Ha nagy a korkülönbség a gyerekek között, gyakran a nagy testvér lép a szülői szerepbe – káros módon

–

Számos előnye van annak, ha a sorban egymás után érkező testvérek közötti korkülönbség több, mint 3-5 év. Több figyelem jut az egyes várandósságokra és a gyerekekre, általában kevesebb az anyagi korlát, és szerencsés esetben minden gyereknek jut egy-egy olyan periódus, ami elsősorban érte és róla szól. Csakhogy a nagy korkülönbség veszélyeket is rejthet magában. A szülők egyik leggyakoribb félelme, vagyis hogy a korbeli távolság miatt nem alakul ki valódi szeretetkapcsolat a testvérek között, vagy hogy az idősebb gyerekeknél indokolatlan mértékű testvérféltékenység lép fel, nem teljesen alaptalan.

A testvérek közötti ideális korkülönbség 27-32 hónap

Ha a testvérek közötti korkülönbség kerül szóba, egyesek úgy vélik, a legjobb egy kosszal letudni az egész pereputtyot. Mások szerint legalább három évet kell hagyni a gyerekek között, hogy jusson szülőből „elég” mindenkinek. A kutatások eredményei szerint valószínűleg inkább az utóbbi tábornak van igaza.

Az anya testi egészségének érdekében ugyanis célszerű szülés után legalább egy évet várni a következő teherbe eséssel. Mégpedig azért, mert ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a medenceövi régió teljesen helyreálljon és a szervek eredeti állapotukba rendeződjenek vissza. Abban az esetben, ha a szülés és a foganás között nem telik el legalább tizenkét hónap, megnő a veszélyeztetett terhesség, a kis születési súly, a veleszületett rendellenességek és a koraszülés kockázata. Sőt, ha az előző várandósság császármetszéssel ért véget, akkor a lepényleválás, a terhességi toxémia, valamint a hegszétválás kockázata is – derül ki a Mayo Clinic beszámolójából.

Nem érdemes ugyanakkor öt évnél többet várni a következő babával, az ugyanis szintén megnöveli a terhesség és a szülés során fellépő komplikációk valószínűségét – írja az American Journal of Obstetrics and Gynecology. Jogosan merül fel a kérdés: de akkor mégis mennyi az annyi?

Cara Goodwin gyermekpszichológus számos vonatkozó tanulmány eredményeinek összesítése alapján úgy véli, a baba és az anya egészségi állapotának a testvérek közötti 27-32 hónapnyi korkülönbség használ a legtöbbet.

„Ami a testvéri kapcsolatot illeti, a kis korkülönbséges testvérek hajlamosabbak többet veszekedni, de közelebb is állnak egymáshoz, ami pozitív előnyökkel járhat a szociális készségek szempontjából”

– mondja Goodwin az ABC vonatkozó cikkében.

Funkcionális egykék a családban

Egy gyerek helye a születési sorrendben nagyban befolyásolja mindazt, ahogy a szülők és a család az adott gyerekhez állnak, illetve amit elvárnak tőle. Nem véletlenül mondják, hogy az első utat tör a többinek, hiszen ő lesz az, akivel szemben a szülők gyakran nagyobb elvárásokat támasztanak, rajtuk próbálják ki a neveléstudományi elméleteket, sokat várnak tőlük és magasra teszik nekik a lécet. Épp ezért – mert hát ki ne szeretné, hogy a szülei szeressék, elismerjék, értékeljék – az első gyerekek általában sikeresek, feszesek, törtetők és kemények. Ez a dolguk. Hogy boldogok-e, az már más kérdés.

Ugyanakkor mire évekkel később a legkisebb gyerek is megérkezik, a szülők általában köszönik szépen, kifogytak a munícióból. Jó eséllyel egymilliószor mondták már el ugyanazokat a nevelő célzatú mondatokat, ezer éjszakát virrasztottak át, kipróbáltak mindent, amit a szüleik, a gyerekpszichológus és az éppen aktuális nevelési szakértő-celeb javasolt. Szóval a sorrendben legkisebb esetében már nem sok elvárásuk van. Legfeljebb annyi, hogy legyen boldog és találja meg önmagát.

Vagyis az utolsó gyerek a többiekhez képest viszonylag szabad lehet, ahhoz kezd a lehetőségeivel, amihez csak szeretne, ez pedig gyakran vezet ahhoz a szerencsés helyzethez, hogy épp abban lesz majd sikeres, amiben szeretne. (Kivéve persze, ha a szülői fáradtság és a számára természetesen tágas mozgástér hatására úgy érzi, ő már nem is számít igazán.)

