Hogyan NE nyisd ki a pillanatragasztó tubusát?

Nem is értem, hogy felejthettem ki a múltkori cikkből ezt a „csodás” esetet, amikor az unokahúgommal karácsonyi ajándékot készítettünk anyukámnak. Festettünk egy kék madarat, és körberagasztgattuk tükörmozaikokkal. A pillanatragasztó fránya kupakja viszont nem kívánt együttműködni velünk, az agyam pedig ezen a ponton kikapcsolt. Ugyanis hirtelen ötlettől vezérelve a fogaimmal estem neki a kupak lecsavarásának. Végül is az akció sikeresnek bizonyult, mert

 a kupak lejött, ám ezzel a lendülettel egy nagy adag pillanatragasztót lőttem a számra, a számba, a fogaimra és a szájpadlásomra.

Kellett hozzá néhány másodperc, mire leesett, hogy mi történt, de addigra a szám már – hiszen pillanatragasztóról volt szó – összeragadt. Hozzá kell tennem, hogy mindeközben épp eléggé terhes voltam már, szóval hamar beindult a pánik, hogy vajon a kicsi mit kap ebből a nagy adag kemikáliából. De a pánik közben már acetonnal próbáltam rést csiholni a számon, mialatt a számban meg kőkeményen dolgozott a ragasztó, és erősen küzdöttem a hányingerrel is, mert nyelni nem mertem a baba miatt, ám a ragasztó mégiscsak ott ólálkodott a számban, és a nyelvem is igyekeztem olyan pózban tartani, hogy véletlenül se ragadjon le (vagy fel).
Végül sikerült rést ütni a pajzson, kinyitottam, vagyis inkább kitéptem a szám, és utána hosszas acetonos öblögetés és dörzsölgetés következett, mert a fogaim is jócskán kaptak a cuccból.
Jó darabig érezhető volt a baleset utóhatása, de végül megúsztam, megúsztuk komoly baj nélkül, csak a szám fájt egy darabig. (Annát semmiképpen se utánozzátok, az aceton méreg, nem szabad vele öblögetni, orvoshoz kell azonnal menni, ha szembe, szájba, nyálkahártyára jut, ahogy ez rá is van írva a használati útmutatóra! – a szerk.) 

via GIPHY

Na, szóval ezt felejtettem el megosztani legutóbb. A cikk alatt viszont olyan elképesztő sztorikat írtatok, hogy muszáj vagyok megosztani párat közülük, és még a bevezetőre is maradt mesélnivalóm.

Most jönnek a ti történeteitek!

Már az előző cikkben is világos volt, hogy a legegyszerűbb, leghétköznapibb tevékenységek is nagyon veszélyesek lehetnek, ha Darwin-díjasokról van szó. Például megtudhattuk, hogy bizonyos szögből a kenyérhéj is lehet fegyver, és mint kiderült, ehhez is volt, aki kapcsolódott.

„Egy tetanuszt annak köszönhetek, hogy egy zsemlével végigvágtam a tenyerem…

De egyszer sikerült eltörnöm az állkapcsom is egy kómás reggelen. A kocsiajtó útjában felejtettem a fejemet, aminél a kezem sokkal gyorsabb és erősebb volt” – mesélte Zsuzsi. 

 

Mást is ért ám komoly baleset a kocsiajtóval, például Hédi a szemöldökét tépte le félig, amikor magára csapta.
„Olyan horrorisztikus jelenet volt, hogy az akkor kétéves gyerekem zokogva menekült előlem, mert ő látta, amit én még nem.”

Nekem is volt ajtórácsapós balesetem gyerekkoromban több is, de azt hittem, ez a típusú szerencsétlenség a korral eltűnik majd. Úgy látszik, nem, hiszen Gabi is becsatlakozott a sorba:
„Én kiszálltam, és becsaptam az ajtót, majd amikor odébb akartam lépni, akkor jöttem csak rá, hogy odazártam három ujjamat. Még nem is fájt, pedig az ajtó simán és teljesen bezáródott. Aztán vagy két hétig kék és lila ujjakkal éltem.

Lássuk be, vannak ön és közveszélyes karakterű emberek, én is ilyennek vallom magam, ezért sincs jogosítványom, nem szeretném másvalakinél is kísérteni a sorsot. Nem mindig könnyű így az élet, folytonos életveszélyben, ezt biztos Livi is átérzi, aki elmondása szerint teljesen sík, egyenes talajon is képes perecelni.

„A nyálam letüdőzése hetente előfordul, ment már sajt a körmöm alá, szálka a fenekembe, amit ki kellett műteni, volt orbáncom a kislábujjamon lévő karcolástól, vérmérgezésem vízhólyagtól, szaruhártya-sérülésem a saját szemem megdörzsölésétől. Ja, és egyszer úgy nekimentem egy házfalnak, hogy ömlött az orrom vére. Csoda, hogy még élek.”

via GIPHY

És ez még semmi! Jön még horror, készüljetek!

Niki sztorijától például még én is sokkot kaptam.

„A szemgolyómra tekeredett egy hosszú hajszál. A sajátom. De a legjobb az volt, amikor a botmixerből ki akartam kaparni az avokádót, és elfelejtettem, hogy nincs kihúzva… rejtély, miért: elindítottam. Igen: bedarálta az ujjam.”

