–

„Mami és Papi havi 900 forintért neveltek téged”

Ez is egy olyan mondat, amit nem szeretne hallani az ember. Főleg nem utólag, már szinte felnőttként.

Judit, Ida és Ági nem ismerik egymást, a sorsuk mégis hasonló – már ami a kezdeteket illeti. Nem voltak állami gondozottak, mégsem a szüleik nevelték őket. Idegenek gondoskodtak róluk. Ők etették, itatták, pelenkázták, gyógyították őket. Idának hetes bölcsődében indult az élete, Juditot és Ágit idős emberek nevelték, akik ebből éltek. Az elhallgatás és a hazugság kisebb-nagyobb mértékben mindhármuk életét végigkísérte. Ahogy az igazi anya-lánya kapcsolat hiánya is.

„Iduka sokat sír, de jól aludt, evett."

Ez a bejegyzés áll az akkor 15 hónapos Ida 1963-as bölcsődei üzenőfüzetében.

Akkoriban háromféle bölcsődei ellátás létezett Magyarországon: napos, hetes és hónapos bölcsőde. A napos az, amit ma is ismerünk. A hetes bölcsődékbe hétfő reggel adták be a csecsemőket, és szombat este mentek értük. A havinál pedig havonta egyszer vitték haza a gyereket a szülők.

„Azt tudtam, hogy jártam bölcsődébe. Egyszer rákérdeztem még gyerekként, hogy volt ez pontosan. Emlegette anyám, hogy létezett ilyen, hogy hetes bölcsőde. De azt mondta, nagyon sajnált, nem hagyott ott. És akkor ezzel letudtuk a dolgot, nem beszéltünk róla többet.”

Ida mentális problémákkal küzd, alkoholbeteg. Most egy alföldi faluban él egyedül, harmadik éve nem dolgozik. Azt mondja, ráér agyalni. Például a gyerekkorán.

„Van bennem egészen pici gyerekkorom óta egy rettenetesen erős magányosságérzés. Kívülállóság. Soha nem tudtam megfejteni ennek az okát. Tavaly nyáron valahogy eszembe jutott, hogy meg kellene tudnom, mikortól jártam bölcsődébe. Megvolt még a bölcsődei üzenőfüzetem.