–

Minek megvenni, ha nincs hová felvenni?

Jó ideje próbálok fenntartható(bb) módon öltözködni, a járványhelyzet, pontosabban a kijárási korlátozás pedig rengeteget segített abban, hogy radikálisan változtassak a ruhavásárlási szokásaimon. Persze ezzel nem vagyok egyedül: az elmúlt időszak a mindennapjaimban, így a fogyasztásban is újat hozott, rávilágított arra, hogy sok szempontból mennyire pazarló életmódot folytattunk, és háttérbe szorultak az olyan, nem alapvető szükségletek, mint például a ruhavásárlás. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy egy ideig fizikailag is el voltunk zárva a vásárlás lehetőségétől: a ruhaboltok bezártak, az online vásárlás pedig annak lehetséges kockázatai miatt kezdetben kevésbé volt vonzó alternatíva – ez a hozzáállás persze idővel változott.

A koronavírus által okozott kezdeti fogyasztói „bojkott” összességében sosem tapasztalt helyzet elé állította a divatipart.

Divat & katasztrófa

A fast fashion, ahogy az a nevéből is kiderül, igyekszik minél gyorsabban reagálni a piac igényeire, és minél jobban lerövidíteni a gyártási folyamatokat. A kollekciókat nem szezonálisan dobják piacra, hanem sok esetben már kéthetente a boltokba kerülnek az újabb és újabb ruhadarabok. Évente így akár huszonnégy kollekcióról, hozzávetőleg nyolcvan-száz milliárd új ruhadarabról beszélünk, amelyek előállítása óriási mértékben terheli meg a környezetet, nemhiába a divatipar az egyik legszennyezőbb iparág az olajszektor után. A fast fashion márkáknak nincsenek saját gyáraik, beszállítókkal dolgoznak, ők pedig fejlődő országokban olcsó munkaerővel, lényegében éhbérért állíttatják elő azokat a darabokat, amiket mindennap viselünk. A láncolatot sok esetben nehéz visszakövetni, az azonban biztos, hogy a márkák csak akkor fizetnek a beszállítóknak – azok pedig a munkásaiknak –, ha az áru megérkezik az üzletekbe.

A járvány miatt azonban a fogyasztás visszaesett, a fast fashion márkák törölték a megrendeléseiket, és sok helyen felfüggesztették a gyártósort, ami épp azokat érintette a legérzékenyebben, akik amúgy is a lánc alján helyezkednek el: ez csak Bangladesben több millió munkás, akiknek a napi megélhetésük múlik ezen.

A legismertebb márkák közül elsőként a svéd H&M döntött úgy, hogy megtartja a pénzügyi kötelezettségvállalását a beszállítók irányába, azonban nem mindenki hozta meg ezt a döntést. A kezdeti sokk után most újra élénkülni látszik a piac, a cégek összbevétele azonban még így is jócskán elmarad a tavalyitól.

Az online a jövő?

Az előrejelzések szerint a jövőben nemcsak a vásárlásaink mennyisége, hanem a helyszíne is megváltozik: annak tetemes része helyeződik majd át az online térbe. Egyesek szerint ezzel a kiskereskedelmi üzletek szerepe is átalakul, a márkák zászlóshajói természetesen megmaradnak, de az üzletek nagy részét kisebb térbe helyezik át, és az adott területre szabott árukat kínálnak majd bennük. Az online vásárlás térhódítása sokak szerint lehetőséget adhat majd a fogyasztóknak arra, hogy jobb és közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki a márkákkal, amik így teljesebb képet kaphatnak a vásárlók preferenciáiról és ízléséről. Bibhu Mohapatra New York-i tervező szerint a járvány révén a fogyasztó kerül a középpontba.

„Mindannyian arra kényszerültünk, hogy megnyomjuk a reset gombot. A régi rendszer nem volt fenntartható. Többet nem tudunk csupán annak reményében termelni, hogy a fogyasztás nem áll meg. A hangsúlyt most a fogyasztóra kell helyezni – jobban, mint valaha”

– mondta. A fogyasztók elvárásai pedig növekedhetnek az online térben: a vásárlási élmény, a gyors kiszállítás és a személyre szabott kommunikáció még inkább felértékelődik majd.

A járvány továbbá arra is rávilágított, milyen fontos lehet a lokális ipar megerősítése: ha a márkák a fogyasztókhoz közel, helyben állítják elő a termékeiket, az lehetővé teszi a hatékonyabb és gyorsabb kiszállítást az online vásárlás esetén, illetve a gyártást sokkal inkább a kereslethez lehetne vele igazítani. A globálisból a lokális irányába való elmozdulás azonban számtalan morális kérdést vet fel annak kapcsán, hogy mi történne azokkal a fejlődő országokban élő munkásokkal, azzal a több millió emberrel, akiknek a divatipar jelenti mindennapi túlélést.

Öt év tagadás, harag, alkudozás és depresszió – Elfogadni, ha az egy szem fiú meleg

WMN Life – 2020. július 2. – WMN

Változunk, így változnak a vásárlási szokásaink is

Az újranyitás után lassan kezd minden visszaállni a megszokott mederbe, a divatipar azonban nem folytathatja úgy, ahogy korábban. Már csak azért sem, mert néhány fontos komponens megváltozott: a fogyasztók preferenciái és gondolkodásmódja. A vásárlók jó része érintett benne, vagy tart a koronavírus miatti gazdasági recessziótól, ezért jobban felülvizsgálja a költéseit.

Az emberek nagy része most szembesült igazán a saját túlfogyasztásával: azzal, hogy volt idő a költéseik újragondolására, láthatóvá váltak a feleslegek.

Ennek kézzelfogható bizonyítékaként a gardróbból leselejtezett darabok jó része adományboltokban vagy civil szervezeteknél kötött ki, amelyek sok esetben alig győzték feldolgozni a beérkezett donációkat.

A környezettudatosság hívei kihasználva a helyzetet, most még inkább igyekeznek felhívni a figyelmet a divatipar környezetszennyező hatásaira, a bennük dolgozók kizsákmányolására, illetve a slow fashion mozgalom erősödésének fontosságára. Azt még nem tudni pontosan, milyen hosszú távú hatásai lesznek a divatiparra a járványnak – amelynek jó eséllyel számíthatunk második hullámára is –, egy azonban biztos: talán most lehetőségünk van elmozdulni az egyszerűség, valamint észszerűség irányába, és a saját fogyasztási döntéseink felülvizsgálásával még nagyobb hatást gyakorolni a divatiparra, amely már régóta megérett a változásra. És ki tudja, talán a mostani helyzet segíti hozzá egy fenntarthatóbb, élhetőbb és környezetkímélőbb irányhoz.

Filákovity Radojka

Kiemelt kép: Kirakat Berlinben, 2020. június 5-én – Forrás: Getty Images/Sean Gallup