Bárki lehet ellenség, semmi sem lehet tény – Így kuszálja össze egy ország valóságészlelését a korrupció

–

Mindenki a saját tévképzeteiben pörög?

Bár korábbi kutatások rendre azt találták, hogy a jobboldali beállítottságú emberek hajlamosabbak erőteljesebben vonzódni az összeesküvés-elméletekhez (ennek vélhető okaira még visszatérünk), érdemes azt is megnézni, mi ezeknek a hiedelmeknek a konkrét tartalma. Kenzo Nera és munkatársai megkülönböztettek lefelé és felfelé irányuló konspirációs teóriákat. A lefelé irányuló összeesküvés-elméletek általában marginalizált csoportokra vonatkoznak (például menekültekre, LMBTQ-emberekre, etnikai-vallási kisebbségekre), vagy olyan szervezetekre, amelyek relatíve kevés erőforrással bírnak (például civilek, érdekvédő csoportok). Ezek a hiedelmek szorosabban kapcsolódnak a konzervatív ideológiához, a jobboldali tekintélyelvűséghez, illetve a fennálló politikai rend, a hagyományos értékek és a „normális életvitel” támogatásához. A felfelé irányuló összeesküvés-elméletek ezzel szemben a hatalmon lévőket kérdőjelezik meg: általában azt firtatják, hogy az uralkodó gazdasági-politikai elit, a döntéshozók, a nagyvállalatok igazgatói hogyan használják ki a saját népüket. Ez a gondolatkör egyrészt jellemző lehet a baloldalra, másrészt politikai oldaltól függetlenül a szélsőségekre is. 

Talán az eddigieket olvasva az jutott eszedbe: „de hát amiben én hiszek, annak van alapja!”.

Igen, a kérdés az, hogy az összeesküvés-elméletek mennyiben szólnak a tényleges fenyegetéssel kapcsolatos fokozott érzékenységről („résen vagyunk”, „észrevettünk valamit”, „ismerjük az igazságot”), illetve az alacsony szintű fenyegetések túlreagálásáról („koholt ellenséggel hadakozunk”, „megvezettek minket”). 

Abban, hogy ezen a skálán hol helyezkedünk el, természetesen számít, hogy milyen családból jövünk, milyen híreket olvasunk, milyen kognitív képességeink, előzetes nézeteink, tapasztalataink vannak. De ami nagyon érdekes, hogy a minket körülvevő társadalmi környezet is erőteljesen hatni fog arra, mennyire merülünk el a világnézetünknek megfelelő összeesküvés-elméletekben.  

 

Magyarázatokba kapaszkodunk, hogy visszanyerjük a kontrollt

Legutóbb például olasz tudósok, Bruno Gabriel Salvador Casara és munkatársai mutatták ki, hogy a társadalomban lévő nagyfokú egyenlőtlenségek az összeesküvés-elméletekben való hitet erősítik a lakosság körében. Az emberek többé-kevésbé észlelik, hogy hatalmasak lettek az eltérések fizetésben, lehetőségekben, életszínvonalban. Körbenéznek, és látják, hogy míg egyesek vagyona a válság közepette is gyarapszik, addig ők a közüzemi számláikat sem képesek kifizetni, és egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek. Ez mindenképpen magyarázatot igényel, és ilyenkor sokan külső csoport általi beavatkozásra gyanakodnak. Kik számítanak külső csoportnak? – merülhet fel bennünk, és valóban fontos kérdés, hol húzzuk meg a „mi és ők” határait.

Ki fenyeget minket: az Európai Unió, ami nem ad pénzt? A kormány, ami vonakodva teljesíti az EU feltételeit, és nem arra költ, amire kéne? A menekültek, akik „idejönnek, és elveszik a munkánkat”? Az „ingyenélők, akik nem dolgoznak”, és „mi tartjuk el őket”? Ki van velünk és ki ellenünk? 

Az összeesküvés-elméletek terjedését a munkahelyek bizonytalansága is fokozza. Ha az emberek biztonságérzete megcsappan, ha úgy érzik, senkire nem támaszkodhatnának a bajban, ha egyre kevésbé lehet bízni az állami segítségnyújtásban és a közintézményekben, akkor az a benyomás alakul ki, hogy az országban káosz van, és diszfunkcionálisan működnek a dolgok. 

A fenyegetettség érzése teljesen jogos, de nem mindegy, minek tulajdonítja valaki. Ebbe a kollektív frusztrációhalmazba érkeznek a konspirációs teóriák, amelyek általában jól kommunikálható, leegyszerűsített válaszokat kínálnak meglehetősen bonyolult, sokösszetevős kérdésekre. 

