Egy

Az első mindössze húsz hónapig birtokolta a képzeletbeli trónt a szülei életében. Mondanom sem kell, hogy eléggé ki volt borulva, amikor hazatértünk a kórházból a húgával, és még másnap reggel is ott találta az új jövevényt a lakásban.

Soha nem felejtem el azt az arckifejezést: „Úristen, ez most már mindig itt lesz!”

Nem kérdezte, hogy „mikor visszük vissza a kórházba?”, csak bánatosan nézte, hogy mennyire időigényes egy ilyen kicsi, sárga, nyávogó baba, és állandóan mesét követelt tőlem, amikor szoptattam a testvérét. Ezek a szeánszok viszont eléggé megerősítették a történetmesélési rutinomat, mert nem tudtam könyvet venni a kezembe szoptatás közben, szóval fejből kellett mesélni. (Eddig három mesekönyv született ebből a képességből, amit csakis a gyerekeimnek köszönhetek, mindegyiküknek írtam egyet.)

A nagy

Úgy szeretlek!

Nagyon vigyázni kellett akkor is, ha a nagyra rátörtek a „szeretetrohamok”, ilyenkor általában addig ölelte a középsőt, míg a szuszt is kis híján kiszorította belőle. Szóval a „megfojtja a szeretetével” kifejezés új perspektívát nyert az életünkben.

Aztán lassan összenőttek, és ahogy a középső egyre okosabb, ügyesebb és alkalmazkodóbb lett, olyan dinamikusan fejlődött az ő viszonyuk is.

A nagy az óvodában jól elvolt, és otthon is viszonylagos béke uralkodott, amikor azonban a középső is odakerült, sok minden változott. Az óvodában segítőkész volt a testvérével, megvédte, vigyázott rá, soha nem volt köztük konfliktus. Egészen addig, amíg ki nem léptünk az épületből. Ekkor azonnal rávetette magát, és vehemensen próbálta verbálisan és olykor fizikailag is jelezni, hogy itt bizony ő a nagyobb, erősebb, okosabb. Soha nem verekedtek, inkább csak „véletlenül” ellökte a húgát, vagy épp ő is azzal szeretett volna játszani, amivel a testvére. (Mindig.)

Kaja 1.

A nagy a negyedik születésnapjára hústortát szeretett volna: „szalonna, kolbász és hús legyen benne, anyaka, ne csoki!” Azóta is inkább a húsféléket szereti, ki nem állhatja a vajat és a sajtot. Zöldségeket rapszodikusan fogyaszt, nyersen, salátában majdnem minden elmegy, néhány főzelékféle is jöhet, de a párolt zöldség szagától is rosszul van, és

ki lehet kergetni a világból a tökfőzelékkel.

A suli nem buli

Amikor iskolába ment a nagy, még inkább megváltoztak az erőviszonyok. Hamar kiderült, hogy az iskola nem is olyan jó buli… Tanulási nehézségek léptek föl nála, és egy csomó vizsgálat után meglett az oka is, szemüveget kapott, de azóta is fel van mentve matematikából, pedig rengeteg fejlesztésre vittük, de vannak dolgok, melyek nem változnak. Például a diszkalkulia. Mindig kínszenvedés volt minden megtanulandó dolog neki, de ha valami érdekli, abba becsülettel beleveti magát.

Vagy olvas, vagy nem. Ha olvas, akkor hosszú, vastag könyveket és éjt nappallá téve. Ha nem, akkor hónapokon keresztül egyetlen betűt sem.

A szobája olyan, mintha bomba robbant volna benne, viszont nagyon egyedi képeket fest a falára. Csak ámulok és bámulok. Inkább a képeket nézem, mint a kuplerájt.

Lehet, hogy író lesz

Most egy alternatív középiskolába jár, elképesztően jól rajzol, bámulatosan érdekes és érett szövegeket ír minden műfajban. A részképességzavara miatt nehezen tájékozódik a városban, de azért önálló, és meghökkentően érzékeny a társadalmi kérdések iránt.

Rendszeresen részt vesz ételosztásokon, gyűjtögeti a meleg ruhákat a hajléktalanoknak, és oda is adja nekik. Már óvodás korában is ragaszkodott hozzá, hogy az uzsonnáját elcsomagoljuk, és odaadjuk a „szíves bácsinak”, aki a szívbetegsége miatt nem tudott dolgozni.

Pont olyan, mint a kamaszok általában. Vagy feldobódva viháncol, vagy súlyos csöndben gubbaszt a szobája mélyén.

Kettő

A második kis híján meghalt élete harmadik napján. Akkorra derült ki, hogy a kórházban olyan fertőzést szedett össze a születése közben, amibe bele szoktak halni a csecsemők. Óriási trauma volt, hogy nem hazajöttünk a kórházból, hanem egy másik kórházba kellett mennünk, méghozzá szirénázó mentőautóval. Nagy küzdő lett ez a kicsi sárga gombóc, mert szívósan viselte a megpróbáltatásokat.

A középső

„Életképes” – mondták a kórházban, amikor végre hazajöhettünk, és tényleg…

Önálló, felelősségteljes, megbízható. És nem hagyja magát akkor sem, ha a testvéreivel ütközni kell, kiáll magáért, tud érvelni, és mindent egyedül intéz, ami fontos neki.

Amikor a testvérei ordítottak, mert éhesek voltak, ő evett, amikor a testvérei ordítottak, mert szomjasak voltak, ő ivott, amikor a testvérei ordítottak, mert álmosak voltak, ő lefeküdt és elaludt. 

