„Ne szeress bele, ha pedig mégis beleszeretsz, akkor tanuld meg elengedni” – Egy sokat próbált albérletkereső anyuka hét tippje

–

Négy év, négy otthon

Kezdjük ott, hogy az elmúlt bő négy évben négyszer költözködtünk. 

Berlinből egészen Debrecenig rohantunk, hogy rehabilitálódjunk a nem épp tündérmesébe illő külföldön élésünk után. Aztán Debrecenből – több hónapnyi lakáskarantén után – a járvány első két hulláma között átmenetileg Tahitótfaluba cuccoltunk, szó szerint friss levegőért. Kertes parasztház, hegyoldal, Dunakanyar. Pár hónappal később továbbléptünk a fővárosba, azon belül is a bulinegyed kellős közepébe. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy az egyik rokonunk volt olyan kedves, hogy felajánlotta, lakhatunk átmenetileg a lakásában. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy a vírus miatt mennyire hálásak voltunk azért, hogy nem kellett vagyonokat kicsengetni egy albérletért.

Persze tudtuk, hogy a jó világ nem tarthat örökké, és meg kell hagyni, két gyerekkel ez a környék nem annyira ideális. Főleg nem az újabb karanténidőszak alatt, hiszen nem nagyon volt természet a közelünkben, ahol a gyerekek kitombolhatták volna magukat, ahol feltöltődhettünk volna családként. Ebben a helyzetben töltöttünk majdnem egy évet, amikor úgy éreztük, nem halogathatjuk tovább, mennünk kell egy megfelelőbb létforma irányába.

Elkezdtük a lakáskeresést

Az időközben átalakult munka–iskola–óvoda helyzetünk miatt tudtuk, hogy a budai oldalon kell kutakodnunk, hogy ne kelljen napi több órát tömegközlekednünk annak érdekében, hogy mindenki eljusson mindenhová. További vágyunk volt egy nappali, két, de leginkább három háló, erkély, és nem lepattant konyha mosogatógéppel, jó tömegközlekedés mellett. Amikor minden adatot megadtunk, 

az ingatlankeresős alkalmazás épp hogy nem kérdezett vissza, szemtelenül kárörvendve: „Kisanyám, toronyórát lánccal nem akartok-e?”

Na, de inkább összeszedem a legfőbb tapasztalatainkat, mit ajánlok, ha költözködés előtt álltok, és mi az a hiba, amit jobb nem elkövetni. Ezek az én saját tippjeim, szigorúan tapasztalati alapon – biztos vagyok benne, hogy a sor folytatható.

1. Légy résen!

Letöltöttem ugye az ingatlankeresős alkalmazást, beírtam a keresési preferenciáinkat, és beállítottam, hogy kapjak értesítést, amint a szempontjainknak megfelelő hirdetés felkerül az oldalra. Ez azért fontos, mert mint kiderült, itt bizony számít a gyorsaság. Csúsztunk le lakásról azért, mert nem mi jelentkeztünk hamarabb. Ha valami picit is megtetszik, azonnal telefonálni, vagy üzenni kell, nincs mese. Nem ér rá. 

2. Ne árulj zsákbamacskát!

Azt hiszem, nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy két kisgyerekkel és egy kiscicával nem tartozunk abba a körbe, akiket olyan nagyon óhajtanának a potenciális főbérlők. De bármennyire kecsegtetőnek tűnik is egy hirdetés, és félsz attól, hogy családi állapotod vagy egyéb ok miatt diszkriminálnának, én azt javaslom, hogy már a legelején, az első érdeklődéskor terítsd ki a kártyáidat. Jobb, ha mihamarabb kiderül, hogy nem látnának szívesen – minek rabolnánk egymás idejét?

3. Nem minden arany, ami…

Annyit elmondhatok, hogy az ingatlanhirdetések nagyjából annyira megbízhatók a képek alapján, mint a társkereső oldalakra feltöltött, tökéletesre dolgozott (vagy épp lopott) szelfik. Körülbelül négyszer-ötször kellett alaposan pofára esnünk ahhoz, hogy már messziről felismerjük a manipulált képeket. Ha túlexponált, vakítóan fehér falakat látsz, azok például a valóságban sanszosan retkesek, minimum a sarkoknál. Alaposan vizsgáld meg a fotókon a csempéket, a parkettát és a nyílászárókat.

