Gyakran már óvodáskorban túlterhelik a gyerekeket – náluk is jelentkeznek a kiégés jelei

–

Jódolgukban kiégnek az elkényeztetett mai gyerekek?!

A kiégés – definíciója szerint – a hosszabb ideig fennálló, elsősorban érzelmi stressz következményeként kialakuló tehetetlenség, inkompetenciaérzés, csökkent motiváció és a feladatok monotonnak, sőt, feleslegesnek, értéktelennek való megélése. Ha egy kiégett emberre gondolunk, akkor persze mindenkinek egy felnőtt jut eszébe, aki hosszú évek óta végzi ugyanazt a munkát, illetve ugyanabban a nehéz magánéleti helyzetben van. 

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a gyerekeknek mi okuk lenne a kiégésre, hiszen az a dolguk, hogy jól érezzék magukat. De vajon tényleg? Attól tartok, hogy a mai iskolások elenyésző kisebbsége az, aki ezt így éli meg, és én szülőként sem gondolom ezt. 

Sőt, elvárok egy csomó mindent, ami eléggé szembemegy azzal, hogy a gyerekeimnek nincs más dolga az életben, mint jól szórakozni – még ha sok modern szülővel együtt –, törekszem arra, hogy szórakozzanak… is. Miután megcsinálták a feladataikat. Amik akkor is feladatok, ha részben önként vállalták őket, mint például a különórák esetében. Budavári Eszter elmondása alapján már egészen kiskorban felütheti a fejét a kiégés a gyerekeknél: 

„Gyakorlatilag bármilyen életkorban jelentkezhet kiégés.

Gyakran már óvodáskorban túlterhelik a gyerekeket, a legveszélyeztetettebb azonban a 13–18 éves korosztály. 

Az ő esetükben a fokozott iskolai terhelés és a tanulmányi elvárások nagymértékben növelik a stresszt egy olyan életszakaszban, amikor a szervezet amúgy is több pihenést, alvást igényel. Hiszen a testi és érzelmi változások, amik a kamaszkor velejárói, nemcsak lelki szinten veszik igénybe a gyerekeket, hanem fizikailag is.”

Pontosan mik a kiégés jelei a gyerekek esetében?

A pedagógiai szakpszichológus így foglalta össze a jeleket, amik alapján gyaníthatjuk, hogy kiégéssel állunk szemben:

„A kiégés tünete lehet a folyamatos fáradtság, illetve az, ha a gyereknek hirtelen megnő az alvásigénye. Azt látjuk, hogy kezdi elveszíteni az érdeklődését olyan tevékenységek iránt is, amelyeket korábban szeretett. Előfordulhat, hogy nagyon ingerlékennyé válik, vagy egyfajta dacos magatartást vesz fel, és mindennel kapcsolatban negatív, elutasító. Jelentkezhetnek koncentrációs nehézségek, étkezési problémák és súlyingadozás is. Gyakori, hogy a gyerek eltávolodik környezetétől, nem barátkozik, nem szívesen beszélget vagy játszik másokkal. 

Ha ezek a tünetek két-három hétnél tovább jelentős mértékben fennállnak, akkor gyanakodhatunk a kiégésre, és mindenképpen közbe kell avatkoznunk.”

A „mindentől megóvom és mindent megadok neki” vs. „meg kell ismernie a világot és küzdenie kell a céljaiért” attitűdök

A legtöbb mai kisgyerekes szülőhöz hasonlóan én is olyan korban nevelkedtem, amikor teljesen evidens volt, hogy a szülőknek vannak elvárásai a gyerekkel szemben: napi szinten elhangzottak mondatok a tanulás fontosságáról meg arról, hogy mit tehet és nem tehet, aki a szülő „kenyerét eszi”.

Akkor még a gyerekek mentális jólléte minimum másodlagos volt a bármiben (tanulásban, sportban, otthoni feladatokban) való eredményessége után. Az elvárások pedig azokban is stresszt okoztak, akik tudták teljesíteni őket – hát még, akik nem! Ma viszont szülőként annyit hallottunk és olvastunk azokról a bántó mondatokról, amiket mi megkaptunk annak idején, hogy ezeket tojáshéjakon lépkedve kerüljük. Közben pedig szépen beíratjuk a gyerekeinket 25 szakkörre, hogy kipróbálja magát abban is, amiben mi nem tudtuk, és hogy neki könnyebb legyen majd az előrejutás bármilyen területen. 

Telepakoljuk és kipárnázzuk az életüket. 