Ez utóbbi speciel anyukámmal is megtörtént, méghozzá ugyanígy. Emlékszem arra a pár másodpercre, amíg mindenkinek leesett, hogy mi történt, és miért csupa vér minden a konyhapulton. Azóta mérsékelt lelkesedéssel nyúlunk botmixerhez, habár az is igaz, hogy rendeltetésszerű használat mellett ez a veszély nyilván nem áll fenn.

Megesik az is, hogy az embernek fogalma nincs, hogyan is történt a baleset. Nekem rendszeresen vannak hatalmas véraláfutásaim úgy, hogy „lila ibolyám nincs”, mégis mivel, mikor szereztem őket. Kinga esete azért egy fokkal haladóbb eset…

„Órákig éreztem fura feszítő érzést az orromban. Nem is nagyon foglalkoztam vele, aztán este kifújtam, mert éreztem, hogy folyik. A zsepiben pedig ott figyelt egy fél savanyú cukor. Délelőtt ettem savanyú cukrot, a többi örök rejtély.”

Az ember azt gondolná, hogy egy ovis kiscsoportban (és úgy egyáltalán, gyerekközösségben) maximum a gyerekeket érheti baleset, de Lujza bebizonyította, hogy ez tévedés.

„Bölcsiben dolgoztam, amikor az egyik kisfiú nyuszimotorral nekem jött, én meg nekiestem a padnak, és úgy felrepedt a térdem, hogy sebészetre kellett mennem összevarratni. Volt tetanusz meg minden. A papíromra pedig ráírták: »motoros baleset a kiscsoportban«.”

via GIPHY

Arachnophobiások, ez a sztori sokkoló lehet!

Ezt muszáj így az elején ideszúrnom, mert aki iszonyodik a pókoktól, annak Gréta története kész horror lehet. 

 

 „Ami velem történt, szerintem sokak rémálma: egy barátnőmmel egy méteráruboltban vásároltunk, és miközben az eladó hölggyel beszélgettünk, az egyszer csak felkiáltott, hogy egy pók mászik a hajamon. Visítós pánik, én megmerevedtem, hogy valaki szedje le! Aztán az eladónak sikerült úgy meglegyinteni a hajtincsemet, amin a pók hintázott, hogy az egyenesen a fülembe repült. Igen. BELE! Ami ezután történt, arra azt hittem, nem élem túl. Sehogy nem bírtuk kiszedni, olyan mélyre ment, hogy látni se lehetett, viszont időnként éreztem, hogy megmozdul. Végül a barátnőm elkísért a közeli ügyeletre (ezúton is hálám neki, nem voltam egyszerű – néhány méterenként random megálltam visítva, a fülemet dörgölve és a fejemet rázva). Szerencsére hamar fogadtak. Annyira hisztérika voltam addigra, hogy minden várakozás nélkül bekopogtam, és elmondtam, mi történt. A fülöblítés után kezdtem végre érezni, hogy lassan az ép elmém is visszatalál hozzám. Előtte se voltam oda a pókokért…”

Jobb is, ha inkább visszaevezünk hétköznapibb vizekre, mert ez a sztori még engem is megviselt. Jöjjön Márti esete. Az is csak egy kis mosogatásnak indult…

 „Megvágtam a kezem egy törött pohárral mosogatás közben, aztán rosszul lettem a vértől, kimentem a téli friss levegőre, ott az utolsó gondolatom az volt, hogy nem ülök le, mert felfázom. Következő kép: szednek össze a földről, taccs előre, orrtörés. Na, AZ vérzett. Azóta is emlékeztet a balra »deviáló septum« (orrsövényferdülés – a szerk.) és a kezemen a heg, hogy van a felfázásnál rosszabb.“

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Enikő is csak egy borítékot akart leragasztani, aztán mi lett belőle…

„Megnyaltam a ragasztós részt, és ahogy végighúztam rajta a nyelvem, elvágta a papír éle a felső ajkam. Hetekig nem gyógyult be, mert mindig újra kihasadt, ha ásítottam vagy nagyra nyitottam beszéd közben.”

Az ember azt gondolná, hogy ilyen baleset tényleg csak okleveles szerencsétlenekkel eshet meg, de Geri erre alaposan rácáfolt, mert van, hogy tényleg csak pechesek vagyunk.

„Siettem, és sikerült mellé lépnem a bejárati ajtó vaslépcsőjének, aminek az egyik oldalán nincsen korlát. Százhetven centi magasról fejeltem meg a betont. Kilenc öltéssel varrták össze a fejem. A szakmám amúgy légtornász…”

És itt van Kata is, aki csak egy cikket szeretett volna elolvasni.

 „A képtelen balesetes cikk olvasása KÖZBEN bepánikolt a karomban lévő macskám, és szétkarmolta a nyakamat. Még gondolkodom kicsit a sürgősségin.”

Remélem, Kata végül megúszta sürgősségi nélkül! És közben drukkolok magunknak, hogy ezentúl kicsit legyünk már kevésbé szerencsétlenek!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/PM Images

Szabó Anna Eszter