Egészséges rivalizálás vagy módszeres bántalmazás? – A testvérek közötti konfliktusok egy életen át nyomot hagyhatnak

–

Mi sosem voltunk különösebben jóban, aminek a legkézenfekvőbb oka, hogy majdnem hat évvel vagyok fiatalabb a testvéremnél – legalább is a családban sokan, sokáig szerettük volna ezt hinni. Csak néhány évvel ezelőtt, sok-sok év kőkemény terápiája után fogalmazódott meg bennem, hogy amire a szüleink legtöbbször csak legyintettek, hiszen „minden testvéri kapcsolatban vannak konfliktusok”, „gyerekként ők is sokat verekedtek”, és „a testvérem már csak ilyen, így kell elfogadni”, az valójában nem volt más, mint érzelmi bántalmazás, fizikai erőszak és szexuális abúzus.

Ennek hatására már gyerekként megtanultam, hogy családon belül is „oké a bántás”, nem számít, ha nem érzem jól magam valaki társaságában, ki kell tartanom azok mellett is, akik attól érzik magukat többnek, hogy belém törlik a lábukat – ez a minta pedig simára kövezett úton vezetett önsebzéshez, a testemhez fűződő sokáig kifejezetten egészségtelen viszonyomhoz, és nem meglepő módon a későbbi bántalmazó kapcsolataimhoz.

A legtöbbünk számára természetes a „testvérharc”

Annak ellenére, hogy egyre több kutatás bizonyítja ennek ellenkezőjét, az a téves meggyőződés, hogy a testvéri erőszak nem káros, normalizálja a jelenséget. Az olyan kijelentések, mint „az engem is vert a testvérem, mégis jóban vagyunk”, vagy „a fiúk már csak ilyenek”, minimalizálják a lehetséges hatások és következmények tiszta értékelését. Jonathan Caspi amerikai pszichológus professzor a tisztánlátás érdekében a testvéri agressziót gyűjtőfogalomként használja, amely négy kategóriát foglal magában.

Ezeket a hatásuk alapján állította sorrendbe, a legenyhébbtől a legsúlyosabbig: versengés, konfliktus, erőszak és bántalmazás.

Az egészséges versengés motiválhatja és kihívás elé állíthatja a testvéreket, hogy fejlesszék képességeiket és tehetségüket. Amikor azonban a verseny célja az, hogy az egyik testvér hibáira vagy hiányosságaira rávilágítson, a versengés az inspirációból bántóvá és kártékonnyá válik. A szakemberek szerint egészséges közegben az egyik testvér fejlett képességei nem ártanak a másik testvér önbecsülésének, ha azonban a bántás a cél, nem sok kell ahhoz, hogy hosszú távú károk keletkezzenek.

Minden családban előfordul valamilyen mértékű konfliktus, ami egyáltalán nem baj, sőt. A konstruktív testvéri konfrontációk elősegítik a szociális és érzelmi kompetencia fejlődését, problémamegoldásra tanítanak, és segítik a gyerek érzelmi szabályozásának csiszolását.

Ehhez viszont elengedhetetlen a szülők példamutatása, hogy a nézeteltéréseket és konfliktusokat ők is kooperatívan kezeljék. Azokban a családokban azonban, ahol a verbális bántalmazás az alap, ez nem fog megtörténni.

A testvéri erőszak és a testvéri bántalmazás kifejezéseket gyakran szinonimaként használják

Mindkét kifejezés olyan fizikai és verbális cselekedeteket foglal magában, amelyek célja, hogy kárt okozzanak, azonban egyre több szakember különbözteti meg az erőszakot a bántalmazástól. Az erőszak kölcsönös vagy kétirányú agressziót tükröz. A testvérek közötti fizikai erőszak (ütés, harapás, csípés, rúgás stb.) megdöbbentően elterjedt, egyes kutatók becslése alapján a családok 96 százalékában, míg mások szerint 80 százalékában fordul elő. A számbéli eltérést okozhatja, hogy sok szülő nincs tisztában azzal, mi számít „normálisnak”, elfogadhatónak a testvérek között, és mi az, ami túllépi a rivalizálás határát. A dolog érdekessége, hogy kutatások eredménye szerint ez a fajta kölcsönös testvéri erőszak nem minden esetben károsítja az önbecsülést. 