A helyzetet tovább árnyalja, hogy gyakran olyan társadalmi valóságban élünk, amelyben tényleg van összeesküvés. Azokban az országokban, ahol magas a korrupció, ott valóban nagyobb arányban köttetnek titkos szövetségek és tranzakciók. Még inkább jelen van a nepotizmus, a rokoni-baráti kör hatalomhoz, pénzhez juttatása; a vesztegetés és a cenzúra. Kimondatlan szabályok lépnek életbe, a hazugság mindent behálóz, és a rendszer egyre átláthatatlanabbá válik. A döntéshozatali és gazdasági folyamatok követhetetlenek lesznek a nyilvánosság számára, a társadalmi egyeztetés elmarad, így egyre nagyobb teret kap a fantázia: az emberek mindenféle, sokszor egymásnak is ellentmondó magyarázattal töltik ki a hézagokat. 

Magyarországot is vizsgálták

Pár hónapja jelent meg Sinan Alper és Roland Imhoff nagyszabású munkája, amelyben 23 országból származó, több mint 20 ezer résztvevő adatait elemezték, hogy feltárják a korrupció, a politikai irányultság és az összeesküvés-elméletekben való hit közötti kapcsolatot. Mérték egyrészt a konspirációs teóriák támogatása mögött meghúzódó mentalitást, tehát azt a beállítódást, amely hajlamossá tesz valakit arra, hogy ilyesfajta hiedelmekkel szimpatizáljon, függetlenül azok konkrét tartalmától. Ez a skála az alábbi állításokat tartalmazta: „Sok nagyon fontos dolog történik a világban, amely soha nem kerül a nyilvánosság elé.”; „A kormányszervek szorosan felügyelnek minden állampolgárt.”; „Azok az események, melyek látszólag függetlenek egymástól, gyakran titkos tevékenységek eredményei.”; és „Vannak olyan titkos szervezetek, melyek nagyban befolyásolják a politikai döntéseket.”.  

 

Emellett minden nemzet esetében helyi kutatók segítségével kidolgoztak három országspecifikus összeesküvés-elméletet: egy baloldalit, egy jobboldalit és egy semlegeset. Nálunk a következő mondatok szerepeltek: „A 2006-os zavargásokat valójában a Fidesz szervezte, hogy visszavegye a hatalmat Gyurcsány Ferenc kormányától.” (baloldali); „Soros György támogatja a civil szervezeteket, hogy illegális bevándorlókat hozzanak be Magyarországra, amivel tönkreteszik az országot.” (jobboldali); „A háztartási gépeket úgy tervezték, hogy szétessenek, így az embereknek újat kell vásárolniuk.” (semleges).    

Mindig is létezett, de nem mindegy, mekkora

A korrupció szintjének meghatározására a Transparency International által kidolgozott Korrupció Érzékelési Index (Corruption Perception Index, röviden CPI) nevű mérőszámot alkalmazták, amely 1995-ös létrehozása óta a legszélesebb körben használt korrupciós mutató a világon. Az állami szektorban tapasztalható visszaélésekre összpontosít, olyan adatforrások bevonásával, mint a Világbank vagy a Világgazdasági Fórum. 

Az évente újrakalkulált eredmények 100 fokú skálán mutatják meg, mekkora lehet az adott országban a korrupció. A „0” azt jelenti, hogy „erősen korrupt” országról van szó, „100”-at pedig hipotetikusan egy olyan nemzet kapna, ahol egyáltalán nem fordul elő korrupció. Utóbbira persze nemigen van példa, a legkevésbé korrupt ország 2020-ban Dánia volt 88 ponttal. Magyarország ekkor 44 pontot ért el (Sinan Alper és Roland Imhoff kutatása ebben az évben készült), azóta viszont tovább romlott a helyzet. 

2021-ben Magyarország 43 pontot kapott, ezzel a 73. helyen végzett a 180 országot vizsgáló világrangsorban: az Európai Unión belül pedig csak Bulgáriában jeleztek nagyobb szintű korrupciót annál, mint amit nálunk észleltek. 

