„Ötven évvel ezelőtt nem tartották szükségesnek az iskolákban, hogy a tanulóknak ismereteik legyenek a pubertásról. Húsz vagy harminc év múlva viszont, úgy gondolom, azt fogjuk megkérdezni magunktól, miért nem támogattuk a 2020-as években a fiatalokat abban, hogy jobban megérthessék, mi zajlik az agyukban” – veti fel John Coleman klinikai szakpszichológus, a The Teacher and the Teenage Brain (A tanár és a serdülő agy) című könyv szerzője a BBC nemrég megjelent cikkében. A szakember fontos dologra mutat rá: arra, hogy mennyit segíthetne a tiniknek és az őket körülvevő felnőtteknek, szülőknek, pedagógusoknak, ha még inkább tisztában lennének a kamaszkorra jellemző biológiai folyamatokkal. 

Az agyi fejlődés második szuperrugalmas fázisa

Természetesen a csecsemőkor a legnagyobb változások időszaka: az élet első néhány hónapjában az agy számos kapcsolatot épít ki a neuronok között, az idegrendszer ekkoriban különösen képlékeny. Egyes hálózatai – például azok, amelyek az érzékszervi feldolgozásban vesznek részt – azonban már jóval a serdülőkor előtt elkezdenek stabilizálódni. Ezért is van, hogy a különböző motoros képességeket egyre nehezebb lesz elsajátítani az életkor előrehaladtával, csakúgy, mint idegen nyelvet, vagy zenét tanulni. Miután egy adott szenzitív periódus véget ér, már nem vagyunk annyira fogékonyak, és ha a fejlődés ablaka nem zárul is be teljesen, azért nincs annyira szélesre kitárva, mint korábban. 

A homlokunk mögött elhelyezkedő terület azonban más fejlődési ívet mutat, mint az agyunk többi része: a prefrontális kéreg érése egészen fiatal felnőttkorig, a húszas éveink első feléig tart. A pubertás kezdetével megindul a gyermekkorban kialakult nagyszámú neurális kapcsolat gyomlálása: mintha egy láthatatlan kertész lemetszené azokat a szinapszisokat, amelyeket nem használunk. A redundáns kapcsolatok ritkítása közben az agykérgünk elvékonyodik, e folyamat a nyakszirtlebenytől halad fokozatosan előre, és legvégül éri el a szóban forgó prefrontális kérget. 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Egyrészt azt, hogy

egy sor viselkedés, amit elvárunk a kamaszoktól, egész egyszerűen biológiai okoknál fogva megy nehezen nekik.

A prefrontális kéreg felelős ugyanis az úgynevezett végrehajtó funkciók kivitelezéséért. Idesoroljuk például azt a képességet, hogy le tudjuk gátolni a zsigeri válaszainkat, a hirtelen jövő impulzusainkat, azaz önkontrollt gyakoroljunk, kitartók legyünk, tűrjük a monotonitást. De végrehajtó funkció az is, hogy tervezünk, megfontolt döntéseket hozunk, az aktuális cselekedeteinket azok várható jövőbeli következményéhez kötjük, priorizálunk, monitorozzuk magunkat, vagy önreflexiót alkalmazunk. 

A másik megfontolandó szempont, hogy noha a tinik agya már elvesztette a kisgyermekkorra jellemző plaszticitás egy részét, még javában fejlődésben van, és különösen érzékeny az intellektuális stimulációra. Ez a képlékenység pedig egyszerre hordoz magában hatalmas lehetőségeket, és óriási veszélyeket is – hiszen biológiai szinteken is sok minden most alapozódik meg (a szerhasználatról szóló cikkünket olvasd el ITT).

Kockáztat, de kíváncsi

Agyi képalkotó eljárással készült vizsgálatok azt is rendre kimutatták, hogy az agy jutalmazással összefüggő területei általában gyorsabban fejlődnek, mint azok, amelyek a gátlással, az önkontrollal kapcsolatosak. A serdülők ráadásul különösen érzékenyek a dopaminra, amely akkor váltódik ki, ha nagy elánnal végeznek egy cselekvést, vagy ha a várthoz képest pozitívabb kimenetekkel találkoznak.

Ebből nemcsak az adódik, hogy keresik az élményeket, és kockázatvállalóbbak – mondjuk, hajlamosak kipróbálni extrém sportokat, buliznak, élvezik a sebességet –, hanem az is, hogy kíváncsiak: ha bármi újszerű vagy izgalmas dolgot tapasztalnak, az erősebben hat rájuk, mint a felnőttekre.

Legyen szó az első szerelemről, vagy az iskolai tananyag kreatív feldolgozásáról, a serdülők bizonyos szempontból arra vannak huzalozva, hogy tanuljanak. Részben ez magyarázza a közösségi média iránti vonzalmukat, de ezt a potenciált más célok irányába is lehet fordítani, és ebben a felnőttek tudnak segíteni.

