„Ki viszi át a szerelmet?"... egy vegyes házasságban
Mit szólnak a külföldi nagyszülők, ha a magyar anyuka orrszívó-porrszívóval áll neki a visító gyereknek? Hogyan reagál a szigorúan szabálykövető amerikai férj, ha az asszony jó magyar találékonysággal oldana meg egy problémát? Hogy viseli a népes nemzetközi rokonság a magyar terülj, terülj asztalkámat? Csupa-csupa ismerős kérdés valakinek, aki úgy döntött, hogy egy külföldivel köt házasságot. Egy nemzetközi házasság igazi önismereti tanfolyam, ahol az élet alapfeltétele a nyitottság, a kompromisszumkészség és a humorérzék. Várjunk csak... nem igaz ez véletlenül bármelyik házasságra? Trembácz Éva írása.
Bevezetés
Harmincas éveim elején, én- és párkereső szingli éveimben kaptam a következő tanácsot egy feng shui szakértőtől a nagy ő bevonzására: végy egy piros papírt, fogalmazd meg milyen tulajdonságokkal rendelkezzen az áhított férfi, majd a papírt tedd a ruháid közé! A biztonság kedvéért én a papirost egy piros borítékba is beraktam, és az alkotó energiát hordozó vörös szín megtriplázása miatt még jó alaposan be is bugyoláltam egy meggyszínű sálba.
Másfél évvel később a ruháimat rakosgattam a bőröndökbe, amikor a kezembe akadt a boríték. Éppen a kívánságlistán leírt férfi után költöztem... Amerikába. Azt ugyanis elfelejtettem leszögezni, hogy az álomférfi országhatáron belül éljen. Így
a klasszikus párkapcsolati kihívások mellé kaptam még egy bónuszfeladatot: a kulturális különbségek megértését és elfogadását.
Az ominózus rózsaszín köd jó ideig izgalmasnak és magával ragadónak láttatta kettőnk eltérő gondolkodásmódját. A nebraskai, konzervatív, vallásos közegből kitörni vágyó cowboy fiú, aki tipikus „geek”, azaz él-hal a technológiáért, aki élt Amerika számos államában és a polgárháború sújtotta Elefántcsontparton, magabiztosan sétált be az én intellektuális, színházmániás, ezoterikus praktikákkal teleszórt világomba. Összeköltözésünk előtt elhanyagolhatónak gondoltam azt, hogy egy másik nyelven nem tudom majd magam árnyaltan kifejezni, hogy leendő férjemnek semmit nem jelent a Túró Rudi, nem fújja kívülről a „Repül a bálnát” és úttörő feladatai helyett őt egy esetleges szovjet atomtámadásra készítették fel az iskolában.
Tárgyalás és alfejezetei
Az ellentétek vonzásában azonban már a 18 hónapig aktív szerelemhormonok mérséklődése előtt változás állt be, amikor jó egy év ismeretség után kontinenst váltottunk és összeköltöztünk. Az egy lakáson belül felmerülő kulturális különbségek száma hirtelen hatványozódott.
A hőmérséklet
Az első naptól kezdve takaróba burkolózva járkáltam otthon, mert másik felem hőérzékelése igencsak eltért az enyémtől: ő 19 fokos hidegben érezte jól magát, miközben az én ereimben megfagyott a vér. Persze ő sem értette a gyerekkoromban mélyen a tudatomba épült hiedelmet arról, hogy ha hideg vizet iszom, akkor fájni fog a torkom. A jelek szerint az amerikaiak torka nem fájdul meg, még akkor sem, ha öt fokos vizet isznak. Sőt, pakolnak még a pohárba negyed kiló jeget is.
Az étkezés
De más geometriai alakzat jelentette a szendvicset neki és nekem. Ezen kívül, sem ő, sem a családja nem értette, hogy miért is traktálok mindenkit egy egész hadseregnek elegendő étellel a családlátogatás során. Én viszont elképedve figyeltem, hogy vendégeink a legnagyobb nyugalommal, mindenféle kérdés nélkül kiszolgálják magukat a hűtőmből, legyen szó egy szelet sajtról vagy egy darab kovászos uborkáról.
