de addigra már Dóri is úgy érezte, hogy szeretne túllenni rajta, hiszen lelkileg erre készült.

Az addigi tapasztalatai szerint mindenki nagyon kedves volt azon a szülészeten, de amikor az indításhoz szükséges ballon felhelyezése utáni reggel jelentkezett a szülőszobán, akkor egy nagyon barátságtalan szülésznő fogadta. Remélte, hogy nem ő lesz ott, de sajnos ebben nem volt szerencséje. Kioktató stílusban beszélt vele, durván vizsgálta, a Dóri által beszerzett előzetes információkkal ellentétben nem engedte, hogy bármit egyen,

a ballont pedig előzetes jelzés nélkül vizsgálat közben csak „kitépte” belőle. Amikor ezt Dóri szóvá tette, és jelezte, hogy nagyon fájt neki, akkor erre válaszul azt kérdezte, hogy ha ezt nem bírja elviselni, mi lesz majd a szülés alatt.

Egész délelőtt azt hajtogatta, hogy nem haladnak, nem lesz ebből semmi. Közben szerelőket is beküldtek a szülőszobához tartozó mosdóba, mert kiégett a lámpa. Dóri szóvá tette, hogy ő éppen szül, és ez vajon nem zavarja-e őket, de csak annyit mondtak, hogy őket ide küldték be. A burokrepesztés után (amiről egyébként szintén nem tájékoztatták előre, hanem egyszerűen csak egy vizsgálat közben megcsinálták), amikor kicsit később kiment a mosdóba, azt is mondta neki a szülésznő, hogy jó lenne, ha nem csöpögtetne össze mindent.

„Számomra felfoghatatlan, hogy lehet egyáltalán egy ember ilyen, nemhogy egy szülésznő, akinek ez a szakmája, és amit azért választott, hogy nőknek és kisbabáknak segítsen” – mondja Dóri. Pozitív fordulatot az ügyeletváltás hozott a délután folyamán. Onnantól kezdve ugyanis egy rendkívül kedves és támogató orvos–szülésznő-páros segítette őt a vajúdásban. Ők végig biztatták, mindenben hagyták dönteni, és azon is csodálkoztak, hogy miért nem evett addig semmit. Addigra viszont már annyira hányingere volt, hogy nem is tudott volna. És bár nem volt könnyű az út, annyira sokat biztatták és segítettek neki, hogy este nyolcra hüvelyi úton megszületett a kisbabája.

Dóri a szülés után vélhetően a kimerültségtől nagyon rosszul volt, ezért a szülőszobán maradt másnap reggelig, és vért is kapott, de továbbra is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak vele. Szereztek neki vacsorát a menzáról, és bár ott ez nem szokás, amikor kérte, megszervezték, hogy valaki lehozza hozzá a kisbabáját a csecsemőosztályról is. A következő napokban is mindenki nagyon kedves volt velük, a nehézséget az jelentette a számára, hogy az akkori influenzajárvány miatt teljesen egyedül voltak bent, és nem látogathatta őket senki. December 25-én viszont hazamehettek, és onnantól csendben, nyugalomban, együtt, a férjével hármasban tölthették az ünnepeket. Dóri azt mondja, hogy az ügyeletváltásnak köszönhetően végül nem maradt meg rossz élményként számára a szülése, de azzal a szülésznővel, aki az első nap fogadta, lehetőleg nem szeretne többet találkozni.

Szivárványbabát karácsonyra!

Bellának két évvel ezelőtt, december 21-én született a kisbabája: sokáig vártak, de már csak három nap volt a 42. hétig (a betöltött 40. héttől terminustúllépésről, a betöltött 42. héttől pedig túlhordásról beszélünk – a szerző), ezért elindították a szülést. A vajúdásra sok időt hagytak, de mivel alig haladt előre a folyamat és Bella már rosszul volt, 48 óra után azt kérte, hogy császározzák meg. A szülésindításra hivatkozva nem engedték, hogy egyen (elavult szokás – a szerző), ezért addigra nagyon kimerült volt.