Nem véletlenül lázad

Mivel a serdülők érzékenyebbek a társas és érzelmi információkra, intenzívebben reagálnak azokra a képekre is, amelyek a környezetszennyezésről, a bolygó pusztulásáról, vagy más, fontos társadalmi ügyekről szólnak. Kutatások szerint abban is ügyesek, hogy újszerű hipotéziseket alkalmazzanak egy-egy viselkedés magyarázatakor, azaz kognitív szempontból rugalmasabbak, mint a felnőttek. Jellemző lehet rájuk az „out of the box” (nem szokványos gondolkodás), ami szintén összefügg a prefrontális lebeny relatív éretlenségével. Mi több, rá vannak hangolva arra, hogy megismerjék a társas környezetüket, és benne saját magukat.

A tinik átlagban gyorsabban alkalmazkodnak, mint a felnőttek, kevésbé közömbösek és kevesebb előítéletük van. Nem járnánk tehát rosszul, ha bevonnánk őket döntéshozatali folyamatokba, már csak azért sem, mert az ő jövőjükről van szó.

Igazi érzelmi hullámvasút

A serdülőkre jellemző hangulatingadozások jelentős része szintén magyarázható az éréssel összefüggő fiziológiai-pszichológiai folyamatok kölcsönhatásával. Egyrészt sokkal gyorsabban váltakozik, fluktuálódik a szervezetükben olyan hormonok és neurotranszmitterek szintje, mint a közérzetet meghatározó szerotonin; a GABA nevű ingerületátvivő anyag, amely gátló hatású, és a szorongásban, álmatlanságban is szerepet játszik; illetve a kortizol, amely antistressz hormonként is ismert. Emellett a kamaszok agyában fokozott aktivitást találtak a kutatók a mediális prefrontális kéregben, amely a társas információk feldolgozásában, az arra adott válaszok kialakításában vesz részt. Nem csoda, hogy a serdülők motiváltak a kortárs közeg hálózatainak feltérképezésére, fontosak számukra a barátaik, a többiek véleménye. Ugyanakkor az ellenségeskedés enyhe jeleire is különösen érzékenyek lehetnek, ami tovább növelheti a társas szorongás iránti fogékonyságukat, pláne, ha az önértékelésüket – amelynek megszilárdításán aktuálisan is dolgoznak – túlságosan mások visszajelzéseitől teszik függővé. 

Amikor tehát a felnőtt számára úgy tűnik, a serdülő már megint „drámázik”, fontos figyelembe venni ezeket a mögöttes mechanizmusokat. Másrészt a kamaszoknak ebben az időszakban rengeteg mindent kell begyakorolniuk. Hogyan értelmezzék az érzéseiket? Miként tudnak eligazodni a belső világukban? Hogyan lehet túlélni egy csalódást vagy egy kudarcélményt?

Ha ehhez még pluszban hozzávesszük, hogy a serdülőkor az identitás kiépítésének időszaka, akkor kis túlzással nem azon fogunk csodálkozni, hogy bezárkózik a szobájába, és órákon keresztül töpreng, hanem hogy egyáltalán kijön onnan. 

Az identitás, az integrált énérzés kialakítása azt igényli, hogy a kamasz megnyugtató választ adjon arra a kérdésre, ki is ő valójában – ez pedig egy kifejezetten sokrétű feladat. Maga Erik H. Erikson is úgy képzelte, hogy minimum nyolc területen várnak feladatok a fiatalra. Meg kéne találnia a kapcsolódási pontokat a múltbeli, a jelenlegi és a jövőbeli énje között, hogy képes legyen egyfajta folytonosságot megélni, illetve az eddigi élettörténetéből kiindulva tudja meghatározni a céljait. Igyekszik megalapozni az önbizalmát, kipróbál különböző szerepeket, feszegeti a határokat. 

Tanonckodik, felfedez tevékenységeket, hobbikat. Utánajár, hogy kihez, milyen nemű, karakterű emberekhez vonzódik, milyen vágyai vannak. Megtanul felelősséget vállalni, vezetni másokat, de azt is, milyen vezetettnek lenni. És ami még fontos: igyekszik felülvizsgálni azt az értékrendet, amelyet a családjától kapott, és olyan nézeteket elsajátítani, amelyek alapján saját maga tud hitelesen elköteleződni. 

Végül: az a híres lustaság

Az angolszász szakirodalom a kamaszkort egy hosszan tartó, brutális jetlaghez szokta hasonlítani, annak minden kínzó tünetével együtt. 

A tinik szervezetében ugyanis máshogy alakul a tobozmirigyek által termelt melatonin napi szintje. Ez az a hormon, amely az alvásciklus irányításában vesz részt: napközben általában elenyésző mennyiség van belőle jelen a szervezetben (nem vagyunk álmosak), az esti órákban megnövekszik (álmosodunk), reggelre ismét csökken (megint nem vagyunk álmosak). A különbség csak az, hogy egy serdülő esetén később kezd el emelkedni a melatonin szintje, másnap pedig később kezd el csökkenni. 