Így másfajta (szükségtelen) stressz éri őket. Arról még nem is beszéltünk, hogy közben titokban azért elvárjuk a sikert (hiszen abban szocializálódtunk, hogy az fontos), plusz a világ változása (képernyők és összehasonlítási lehetőségek mindenütt) sem könnyíti meg a mai gyerekeknél a kiégés elkerülését. Épp ellenkezőleg. A szakértő szerint ezek lehetnek a gyerekkori kiégés legfőbb okai: 

„A hosszú ideig tartó stressz a gyerekeknél is okozhat fizikai és mentális kimerültséget. Leginkább az iskolai terhek és a szociális nyomás, azonban a digitális világ növekvő jelenléte is szerepet játszhat benne, hiszen sok inger éri a gyerekeket. Az is nagyon gyakori, hogy sok programon, különórán vesznek részt – némelyik óvodásnak szorosabb időbeosztása van, mint egy felnőtt embernek –, és emiatt lesznek túlterheltek. Ilyenkor ugyanis nincsen idő a pihenésre, kikapcsolódásra, szabad játékra, egyszóval arra, hogy feltöltsék az »energiaraktárukat«. A tartalékok előbb-utóbb elfogynak, az üres raktárból pedig nemigen lehet mit kivenni, így a gyerekeknek nem marad ereje az újabb kihívások leküzdéséhez.”

Ebből azért kiderül, hogy nem egyedül bennünket, szülőket terhel a felelősség, ha a gyerekünket utolérik a kiégés jelei, de nagyon sokat számít, hogy milyen életet alakítunk ki számukra. Ahogy Budavári Esztertől megtudtam, a kutatások alapján három tényező játszik kiemelt szerepet a gyerekkori kiégésben: 

• alacsony önértékelés
• konfliktuskerülés
• külső kontrollos attitűd (vagyis az egyén azon meggyőződése, hogy az élet irányítja őt, és nem ő az életet) 

Ennek persze van olyan része, ami személyiségből fakadó, de azért az utolsó pontban egyértelmű, hogyha szülőként kivesszük a gyerekünk kezéből az irányítást, akkor ahogy mind nagyobb lesz, úgy egyre inkább ártunk neki ezzel.

„A túlféltő vagy túltervező szülők például a legkisebb dolgokban sem adják át a kontrollt gyereküknek. Így ő tehetetlenséget élhet meg, és kevesebb belső motivációja lesz. Sokszor ezek a szülők a büntetés-jutalmazás módszerével élnek, 

amely szintén a külső motivációt erősíti. Az ő gyermekeik sokkal hajlamosabbak lehetnek a kiégésre, mint a belső motivációval rendelkezők. A belső motiváció ugyanis különböző tevékenységek iránti örömérzetet generál, ami védőfaktorként szolgál a kiégéssel szemben” – mondja Budavári Eszter. 

 

Mit tehetünk a kiégéssel szemben?

Az én gyerekeimnél például nincs gond a belső motivációval, mégis előfordulnak túlterhelt időszakok, amikor látom rajtuk a korábban említett jeleket. Ezekre a helyzetekre ajánlja a szakértő az időbeosztás felülvizsgálatát: 

„A szülő felelős a gyermeke idejének beosztásáért, így érdemes odafigyelnie arra, hogy a gyereknek minél több strukturálatlan időt biztosítson szabadidejében. Hogy legyen lehetősége szabadon tennie, amihez éppen kedve van – akár »csak úgy« lenni. Ha a család szoros időbeosztás szerint él, akkor akár tudatosan is betervezhet a szülő olyan napokat, idősávokat, amikor családilag »nem csinálnak semmit«.”

Bár tudom, hogy a képernyő sok családban mumus, én egy-egy sűrűbb időszak után megengedőbb vagyok, és több közös családi filmnézésre mondok igent, mint általában, mert azt tapasztalom, hogy nálunk igenis pihentető hatása van. Ilyenkor az is gyakran megesik, hogy ugyanazt a filmet (például a Mamma Miát) nézzük meg tizedszer, mert úgy legalább a történet követésére sem kell extra figyelmet fordítani. Budavári Eszter az időbeosztás alapos és kritikus áttekintése mellett azt javasolja, hogy 

adjunk több önállóságot a gyerekünknek, akár olyan dolgokban, amikre eddig nem is gondoltunk: engedjük, hogy akkor is kifejezetten későn feküdjön le, amikor másnap iskola van, majd beszélgessünk róla, hogyan érezte magát a következő napon

(természetesen nem rendszeresen, hiszen az elegendő mennyiségű alvás is fontos része a kiégés elleni küzdelemnek). Így lehetőséget adunk neki, hogy tapasztalás útján növelje az úgynevezett énerejét, amelynek segítségével könnyebben küzd meg a kihívásokkal. A tinik esetében pedig még lazábbra engedhetjük időnként a gyeplőt – akkor is, ha ez elsőre nehéz.

Összességében úgy tapasztalom magamon és a gyerekeimen is, hogy a felfokozott élettempó, amiben sokunk mindennapjai zajlanak, azzal jár, hogy időnként meg kell küzdenünk a kiégéssel. Biztos csodás megoldás lenne természetközeli életre váltani, a nappal kelni-feküdni, és hasonlók – de erre nagyon kevés embernek van valódi esélye. Nekünk, többieknek, marad, hogy figyeljük a jeleket magunkon és a gyerekeinket is, és ha látjuk őket, reagáljunk minél gyorsabban, pucoljunk ki akár egész napokat, és vizsgáljuk felül az időbeosztást.

Nálatok mi vált be leginkább a nehezebb időszakokban? Osszátok meg velünk kommentben!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Israel Sebastian

Tóth Flóra