A bent dolgozó szakemberek kedvesek voltak velük, kaptak halászlét, az egyik orvos palacsintát is rendelt nekik. Azt érzékelte, hogy bár mindenki próbált arra fókuszálni, hogy a bent lévők életük egyik legnagyobb eseményét élik át, de azért őket is húzta haza a család.

Egyedül egy orvos jelentett számára nagyon kellemetlen élményt, aki a vajúdás két napja után köszönés nélkül csak beviharzott a szobába, és azt mondta, hogy „Akkor most repesztünk egy burkot”, amibe egyébként Bella már nem egyezett bele. Onnantól, hogy eldöntötték, császármetszés lesz, sajnos még hat órát kellett várnia, és mire odakerült, már annyira fáradt volt, hogy elaludt a műtőasztalon.

Bella kisbabája három azt megelőző vetélés után érkezett meg hozzájuk, és éppen december 24-én, szenteste napján térhettek haza vele. Bella a hazaúton végig sírdogált. A fát a kislányuk apukája addigra feldíszítette, és a mellette lévő fotelben azóta is minden évben elkészítik ugyanazt a képet. Bella számára azóta kapott értelmet a karácsony.

Csak ne karácsonykor!

Móni tizenhárom évvel ezelőtt szült, az akkor még fogadott orvosa azt mondta neki, hogy ő december 24-én biztosan nem megy be, így ha akkor indulna meg, egy kollégájánál tud majd szülni. Aztán végül 22-én mégiscsak behívta egy oxitocinterheléses vizsgálatra, hogy „megnézze”, biztosan minden rendben van-e.

Móni azt mondja, hálás érte, hogy előző nap felhívta a szülésznője, és elmondta neki: készüljön fel rá, hogy aznap már nem megy haza, mert a doktor úr biztosan nem áll majd meg a vizsgálatnál. És ez így is történt, a terheléses vizsgálat után kérdés nélkül burkot repesztett, és felcsavarta az oxitocint:

két óra múlva meg is született Móni kisfia. Azt mondja, ez fájdalmas volt és intenzív, de gyors, és nem élte meg rosszul. Azt viszont igen, hogy az orvos és a szülésznő a feje fölött döntött a gátmetszésről, úgy, mintha ő ott sem lenne. Ahogy azt is, amikor a gyermekágyas napok alatt kioktatták, amiért véres lett alatta a lepedő.

A szülés után ott töltött három nap idejére alapítványi szobát kértek, amelyben tévé is volt, hely is, és ahova a családtagok és a kislánya is bemehettek hozzá, így a karácsonyt sem kellett teljesen külön tölteniük. Azt mondja, a személyzet egyébként a fenti rossz élményét leszámítva kedves volt a gyermekágyas osztályon, de azt, hogy karácsony lenne, nem érzékelte senkin.

Azóta a kisfia már tizenhárom éves, és bár van, hogy ha valamilyen nagyobb ajándékot szeretne, összevonják a születésnapot a karácsonnyal, de arra nagyon figyelnek, hogy mindig legyen külön tortázás és külön ünneplés a születésnapján.

Egy kistestvért szeretnék karácsonyra, anya!

Krisztina egy tavaszi estén a Pöttyös Pannit olvasta kislányának, aki azt mondta akkor, hogy karácsonyra a Jézuskától kistestvért szeretne. Krisztina hamarosan meg is tudta, hogy kisbabát vár, akinek ráadásul a kiírt születési dátuma éppen december 24. volt. A kislánya miatt azért remélte, hogy nem épp szenteste lesznek majd bent a kórházban, és végül december 21-én meg is indult a szülés. A kisfia egy magánkórházban született meg, ahol minden úgy alakult, ahogy elképzelte. Azt mondta, nagyon meghitt volt a légkör.

December 23-án haza is engedték őket, így karácsonykor a kisfiát is betették a fa alá. Persze azért játék is volt mellette.

Ünnepekkor nem találkozunk!

