A kamaszkori kiégés elkerülhető, ha elfogadjuk: a fiatalok képesek dönteni a jövőjükről

–

Napi 6-8 tanóra, szakkör, sport, nyelvóra, művészeti oktatás, előkészítők, szerelmi élet, barátok… A telefon folyton pittyeg, a lecke sok, a napok reggel hattól éjfélig tartanak: ilyen egy átlagos tizenegyedikes munkanapja.

Ráadásul míg egy átlagos felnőtt a nyolcórányi irodai jelenlét során csupán kb. három órán át produktív, addig egy diáknak az első tanórán épp annyira kell hatékonynak lennie, mint az utolsón – a különórákról és leckeírásról nem is beszélve.

Talán ez az oka annak, hogy a kamaszkori kiégés mértéke jelentős, 10-ből 3 tinédzser megküzd vele – írja a CNN. Az elidegenedés, az érzelmi kivonódás állapota, illetve a minőségi énidő, valamint a pihenés hiánya azonban nemcsak a mentális jóllétre, hanem a tanulási folyamatra, a tanulási élményre és a mindennapokra is kedvezőtlenül hat.

A kiégés elkerülhető, ha a célok kijelölésekor a gyerek érdeklődése számít igazán

Hódsági János, a Milestone Intézet oktatási innovációs vezetője egyetemistaként kutatónak készült – és az is lett. Néhány évnyi akadémiai munka után azonban ráébredt, hogy korábban gondosan megalkotott jövőképe mégsem illeszkedik igazán a személyiségéhez. Így egy ideig pénzügyi elemzőként, később a rákdiagnosztika egyes területein próbálta ki magát.

Ezután ismerkedett meg a Milestone Intézet alapítóival, akik mellett oktatási szakemberként találta meg a számításait. Azt mondja, tíz éve szerette a munkáját, de tudta, hogy nem marad ott örökre. Oktatási tanácsadói-innovációs feladatait viszont imádja – és abban is biztos, hogy tíz év múlva is ezt fogja csinálni.

„A munkánk során segítünk a hozzánk forduló 14–18 éves fiataloknak abban, hogy megtalálják saját érdeklődési területüket és képessé váljanak jövőképük megrajzolására, majd az egyes részcéljaik kijelölésére, illetve az azokhoz vezető út megtervezésére”

– mondja.

Azt meséli, az általuk kidolgozott módszertan a diákok egyéni érdeklődése mellett a kockázatvállalási és a felelősségvállalási hajlandóságra, valamint a kezdeményezőkészségre és kreativitásra is épít. Teszi mindezt úgy, hogy a mentorok segítenek célra találni azoknak a fiataloknak, akik nem tudják, pontosan mihez szeretnének kezdeni az életükkel – és azoknak is, akik épp ellenkezőleg, pontosan tudják, hogy mit akarnak, de erőforrásaikkal rosszul gazdálkodva mindent a szent célnak rendelnek alá.

„A kiégés tüneteinek felismerésekor a családok első reakciója többnyire az azonnali intervenció és a szabadidős tevékenységek drasztikus csökkentése. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy amikor a diák egy kicsit kipihente magát, teljes visszavonulás helyett érdemes a jövőképre fókuszálni és szakértői segítséggel elgondolkodni azon, hova tart és miért – mondja a szakértő.

– A célállítás kulcsfontosságú ahhoz, hogy a tanuló sajátjának érezze a tanulási utat és megélje saját autonómiáját.

Hiszen ha tudjuk, mit miért csinálunk és tisztán látjuk magunk előtt a célokat, illetve részcélokat, akkor azzal is tisztában vagyunk, mihez képest mérjük saját eredményességünket. Vagyis könnyebb priorizálni, választani és elengedni is.”

Hódsági János úgy véli, hogy a hagyományos megközelítéshez képest innovatív, formabontó tapasztalás segíti a diákokat a kívülről érkező elvárások kezelésében, hiszen a kompetenciák megélése csökkentheti a szorongás mértékét, átláthatóvá teszi az elvárásokat, és meggátolja, hogy a diákok elidegenedjenek saját tanulási folyamataiktól. Vagyis a tanulás maradhat az, aminek mindig is lennie kellett volna: intellektuális felfedezés, amin keresztül a diákok megismerhetik és megérthetik a világ működését.