Ha belenagyítasz a képekbe, kis rutinnal elég jól kiszúrható a szar a palacsintában. Ha látványosan alacsonyabb az ár, ott biztosan van valami gáz.

Például, eladó a lakás, nem csak kiadó, így csupán átmeneti megoldást keresnek, vagy zajforrás van az ablak alatt, pokoli a szomszéd, és így tovább. Az öcsém például egy szuper lakást talált gyanús áron, de kiderült, hogy egy tényleges pszichopata lakott felül, aki késsel rohangálva üvöltözött éjjelente órákon át. Egy éjszakát bírt ki ott, sőt annyit se, még éjjel elmenekült onnan. A tulaj megértő volt, ő kezdeményezte a tesztalvást. Úgyhogy bármilyen kecsegtető, sajna az áron aluli hirdetések bűzlenek.

4. Szerelembe esni TILOS!

Ez az egyik legnehezebb része az egésznek. Nem egy olyan lakás volt, ami már hirdetésként is elrabolta a szívem. Éjszakánként már azt vizionáltam, milyen lesz ott reggelizni, hogy rendezem majd be a gyerekszobát, milyen jó lesz onnan átsétálni a suliba… Aztán jött a pofára esés.

A helyzet az, hogy amíg nincs aláírt szerződés, addig nem szabad beleélned magad semmibe!

Velünk megesett, hogy találtunk egy lakást, ami frissen volt felújítva, nagyon kecsegtető volt. Ráadásul elsőként jelentkeztünk a hirdetésre. Akkor már majdnem két hónapja jártuk a lakásokat gyerekestül, az egész család az ereje végén volt. Aznap, amikor elindultunk megnézni, negyven fok volt a városban, vizes kendő volt a kicsiken, hogy bírják az utat. A tulaj és az ingatlanos is szimpi volt, a környék picit messzebb esett az ideálisnál, de addigra már megfelelően kompromisszumkészek voltunk. Minden ígéretesen alakult, kezet ráztunk, megbeszéltük, hogy kivesszük, másnap majd hívnak a részletekkel. Hívott is másnap az ingatlanos. De nem a részletekkel…

Elnézést kér, ő is nagyon pipa, sajnálja, satöbbi, de a tulaj felesége arra gondolt, hogy ha ennyire kapós a lakás, hogy az első érdeklődő kivenné, akkor emeljék meg az árat ötvenezer forinttal. Úgyhogy köszönik, de mégsem. Köpni-nyelni nem tudtam, eleve pofátlanul magasak az árak, erre miután kezet ráztak velünk, kitáncoltak a megállapodásból.

Mit számítanak az emberi tényezők, ha egyszer nyerészkedni is lehet? Ez még a sokat próbált ingatlanost is megviselte, nem győzött szabadkozni. (Pici elégtételt azért érzek most is, a lakást állítólag még egy hónapig nem vette ki senki.)

Én végül megnyugodtam, és örülök, hogy így alakult, kell a frásznak egy ilyen főbérlő, és utólag belegondolva sem a környék, sem a lakás nem volt hozzánk való. De elvakított minket a kimerültség.

Volt egy másik lakás is, amibe beleszerettem, ez tényleg olyan közel volt a sulihoz, hogy papucsban is átslattyoghattunk volna, és a terasza a lakásnál is nagyobb volt. De a tulaj nem tudta eldönteni, hogy el- vagy inkább kiadja. Hetekig vártunk a döntésére, aztán a pasi eltűnt. A lakás még mindig a piacon van, továbbra is eladó/kiadó.

Egy harmadik hangulatos otthon, amit nagyon nehezen engedtünk el a „szerelemtől”, a földszinten volt, forgalmas úton, utcai kilátással. Napokig nem voltunk képesek az eszünkre hallgatni, csak érzelemből álmodozni, aztán egy éjjel szerencsére sikerült kimondani, hogy eszement döntés lenne kivenni, hisz szellőztetni se tudnánk soha, hiába pazar a lakás. Nyilván nem véletlenül volt olyan olcsó (a felhozatalhoz képest). 

Szóval, fogadjátok el tőlem ezt a tanácsot: ne szeress bele. Ha pedig mégis beleszeretsz, akkor tanuld meg elengedni. Előbb-utóbb belejössz, meglátod, ez egy ilyen műfaj.