A kommunikáció és a szabályok
A felszíni, könnyen kezelhető jelenségek után megtanultam, hogy a direkt és lényegre törő kommunikációhoz szokott férjemnél célozgatással, utalással, sűrű szempilla-rebegtetéssel aligha érek célt, sokkal eredményesebb, ha egyértelműen elmondom neki, mit szeretnék.
Az együtt töltött idővel egyenes arányban tárult fel egyre több mélyen gyökerező, és egyre kevésbé kompromisszumképes különbség.
Rendkívül szabálykövető férjemnek leesett az álla, amikor felajánlottam, hogy használja az én nevemre szóló edzőtermi bérletet, amíg én Budapesten vagyok – holott én csak nem akartam, hogy kárba vesszen. De afelett is csak idővel tért napirendre, hogy naponta szkájpolok a családommal, míg én cserébe pedig megszoktam, hogy a kényelem és a praktikum mindent átsző.
A gyerek
Mindezek mégis elfogadhatónak és utólag sétagaloppnak tűntek azokhoz a konfliktusforrásokhoz képest, amelyek lányunk születése után bukkantak fel. Az eltérő neveltetés mélyen rögzült praktikái jócskán átlépték a légkondi kezelésének problémakörét, bár... ez a kérdés újra megjelent úgy, hogy immár a lányomat igyekeztem különböző takarókkal megmenteni a biztos fagyhaláltól. Az apja például mínuszokban is egy szál rugdalózóban vitte a kocsihoz.
És vajon miért akar minden amerikai rokonom és ismerősöm egy pár hónapos csecsemőt felültetni? Tanulmányok egész sorával próbáltam a családot meggyőzni a Magyarországon javasolt módszer helyességéről, vagyis arról, hogy hagyni kell a babát magától felülni, míg Léna hasonló korú unokatestvérei párnákkal körbepakolva sorakoztak a kanapén. Később meg szinte dugdostam a lányomat, hogy be ne pakolja valamelyik lelkes rokon az otthon oly nagyon ellenzett bébikompba.
Ja, igen, és az orrszívás! Anyósom örömmel adta kezembe a kért porszívót egészen addig, amíg el nem mondtam neki, hogy nem a szobát, hanem Léna orrát fogom porszívózni. Erre a kisváros teljes lakossága összeszaladt, hogy megmentsék a kegyetlen magyar anyától a szuszogni alig bíró gyereket.
A lányunk életkorával aztán a kérdések egyre nagyobb horderejűvé válnak. Miért is jó az a gyereknek, ha egyik napról a másikra csak úgy, otthagyom az ismeretlen bölcsiben? – faggatóztam a beszoktatásmentes amerikai módszerről, miközben férjem az önállóságra nevelésről próbált meggyőzni... mindhiába.
Befejezés... vagyis: happy end... azaz: happy present... helyesebben: boldog jelen
Hogy „ki viszi át a szerelmet egy vegyes házasságban?" Bevallom, nem tudom a választ a címben feltett kérdésre, mint ahogy egyik párkapcsolathoz sem kapunk használati utasítást, legyenek bármilyen nemzetiségűek is annak tagjai.
Talán épp annyiféle válasz adható, mint ahányféleképpen Nagy László sorai értelmezhetők. Türelem? Szeretet? Sors? Elfogadás? Szerencse? Odafigyelés? Tudatosság? Talán mindez együtt, talán valami más. Azt viszont biztosan tudom, hogy egy ilyen kapcsolat leginkább tükör: nemcsak önmagam, a saját személyiségem, nőiségem felé, hanem a sokszor természetes evidenciának tartott szokásaim és gondolkodásmódom felé is.
Tükröt tart és emlékeztet az egyik legfontosabbra: hogy nemcsak egyféle igazság létezik.
És még valami: megerősíti hogy a piros papíros kívánságlista nem kamu!
Trembácz Éva
Trembácz Éva korábbi írásait kultúrsokkról, bevándorló-életről, kihívásokról és tanulságokról ITT és ITT olvashatjátok el. Éva most megjelent könyvéről pedig szerzői facebook oldalán szerezhettek további információkat.
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/G-Stock Studio