–

Élénken él bennem az emlék, amikor egyetemista éveim alatt naiv albérletkeresésbe kezdtünk egy barátnőmmel. Lazaságunkat látva gyorsan letörték a lelkesedésünket a tapasztaltabb ismerősök. Rögtönzött gyorstalpalójukat végighallgatva megértettem:

ez egy olyan piac, ahol folyton résen kell lenni, és ahol mindig az erősebb kutya, khm, érvényesül.

Igazuk volt.

Az első néhány pofon vérig sértett. Mégis hogy lehet az, hogy mást választanak helyettünk? Miért az kapja a lakást, aki már a megtekintésre a zsebében viszi a teljes foglalót? Miért kérdezgetnek a munkahelyemről? Miért bizalmatlanok velem, miközben én olyan kedvesen megígértem, hogy senki sem cigizik majd benn? És legfőképpen: hogy gondolja azt bárki is, hogy zsebből kiperkálok egyhavi lakbért és kéthavi kauciót? 

A felismerést, hogy nem teljesen alaptalan a bérbeadók szkepticizmusa, az ingatlanozással foglalkozó barátaim történetei hozták el számomra. Amellett, hogy meséltek becsületes, korrekt, igényes, idejében fizető lakókról, sajnos mindegyikőjük tarsolyában lapult legalább egy horrorsztori is, amit végighallgatva kétszer is meggondolja az ember, hogy belevág-e az ingatlanbizniszbe.

Családtagom, aki tizenhét éve foglalkozik bérbeadással, így mesélt az élményeiről:

„Igazi laikusként kezdtem bele az egészbe, alapvetés volt számomra, hogy aki jön, az becsületes lesz. Szomorú felismerés volt, hogy bizony naiv voltam. Rengeteg olyan ember járt nálam az elmúlt években, aki kárt tett a lakásban, lelakta a helyet vagy megszegte a szerződésben foglaltakat.

Időnként már azt érzem: valódi kincs a korrekt, egyenes, környezetére igényes albérlő, és úgy kell rá vadászni, mint egy igazgyöngyre.”

A szemléletesség kedvéért összegyűjtöttünk négy sztorit a közvetlen közelünkben félresikerült bérbeadásokról.

Az „ezermester” lakó, aki „majd megoldja”

„Péter bohókás figura volt, az első perctől látszott, hogy a saját világában él, de ez inkább tette őt szimpatikussá és szerethetővé, mint ellenszenvessé. A lakást rögtön egy az egyben átalakította – furcsa, virágos tapéták kerültek félig felragasztva a falra, és szokatlan bútorok, de mi szerettünk volna rugalmasan állni az új lakó ízléséhez. Az első komolyabb gond akkor jött, amikor

Péter közölte, hogy nem szeretné kifizetni a teljes rezsit, mert úgy gondolja, hogy az azért ennyire magas, mert rossz a hálózat és elfolyik az áram a falban.

Mikor felvilágosítottuk róla, hogy ez nem lehetséges, újabb dologgal rukkolt elő: a cúgos ablakokat orvosolva belülről purhabbal fújta körbe őket, természetesen a megkérdezésünk nélkül. Ehhez képest már meg sem lepődtünk, amikor eldöntötte, hogy kifesti a lakást – a bútorok elhúzása nélkül. Péter szépen szabályosan körbefestette az összes szekrényt, ágyat, komódot, amik azóta kikerültek a lakásból, de »szerencsére« a nyomuk őrzi az emléküket.”

A lakó, aki miatt a rendőrséget is megjártuk

„Több sikertelen kiadási kísérlet után ismét hirdetni kezdtük a lakást. László hívott, hogy mikor nézhetné meg, majd öt perccel azután, hogy letettük a telefont, meg is jelent a párjával és egy kombiautóval, ami rogyásig volt pakolva a holmijukkal. Nem teketóriáztak sokáig: nem próbáltak alkudni, előkaptak egy köteg készpénzt, a kezembe nyomták a lakbért és kéthavi kauciót, majd azzal a lendülettel becuccoltak a lakásba. Az előéletéről nem sokat osztott meg a páros: annyit tudtam, hogy külföldi munkát hagytak félbe, most Magyarországon szeretnének új életet kezdeni. Bár a történet furcsán indult, örültem a fizetőképes lakónak, azt azonban nem sejtettem, hogy közös sztorink »izgalmas« fordulatot vesz. László két hónap után felmondta az albérletet – annyit mondott, vállalkozásba kezd. A mese kissé ködös volt, de továbbra sem fogtunk gyanút – László pontosan rendezte tartozásait és kifizette a rezsiszámlákat, majd eltűnt, mint a kámfor.

Pár hónap elteltével a rendőrkapitányságról hívtak bennünket: egy körözött bűnözőt kapcsoltak le, aki állítólag nálunk lakott albérletben, menjünk be tanúskodni a tárgyalásra.

