Énekelj, táncolj, lélegezz, bújj a komfortzónádba, vagy lépj ki belőle! – Bevált praktikák, hogy kihúzzuk magunkat a gödörből

–

A zenénél nincs jobb

Ezt így ki merem jelenteni. Nincs még egy olyan dolog, ami ilyen elemi szinten, zsigerileg tud hatni az ember érzelmeire. Jó, a rend kedvéért hozzáteszem, hogy szerintem. 

Nem egy cikket írtam már arról, hogyan használom (vagy használtam) a zenét a hétköznapok feldobására, a szorongás leküzdésére, a motiválatlan reggelekre, ha a gyerekek nincsenek itthon, vagy amikor a karanténtól már kezdtem megkattanni. Amikor tartósan magam alatt vagyok, elég nyögvenyelősen mászom ki belőle. Nehezek a tagjaim, rosszkedvűen kelek, szükségem van valamire, ami felráz. 

Úgyhogy tudatosan musicalt csinálok a napom egyes szakaszaiból.

Reggel, amikor kijövök az oviból, a hazaúton csupa vidám vagy szép számot hallgatok, és ez mindig átrendezi a fókuszomat a rosszról a jóra. Mostanában Daniel Johnston Life in Vain című számára szoktam lefele battyogni a hegyről, vagy a másik aktuális kedvencem a megunhatatlan, varázslatos hangú Joan Baez The Night They Drove Old Dixie Down című dala.

De itt nem állok meg, hiszen a cél, hogy feldobjam magam. Úgyhogy miután elindítottam a zenét, én a dallamok, ritmusok univerzumában létezem tovább. Gátlástalanul táncolok, szökdécselek, és bár sokáig csak tátogtam, mostanra úgy vagyok vele, hogy minden le van szarva, nem érdekel, ki néz bolondnak, én már énekelek is. A Városmajorban hazafelé sétálva már lehet, hogy megszokott a látványom, amikor úgy közlekedem, mintha az Ének az esőben-t adnám elő. Minél rosszabb passzban kelek fel, ez annál fontosabb. Épp ezért szoktam nagyon morcos lenni, ha a reggeli húszperces, napindító, napfeldobó szeánszom közben összefutok a buszon egy ismerőssel.

Persze nem csak reggel csinálom ezt,

a nap bármely szakaszában közlekedem a városban, mindig zenét hallgatok, és mindig táncolok, énekelek, ritmusra lépek. Olyan még nem volt, hogy ez ne adott volna valamennyi erőt. 

Tanulj hangszeren játszani!

Már világos, hogy az életem szerves része a zene, de azt még nem mondtam, hogy titkos vágyam megtanulni egy hangszeren játszani, hogy a kedvenc számaimat le tudjam magamnak kísérni, amikor itthon énekelgetek. Mert képzelhetitek, hogy ha buszon képes vagyok fennhangon énekelni, akkor itthon mit művelhetek. Na mármost, hat évig tanultam zongorázni, de a szolfézs elvette a kedvem, így mire szintet léphettem volna, feladtam. A bátyám megtanította egy lebutított verzióban lekísérni az Imagine-t, ezzel szórakoztattam magam évekig, de nemrég felszívtam magam, hogy ennél többre vagyok képes, és elkezdtem YouTube-videók alapján rendesen megtanulni a kíséretet. Egész jól haladok, és elmondani nem tudom, milyen jó érzés! Úgyhogy ezen a vonalon haladok tovább.

Kinéztem pár dalt, és amíg a szomszéd nem töri rám az ajtót, nem szándékozom feladni a dolgot – és nektek is csak javasolni tudom. Ha nem megy is rögtön jól, ha botfülű is az ember, akkor is van olyan, ami bárki keze alatt jól szólal meg. 

Belégzés, kilégzés

Nyugi, nem fogok most sem meditációról, sem mély levegőkről papolni, tudjuk, hogy ezek valóban klassz és hasznos dolgok. Viszont azt el kell mondanom, hogy a Boho Beautiful YouTube-csatorna jógavideóitól odavagyok, meg vissza. Annyira, hogy elő is fizettem az alkalmazásukra, amiben tematikusan lehet programokat kiválasztani. Csak megadom, hogy tíz percem van a misszióra, vagy hogy a nyakam fáj, esetleg megjött épp, és máris kidobja azt a videót, ami nekem kell.

Elengedtem a nyomást, hogy napi fél, sőt egy órát mozogjak. Ha tíz percem van, akkor annyi, és tudom, hogy az is ugyanúgy kimozdít, felfrissít, és megadja a sikerélményt – nem győzött a restség.

Igyekszem a gyakorlatok közben odafigyelni a légzésre, ami észrevétlenül vasalja simábbra az elmém és a lelkem. Van, hogy közben a gyerekek a fejemen pörögnek, de egyre inkább érzik ők is, hogy mind jobban járunk, ha békén hagynak arra a kis időre. 

Pozitív megerősítések

Tavaly írtam már arról egy cikket, hogy voltam egy boszinál, aki rávilágított arra, hogy érdemes lenne nyitnom egy manifesztáló füzetet, amiben jelen időben, kijelentő módban és egyes szám első személyben írom le a vágyaimat.

