Az elektromos roller mára az egyik legnépszerűbb közlekedési eszközzé vált. Mint azt korábban megírtuk, a Jövő Mobilitása Szövetség kutatása szerint a felnőttek körében az e-autó után az e-roller a második leggyakrabban használt villanyhajtású jármű. A szervezet

becslései alapján ma már 80–100 ezer roller közlekedik az utakon Magyarországon.

Ahogy azonban a biciklizés vagy a motorozás, a rollerezés sem veszélytelen – sőt, különösen nem az, ha gyerek használja.

Erre hívta fel a figyelmet a Bethesda Gyermekkórház egy friss Facebook-posztjában, amely egy valós eseten keresztül mutatják meg, milyen súlyos következményei lehetnek egyetlen rossz mozdulatnak. „Amikor Bandi oldalra nézett, azt látta, hogy hátrafelé integet a keze. Olyan furán állt, hogy meg kellett csípnie magát, hogy ez a valóság-e. A haverok mondták is, hogy nézd már, hogy áll a kezed!” – kezdődik a bejegyzés.

A történet főhőse, a 13 éves Bandi rollerrel hajtott egy kátyúba, aminek következtében nyílt felkartörést szenvedett. A fiút a Bethesda Sebészeti Osztályán kellett megműteni – egy nappal azután, hogy megkapta a hőn áhított rollert.

Bandi azonban csak egy a sok közül. A Bethesda adatai szerint

az elmúlt 7 hónapban 202 gyermeket láttak el olyan baleset miatt, amit elektromos rollerezés közben szenvedtek el. Volt olyan ügyelet, ahol egyetlen nap alatt 5–6 súlyos sérülést is kezelni kellett. Közel minden ötödik eset fejsérülés, 11 gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes volt.

A kórház ezért ismételten arra kéri a szülőket és a gyerekeket, hogy tartsák be a legalapvetőbb biztonsági szabályokat:

  • A bukósisak ne legyen opcionális – legyen kötelező!
  • Ne hajts gyorsan két keréken, mert nap mint nap látjuk a következményeket!
  • Ha lehet, inkább kerékpárt használj az e-roller helyett!

Nemrég kollégánk, Tóth Flóra – maga is rollerező szülőként – összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a témában: Elektromos roller és a balesetek: Miért veszélyes a kiskorúak rollerezése sisak nélkül?

Kaiser Orsolya

A kiemelt kép forrása: Getty Images/Tashi Delek