Gyorsan kiderült, hogy Lászlóról volt szó – akit, mint bebizonyosodott, nem is így hívtak, ráadásul garázdaságért, csalásért és okirat-hamisításért fogták el. Legközelebb már a tárgyaláson találkoztunk, ahol vezetőszáron hozták elénk egykori lakónkat.”

A lakó, aki nem bírt kikeveredni a szerelmi mizériából

„Alex – nevezzük így – szimpatikus, negyvenes férfi volt. A kezdetektől fogva mély bizalommal viseltetett irántunk – elmesélte, hogy épp válófélben van, még egy üveg bort is megittunk együtt a szomorúsága oldására. Ekkoriban még a bérbeadás elején jártunk, próbálgattuk a szárnyainkat, nem írtunk minimum x hónapra szóló szerződést – bízva benne, hogy így is hosszú távú bérlővel hoz össze a sors. Alex becsületes volt, de ezzel együtt bizonytalan is – összesen két hetet lakott nálunk, majd közölte, hogy inkább visszamegy a családjához, mert nagyon hiányoznak neki a gyerekei. Empatikus emberek módjára ezt megértéssel fogadtuk – menjen csak, mi a szeretet oldalán állunk, úgyis jön új lakó, aki majd ennél tovább bérli a lakást.

Emberünk mézeshetei nem tartottak túl sokáig – három hét múlva újra ő jelentkezett a hirdetésünkre, mondván, nem tud zöld ágra vergődni a feleségével, inkább nálunk folytatná mégis az életét. Újra beköltözött, és visszaállt a rend – újabb két hétre, amikor ismét elszólította a szíve…

Hibáztatni nem tudjuk a bizonytalanságáért, de maradjunk annyiban, azóta már minimum egyéves szerződéssel engedünk bárkit a lakásba.”

A bérlők, akik miatt be kellett törnünk a saját otthonunkba

„Bár korábban főleg pároknak és családoknak adtam ki a lakásom, egy alkalommal egy cég is felkeresett, hogy irodának vegyék ki. A cégvezetőből csak úgy sugárzott a lelkesedés: hatalmas projektet vázolt fel, sokmilliós panzióépítésről és golfpályáról mesélt, aminek a levezényléséhez keresett irodát a kolléganőinek. Az első pár hétben nagy volt a jövés-menés, aztán ez fokozatosan csökkenni kezdett, majd két hónap múlva már elhagyatva állt a lakásunk. Bérlők sehol, benn mindig sötét, az ablakok csukva, a telefonjuk süket. Gyakorlatilag elérhetetlenné váltak. Gyorsan kiderült, hogy nem csak mi keressük őket. Egy verőfényes délutánon megjelent négy marcona alak egy nagy terepjáróval, és a lányok után kérdezősködtek, azonban mi nem tudtunk információt adni. Végül egy ügyvéd segítségével derítettük ki, hogy a cég felszámolás alatt áll.

Szerencsére sikerült felvennünk a kapcsolatot a felszámolóval, így egy végrehajtó jelenlétében törtük fel a saját ingatlanunk ajtaját – merthogy a lányok a zárat is lecserélték.

Bérlőink természetesen sosem jelentkeztek újra, a kifizetetlenül maradt tartozás kielégítésére a bútorokat hagyta nálunk a végrehajtó.”

Hogyan kerülhetjük el a hasonló sztorikat?

Bár a fenti sztorikon utólag már jót derülnek a bérbeadók, egy percig sem rejtik véka alá, mennyi fejtörést okoztak számukra a problémás bérlők. Noha mindannyiójukról elmondható, hogy kedvességgel, nyitottsággal, bizalommal állnak az új lakókhoz – nem csoda, ha a tapasztalataik alapján kétszer is meggondolják, kit engednek be az otthonukba. (Ezeket hallgatva jókora bűntudatot is érzek, amiért a főbérlőm tudta nélkül mentettem haza mindenféle kóbor állatokat.) Na, de mit tehetünk, és hogy őrizzük meg a jóindulatunkat és a bizalmunkat az ilyen történetek után? A fenti sztorik egyik elmesélője figyelmességre int: 

A „többemberes” babák igényei nagyok, a szüleik mégis gyakran magukra maradnak

WMN Life – 2023. április 5. – TF

„Minél több tapasztalatot gyűjt az ember, annál több dologra odafigyel a bérbeadásnál is. Nehéz másra hagyatkozni, mint megérzésre és emberismeretre, és még azokkal együtt is nehéz kikerülni, hogy ne fussunk bele valamilyen kihívásba. Nincs két ugyanolyan probléma, mindig jöhet valami újabb, éppen ezért kell körültekintőnek lenni.

Mindenképp beszélgessünk hosszan a potenciális bérlővel, hogy minél több benyomásunk legyen róla.

Szerintem, aki elolvassa a fenti történeteket, már megértheti, hogy ez nem faggatózás vagy tolakodás, és egyben tudja azt is, hogy a pontos elszámolás nagyon sok nehézséget megelőzhet.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / AntonioGuillem

Takács Dalma