• Kreatív, türelmes és elég jó anya vagyok.
• Anyagi bőségben élünk, hónap végén is nyugodt vagyok.
• Egészséges vagyok.
• Boldog vagyok.
• Szeretve vagyok.

Mindegy is, kinek mi a célja ezzel, és hogy valóban hisz-e a manifesztációban, de kijelentő mondatban megírni ezeket a gondolatokat önmagában jó érzés. Abban a pár percben, amíg ilyen pozitív mondatokat írok le, elhiszem őket, és egy kis időre lekerül a nyomás a vállamról, fellélegzem. Aztán jólesik visszaolvasni mindazt, ami már bejött. Mert sok minden bejött, csak mondom. 

Menedék a komfortzónámban

Nem mindenki van rajta, én viszont igazi nosztalgiafüggő vagyok!

Ha van olyan zene, film, sorozat, étel, ruhadarab, helyszín, bármi, amihez köt valami emlék, érzés, akkor tudom, hogy hozzájuk mindig fordulhatok, amikor nem vagyok a topon.

Ha úgy érzem, tartósan gombóc van a torkomban, este This is ust kell néznem, és garantáltan kisírom magam, megkönnyebbülök, mert a sorozat körbeölel, mint egy meleg takaró. Ha még a hormonjaim is tombolnak, mert megjött, akkor jöhet a Gilmore Girls, ha még durvább hormontornádó van, akkor Szex és New York-maratonra van szükség. A lényeg, hogy ismerjem, ne legyen benne semmi rizikó, kikapcsoljon, és biztonságérzetet adjon. (Azt már csak félve merem mondani, hogy a lányom születése után, a rosszabb napokon a Farm, ahol élünk adta ezt az élményt. De hát miért is kéne szégyellnem, ki merné vitatni, hogy a retro családi kalandsorozat a prérin igenis ki tud zökkenteni a borongós gondolatokból?! Ugye, hogy senki?) 

Van olyan is, hogy nem jól érezni akarom magam, hanem az aktuálisan nyomasztó gondolatokat akarom tisztába tenni – ilyenkor úgy kapcsolok ki, hogy közben mégsem távolodom el teljesen a problémámtól, igenis foglalkozom vele. A legrosszabb formámban, mondjuk, regényt, novellát kevésbé szeretek olvasni, viszont verseket nagyon. Van, hogy hosszasan elidőzöm egy sor fölött, ízlelgetem, hangosan felolvasom. Ez is rengeteget segít. 

Ha pedig tényleg nagyon kiürültem, kiégtem, és el vagyok kenődve, akkor jöhetnek (mértékkel persze) a komfort kaják is: a szószos husi tarhonyával, a nagymamám receptje alapján, egy jó kenyérsütés (mert a sütés is terápiás folyamat!), vagy legutóbb, amikor tényleg nagyon szar napunk volt, elmentünk bodzát szedni. Az erdőjárás, a bodzaillat, aztán a bodzaszörp készítése rekordsebességgel mozdított ki a letargiából – nemcsak engem, hanem az egész családot. 

Menedék a komfortzónán túl

Pár hete egy elég vacak mélypontra süllyedtem. Úgy éreztem, fizikailag és lelkileg is lenulláztam magam. Az év eleji rengeteg betegeskedés miatt eltűnt tizenkét kilóm miatt kifogyott ruhákat le kellett cserélnem. Nekivágtam egy turkálós körnek, és direkt olyan ruhákat is választottam, amik nem vallanak rám: virágos, élénk színű, lenge nyári ruhát, haskidobós pólót, sőt még odáig is elmerészkedtem, hogy a körmömet is kilakkoztam, pedig sose szoktam. Pár napig tartott csak a lendület, de abban a pár napban elterelte a gondolataimat, hogy kicsit más voltam, mint szoktam.

Megkóstolni új ízeket, spontán programot szervezni, elengedni az elvárásokat, a szokásokat és csak érzésből létezni – gyakran ennyi is elég, hogy a búskomor köldöknézegetésből kimozduljunk.

Félre ne értsetek. Akinek kemény belső küzdelmei vannak, feloldatlan problémái, azok elől nem lehet ezekkel a praktikákkal elmenekülni. Én sem tudok, és nem véletlen, hogy vannak időszakok, amikor kifejezetten gyakran kell kihúznom magam a hajamnál fogva a gödörből. Sok oka van, hogy még sosem jártam terápiára. Volt, hogy megtettem a kezdőlépéseket, de visszatáncoltam. Nem jött még el az ideje, de egyszer majd eljön. Addig is ezek a fogások segítenek abban, hogy picit felrázzam magam, és feltankoljak. 

Jelen lenni, észrevenni a szépet, a harmóniát, a mindennapi kis csodákat, mind közhelyesen hangzik, de tényleg támaszt nyújthatnak. 

Nekem ezek a kapaszkodóim, amiket tudatosan használok, amikor tudom, hogy csúszom lefelé. Most pedig ti jöttök! Ti mivel próbáltok segíteni magatokon a sötétebb időszakokban? 

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / praetorianphoto