Zsófi még az ügyeleti rendszer bevezetése előtt, fogadott orvossal szült hat évvel ezelőtt, december 24-én. Bár az ismerősök elmondása szerint jó orvos volt, viccesen és sokszor mondogatta neki, hogy „Zsófi, ünnepekkor nem találkozunk”. Ő ugyanakkor nem érezte úgy, hogy gondot jelentene a számára, ha esetleg az ünnepeket bent tölti, mert a kisbabájuk egy évig váratott magára, mielőtt megfogant, és igazi ajándéknak érezték, hogy éppen szentestére várják őt. Azt mondja, épp költöztek, és amikor december 23-án rátette az utolsó kis bogyót az adventi koszorúra, beindult a szülés is. Zsófi az első szülése előtt egyáltalán nem készült, szerette volna a testére bízni magát, nem akarta túltervezni az eseményeket, ezt utólag már bánja. 

A szülészetre érkezve nagyon meghitt volt a légkör, az ügyeletesek fogadták, üres volt a szülészet, volt karácsonyfa, fények, igazán mesébe illőnek érezték a helyzetüket. Mindenki nagyon kedves volt, nem avatkoztak be, meghagyták őket az intim közegükben. Aztán eljött egy pont, amikor már nagyon közel álltak a szülés végéhez, és ekkor jelezték az ügyeletes kollégák, hogy be kell hívniuk a fogadott orvost. Zsófi ekkor úgy érezte, hogy szívesebben maradna együtt az ügyeletes orvosokkal, de sajnos az akkori szokásrendszer ezt nem tette lehetővé. Így behívták az orvosát, aki rögtön ezzel a kérdéssel indított: „Megbeszéltük, hogy ünnepek után szül, nem?”.

Ezután pedig „vitaminkoktélt” kért. Zsófi nem is értette, hogy miért kér elnézést tőle a szülésznő, miközben beköti. Később jött csak rá, hogy oxitocin volt.

Azt mondta, innentől vált számára traumatikussá az élmény, ugyanis addig úgy érezte, hogy uralja a testét, utána viszont elvesztett minden kontrollt saját maga felett. Az orvos a kitoláskor is kérdés nélkül, erősen nyomta a hasát.

Zsófi ezután úgy érezte, több gyereket nem vállal. De aztán haladt a feldolgozással, és végül négy évvel később szült megint: ugyanabban a kórházban, ügyeletben, egy teljes más szemléletben, ami igazi gyógyító élmény volt számára.

Valaki így szereti meg az ünnepeket

Dominika kisbabájának súlya az utolsó hetekben lassabban növekedett, ezért szorosabb megfigyelés alatt tartották őket. Novembertől rendszeresen járt vizsgálatokra és CTG-re, és nagyon megszerette, hogy a hajnali sötétben mindig karácsonyi hangulatban találja magát a kórházban, ahol hétről hétre egyre több dísz és dekoráció került fel. Azt mondja, korábban nem így volt, de ebben az évben megszerette a karácsonyt. A súlygyarapodás kisebb mértéke miatt szülésindításra készültek, és ha már erre került sor, partnerek voltak az orvosok is abban, hogy karácsonyra hazaérhessenek.

A szülés és a bent töltött napok is jól élményt jelentettek Dominika számára, aki a ballonos éjszaka után öt-hat óra alatt megszült. A szülésznők elmondták neki korábban, hogy bár van még pár orvos, aki lehet, hogy mást fog mondani, de fontos, hogy legyen energiája, nyugodtan ehet a vajúdás alatt is, és így is tett.

Szülinapi és karácsonyi ajándék egyben

Katáékat már egy ideje kérdezgették, hogy mikor érkezik a kistestvér, bár a kisebb még csak pár hónapos volt. Azt válaszolták, hogy tervezik, talán karácsonyra már úton lesz. Azt viszont maguk sem gondolták, hogy – ahogy Kata mondja – óvatosabban kell fogalmazniuk, ugyanis nemcsak a várandósság érkezett meg akkorra, hanem már a kisbaba is. Ráadásul mindez Kata férjének születésnapján derült ki. Aztán eljöttek az ünnepek, eltelt a szenteste, és Kata kislánya két évvel ezelőtt december 26-án útnak is indult. Azt mondja, már szokatlan volt aznap reggel az is, hogy nem kívánta a kávét, de csak estére vált teljesen egyértelművé, hogy a kislányuk hamarosan megérkezik. Ahogy beérkeztek a kórházba, az őket fogadó szülésznő nem nagyon akarta elhinni Katának, hogy ez a kisbaba rövidesen kint lesz, de aztán másik ügyeletes és fiatal csapat érkezett, és ők a lehető legtámogatóbban álltak hozzá:

hitelt adtak a testérzeteinek, mindenhez engedélyt kértek, tiszteletben tartották a döntéseit, biztatták. Így Kata kislánya éjfél előtt két perccel meg is érkezett.

Katától azt is megtudtam, hogy ő maga császárral született, az anyukája pedig gyakran mondogatta neki, hogy „kislányom, mi nem tudunk szülni”. Ő pedig elhatározta, hogy felülírja ezt, és sikerült neki. Azt mondja, a bent töltött idő kellemes és hangulatos volt számára, minden fel volt díszítve a kórházban, és szép élménnyel tért haza.

Ilyen felnőni, ha karácsonykor születtél

Laura már maga is anyuka, és bár kislánya is az adventi készülődésbe cseppent, ő maga december 24-én született 12 óra 24 perckor. Gyerekként néha nehéz volt neki, ha valamelyik családtag úgy gondolta, hogy elég egy ajándék is, ha már egy napra esik a születésnapja és a karácsony, felnőtt fejjel pedig már ő próbál mindenkit lebeszélni arról, hogy külön születésnapi ajándékot is adjon neki. A szülei viszont mindig nagyon figyeltek rá, hogy külön is megünnepeljék, és ezért minden évben december 23-án szülinapoztak is. Ma cukrászként egyenesen csodálja, hogy az anyukája a karácsonyi készülődés forgatagában még tortát is mindig sütött neki. Most már ő süti a saját tortáját, és mindig a „frász kerülgeti”, hogy idejében készen legyen mindennel.

Ők a karácsonyt legalább három helyen ünneplik minden évben 24-én, hogy minden szerettükkel együtt lehessenek egy kicsit, és nagyon fontosnak tartja azt is, hogy az ünnep varázsát átadja a saját kislányának is, aki idén a második karácsonyát tölti velük. Ő pedig épp az adventi időszak elején érkezett, és Laurának nagyon sokat jelentett, hogy milyen szép karácsonyi hangulatot varázsoltak a kórházba és a szülőszobára is.

Azt mondja, épp szállingózni kezdett a hó, amikor vajúdott, és ez még szebbé tette az amúgy is szép szülésélményét. Úgy érzi, hogy az az adventi várakozás, amit mindig korán kezd, és igazán átél, elhozta a kislánya érkezését is.

Otthonszülés az ünnepek alatt

Kitti az otthonszülést választotta, ráadásul egy olyan időszakban, amikor már legális volt otthon szülni, de még kevés volt az elérhető bába. A kisbabájuk tíz évvel ezelőtt, december 28-án, éppen az édesapja születésnapján érkezett meg, békében, háborítatlanul. Ebben az időszakban Kitti megtapasztalta, hogy a szülésre és a karácsonyra várakozás mennyire hasonlítanak egymáshoz: várunk valamire, amiről tudjuk, hogy meg fog történni, mégis izgatottak vagyunk. A várakozást és a készülődést segíti az ebben az időszakban legtöbbünkből kikívánkozó csendes, nyugodt időtöltés, a fények, a bensőségesség és az örömteli, nem feszült várakozás.  

Kitti azt mondja, különösen szép élményt jelentett az első napokban számukra az, hogy év vége lévén minden és mindenki elcsendesedett. Megmaradt számukra az új élet érkezésének meghittsége.

Bár igyekeztünk több megszólalót bevonni, egyetlen gyűjtés értelemszerűen nem tudja megragadni a tapasztalatok sokféleségét. Úgyhogy most ti jöttök: nektek milyen volt szülni, (nagy)szülővé válni, vagy megszületni karácsonykor? Írjátok meg kommentben!

Kőrizs Kata