Vannak kutatási eredmények, amelyek szerint az agresszív viselkedés már 18 hónapos korban megfigyelhető, a legtöbb gyereknél azonban két-három éves korra kezd lecsengeni

Joseph L. Flanders, Vanessa Leo és munkatársaik az apa-gyermek közötti durva játék (angol rövidítés alapján RTP) hatásait vizsgálták annak megállapítására, hogy az apa viselkedése befolyásolja-e a gyerekeknél előforduló folyamatos fizikai agresszió mértékét.

Az apák nemtől függetlenül másképp játszanak a gyerekeikkel, mint az anyák, és kutatások azt is alátámasztották már, hogy a gyerekek jellemzően jobban kedvelik az apa játékstílusát, mint az anyáét.

Az RTP-t olyan viselkedésformák jellemzik, mint a birkózás, ugrálás és kergetőzés, amik következtében az apák könnyen szocializálják mind a fiúkat, mind a lányokat a játékon keresztül. Ez pozitívan kapcsolódik az érzelmi szabályozáshoz, az önkontrollhoz, az érzelmi jelzések olvasásához, sőt a mások iránti érzékenységhez is. Ezek az önfejlesztés szempontjából fontos készségek, és lehetővé teszik a gyerekek számára, hogy könnyebben tárgyaljanak a társas szabályokról kortárs környezetben is. Flanders és csapata a kutatás során arra jutott, hogy amikor az apák az RTP során kontrolláltak és egyértelmű határokat szabtak, gyerekeik a mindennapi életben alacsonyabb szintű fizikai agressziót mutattak, ezzel szemben azoknak az apáknak a gyerekei, akik nem szabtak határokat, a későbbi életükben nagyobb valószínűséggel voltak fizikailag agresszívak.

Tehát a tudomány szerint kölcsönös vagy kétirányú fizikai agressziónak valóban megvannak a maga előnyei, bármennyire ellentmondásosnak is tűnik a dolog. 

Ami nem kölcsönös, az bizony bántalmazás

Az erőszak és a bántalmazás közötti különbségtétel nagyrészt a hatalmon alapul: ha az előbbit kétirányúnak vagy kölcsönösnek tekintjük, akkor a testvéri bántalmazás egyirányú ellenségeskedés, ami aszimmetrikus hatalmi rendszert tükröz. Ilyen esetben az egyik testvér a megfélemlítés eszközével révén igyekszik felülkerekedni a másikon.

A bántalmazó testvér – akárcsak bármilyen más bántalmazó kapcsolat esetén – megalázza és eszköztelenné akarja tenni a másikat fizikai, szexuális, pszichés, vagy verbális bántalmazás formájában.

Dieter Wolke, egy másik kutatás vezetője éveken keresztül követte nyomon az általa vizsgált testvérek kapcsolatát, míg végül csapatával arra jutott, hogy két fő tényezője van a testvérek közötti agresszió kialakulásának. Szerintük a testvérek közötti bántalmazás nagyobb valószínűséggel jelentkezik olyan a családokban, ahol három vagy több gyerek él együtt, és jellemzően a lányok és a fiatalabb testvérek válnak testvéreik áldozatává.

Ideje lenne tehát mellőzni a „rivalizálás” kifejezést, és szülőként érdemes komolyan venni a gyerekek közötti konfrontációt – hiszen mindannyiunk célja, hogy a gyerekek fizikai és érzelmi biztonságban nőjenek fel, függetlenül attól, hányan vannak testvérek.

Mózes Zsófi

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Portra Images