„Törd meg a láncot... és meghalsz” – A romlást vagy gazdagságot ígérő levelek átka

–

Levelet kaptam, lájf

„Másold le, és küldd el ezt a levelet nyolc másik ismerősödnek egy héten belül! Az eredeti levelet Hollandiában írták, azóta megkerülte a Földet négyszer. Nagyon fontos, hogy semmiképp ne szakítsd meg a láncot! A Wisconsinban élő Betty feledékeny volt, és elmulasztotta a levelek megírását, két héttel később pedig megdöglött az összes marhája! A floridai Tedd azonban postafordultával továbbította a leveleket – három nap elteltével két millió dollárt örökölt!” Ha te is akkortájt voltál naiv gyerek, mint én, bizonyára ismerősek számodra ezek a fordulatok. Azaz: jutott el hozzád is lánclevél, amit aztán kézzel körmöltél buzgón, nyolc példányban, majd vártad, hogy rád mosolyogjon a szerencse. 

(És akkor most tegye fel, kérem, a kezét az, aki ezúton lett irigylésre méltóan gazdag! Majd pedig azok, akik amint a papírkosárba hajították a levelet, megismerkedhettek a balsors haragjával. Senki? Valahogy sejtettem…)

Hello, itt Jézus beszélek

Talán nem lep meg a hír, hogy a lánclevelek valójában nem rendelkeznek sorsfordító erővel. Az viszont esetleg újdonság lehet számodra, hogy a műfaj egészen 1795-ig nyúlik vissza, az internet terjedése pedig olyan hatással volt rá, mintha szteroidkúrát kapott volna.

Az első(nek gondolt) lánclevelet nem más írta, mint maga Krisztus urunk. Ami máris gyanakvásra adhatott volna okot, hogy a szöveget – melyben arról értesíti a nyájas olvasót, hogy a vasárnapot szombatra cseréli, egyúttal arra buzdítja, hogy a napot szentelje meg és öltözködjön szerényen – angolul írta. A magát Jézusnak valló szerző azzal kívánta biztosítani az üzenete terjedését, hogy odabiggyesztette még:

„Aki ezt a levelet lemásolja, azt megáldom. Aki nem teszi, azt átkozom.”

Ugorjunk előre az időben. Az év: 1888, a helyszín pedig Chicago, amikor a ma is ismert lánclevelek műfaja lendületet vett. A női misszionáriusok levelet kaptak, melyben az alapító arra kérte őket: küldjenek neki 10 centet, majd készítsenek másolatot a levélről, és azt továbbítsák három másik ismerősüknek, eképp ösztökélve őket is az adományozásra. A cél nemes volt: javítsanak egy helyi metodista akadémia borzasztó anyagi helyzetén. A buzgó Lucy Rider Meyer nem volt rest: 1500 lánclevelet küldött ki arra kérve a címzetteket, hogy küldjenek neki 10 centet, és további 8 centet költsenek a levél továbbítására három barátjuknak. Az így összegyűjtött többezer dollárból aztán misszionárius iskolát építettek.

Ahol a postás 16 ezerszer csenget

Ugyanezen esztendő novemberében Mrs. Campbell szeretett volna segíteni Bedford püspökének, hogy összegyűjtsön 400 fontot a szegénysorsú whitechapeli nők otthona részére.

A levél arra kérte a címzettet, hogy haladéktalanul küldje tovább két másik embernek, illetve Campbell asszonynak a megadott címre. Ám – ahogy az lenni szokott a másolatokkal – valahol, valamikor hiba csúszott a szövegbe, és a hógolyónak indult levelezésből óriási lavina kerekedett. Campbell asszonyság hiába költözött el Skóciába, oda is követték a levelek – hetente 16 ezer darab…

A lánclevelek vonatán egy idő után már nem volt fék: gyűjtöttek kerékpárútra, tüdőbeteg távíró számára, árvaház számára, gyűjtöttek vele zsebkendőt, ajándéktárgyakat, könyveket, egy 1986-os petíció pedig a „sátáni szimbólumokkal” díszített Proctor and Gamble termékek bojkottját szorgalmazta. A New York World praktikumban odáig merészkedett, hogy előre kinyomtatott láncleveles űrlapokkal kalapozott a spanyol-amerikai háború katonáinak emlékművéhez. Egy 17 éves lány, Natalie Schenck miatt, aki a Vöröskeresztnél önkénteskedett, és szerette volna megsegíteni a kubai csapatokat 1898-ban, egyszerre 3500 levél árasztott el egy kicsi postahivatalt.

