Vinetta, murok, fuszulyka és társai – az erdélyi kertész pityókát vermel és kapát degeszt

–

„A kertben vagyunk. Apád kapál, én gyomlálok” – hangzik el édesanyám válasza, ahányszor arról érdeklődöm, mi újság odahaza. Március óta ez minden elfoglaltságuk: ha lejárt a munkanapjuk, felveszik a kertbejárós cipőt vagy papucsot – mert ehhez a tevékenységhez külön lábbeli dukál –, vállukra támasztják a naphosszat vízben degesztett (áztatott) kicsi kapát, és hátravonulnak. Seprűt tesznek az ajtóba, hogy az arra járó tudja, nincsenek otthon, és szinte ki is költöznek a házból: amint elkezdhetik a földművelést, minden tevékenységük az udvar, a kert és a „nyárikonyha” körül zajlik.

Különös erővel bír otthon a „hátramegyünk” kifejezés.

Egyrészt azért, mert mindent, ami elöl van, az elvonulást, a vendégfogadást, a benti tevékenységet egyszersmind kiszorítja, másrészt azért, mert – bár hátrébb van, mint a ház, ami a téli hónapokban maga a zsibongás, a családi események színtere vagy éppen a csend – a maga nemében ez is egy otthon, és mint ilyen, az életet magát adja. Csak másfajta minőségében és sokkal nyersebben. 

Talán ezzel magyarázható, hogy Erdélyben még mindig az elöl-hátul tengelyen rajzolódnak ki a faluképek. A hátsó udvar sok helyütt szárnyasoktól hangos, a csűr mellett istálló, abban ló, tehén, bárány vagy disznó, a pajtahíján széna, a földjén frissen vágott fű, és a csűr mögött ott a kert a rengeteg zöldségével, mellette gyümölcsfák és bokrok sok színes terméssel.

Minden, amire az embernek szüksége lehet. Amit nem tud elfogyasztani, azt feldolgozza, elteszi télire, és míg neveli-gondozza, legyen az állat vagy növény, addig a legnagyobb tisztelettel viszonyul hozzá.

A kert Erdélyben legalább annyira fontos, mint a háznál nevelt haszonállat

De nem csupán a szüleim életére igaz ez, ebben az időszakban szinte minden erdélyi ember a kertjében tölti az ideje nagy részét – főként az, aki faluhelyen él, de ma már az sem ritka, hogy a városiak a közeli falvakban művelnek kerteket, hogy kiszabadulhassanak a betonrengetegből. Ott megnyugodhatnak, alkothatnak, életben tarthatnak, nevelhetnek, ezek meg mind a kiegyensúlyozott élet alappillérei, nemhiába mondják a pszichológusok, hogy a természet jó hatással van a lélekre.

Az erdélyi ember tesz arról, hogy egész évben egészségesen étkezhessen – még ha nem is mindig tudatosan, hiszen a rengeteg teendő és fizikai munka közepette ritkán töpreng azon, hogy van a teste. Helyette sokkal inkább az hajtja, hogy több erőbefektetéssel, de kevesebb pénzből tarthassa fenn a családját. A zöldség és a házilag nevelt jószág pedig lehetővé teszi a boldogulást: nincs is szükség egyébre, mint józan paraszti észre, örökölt módszerekre és nagy családi tudástárra, illetve rengeteg munkára, és máris jelen van a biztonságérzet.

Mert ha fogytán lenne a pénz, akkor is van mihez nyúlni.

És ez generációs tudás. Generációs tapasztalás. „Dolgozz, mert akkor nem halsz éhen” – oktatják a fiatalabbakat az idősek, és előbb-utóbb mind a kertben találjuk magunkat. Egyszer csak megmarkoljuk a kapa nyelét, és vágjuk a földet, nevelgetjük a palántákat, ültetjük a magokat. Mit sem sejtve arról, hogy ez mekkora pluszt jelent a későbbiekre nézve. 

Megtanulunk gondoskodni. Felelősséggel tartozni valami iránt. Megtanuljuk felismerni a bajt, és a gyors reagálás képességét is magunkévá tesszük. Illetve gyakoroljuk az ősbizalmat: a természetbe és a tapasztalatainkba vetett hitet.

Így kertészkedj erdélyi módra: íme, a családom bevált módszerei

Odahaza mostanra már zöldellnek a kertek. Idén, a budapesti létezésben a munkálatok nagy részéről lemaradtam. De végigkövethettem telefonon, hogy miként gyarapodnak az ágyások, illetve arra még volt lehetőségem, hogy tavasszal én magam készítsem elő a hagymákat: sorokat húztam az ágyásokba, és dughagymát ültettem. Amelyek most már ágaskodó zöldhagymák, szinte minden leves és túrós puliszka kísérői, de egyre nőnek a paradicsom- és paprikapalánták, és a pityóka (krumpli) is szépen terebélyesedik. 

De ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, rengeteg munka kellett, ami tulajdonképpen már február végén, március elején elkezdődött:

a szüleim a „hólével” együtt vetik el a hagymamagot, amiből később „hagymapalántot” ültetnek.