Rendkívül speciális helyzet a funkcionális egykék, azaz azoknak a gyerekeknek a státusza, akik utolsóként, a testvéreik után legalább 5-7 évvel születnek meg. Ők ugyanis hiába részei egy sormintának biológiai értelemben, érzelmileg és funkciójukat tekintve is szüleik egyetlen gyerekei.

Hogy mi ennek az oka? Nos, általában kiemelt figyelemmel készülnek az érkezésükre, ráadásul mivel testvéreik élete egészen más szakaszban van éppen, minden figyelem – és ezzel gyakran minden elvárás is – rájuk irányul. A szüleik ugyanakkor már nem kezdők. Van tapasztalatuk, és feltehetően hibáztak is már jó néhányszor, így képesek megadni mindazt anyagilag és érzelmileg, amire a gyereknek valóban szüksége van.

Ez a funkcionális egykék számára jókora előnyökkel járhat: a felmérések szerint magabiztosak, önállóak, proaktívak lesznek. Igénylik, de meg is adják a figyelmet. Mivel sokat vannak idősebbek társaságában, gyakran választékosabban beszélnek, és előfordulhat, hogy magasabb az intelligenciájuk. Ebből kifolyólag pedig jobban integrálódnak vegyes korosztályú társaságba, mint a kortársakéba.

És hogy mit jelent egy funkcionális egyke a már meglévő idősebb testvéreknek? A gyerek gyakran válik oldalkocsivá, akit mindenhova vinni kell, aki (látszólag vagy ténylegesen) mindent megkap, akinek már azelőtt a kezébe adják a dolgokat, hogy egyáltalán kérni tudná. Ezzel együtt is lehet, hogy ő lesz testvérei kedvence, ennek megfelelően még több szülői jellegű figyelem és elvárás irányul rá. De az sem kizárt, hogy a nagyobb testvéreknek ténylegesen szülői szerepbe kell lépniük a kicsik életében és az etetés, a pelenkázás, később a gyerekfelügyelet vagy a szülőire menés már az ő dolguk. Ezzel pedig mindenki sérül.

A parentifikált nagy testvérek szenvednek

A gyereknek az a dolga, hogy gyerek legyen. Kivéve, amikor nincs szerencséje és valamilyen okból kifolyólag – például mert már elég idős, elég nagy ahhoz, hogy megértse, megtegye, segítsen stb. – a szülő-gyerek viszony természetes alá-fölé rendeltsége megszűnik vagy felborul. Például mert születik egy kistestvére, emiatt a szülei érzelmileg eltávolodnak egymástól, őt pedig legbennfentesebb panaszládájuknak, legjobb barátjuknak tekintik az ügy rendezése során. Vagy esetleg azt várják a nagytól, hogy olyan feladatokat lásson el, amelyek meghaladják képességeit, lehetőségeit vagy a szerepével együtt járó elvárhatóság mértékét. Például neki kell etetnie, pelenkáznia, vigyáznia a kicsire akkor is, ha nem akarja vagy ha más dolga lenne. Esetleg ő megy szülői értekezletre, ő oldja meg a szülők randiestjeit vagy neki kell gondoskodnia arról, hogy a kicsinek mindig mindene meglegyen a bölcsiben.

A dolog rákfenéje, hogy a parentifikálódás a szülőnek igencsak kényelmes – hiszen kinek ne jönne jól egy bentlakó ingyen bébiszitter, pszichológus, háztartási alkalmazott, aki mindig kéznél van és nyilván még tanul is az így szerzett tapasztalatokból –, és kezdetben valószínűleg az idősebb testvérnek is kívánatos. Ezzel ugyanis a szülei bennfentese lehet, kivívhatja az elismerésüket, érezheti, hogy ő is fontos eleme a nagy egésznek… Csakhogy előbb-utóbb ez a helyzet szükségszerűen konfliktusokhoz vezet.

Hiszen ha a gyerek szülői szerepben funkcionál, akkor azt és az azzal járó felelősséget nem teheti le, amikor csak kedve tartja.

Részben azért, mert gyerekként nem is tudja, hogy mondhatna rá nemet, részben pedig azért, mert azzal megborulna a család ingatag egyensúlya. 