Az édesanyja hiába könyörgött: ne küldjenek több levelet – teljesen elveszítették a kontrollt a lavina felett, amit merő jó szándékból indítottak.

Az első világháborúban akkora volt a lánclevélforgalom, hogy a New York Times egyik cikkében egyenesen arra gyanakodtak: valójában ez az ellenség kísérlete arra, hogy megbénítsa és tönkretegye az amerikai postahivatalt!

A nagy gazdasági világválságot követően több amerikai városban is nyíltak lánclevélüzletek, ahol hivatalosnak tűnő „tanúsítványokat” árultak a lánclevelek rangos neveivel. Ez akkora méretet öltött, hogy egy Ohio-beli boltnak nem kevesebb, mint 125 alkalmazotta volt! 1935 áprilisában a Denveri postahivatalnak pedig naponta 67 ezer lánclevelet kellett volna feldolgoznia.

Piramislánc

A lánclevelek idővel piramisjátékkal kereszteződtek: a címzetteket ezúttal arra kérték: küldjenek vissza a feladónak tíz centet, így idővel majd ők is nagyon gazdagok lesznek. Ez egészen 1899-ig tartott, amikor az amerikai posta megelégelte a dolgot, és a „tízcentes levél” láncokat illegálisnak minősítette, azt állítva, hogy ezzel a gyakorlattal megsértik a lottótörvényt. Természetesen volt, aki ezt is kijátszotta.

Mint például az 1978-as kaliforniai Circle of Gold levélfolyam, mely arra kötelezte a résztvevőket, hogy személyesen adják át a leveleket – így kerülve meg a postát és a hatóságok árgus szemeit. Az Arany Kör által továbbított feladat egyszerű volt: 50 dollárért lehetett csatlakozni, majd másik ötvenet kellett küldeni a levél névlistájának legelején szereplő illetőnek. Ezután az ember kihúzta az első nevet, és beírta magát a végére, majd türelmesen várta, hogy végre ő kerüljön legfelülre, és dőlni kezdjen a zseton.

Az Arany Kör egy teljes éven keresztül tudott működni, miközben rengeteg áldozatot szedett.

Lánc e-mail

Az internet megjelenésével a lánclevél műfaja áttette székhelyét az online térbe. A hatóságok hiába figyelmeztették az embereket, hogy illegális dolog pénzt vagy tárgyakat kunyerálni, és a matematikusok is feleslegesen tépték a szájukat azt bizonygatva: hiábavaló nagy dellákat várni, hiszen inkább előbb, mint utóbb, de óhatatlanul összeomlik mindenfajta piramisjáték, kevesen hallgattak rájuk. Az embereket valahogy minduntalan megszédíti a kis befektetésért elnyerhető végtelen gazdagság ígérete.

Volt, ahol ajándékokat kértek a résztvevőktől, és volt, ahol könyvet – itt egy kötetnyi befektetésért 36 másikat ígértek a résztvevőknek. Csábítóan hangzott az ajánlat: mások legkedvesebb olvasmányait vehetted volna kézhez a világ minden tájáról. (Ám hogy mit kezdesz az oszakai illető japán nyelvű favoritjával, az nem derült ki.)  

Előfordult, hogy a lánclevelek az online térbe kerülve nagyobb gondot is okoztak. Talán emlékszel még a 2018-as Momo, vagy a 2017-es Kék Bálna ügyekre, amik az aggódó szülők idegeit borzolták. Az előbbi a WhatsAppon keresztül próbálta rávenni az ijedt gyerekeket, hogy továbbítsák egy halálos fenyegetéssel együtt az üzenetet, míg az utóbbi a gyerekeket több kihíváson keresztül végül öngyilkosságra buzdította. Nálunk dr. Gyurkó Szilvi írt a témában: mit tehetünk szülőként, hogy megvédjük a gyerekeinket a különféle netes őrületektől.

Lánc-art

A lánclevél műfaja a művészeket is megihlette: 2010-ben mutatták be az igencsak lepontozott horrort A lánclevél átka (Chain Letter) címen, ahol – mint bizonyára sejtheted – azért ér kegyetlen véget több tinédzser is, mert továbbítás helyett törölték a lánc-üzenetet. De ha inkább regényt olvasnál a témában, ott van Christopher Pike 1986-os ponyvája ugyanezzel a címmel.

Szeretnéd, ha téged elkerülne a borzasztó vég…? Akkor nincs más dolgod, mint továbbítani ezt a cikket nyolc másik embernek. Jutalmad áldás lesz! Ám ha nem teszed…

Fiala Borcsa