Azaz, amint elkezd olvadni a hó, elszórják a magot, hogy a lé bemossa a földbe, és az így nőtt palántákat később kiültetik, ebből lesz a piros hagyma – ami nálunk Erdélyben a magyarországi sárga hagyma megfelelője.

Február végén, március elején a melegágy az első, egyfajta magaságyás, ami trágyából és jófajta termőföldből készül, kis fakerettel, fóliázott fedőrésszel. Ebben nevelgetik magról a palántákat, amiket később kiültethetnek a kertbe. Ugyanez egyébként a házban is megvalósítható, csak apró edénykék kellenek hozzá, sok mag, fény és locsolás.

Április folyamán a dughagymával foglalkoznak, de ilyenkor kerül a földbe a murok – azaz sárgarépa –, a petrezselyem, a saláta, a retek, a fokhagyma és a borsó is. A fokhagymán és borsón kívül a felsoroltak ültethetők a hagymaágyások szélére is, keretet adva ezzel az ágyásoknak. Ezt követően jöhet a pityókavermelés – azaz a krumpliültetés – a felszántott földbe. A pityókának nagyobb hely kell, nálunk sokszor a kert felét foglalja el ez az ültetvény, aminek nagy ellensége a kolorádóbogár. A szüleim sokszor mésszel permeteznek, mert ez a legkevésbé ártalmas „vegyszer”, ami távol tarthatja az élősködőket.

Április-májusban az uborka, a karósfuszulyka, a gyalogfuszulyka – azaz bab vagy paszuly –, a tök és a kukorica is a kertbe kerül. Ezzel egyre szaporodik a munka is, hiszen folyamatos kapálást, gyomlálást és locsolást igényelnek a zöldségek.

Majd a májusi jó időben a melegágyban nevelkedett palánták is a termőföldbe kerülnek.

Általában fagyosszentek után, mert az erdélyi ember még hiszi, hogy Pongrác, Szervác és Bonifác előtt bekövetkezhetnek a májusi fagyok, amelyek tönkreteszik a zsenge növényeket,

de május 12., 13. és 14. után már nem igazán jellemző a nagy lehűlés, kikerülhetnek az addig gondosan dédelgetett palánták. A hagyma, a paradicsom, a paprika, a vinetta – azaz padlizsán –, a káposzta, a karalábé, a karfiol, a zeller mind a kertbe kerül a számára kinevezett ágyásba, és kezdetét veszi az életben tartás művészete. A harc az időjárással, az élősködőkkel és az emberi természettel.

Mert legyünk őszinték, vannak napok, amikor az ember a háta közepére sem kívánja a kertet, mégis gondozza, mert a célja hosszú távú. Az így kapott zöldségekből akár évekig eltartható finomságok készülhetnek, például fagyasztott zöldségkeverék, savanyúságok, esetleg hagymalekvár, paradicsompaszta, finompaprika.

De ahhoz előbb le kell győzni a csupaszcsigákat, amelyek irtására, bármennyire kegyetlenül hangzik is, különféle módszereket fejlesztettek az erdélyi kertészek. Van, aki sörrel csalogatja őket egy tartályba, ahol elpusztulnak, mások indiai futókacsát „alkalmaznak”, amelyek nokedli módjára kapják be mindet az ágyások közül.

A kert és a természet kegyetlen is. És kegyetlen az ember is a természet közelében, hiszen túl kell élnie. Ezért aztán életbe lép egy természetes szelekció a kertben, amit a lehető legkevesebb vegyszerrel próbálnak elősegíteni. Mert ha nem ők lépnek fel határozottan, akkor megteszik az állatok, és a megrágcsált, elkapkodott zöldségeknek semmi hasznuk, marad utánuk a hiába végzett, rengeteg munka.

A kevés vegyszer egyébként nemcsak akkor fontos, amikor rovar- és élősködőirtás vagy elriasztás a cél, hanem akkor is, ha nagy és egészséges termést szeretnének.

Talán a többség nem is „bio” címszó alatt, hanem a saját egészsége érdekében teszi, de sok helyen a legnagyobb beavatkozás nem más, mint a termőföld „megganézása”.

És ilyenkor szerencsések azok, akik tehenet tartanak, akiknek meg nincs, azok a gazdatársaiktól kérnek. Télen, a legnagyobb fagyban terítik szét a trágyát a földön, hogy a tavaszi hólével és szántással beleivódjon, és ettől kiválóan termő, egészséges legyen. 

Mert a zöldség- és gyümölcstermesztés sokkal egyszerűbb annál, mint amit az üzletek polcain látunk. És nem is annyira tökéletes.

Helye van a kertben a foltos, ütődött, kissé romlott vagy állatok által megcsócsált zöldségeknek is, és ezeket ugyanolyan örömmel szedi le és dolgozza fel az erdélyi kertész, mint a kerekded darabokat. Mert mindet saját kezével dédelgette életre.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Bereczki Szilvia