„Kivé akarok válni? Hol van a helyem a világban? Hogyan válthatom sikerre a saját érdeklődésemet? Mi az, amiben jó vagyok? Mi tesz boldoggá? Ezek azok a kérdések, melyeknek metszetében keresni érdemes az orientációt – vélekedik a szakember. 

– Tudjuk, hogy egy diákban nem a felnőtt értelemben kész karaktert kell keresnünk. Sokkal inkább egyfajta nyitottságot, melynek segítségével megtalálhatjuk azokat a fogódzókat, melyekhez kapcsolódva elindulhatunk.”

Mint mondja, egy jól felépített oktatási folyamatban nem a kimeneti pontok kiválasztása az első lépés, hanem a fiatal személyiségének, érdeklődési köreinek megismerése. Útközben pedig sokat tanulhat az elejtett információkból az, aki figyel a részletekre.

„Közkeletű tévedés, hogy az orientációs kulcsok mindig a tanulmányokhoz kapcsolódnak. Ha valaki elmeséli, hogy terepfutással kapcsol ki, rögtön sejtjük róla, hogy az illető számára fontos az időszakos egyedüllét és a természet közelsége. Gyanítható, hogy kedveli a kihívásokat, amikkel elsősorban egyedül küzd meg szívesen. Ahogy az is, hogy tud térképet olvasni, esetleg kivételes a térlátása – mutat rá Hódsági János arra, hogyan gondolkodnak a gyerekek megismerése során. – Ha valaki a szabadidejében imád körmöt építeni, várhatóan magas a monotóniatűrése, nem zavarják a repetitív tevékenységek, van művészeti érdeklődése és esztétikai szépérzéke. Gyanítható, hogy a részletek is felkeltik a figyelmét, emellett valószínűleg jók a finommotoros képességei. Ezekkel a képességekkel pedig akkor is tudunk dolgozni, ha a kamasz még nem ismerte fel a bennük rejlő lehetőségeket.”

Minden középiskolás képes dönteni a jövőjéről, ha hagyják neki

Dúcz Erzsébet, a Milestone Institute diákéletért felelős vezetője eredetileg bölcsészként végzett, most pedig az intézeti feladatai mellett művészetterapeutaként is dolgozik. Így nem okoz számára nehézséget a diákok személyiségét és céljait, érzelmi jóllétét és tanulási céljait egyidejűleg szem előtt tartani.

Azt mondja, a kiégés veszélye valós, mert gyakori, hogy egy tanuló annyira hajt a kiváló eredményekre, hogy közben elfelejti élvezni azt, amit csinál. Csakhogy mivel nem a folyamatra és a lehetséges fejlődési területekre fókuszál, hanem arra, hogy időre meglegyen a checklist minden pontja, kimerül és kiég – miközben a tényleges fejlődési-növekedési potenciált nem hozza ki magából.

„Nálunk a diákok oktatásának három fő pillére van: a mentorral folytatott közös munka, melynek középpontjában az orientáció, a célmeghatározás, a folyamatoptimalizáció, valamint az önreflexív újratervezés áll; a moduláris oktatási rend és a diákélet.

Ez utóbbi az oktatási rendszerünkben nem kötelező, mert szeretnénk, ha a diákok felismernék és megértenék, hogy ez értük van és hogy szerintünk ők maguk is kompetens résztvevői-döntéshozói saját oktatásuknak – mondja Dúcz Erzsébet. – Ha valaki úgy érzi, ő csak szimpatizánsként vagy tagként csatlakozna egy vagy akár több diáktársasághoz, megteheti. Mások azonban, akik szívesen vállalnának nagyobb szerepet a közösségi és tanulási folyamatokban, dönthetnek úgy, hogy az ötletüket a diákközösség elé tárják és érdeklődés esetén újabb diáktársaságot hoznak létre. Ebben az esetben azonban a feladat, a teher, a felelősség és a siker is a diáké.”