A korrupció lendületet ad a hiedelmeknek, nem irányt

Alper és Imhoff azt találta, hogy míg a baloldali összeesküvés-elméletek többsége a vállalatokra, gazdag emberekre, kormányokra, politikusokra vonatkozott, addig a jobboldali hiedelmek az etnikai-vallási kisebbségek, a menekültek, az LMBTQ-emberek, a civil szervezetek, valamint a külföldi országok és az EU körül forogtak. Ahogyan az várható volt, a korrupció magas szintje mellett a társadalmon eluralkodik az a mentalitás, amely megágyaz a konspirációs teóriák terjedésének. A baloldali emberek ugyanakkor nagyobb valószínűséggel hisznek a kifejezetten baloldali elméletekben, a jobboldaliak pedig a jobboldali elméletekben, tehát ebből a szempontból is egyre inkább két részre szakad a társadalom, távolodnak egymástól a felek. Nagyon érdekes viszont, hogy nem ez figyelhető meg a korrupció alacsony szintje mellett. 

Alacsony korrupció mellett a helyzet megfordul: a baloldaliak alig támogatnak összeesküvés-elméleteket, a jobboldaliak viszont nagyobb valószínűséggel tesznek magukévá hagyományosan baloldalinak tartott konspirációs teóriákat.

Ez nem csoda, hiszen a jobboldal egyes részeitől nem áll távol a kapitalizmus- és elitellenesség, „a nép egyszerű gyermekével” való azonosulás, valamint a nagyvállalatok, pénzintézetek kritikája, nem ritkán burkolt vagy nyílt antiszemitizmussal fűszerezve. A kutatás eredményei alapján azonban úgy tűnik, magas korrupciós környezetben, amikor a baloldalon is felerősödnek az összeesküvés-elméletek, a jobboldal a hagyományosan jobboldalinak tartott elméletek felé tolódik, hogy el tudjon határolódni. Ezzel szemben a baloldaliak sem alacsony, sem magas korrupciós környezetben nem igazán értenek egyet jobboldalinak tekintett konspirációs teóriákkal, vélhetően azért, mert a lefelé irányuló összeesküvés-elméletek kevéssé egyeztethetők össze a világképükkel. 

Jobb félni, mint megijedni? 

Az összeesküvés-elméleteknek számos előnyük van, különben nem léteznének. Egy holland kutató, Jan-Willem van Prooijen szerint:

a konspirációs teóriák egy alternatív valóságba viszik az embereket, amelynek segítségével megvédhetik a törékeny egójukat, fontosnak élhetik meg a csoportjukat és benne saját magukat. Ez a valóság arra is szolgálhat, hogy a meggyőződéseiket, a tetteiket, a választásaikat önmaguk és mások előtt is igazolni tudják.

Az pedig, hogy leleplezni vélnek titkos szervezkedéseket, különböző háttérhatalmakat, hasonlóan szórakoztató számukra, mint amikor más rejtélyeket oldanak meg például egy könyvben vagy egy izgalmas krimiben. Az, hogy végre van magyarázat (még ha légből kapott is), a kontroll érzetét adja.  

  

Azt is hangsúlyozni szokták, hogy az összeesküvés-elméleteknek van evolúciós haszna, hiszen általuk a fenyegetéseket monitorozzuk, és hát, lássuk be, az emberre semmi nem jelent akkora veszélyt, mint egy másik ember. Ebből a szempontból tehát a téves riasztás, amikor veszélyt észlelünk ott is, ahol nincs, vagy kevéssé van, tulajdonképpen a kisebbik rossz. Nagyobb hiba lenne, ha nem, vagy csak túl későn vennénk észre egy ellenünk irányuló támadást. Mennyire állja meg a helyét ez a logika?

A helyzet ennél jóval komplikáltabb. Számos kutatás kimutatta, hogy az összeesküvés-elméletekben való hit egyaránt káros hatással van az egyénre és a társadalomra nézve. Minél gyanakvóbbak vagyunk, annál inkább hajlamosak leszünk bűnbakokat képezni, polarizálódni, erőszakossá válni külső csoportokkal szemben, pláne, ha egy egész propagandagépezet erősít rá ezekre a hiedelmekre. 

Ráadásul egy olyan közegben, ahol jelentőségüket vesztik a tények, ahol teljesen elmosódik az igazság, ott olyan dolgokat sem fogunk elhinni, amiket el kéne. 

Rossz döntéseket hozhatunk az egészségünkkel kapcsolatban, mert nem hiszünk egy vírus, egy betegség létezésében, hasznosnak tartunk haszontalan, és ártalmasnak gyógyító kezeléseket. Nem vigyázunk a bolygóra, mert azt gondoljuk, a klímaváltozás egy nagy kamu. Így válnak az összeesküvés-elméletek, amelyek eredetileg a külső veszélyektől óvnának meg minket, maguk is fenyegetéssé.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/FangXiaNuo

Milanovich Domi