Ez azt jelenti, hogy este ő még tényleg nem álmos – igaz, ezen az sem segít, ha a telefonját nyomkodja, mert a kék fény eleve éberebbé teszi. Reggel viszont még mindig álmos, ráadásul a nyolcórai iskolakezdés miatt éveken keresztül korábban kell kelnie, mint sok felnőttnek, aki kilenckor kezd. A fiatal bemegy a suliba, és gyakran inkább csak bóbiskol az első órákon. „Gyakorlatilag egyetlen felnőtt ember agyában sem marad melatonin reggel kilencre – állítja John Coleman –, a tinédzserek körülbelül felében viszont igen.”

Mi következik mindebből?

A serdülők eltérő melatonintermeléséről szóló információk valószínűleg nem jelentettek újdonságot számodra. Mindamellett felmerül a kérdés, ha ezzel mindenki tisztában van, miért nem törekszünk arra, hogy megpróbáljuk egy kicsit úgy alakítani a világot, az iskolarendszert, ami jobban passzol a serdülők biológiai sajátosságaihoz? Az, hogy később kezdődjön a suli, régóta téma a közbeszédben, de nem történt lényeges váltás ezen a téren. Persze ebben érv lehet az, hogy a diákok azért járnak nyolcra, hogy a szülők be tudjanak érni kilencre, amin, mondjuk, lehetne segíteni a közösségi közlekedés hatékonyabb szervezésével. 

Ettől függetlenül is, fontos lépést tartani azzal a növekvő tudással, amelyet a serdülők agyi fejlődésével kapcsolatban halmoznak fel a kutatók. Ezek az ismeretek segítik a felnőtteket, de magukat a kamaszokat is, hogy ne csússzanak bele olyan félreértésekbe, amelyek a személyközi kapcsolatokat, valamint az énképet is rombolhatják. Érdemes szem előtt tartani, hogy sosem egymás viselkedésére reagálunk önmagában, hanem arra, amit az adott viselkedésről gondolunk. Nagy szerepe van tehát az értelmezéseinknek, és korántsem mindegy, minek tudjuk be a fiatal magatartását, hozzáállását. Szimpla lustaságnak tulajdonítjuk, hogy ébresztgetni kell, vagy értjük, hogy a melatoninnak van köze hozzá? Fegyelmezetlen, meggondolatlan, önző embernek tartjuk, vagy tekintetbe vesszük a prefrontális kéreg éretlenségét? Ha kalkulálunk ezekkel a biológiai szempontokkal, az segíthet, hogy ne alakítsunk ki rossz véleményt a gyerekről, és ő se saját magáról. 

Emellett lényeges lenne, hogy észrevegyük, és a fejlődés szolgálatába állítsuk a különböző kamaszsajátosságok pozitív oldalát. Ha ügyesek vagyunk szülőként, pedagógusként, akkor segíthetünk a serdülőnek, hogy az élménykeresést a tanulás, a kockázatvállalást a kíváncsiság, a lázadást a közügyek iránti érdeklődés felől élje meg. És amire nagyon kéne figyelnünk, hogy azt a gyors alkalmazkodást, azt a rugalmasságot, ami a kamaszokban megvan, ne öljük ki azzal, hogy magoltatjuk őket, vagy rájuk erőszakoljuk a saját elképzeléseinket a világról. 

A flexibilitás drága kincs, amelyre minden eddiginél nagyobb szüksége lesz a jövő generációinak, ha boldogulni akarnak a klímakatasztrófa és a gazdasági-társadalmi válságok korában. 

Akkor a serdülőt nem is lehet felelősségre vonni semmiért? 

Erről szó sincs. Sőt, lényeges kereteket szabni, a fiatallal közösen kialakítani a szabályokat, előre meghatározni az azok áthágásáért járó büntetést. Mindamellett érdemes megfontolni, milyen eszközökkel élünk, amikor hatni igyekszünk a viselkedésére. A kiabálás túl azon, hogy a verbális agresszió egy formája, nemcsak dacot vált ki a gyerekből, hanem a kutatások szerint meglehetősen kontraproduktív: érzelmi és társas érzékenységük miatt a serdülők nem reagálnak jól a haragra. Egy kiadós veszekedés közben még annyira sem képesek meghallani a mondandód tartalmát, az érveid mögött meghúzódó logikát, mint a felnőttek. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Hatékonyabb lehet, ha inkább a fokozott dopaminaktivitásukra építesz. A dicséret, a pozitív visszajelzés, a jutalmak kilátásba helyezése jobb irány lehet, különösen, ha nem telik el hosszú idő a cselekedet és az arra való reagálás között. „Minél gyorsabb a visszajelzés, annál erőteljesebb a hatása” – mondja Coleman. 

És mit tegyünk, ha a kamasz tényleg elfogadhatatlanul viselkedik? Szakértők szerint üljünk le vele, és hosszú szidalmak helyett beszéljük át közösen, milyen konkrét feladatok végrehajtásával tudná jóvátenni az adott cselekedeteket.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Heide Benser

Milanovich Domi