Mint mondja, egy ilyen megajánlott helyzetben a diáktársaság alapítója dönt arról, pontosan hogyan épüljön fel a társaság munkája a trimeszter során, milyen könyveket olvassanak el, milyen konferenciákat látogassanak meg, milyen előadásokat hallgassanak vagy kik legyenek a téma szakértői.

„A megvalósításban természetesen segítünk, és ha szükséges, támogatást nyújtunk, de a lehetőséggel maga a diák gazdálkodik” – avat be Dúcz Erzsébet és arra is rámutat, hogy az ilyen folyamatokat a közösség és a szervezői szerepet magára vállaló diák szempontjából is folyamatosan monitorozzák.

„Sokan gondolják, hogy a hibázás rossz. Szerintünk viszont a hibázás természetes velejárója egy tanulási folyamatnak, s mint ilyen, szükségszerű.

Önmagában csak egy újabb tanulási helyzet, egy újabb fontos lehetőség, amelyben a felelősségvállalást gyakorolhatjuk, s mint ilyet nem is érdemes elszalasztani. Épp ezért mi arra ösztönözzük a diákjainkat, hogy kövessék az érdeklődésüket, ismerjék fel saját határaikat, és ha készen állnak rá, hagyják el a komfortzónájukat – meséli a diákéletért felelős szakember. – Ezek a személyes fejlődéstörténetek mindannyiunkat motiválnak, hiszen

amikor egy diák az első hónapokban megszólalni sem mer, később pedig tudományos konferenciákon, előadásokon védi meg az álláspontját, az mindannyiunknak siker.

Ehhez a legtöbb fiatalnak »csak« egy biztonságos, megtartó közegre van szüksége, melyben a kockázatvállalásnak, a vitának és a konfliktusok feloldásának is van kultúrája.”

Hódsági János tovább árnyalja a képet. Szerint az az iskolarendszer és a szülők legnagyobb tévedése, hogy nem engedik a gyereket dönteni.

„Egy diák életében először tizenhat-tizenhét évesen hozhat döntéseket a saját tanulmányairól, órarendjéről. Ezzel pedig indirekt módon tulajdonképpen azt mondjuk neki, hogy nem bízunk a döntéseiben és értékítéletében.

Vagyis a menü fix, eszi, nem eszi, nem kap mást. Aztán meglepődünk, ha nem tetszik neki a rendszer – mondja Hódsági János. – Csakhogy a fiatalok képesek arra, hogy a megfelelő információk birtokában megfontolt, belátással teli döntéseket hozzanak meg a saját életükről. Épp ezért ideje inkább felkészíteni őket a döntéshozásra annak minden lehetőségével és felelősségével együtt – aztán hagyni, hogy megtegyék.”

Dúcz Erzsébet is úgy véli, hogy a hagyományos oktatási rendszer a gyereket nem partnerként, hanem saját oktatásának kvázi elszenvedőjeként kezeli. Így viszont a diákoknak nincs lehetőségük arra, hogy megtapasztalják saját ágenciájukat, felismerjék saját képességeik teljes spektrumát, vagy hogy önreflexív módon értékeljék ki saját teljesítményüket, illetve valós felelősséget vállaljanak egyes tévedéseikért, hibáikért.

„Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan eredetileg terveztük, azt negatív jelentésekkel társítjuk. Mi viszont úgy véljük, hogy a tanulás és a fejlődés folyamatos kihívások elé állítja a diákokat, és sok oka lehet annak, hogy egy folyamat nem a tervek szerint alakul. Ilyenkor

arra törekszünk, hogy a diák megtalálja saját lehetséges fejlődési pontjait, felismerje saját felelősségét az események alakulásában,

és végiggondolja, milyen egyéb lehetőségei állnak rendelkezésre, hogyan tudja legközelebb más módon megoldani a helyzetet – mondja Dúcz Erzsébet. – Felszabadító élmény lehet a fiatalok számára, ha megtapasztalhatják, hogy ugyanaz a helyzet több módon is megközelíthető és ez teljesen rendben van. Ami igazán fontos, hogy van döntési lehetőségük, és ha hagyjuk, akkor ezzel mernek élni is.”