5. A költözködés nem rétestészta!

Nem érdemes nyújtani. Ha végre megtaláltuk a lakást, csapjunk a lovak közé. Ki kell jelölni pár napot, amit a dobozolásra szánunk. Nem sokat, tényleg két-három napot. Mi kényszerből csináltuk így, de utólag nem bánom. Tavaly is hasonlóan turbó tempóban kellett lezavarni, és így nem is volt baj. Azért nem, mert az átmeneti időszakban van valami nagyon nyomasztó és fullasztó, a gyerekeknek meg különösen. Szóval le kell zavarni. Mázlink volt, a szüleim tudtak segíteni, vigyáztak a gyerekekre a pakolós napokon, így semmi mással nem kellett foglalkoznunk, csak a költözéssel. És ami még fontos, ha valaki felajánlja a segítségét: el kell fogadni. Egyik napon se haladtunk olyan gyorsan, mint amikor átjött hozzánk a költözésben nagy spíler barátnőm. Ugyanígy a beköltözés is, a dobozokból érdemes mihamarabb kipakolni, leszedni a ragasztót (!) a dobozokról, és kidobni (a szelektívbe) amilyen hamar csak lehet. Minimalizálni kell az átmenetiséget, hogy tényleg minél hamarabb élvezhessük az erőfeszítéseink gyümölcsét. 

6. A költöztetőkkel tessék körültekintőnek lenni, ne nyújtsd el!

Ha úgy döntesz, költöztetőket hívsz a nagy napra, csakis ajánlás alapján válassz, és még akkor is érdemes minden pontját tisztázni a céggel, nemcsak a lefoglalásukkor, hanem az első doboz felemelése előtt IS. Mi nem így tettünk, és bár szuper kedves emberek segítettek nekünk, a fizetéskor kiderült, hogy a honlap már elavult, és a főnök, akivel egyeztettem, ezt elfelejtette közölni. Így esett, hogy a végén másfélszeres árat fizettünk. Nagyon fájt. De nem tudtunk mit tenni, egy ponton túl már nem nagyon lehet keménykedni. És általában nem a veled épp szemben álló (jellemzően nálad nagyobb méretű) rakodók tehetnek arról, ha a főnökük inkorrekt. Szóval tényleg nagyon alaposan járjátok körbe a költöztetőkérdést.

7. A legfontosabb: manifesztálni ér!

Van nekem egy füzetem, amit pozitív manifesztációkkal töltök meg. „Egészséges vagyok. Imádom a munkám. Nem okoz gondot a havi számlák kifizetése.” Ilyesmik. A lakáskeresés elején szépen leírtam, milyen otthont képzelek el magunknak. Napfényben úszó konyha. Erkély. A környéket is körülírtam. Azt is, hogy nem irreális az ára. És az a helyzet, hogy a lakásunk pont olyan, mint a leírásom. Nem viccelek. Elég konkrétan fogalmaztam, és minden, azaz minden pontja bejött. Hogy ez most haverom, az univerzum műve, vagy szimplán csak következetesen tartottuk magunkat az elképzeléseinkhez, hát ezt nem tudom. De abból kiindulva, hogy milyen nehéz volt az egész (a lányoknak a szerkesztőségben mennyit nyígtam, te jó ég),

nem az elvárásaink miatt tartott idáig, hanem mert ez a lakás, ahol most lakunk, ahol most ezt a cikket írom, még várt ránk. Mi pedig vártunk rá.

Hiszek benne, mert annyira nekünk való, hogy nem lehetett másképp. 

Még akklimatizálódunk. A lelki költözés még folyamatban van, és erről külön is fogok írni, mert bármennyire sikersztori lett is a küzdelmek vége, megérkezni úgy istenigazán nem is olyan könnyű, legalábbis nekem. Otthont váltani, megszabadulni a már nem szükséges dolgoktól, új fejezetet nyitni – kemény belső utazás véres küzdelmekkel, amiket nem lehet megúszni. De ha jól csináljuk, akkor kifizetődik minden kínunk.

Egy dolog biztos: mi most egy darabig nem költözünk. Annak, aki előtte áll, kitartást kívánok! Az a jó hírem van, hogy egy költözés sem tart örökké.

Szabó Anna Eszter