Parentifikált gyereknek lenni tehát egyáltalán nem kellemes vagy kényelmes. Hatalmas a nyomás, rengeteg a szorongás és a feladat, ez pedig könnyen oda vezet, hogy a kérdéses nagyobb gyerek háttérbe szorítja saját szükségleteit a szülő és a kisebb testvér igényeivel szemben. Inkább folyamatosan teljesíteni próbál, hogy kiérdemelje a szülei szeretetét és elismerését. Vagyis ahelyett, hogy a saját életét élné, inkább a többiek boldogulására koncentrál. (A parentifikált gyerekekről ITT írtunk hosszabban.) 

Ha nagy a korkülönbség, még fontosabb a szülői tudatosság

A nagy korkülönbségben rejlő nehézségek és veszélyek persze nem szükségszerűen jelentik, hogy a testvérek között soha nem lesz jó viszony. Inkább csak arról van szó, hogy a szülők dolga és felelőssége támogatni a testvérek közötti valódi, őszinte kapcsolódások kialakulását és fenntartását. Ehhez pedig nem árt a tudatosság és a következetesség.

Rendkívül fontos például, hogy a szülők ne tegyenek úgy, mintha a nagy korkülönbség nem járna együtt számos lényegi eltéréssel is. Teljesen természetes, hogy a korosztályos különbségek napjában többször is megmutatkoznak.

Ahogy az is, hogy emiatt minden cselekvést, minden programot, minden eseményt és az általános kommunikációt is folyamatosan differenciálni kell az egyes gyerekek szükségleteinek és képességeinek megfelelően. Ez olykor nagyon fárasztó, hosszú távon viszont mindig megtérülő befektetés.

Különösen akkor, ha a legkisebb gyerek már maga sem kicsi, így a saját nézőpontjából okkal és joggal féltékeny a nagyobbak több szabadságára, képernyőidejére, lehetőségeire. Ilyenkor is érdemes tudatosan ránézni a folyamatra, hiszen ahogy káros az, ha a nagy nem fejlődhet a kicsi mellett, káros az is, ha a kicsi túl korán kap meg lehetőségeket, amelyeket még nem képes kritikus gondolkodással, felelős hozzáállással kezelni.

Fontos továbbá az is, hogy minőségi idő mindvégig megmaradjon a család egésze számára és a szülő-gyerek kapcsolatokban is. Egy-egy anya-fia, apa-lánya randi, vagy időnként szervezett kétszemélyes aktivitások megadják a teret mindenkinek. Erre a nyaralások, utazások alatt is érdemes figyelmet fordítani: ha az egyik nap állatkert és játszóterezés a program, akkor másnap érdemes kamaszbarát aktivitást találni és teret adni a szelfiidőnek. Fő az egyensúly, ugyebár.

Sokat árthatnak a szülők azzal is, ha a családi események, ünnepi alkalmak során a kicsit favorizálják. Mivel minden mérföldkő fontos, tenni kell róla, hogy a kicsi ovis ballagásán és a nagy iskolai fellépésén is megjelenjen apa vagy anya.

A kommunikációban is figyelmet kell fordítani az apró részletekre. Például ahelyett, hogy az idősebbnek folyton azt mondjuk, tudhatná már, hiszen ő az öregebb, mondjuk inkább azt, hogy nagyobb az élettapasztalata, a kicsi még tanulja, hogyan kezelje az egyes helyzeteket. A családi viselkedés, az otthoni feladatok és szabályok körét is aszerint érdemes meghatározni, hogy mennyi idős az adott gyerek. 

És hogy hogyan kerülhető el a nagyobb gyerekek parentifikálása? Talán ez az egyetlen eset, amikor a híres „magadnak szülted” tényleg érvényes. Legyenek ugyanis akárhány évesek a nagyok, ők ugyanúgy a kicsi testvérei, és nem dolguk ellátni a kisebb testvérüket. Alkalomszerűen segítséget kérni tőlük – a nemet mondás lehetőségének fenntartása mellett – teljesen rendben van. De állandóan rájuk támaszkodni, a saját vágyaik beteljesülésének valószínűségét a kicsi körüli teendők ellátásának függvényében megszabni, ugráltatni és kihasználni őket érzelmileg vagy fizikailag egyszerűen nincs rendben. Akkor sem, ha nem halnak bele. Akkor sem, ha régen mindenki így csinálta. És akkor sem, ha mi is kibírtuk valahogy.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Juanmonino

Z. Kocsis Blanka