Fontos, hogy a diák ne a szüleinek akarjon megfelelni, hanem önmagának

A szakemberek úgy vélik, a kiégés tünetei azért jelenhetnek meg, mert a diákok nem önmagukért, a saját jól felfogott érdekükben, illetve az érdeklődésüknek megfelelő területeken mélyülnek el a tanulásban, hanem azt teszik, amit várnak tőlük. Ez pedig oda vezethet, hogy egy-egy kamasz bizonyos tevékenységekben, versenyeken kifejezetten szülői vagy szaktanári nyomásra vesz részt egészen addig, míg végül akár meg is utálja az adott sportot vagy tudományágat.

Hódsági János azt mondja, a hozzájuk érkező fiatalok nagy része saját indíttatásából, önként jelentkezik, de azért az is előfordul, hogy egy-egy diákot elsősorban a korábban külföldön tanuló szülője vagy más családtagja által megfogalmazott elvárások hoznak el a felvételire. Mint mondja, ez nem feltétlenül gátolja a fejlődési folyamatot, ilyen esetben azonban az első feladat a külső motiváció belső késztetéssé való átfordítása.

„Mi úgy tapasztaljuk, hogy elsősorban nem az elvégzett munka mennyisége befolyásolja a burn out megjelenését, hanem az, hogy a diák érti-e, látja-e az adott tevékenység értékét, jelentőségét a saját sikerességéhez vezető úton.

Épp ezért először el kell érnünk, hogy a diák maga is akarja és elsősorban önmagáért akarja a partnerségünket – magyarázza Hódsági János. – Ha ez már adott, akkor a kamasz úgy tud igazán elmerülni egy adott tudományterület mélységeiben, hogy az érdeklődésére számot tartó terület egy-egy eredményes képviselőjét tudhatja maga mellett mentorként.”

A Milestone esetében ugyanis a diákok a trimeszterek során hetente-kéthetente konzultálnak a mentorukkal, ezeken a találkozókon sor kerül a célok kijelölésére, a tanulási-fejlődési folyamat szupervíziójára és szükség esetén a célok, illetve az azokhoz vezető út finomhangolására is. Emellett a moduláris oktatási rendszerben a tanulók egyedi tanóra-kombinációkat hozhatnak létre, és különféle tudományos és gazdasági-közéleti témában merülhetnek el. Valamint a diáktársaságok és a diákélet egyes eseményein is részt vehetnek.

„Ez nem kevés elfoglaltság, hiszen a diákjainknak mindezek mellett a normál közoktatási intézményükben is teljesíteniük kell. Azoknak pedig, akik Győrből, Szegedről, Pécsről érkeznek hozzánk, még utazniuk is szükséges. Nem véletlenül vesszük nagyon komolyan a jeleket, és

ha valakinél teljesítményromlást, kiégéses panaszokat, tanulási nehézségeket tapasztalunk, azonnal a segítségére sietünk.

Ilyen esetekben újra végigmegyünk az orientáció kérdésein, megvizsgáljuk a célokat és részcélokat, feltárjuk a probléma gyökerét, és megkeressük a diák számára optimális megoldásokat” – mondja Hódsági János. 

A módszer pedig eredményes, hiszen diákjaik megtalálhatók a világ legismertebb egyetemein, vállalatok vezető pozícióiban, társadalmi felelősségvállalási projektekben és számos ismert márka alapítói között. Nem feltétlenül (csak) azért, mert különlegesek. Azért is, mert valaki hitt bennük, támogatta őket, így ők is elhitték, hogy képesek rá – és alaposan megtervezték, hogy fogják elérni a megálmodott céljukat.

A Milestone Institute nyílt napjairól ITT érhető el bővebb információ.

Z. Kocsis Blanka