–

Juhtúrós cukkinileves

Kezdjük rögtön valami finom meleggel! Megmondom őszintén, én a cukkinit sokáig a világ egyik legunalmasabb zöldségének tartottam. Nekem túl édeskés, nem kifejezetten markáns az íze… ám éppen ezért tud szuper aláfestő zenéje lenni a marcona juhtúrónak! Két-három cukkinit gyalulj le, kevés sóval olívaolajon pirítsd meg, öntsd fel 6 deci vízzel, dobj bele egy kockára vágott krumplit, mehet bele kapor, ha szereted, majd amikor a krumpli megpuhult, turmixold össze 200 gramm juhtúróval. A tetejére én tökmagolajat tettem, de szerintem kolbászmorzsával is isteni. (Azt meg úgy kell, hogy aprítógéppel – amiről még sok szó lesz – magos kenyeret és kolbászt térfogatra 1:1 arányban ledarálsz, majd kis olajon megpirítasz. Igen, fokhagyma is mehet mellé, ha szeretnéd.)

Céklás rizottó kéksajttal

Roppant egyszerűen elkészíthető, drámaian dekoratív fogás, de nem kertelek, két dolog azért mindenképp kell hozzá. Egy: rendkívül leegyszerűsíti ennek az ételnek az elkészítését, ha van otthon aprítógéped (ami nem egyenlő a botmixerrel), hiszen akkor nem kell nekiállnod céklát reszelgetni, amitől a legnagyobb elővigyázatosság mellett is olyan lesz a konyha, mintha épp a pulton számolt volna le egymással két, machetével felszerelkezett mexikói drogkartell.

Az aprítógép amúgy roppant hasznos dolog, melegen ajánlom, fél perc alatt össze lehet benne dobni egy ipari mennyiségű coleslaw-t, de én például a bolognai szószhoz is abba dobálom be a zellert, hagymát, répát. Szóval, szerezz be egyet feltétlenül… vagy barátkozz olyannal, akinek már van!

A másik – ha nem is elengedhetetlen, de azért úgy az igazi – hozzávaló pedig az úgynevezett alaplé, azaz pár bögre üres húsleves, ami éppcsak hogy gyöngyözik a tűzhelyen, miközben a másik lábasban készül a rizottó.

Ha ennél a pontnál nem görgettél el felháborodottan, akkor mondom a tutit, nem fogod megbánni: az aprítógépben felszecskázol négybögrényi nyers, meghámozott céklát (vagy ugyanennyit lereszelsz). Aztán vajon fehéredésig átkeversz két és fél bögre rizottó rizst, sózod, rádobod a céklát, majd a forró húslevesből annyit öntesz rá, hogy épp elfedje a céklás rizs tetejét a folyadék. Lefedve párolod, pár percenként ránézel, és utánaöntögetsz a levesből, amikor elfőtt.

A jó rizottó nem pergős, hanem egy kissé lédús (lásd a képet), éppen ezért szinte csak frissen jó.

Amikor megfőtt al dentére a rizs, friss borsot őrölsz rá, és belekeversz 250 gramm elmorzsolt kéksajtot.

A kész étel nemcsak isteni finom, és bitang látványos, de a céklának köszönhetően roppant egészséges is. A vörös gyökérzöldség ugyanis igazi superfood, a benne lévő rengeteg vitaminnak és ásványi anyagnak köszönhetően a rákmegelőzéstől a vérnyomáscsökkentésen át a bőrproblémákig számos dologban segítségedre lehet. Én például időnként reggelire is céklát eszem nyersen, méghozzá úgy, hogy apró kockára vágva összeturmixolom naranccsal, grépfrúttal és almával. Csak egy dologra kell ilyenkor odafigyelni: Ne. Felejtsd. El. Hogy céklát ettél, különben pisiléskor garantáltan megáll benned az ütő…

Karfiolrizs gránátalmával

Karfiolt életem első negyven évében szinte csak a nagymamámféle leves formájában ettem, nem is igazán voltam oda a se íze, se bűze (oppácska, az pont van…) szétfőtt zöldségtől. Aztán tavaly télen fordult velem egyet a világ, amikor a karfiolos gofri, a BBQ karfiol és a prézlis karfiol mellett felfedeztem a karfiolrizst… Ó, szentséges szűzanyám, hát az szerelem volt első kóstolásra! Ezt a műfajt variáltam ezúttal tovább, a szezámolajjal és naranccsal szuvidált lazac mellé… De önmagában is nagyon finom salátának, előételnek, könnyű vacsorának, szóval bátran ugorj neki. 

Reszelj le (vagy apríts darálógépben, ugyebár) egy fej karfiolt nyersen – kb. rizsszem méretű legyen a végeredmény. Vajon vagy olívaolajon pirítsd meg, közben sózd, menjen rá egy kiskanál curry por is. Nem kell sokáig főzögetni, körülbelül 5-8 perc alatt el is készül. Akkor keverd hozzá egy gránátalma szemeit, három evőkanál mandulaforgácsot, és én a tetejére szórtam még szárított rózsaszirmot, de csak mert volt itthon, és fensziskedéshez szottyant kedvem.

Szusi

„Ha ez ilyen könnyű, miért nem csinál mindenki otthon szusit? Miért rendelik drága pénzen?”

– kérdezte szeretett kolléganőm, Anna, amikor átugrott hozzám egyik nap szusit készíteni. Nos, szerintem a válasz nagyon egyszerű: mert nem sokan tudják, milyen könnyű szusit csinálni.

Pedig tényleg pofonegyszerű: 20 deka szusi rizst alaposan moss meg, majd kb. három és fél deci vízzel főzd puhára. Közben melegíts össze 5 deci rizsecetet két és fél deka cukorral, és egy kiskanál sóval, és amikor kész a rizs, keverd bele. Amíg a rizs hűl, addig vágj fel mindent, avagy bármit, amit beletekernél, hosszú, vékony csíkokra. Nem kell autentikus japánosnak lennie, elvégre te eszed, méghozzá itthon, a négy fal között a karanténban, szóval ha te téliszalámit tekernél bele csalamádéval, engem aztán igazán nem nyom!

De mivel ez egy zöldséges cikk, én javasolnék a füstölt lazac és az omlett mellé kígyóuborkát, julienne-re vágott répát, kápiát, jégsalátát… vagy ami épp akad a hűtőben. Innentől viszont már könnyű dolgod van: egy bambuszgyékényre (nyugi, a legtöbb hiperben lehet kapni, ha semmiképp nem leled, egy textil tányéralátét is megteszi) teríts le egy norilapot, arra kanalazz rá két-három evőkanál rizst, és amennyire tudod, lapogasd le úgy, hogy a tőled távol eső végén két centi helyet azért hagyjál üresen. A hozzád közelebb eső végére tedd a zöldségcsíkokat, majd óvatosan, mint a rétest, a bambuszgyékény/alátét segítségével tekerd fel, a legvégén kicsit meghengergetve. Tedd a hűtőbe, hogy kicsit összeálljon, amíg elkészíted a többi tekercset, majd éles késsel vágj belőle egy centi vastag szeleteket. 

Fiala Borcsa

A képek a szerző tulajdonában vannak