Mániákusan olvas, volt olyan nyár, amikor több mint ötezer oldalt olvasott el, ha rákattan egy szerzőre, az egész életművét felfalja egy szuszra. Nagyon jó ízlése van, zsánerkönyveket is olvas, de csak az igazi szépirodalom varázsolja el. A szobájában legtöbbször rend van, és egyedül takarítja.

A suli is buli

Budapest egyik legjobb gimnáziumába jár, játszi könnyedséggel veszi az akadályokat, soha nem kellett arra kérnem, hogy tanuljon, tudja, mi a dolga, és meg is csinálja. Egy év alatt annyira megtanult angolul, hogy sokszor már nem értem, amit mond, mert amerikai sorozatokat néz eredetiben, én meg britisch englisht tanultam egykor.

Kaja 2.

Egészen kicsi kora óta eltökélt vegetáriánus, minden zöldség és különleges vegakaja jöhet, szárított paradicsom, olíva, zöldségpürék, válogatott ízesítésű sajtok, krémlevesek, mindenre vevő, és

ki lehet kergetni a világból a tökfőzelékkel.

Mi lesz, ha nagy lesz?

Bármi, amihez hozzákezd, az rögtön életre kel, színes lesz, vidám és szellemes, gyilkosan szarkasztikus humorral nézi a világot, látja az összefüggéseket, határozott véleménye van például a feminizmusról, és még csak 14 éves… Nem tudom, mi lesz, ha nagy lesz, de az biztos, hogy jól csinálja majd, amit csinál.

Pont olyan, mint a kamaszok általában. Vagy feldobódva viháncol, vagy súlyos csöndben gubbaszt a szobája mélyén.

Három

A középső születése után szintén húsz hónappal (ebben is hasonlítanak egymásra, mindig húsz hónap volt közöttük) világra jött a kisfiam.

Minden egyes szoptatás úgy nézett ki, hogy a nagy mesét követelt, a középső anyatejért esdekelt („anyaka, csak egyetlen csöpp tejecskét kérek” – kapott is mindig a maradékból), és bizony a kicsinek meg kellett tanulnia a lányok csatazaja közben is aludni, nem volt más választása.

Harcedzett lett, és szüksége is volt rá, mert a lányok bizony hiába csatároztak egymással megállás nélkül, amikor egy kisfiú akart csatlakozni a játékukhoz, azonnal összezártak, és közös erővel „semmisítették meg” szegényt.

Úgyhogy ő eléggé anyás lett, hisz a lányok jól elvoltak egymással, én meg vele. Ha valamelyik lány nem volt itthon, de a másik kettő igen, akkor viszont elképesztő harmóniában játszottak, röhögcséltek vagy szórakoztatták egymást. Soha nem kellett beavatkoznom. Ha mindhárman itthon voltak, eléggé oda kellett figyelnem arra, hogy ne szedjék szét a lakást és egymást.

A kicsi

Kaja 3.

Annyira szereti a vajat, hogy egyszer elemelt a konyhaasztalról egy becsomagolt minivajat, ami persze elolvadt a nadrágzsebében. A vajas kiflit is tejjel szereti, viszont a spagettihez sem eszik sajtot. Tésztát eszik tésztával, a párolt zöldség gondolatától (és szagától) is rosszul van, húst csak nagy ritkán kíván, és

ki lehet kergetni a világból a tökfőzelékkel.

Salátát egyáltalán nem eszik, holott külön-külön minden alkotóeleme ízlik neki, de ha összekeverem egy tálba, akkor az már „nem finom”. 

Tudja, mi lesz, ha nagy lesz

Még csak ötödikes, de már most tudja, hogy grafikus akar lenni, ennek megfelelően baromi jól rajzol.

Noszogatni kell az iskolai dolgaival kapcsolatban, de mindent teljesít, nagyon jó agya van.

Kicsi korában ölelgette az ismerős hajléktalanokat az utcán, habozás nélkül lefeküdt a járda közepén, ha meglátott egy szimpatikus kutyát közeledni (minden kutya szimpatikus volt neki, szerencsére kölcsönösen), és az az álma, hogy jobbá tegye a világot. „Azt szeretném, ha minden ember normálisan tudna élni a világon” – mondta háromévesen, amikor valaki megkérdezte tőle, hogy mi lenne, ha három kívánsága teljesülhetne. Nem is volt több kívánsága, és azóta is sokszor emlegeti ezt a vágyát.

Két éve növeszti a haját, emiatt folyton lánynak nézik, de nem érdekli, mert egy rákbeteg gyereknek szeretné ajándékozni a haját, ha már eléggé megnő.

Egyáltalán nem hajlandó olvasni. Az internetről szerzi be az információkat, pedig neki olvastam és meséltem a legtöbbet… A szobája olyan, mintha egy hatalmas LEGO-bomba robbant volna benne. Állandóan barkácsol, bütyköl, kotyvaszt, legutóbb épp házi szappant készített… A takarítás szó hiányzik a szótárából.

Pont olyan, mint a kamaszok általában. Vagy feldobódva viháncol, vagy súlyos csöndben gubbaszt a szobája mélyén.

És hogy mi a közös mindannyiunkban?

Engem is ki lehet kergetni a világból a tökfőzelékkel…

Both Gabi

A képek a szerző tulajdonában vannak.

Ha szereted a testvérekről, családokról szóló valódi, emberi történeteket, akkor neked készült a WMN Produkció saját ötlete alapján gyártott dokuportré sorozat, a Helló, tesó! Főszerkesztőnk, D. Tóth Kriszta és öccse, András ismert testvérpárokat mutat be úgy, ahogy eddig még nem láttad őket. Tévépremier november 6-án a Spektrum Home csatornán, internetes premier november 25-én a WMN YouTube-csatornáján! Hogy ne maradj le a kulisszatitkokról és érdekességekről, kövesd a műsor Facebook-oldalát ITT!